Épitő Ipar - Építő Művészet, 1920 (44. évfolyam, 1/2301-24/2324. szám)

1920-08-01 / 15. (2315.) szám

1920. augusztus 1 ÉPÍTŐ IPAR :­ ÉPÍTŐ MŰVÉSZET (15. sz.) tolan, saját tapasztalatain és tanulmányain, tehát meggyőződésén ala­puló fölfogása szerint járhat el, mert az elintéző személyes felelős­ségének elve csakis így érvényesülhet. Ennek az elvnek kell érvényesülnie a közigazgatás minden ágaza­tában, a jogi, a műszaki és a közegészségi téren egyaránt, mert csak a szaktudományok értékesítése biztosíthatja a haladást, a fejlődést. Belátták ezt a művelt nemzetek és köztük hazánkban is találkozunk az ez irányú törekvés jeleivel és eredményeivel — az állam tevékenységében éppen úgy, mint a városok és magánosok életében. A közigazgatás terén, mint amely bennünket ez alkalommal első­sorban érdekel, az ügyek intézésében külföldön, — de nálunk is az állam és a városok — a három szaktudománynak: a jogi, a technikai és a közegészségügyi szakmának megfelelő közigazgatási tevékenységi köröket egymástól elválasztják, így például az államok a vasutak, vízi utak, a vasgyárak és bányák üzemét, kezelését a szakértőkre, a technikusokra bízták; hasonlóképpen a városok is a mindinkább szaporodó hatósági üzemek vezetését szak­értők kezeibe adják és mindezekben a technikai vonatkozású­ vállala­tokban az eredmény teljes megelégedésre vezetett. Hazánkban ezen a téren Budapest székesfőváros közönsége jár elül jó példával és mint többi városaink méltó vezére, helyes érzékének már több ízben bizonyságát szolgáltatta — tényekkel igazolva azt a tételt, hogy a nemzetek gazdasági életének egyik legfőbb tényezője a szak­emberek munkálkodásában jelentkezik. Ebben az értelemben Budapest technikai ügyeinek adminisztrációjában kétségtelen haladást látunk. Emellett egyes vidéki városok is megnyitották a technikusok előtt az utat, mely őket a más egyetemi képzettségűek mellett, saját munka­körükben az őket a közérdekből megillető egyenjogúsításhoz vezeti. Egyesületünk, mint a magyar technikusok egyik hivatott szószólója, élénk figyelemmel kíséri és veszi tudomásul ez örvendetes jelenségeket. Azonban mégis kénytelen megállapítani azt, hogy az igazgatásban a szaktudományok, nevezetesen a közegészségi, közgazdasági és a mérnöki tudományok képviselőinek érvényesülése nem halad abban a mértékben, amely a közérdek szempontjából kívánatos lenne. Ezeknek legtöbb­ször csak a véleményező szerepe jut; a fennálló törvényes rendel­kezések az utolsó szót nem nekik, hanem olyan tisztviselőknek bizto­sítják, aki szakismeretek hiányánál fogva a dolgok lényegébe be nem hatolhat. Ily módon a legjobb esetben is párhuzamosan dolgoznak, de ennek folytán a közérdek nem egyszer az időveszteségen kívül egyéb kárt is szenved.­­ Hogy nemzetünk közgazdaságilag az eddiginél nagyobb mértékben gyarapodhassék, minden erejével a termelésre, a gazdasági, a reális tevékenységre kell áttérnie; ily irányban kell nevelődnie, minden erejét ebben az értelemben fejlesztenie és kihasználnia. A megokolatlanul kétszeresen végzett munkának káros hatását végre be kell látni, és be is látják az illetékes intéző körök, amelyek ebben az értelemben már többszörösen nyilatkoztak.­­ Az itt átalánosságban elhangzott elvnek részleteiben is különös jelentősége van a technikai ügyek adminisztrációjára, nemcsak azért, mert a közigazgatás ügyeinek nagy többsége vagy tisztán mérnöki, illetőleg építészi természetű, vagy ily ügyekkel számos vonatkozásban van, hanem azért is, mert anyagilag ezek a technikai ügyek érdeklik első­sorban a városok háztartását, helyes vezetésük tehát a közvagyonra és a pénzügyek alakulására is nagy befolyással van. Szükséges ennél­fogva, hogy az a tisztviselő, aki emez ügyekben végérvényesen intézkedik, felelősségre legyen vonható. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az illető­­ szakember, aki a tárgyat teljesen átérzi, átérzi, a technikai lényeget fölfogja és az illető tárgykörben teljesen tájékozott úgy, hogy az eléje terjesztett javaslatot saját ismeretei alapján más megoldások­kal összehasonlítni, az egyes helyi döntő vagy módosító technikai szempontokat mérlegelni képes és nem kénytelen más ember szak­­véleményének betűire támaszkodni, hanem az ügyet saját tudása alap­ján minden fórum előtt méltóan képviselheti, a támadások ellen megvédheti. Ennek megértése alapján Budapest törvényhatósági bizottsága 1911. évi július hó 5-én tartott ülésében a központi igazgatás szervezetéről szóló szabályrendelet 25. §-ában a mérnöki és építészi ügyek adminisz­trációjának reformja érdekében kimondotta, hogy „Az ügyosztályok a főbb közigazgatási ágak szerint alakíttatnak és kétfélék: úgymint átalános közigazgatásiak és műszakiak „Minden ügyosztály élén a tanács egy tagja áll. A műszaki ügy­osztályok élén álló tanácsnokoktól az 1889. évi I. t.-c. 10. §-ának első bekezdésében megállapított minősítés megkívántatik." Ugyanekkor a törvényhatósági bizottság közgyűlése ehhez még ezt a következő pontot csatolta, hogy: „A városépítési, a közlekedési, valamint a vízvezetéki és világítási ügyosztályok élén akár közigazgatási, akár műszaki tanácsnok állhat." Ez a pótlás mintegy korrigálni akarta azt a hézagot, mely a pol­gármesteri előterjesztés alapos okfejtése és a szervezeti szabályzatban belőle szűrődött szűkebb keretű rendelkezés közt mutatkozik. Ugyanis a polgármesteri okfejtés nem tesz különbséget az egyes műszaki ágazatok közt, hanem mindig és átalánosságban műszaki ügyekről beszél, amelyek tehát összességükben, de különösen azok, melyek az igazgatásnak eminenter technikai természetű ágazatát alkotják, valamennyien önállósítandók. (Folyt. köv.) VEGYESEK. Benczúr Gyula. A magyar képzőművészetnek és vele a trifolium egyik tagjának az építőművészetnek is nagy halottja van: legnagyobb festőművészünk július 16-án Szécsény melletti birtokán 76 éves korá­ban meghalt! Nemcsak az arcképeknek, de különö­sen az óriás csoportok egyes tagjainak elhelyezésé­ben, valamennyi tagnak érvényesítésében (Budavár bevétele, Millenniumi hódoló tisztelgés stb.) világ­hírű mester, hazánk elismert kultúrájának nagy tényezője dúlt ki benne nagyjaink mindinkább ritkuló soraiból. Új műegyetemi magántanár. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter Kotsis Iván dr. okt. építésznek a kir. József­ Műegyetemen „Az olasz renaissance építőművészet fejlődésének története" című tárgykörből műegyetemi magántanárrá képesítését tudomásul vette és őt e minőség­ben megerősítette. Budapest törvényhatósági bizottságának tagjait július 11. és 12. napjain választották meg — sajnos, nem azzal az eredménynyel, mely fővárosunk újjá­építésének, haladásának nagy munkáját biztosítani látszanék, mert a reális munka tényezői, a technikusok csak kis szám­mal jutottak be, számuk a teljes 200-nak alig 10°/o-ára rúg; ebből a szakbizottságokat sem tudják a célnak megfelelően összeállítani. Bizott­sági tag lett: Alpár Ignác építész, Becsey Antal mérnök, Buday Dezső mérnök, Ereky Károly mérnök, Fóthy Vilmos építőmester, Freund Dezső építész, Gordon Róbert mérnök, Horváth Károly r.-t. igazg. mérnök, Kossalka János dr. mérnök, Kricsfalusy Mihály mérnök, Lipták Pál dr. építész, id. Metelka Frigyes mérnök, Méhely Kálmán mérnök, Nagy István építész, Paulheim Ferenc építőmester, Péch Béla mérnök, Perndl Flóris építőmester, Petrovácz Gyula mérnök, Piazza Győző építőmester, Sorg Antal építőmester, Sóváry Emil mérnök, K. Virágh Andor építész, Wenszky Nándor építőmester, Zipernovszky Károly mérnök és Bauknecht Tamás kőművesmester. Összesen 25. Pótló tag: Fasching Antal dr. mérnök. Az arányt a hivatalból ki­nevezett négy tag valamivel javítja ugyan, de nem eléggé; ezek: Czakó Adolf mérnök, műegyetemi rektor, Horváth Károly mérnök, a vasúti és hajózási főfelügyelőség vezetője, Szentgáli Antal a Főv. Közmunkák Tanácsának alelnöke, és Zielinski Szilárd dr. az Orsz. Középítési Tanács elnöke. A régi technikus tagok közül csak Alpár és Zipernovszky maradt meg a bizottságban.­­ Idősb Walla József budapesti cementiparos július 21-én 65 éves korában elhunyt. Egyike volt a legjobb hírű iparosoknak, aki — mond­hatni — megteremtette a magyar cementipart és szakértelmével és megbízhatóságával azt föl is virágoztatta. Mint arra érdemes, annak idején legfelsőbb kitüntetésben is részesült. A Városi Mérnökök Országos Szövetsége az országnak idegen államok által megszállása óta nem volt működésben ; most azonban két esztendei szünetelés után ismét megkezdi működését, hogy Magyar­­ország városainak, községeinek műszaki fejlesztését irányítsa és vezesse, mert csakis a magyar városok, községek okszerű műszaki kiépítése és berendezése által lehet a Csonka Magyarországot oly életerőssé tenni, hogy az ország testéről jogtalanul, igazságtalanul leszaggatott részek lakosai a törzshazának városaiban, községeiben keressék és találják meg kulturális igényeiket, amiket a megszállás alatt nem találhatnak meg. 59

Next