A Munkaadó, 1932 (19. évfolyam, 1-51. szám)

1932-01-05 / 1. szám

4. oldal -------------k Ü UMI» Kt« N£S)®R·II¥ffA ¥S* Üzletbarátainak Boldog Újévet kíván Újesztendőre Régi, szép szokás az, hogy az egy­mással összeköttetésben álló emberek évfordulókor mindenféle jót kívánnak egymásnak a következendő újeszten­­dőre. Ez a jótkívánás talán sohasem jött őszintébben az ajkakra, mint az idei évfordulókor és talán sohasem buggyant ki nehezebben, mint az idén. A legtöbb ember szinte vizs­gálta annak az embertársának az ar­cát, akihez jókívánságával közeledett, hogy vájjon nem veszi-e ezt a forma­­szerű kívánságot rossznéven az, aki­hez juttatta. Hiszen körülnézve ma­gunk körül, olyan kevés biztatót lá­tunk, amely feljogosítana bennlünket annak a komoly hivésére, hogy csak­ugyan van jogunk bízni egy jövendő, a mainál jobb új esztendőben. Más­részről azonban mindenki előtt úgy­szólván elképzelhetetlen, hogy a mai viszonyokhoz képest a jövő esztendő valamelyes javulást ne hozzon. Ugyanezek a kétségek, amelyek az egyes embereket gyötrik, bántanak minket is, amikor megemlékezünk az évfordulóról. Vájjon elhiszik-e nekünk kedves olvasóink, hogy komoly biza­kodással ejtjük ki ezt a három szót: boldog újévet kívánunk. Pedig igaz szívvel és némi bizakodással kívánjuk minden olvasónknak, hogy a jövő 1932-es esztendő ránézve minél bol­dogabb legyen. Hiszen egyenesen kétségbe kellene esnünk, ha ez a tu­dat bennünk nem élne. A mai állapo­tok az építőipar terén annyira szo­morúak, és vigasztalanok. Mivel azonban a helyzet csakugyan kivételes és az újesztendes üdvözlet­nek­­másnak kell lennie, mint a nor­mális időkben, megpróbáljuk jókíván­ságainak az újesztendő elején más módon kifejezést adni. Azt kívánjuk olvasóinknak, hogy legyen az 1932-es év boldog régi esztendő. Olyan év le­gyen, amineket a háború előtt, a régi időkben éltünk, amikor rájárt ugyan a szánk a panaszkodásra, de most utólag megállapíthatjuk, hogy ezek az esztendők megadták a dolgozni tudónak és dolgozni akarónak a meg­élhetést, sőt a boldogulás minden ki­látását. Befejezzük ezért elmélkedésünket azzal a kívánsággal, hogy adjon az Isten olvasóinknak régi boldog új­­esztendőt. Előléptetések az Országos Magasépí­tési Igazgatóságnál. A m. kir. kereske­delemügyi miniszter úr előterjesztésére az Országos Magasépítési Igazgatóság címén, rendszeresített műszaki személy­zet létszámába tartozó Fiola G­éza min. osztálytanácsosnak a miniszteri taná­csosi címet, Lukács Pál és Kulcsár Győ­ző min. műszaki tanácsosoknak a mi­niszteri osztálytanácsosi címet és végül Majorossy Gyula min. főmérnöknek a miniszteri műszaki tanácsosi címet ado­mányozta a Kormányzó úr Őfőméltó­­sága. A MUNKAIADó Újévi üdvözlések az Ipartestületben Az újév napjának délelőttjén, mint évente rendszerint, az építőmesterek szép számmal gyűltek össze, hogy el­nökük iránt érzett tiszteletüknek és megbecsülésüknek az évforduló alkal­mából kifejezést adjanak és neki bol­dog újévet kívánjanak. Bag­osi Pit­cher István elnököt ezzel az alkalom­mal Bloch Leó ipartestületi alelnök a következő beszéddel üdvözölte: Miként a nagybeteg ágyánál a pro­fesszor néha nem tud egyebet csinálni, minthogy a betegséget megnevezi, de a betegen segíteni nem tud, ilyenfélekép­pen vannak ma a világ nagytudomá­­nyú szakértői a súlyos gazdasági hely­zettel szemben. Szinte egyetlen vigasz­talásunk a „socies habutisse malorum”, sajnos annyi a tönkrement ember az építőmesterek között is, de büszkék le­hetünk arra, hogy ez csak anyagilag értendő, az erkölcsi tőkénket megőriz­tük. Meg kell emlékeznem arról a mozga­lomról is, amely az építőmesterek egy csoportjából indult ki és meg kell álla­pítanom, hogy ez nem a vezetőség ellen irányult, hanem csak az ifjúság érvé­nyesülése akarna lenni s ezt a törek­vést — ha kellő mederben marad — a vezetőség is támogathatja a lehető­séghez képest; de a politikát nem akar­juk beengedni az Ipartestület falai kö­zé, mert ez csak robbantó hatással volna. Sohasem szabad vizsgálni, mi­lyen képesítésű valaki közöttünk, a fő csak az, hogy százszázalékig építőmes­ter legyen. Hozzád fordulunk, mint a alapsza­bályok hivatott őréhez, hogy ezt a kér­dést oldjad meg úgy, hogy a becsületes és méltányolható törekvéseknek engedj utat az építőmesteri kar békéje, egyet­értése és nagyságának emelése érdeké­ben. Légy meggyőződve arról, hogy to­vábbra is azzal az igaz szeretettel és tisztelettel vagyunk irántad, amellyel eddig voltunk s kívánjuk, hogy élj to­vább is megelégedetten és boldogan. A éljenzésbe fulladt beszédre Pucher István elnök következőképen válaszolt: Mély megindulással és hálás szavak­kal fogadom ezt a megtisztelő szívélyes üdvözlést. Legyenek róla meggyőződve, hogy amilyen szeretettel adják nekem, én éppen úgy viszonzom azt önöknek. Kissé furcsa érzéssel jöttem ma ide, mert tudom, hogy a hozzám intézett beszédben az én kedves Bloch barátom érdemeimet mindig túl szokta értékel­ni, pedig én tudom, hogy ezeket én a mai, kényszeregyességes világban leg­feljebb 40%-ig tudom beváltani. De nem az igyekezetemen, hanem csakis fogya­tékos erőmön múlik, ha a mai, nehéz közgazdasági viszonyok között felada­tommal nem tudok megküzdeni. Ha jól emlékszem, tavaly az újévi üdvözlés­­alkalmával ipartestületünket viharvert hajóhoz hasonlítottam. Meg­maradok ennél a hasonlatnál ma is, nem is igen tudnék jobbat találni. Ha ezen a viharvert hajón én a kormányt esetleg nem is tudnám mindig a kellő biztossággal kezelni, szerencsémre és a hajó szerencséjére, ott van a hajó ki­váló személyzete, amely mindig segít­ségemre van, így a hajó első tisztje, az én kedves Bloch barátom, az ő kiváló szakértelmével és buzgóságával és Sorg Antal barátom, továbbá nagy segítsé­gemre van a főjegyző úr és a személy­zet, akiknél valamennyiöknek segedel­mével — remélem — sikerülni fog a láthatatlan zátonyok és robbanó aknák között a hajót úgy kor­mányoznom, hogy az biztos révbe juthasson. Ilyen robbanó aknához hasonlíthat­nám talán azt a mozgalmat is, amely a legutóbbi rendkívüli közgyűlésre veze­tett, de én meg vagyok róla győződve, hogy azok, akik ezt a robbanó aknát elhelyezték, nem is akartak ezzel rob­bantani, sőt talán nem is tudták, hogy az robbanó akna. Pedig bizony könnyen úgy alakulhatott volna, hogy ez való­ban szétrobbanthatta volna az építő­­mesteri kar egységét, amit ma,­­ebben a nehéz világban mindenesetre el kell kerülnünk. Nagyon jól mondta Bloch barátom, hogy ne tegyünk különbséget az építő­mesterek között a képesítések szerint, ne nézzük azt, hogy valaki mérnökka­marai tag-e, vagy nem kamarai tag, ha emellett az építőmesterek érdekeiért küzd és azokat mindig elsőnek tekinti, akkor adhatunk neki helyet a vezető­ségben is. A fiatalság érvényesülése ellen nem lehet kifogásunk és e törekvéseknek most igyekszünk is elébe menni, mint ahogy egyébként már régebben is eléje mentünk volna, ha ezt ők lehetővé tet­ték volna. Ami a jövőt illeti, hogy ezt még a nagytudású nemzetgazdák sem tudják megjósolni, ez nemcsak a tudományu­kon múlik, amikor vannak olyan nem­zetek, még a nagy nemzetek között is, akik megakadályozzák a jövő jobb ki­alakulását. De némi reményt merít­hetünk a legutóbbi bázeli konferencia engedékenyebb szelleméből, mint ezt Németországnak adott moratórium is mutatja. Én a jövőt illetőleg jósolni nem tu­dok, de hogy az nem fest valami na­gyon rózsásan, az bizonyos, mert­­az nem is várható, hogy ilyen nagy gaz­dasági bajok egyszerre, így a most kö­vetkező év folyamán megszüntethetők legyenek. Egy másik szomorú tünet az, hogy a záloglevelekben a bizalom nagyon megrendült a záloglevélpiacot korlátozó intézkedések miatt, pedig tudjuk jól, hogy az építkezés csak akkor ölthet nagyobb arányokat, ha ezt a­­jelzálog­­üzlet is megengedi. Lehet, hogy a ka­matláb vissza fog menni, aminek meg is kell történnie. Havel barátom be­szélte el, hogy egy 500.000 pengős köl­csönt nálunk csak 10—15%-os kamat­ra adtak volna és ezért járásban pró­bálkoztak vele, de ott is csak ilyen magas kamatú ajánlatot kaptak azzal, hogy „mert ez Magyarország részére van.” Azt szoktuk hangoztatni, hogy az építkezés nem az állam feladata, hanem a magánosoké. Ez így is van, csak ma a magánosoknak, sajnos, nincs pénzük építkezésre, hitelt pedig nem kapnak. De azért csüggedni nem szabadt, ha­nem fel a fejjel! Egypár jó vezércik­ket olvastam, melyek bizakodással né­zik a jövőt és látják már a hajnalpírt, lehet ugyan, hogy inkább csak biztatni akarnak. De a jelek valóban arra mu­tatnak, hogy a nemzetek mégiscsak meg fogják egymást végre érteni és belátással lesznek Magyarország iránt és méltányolni fogják a revízió kíván­ságát, melyhez utolsó leheletünkig ra­gaszkodnunk kell. Még egyszer nagyon köszönöm a bizalmukat és mindannyiuk­­nak minden jót kívánok. Az elnöki megnyilatkozás nagy tet­szést aratott és az egybegyült építőmes­terek melegen kívántak az elnök után kartársaiknak is minél boldogabb új­­esztendőt.* A Budapesti Ácsmesterek Ipartestü­letének elöljárósága nagy számban ke­reste fel Czipauer László elnököt az új­év alkalmából. Az elöljáróság nevében Wellisch Mór alelnök mondott üdvözlő beszédet, aki visszatekintett az elmúlt év nehéz küzdelmeire, s hogy az Ipar­testület ezt a rendkívül súlyos eszten­dőt újabb adósságok csinálása nélkül tudta átélni, ez kizárólag az Ipartestü­let agilis elnökének köszönhető, aki a súlyos anyagi viszonyok ellenére is mó­dot talált arra, hogy a Testület terhein könnyítsen s jelenleg olyan kilátásaink vannak, hogy a közeljövőben sikerülni fog az Ipartestületet teljesen tehermen­tesíteni. Köszönetét fejezte ki azért a fáradságos, odaadó és önzetlen tényke­désért, amelyet az Ipartestület ügyeinek vitelében az elmúlt esztendőben kifej­tett és a tagtársaknak módot nyújtott arra, hogy panaszaikat és sérelmeiket az Ipartestületben előadhassák. Kéri az elnököt, hogy ügybuzgalmát a jövőben is lankadatlan erővel bocsássa az Ipar­testület rendelkezésére. Egyben ígéretet tesz, hogy munkájában az elöljáróság minden egyes tagja tehetségéhez képest segítségére lesz, mert csak együttes munkálkodással lehet remélni, hogy az ácsmesteri társadalom szebb és boldo­gabb esztendőnek lesz osztályrészese. Czipauer László elnök elfogadva vála­szolt a szeretettől és ragaszkodástól át­hatott ünneplés hatása alatt. Elhárítja magától az elismerést, mert az Ipartes­tület érdekében végzett munkája a tiszt­ségéből folyó feladata volt. Egyébként pedig minden ácsmesternek erkölcsi kötelessége, hogy a kar boldogulása ér­dekében minden tőle telhetőt elköves­sen. Örömmel állapította meg, hogy a testületi életben az eltelt esztendő alatt örvendetes javulás állott be, amivel kitűzött céljainak egyikét: a kari szellem, az egymás megbecsülése és a kartársi szolidaritásnak a régi nívóra való fejlesztését látja megvaló­sulni. örömmel tölti el a kartársak ragaszkodása, ami reményt és bizalmat ad neki arra nézve, hogy az elkövetke­zendő esztendő nehéz küzdelmeivel si­kerül megbirkózni és az ácsmesteri karnak kivívni azt a pozíciót, amelyet méltán megérdemel. Bizton hiszi, hogy az újév meghozza a várva várt munkaalkalmakat. Kéri a tagokat, hogy támogatásukat ne vonják meg tőle a jövőbeni sem, hanem a múltban tanúsított kitartással és áldozatokkal igyekezzenek a testület ügyeit előbbre vinni, amikor is reméli, hogy fárado­zásuk előbb-utóbb eredményre is fog vezetni. A tisztelgés után Czipauer László magyaros vendégszeretettel fogadta a küldöttség tagjait, akik elismeréssel adóztak a régi idők nagyasszonyát föl­elevenítő háziasszonynak. A felszólalá­­sok folyamán Fridrich F. Géza fő­jegyző, a munkaadói szövetségek jelen­tőségét vázolta s annak a biztos tu­datnak adott kifejezést, hogy az Ács­mesterek Szövetsége elnöksége új éle­tet és erőt visz be a Szövetség életébe, s a Szövetség távollevő elnökét Tőke Györgyöt, valamint a jelenlévő alelnö­­két, Szívós Lászlót éltette. Szívós László a szövetség alelnöke ígértetet tett, hogy minden igyekezeté­vel a Szövetség fölfrissítését fogja szolgálni, mert hamarosan elérkezhet az az idő, amikor a munka nyugodt és zavartalan folytatása érdekében szük­ség lesz a Szövetség működésére. Nyolcezer pengőt kap a főváros a Pe­­tőfi-téri házért. Az Erzsébet-híd pesti hídfője mellett már lebontott régi piarista­ ház szomszédos épületét, a Pe­­tőfi-tér 2. számú fővárosi épületet, szin­tén lebontásra ítélték. Az egyetlen szabályszerű ajánlattevő, Fóthi Vil­mos volt törvényhatósági bizottsági tag, kapta a megbízatást a Petőfi­ téri épület lerombolására. Fóthi Vilmos nyolcezer pengőt ajánlott fel az épület bontásából származó anyagokért és ter­mészetesen magára vállalta a bontás­sal járó költségeket is. A munkálatok befejezésére a főváros háromhavi ha­táridőt engedélyezett, március végére tehát az Erzsébet-híd jobboldali pesti hídfője már teljesen szabad térség lesz. A főváros kertészeti hivatala azonban ennek ellenére sem kezdhet hozzá a tér rendezéséhez és parkírozá­sához, miután előbb el kell dönteni, melyik pontra kerül az Erzsébet ki­rályné szobra. 1932 január 6. Múlt számunkhoz mellékelt befizetőlapon kérjük a hátralékos előfizetési díjakat beküldeni. Lejárt előfizetések megújítá­sát is tisztelettel kéri a Kiadóhivatal. Magyar Kir. Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak Igazgatóság, Bpest, X., Kőbányai­ út 21 Gyárak: Budapesten és Diósgyőrött Gyártmányok: 1-lesongömbvas, vas­gerenda,­­ és szögvasak, lemezek. Daruk, hidak és magasépítési vas­szerkezetek. Acél- és vasöntvények. Öntöttvas-csövek. Jobbágy-féle foly­­tonégő kályhák. Teherautomobilok, traktorok, öntözőkocsik. Úthengerlő és útgyalulógépek. Tűzálló (chamotte és dynas) téglák stb. stb. Vízvezeték­­berendezések központi fűtés, épület -bádogos munkák FARKAS SZOR VIII., Nap­ utca 10. sz. Tel.: 33-6-51.

Next