Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1935 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-03 / 1. szám
1935 január 3. EKITÖMESTEREK LAPJA — A MUNKAADÓ 5. oldal 35 éve Ennyi idő telt el azóta, hogy a magyar építőiparosok először jöttek össze abból a célból, hogy megtárgyalják a maguk ügyes-bajos dolgait és kifejezésre juttassák kívánságaikat. Hatalmas gyűlés volt ez, amelyre az országból közel 750-en jöttek össze és igazán tiszta képét adtákaz elfogadott határozati javaslatok azoknak a sürgős kívánságoknak, amelyek akkor a magyar építőipart a legérzékenyebben érintették. Ezt az alkalmat szerettük volna felhasználni arra, hogy megkérdezzük azokat, akik egy emberöltővel ezelőtt a magyar építőipar érdekében mint előadók és indítványt tevők közreműködtek és még Isten kegyelméből életben vannak, azt illetőleg, mi a véleményük ma arról a tárgyról, amellyel kapcsolatban előadásukat és indítványukat akkor megtették. Sajnos, tervünk kivitele nem járt sikerrel. Csak egy régi előadó számol be válaszáról és az Komor Marcel kollégánk, akinek válaszát mai számunkban közöljük. Felhívjuk rá olvasóink figyelmét. Egyébként pedig szerkesztőnk, aki a gyűlésen szintén több indítvánnyal szerepelt, fog rátérni a nagygyűlés ismertetésére, amelynek anyaga, úgy véljük, sok gondolkozni valót és meglepőt rejt magában. MMTI .... Emlékezzünk régiekről... Ezen a címen új rovatot nyitunk, amely az esztendő minden számában közölni fogja azokat az eseményeket, amelyek építőipari és műszaki vonatkozásban a múltban lefolytak s amely jellegzetes események a múltban lapunk megjelenési időszakába esnek bele. A rovatot edelényi Szabó Lajos szerkeszti, aki páratlan szorgalommal gyűjtötte össze ezeket az adatokat, amelyek ilyen összeállításban még sehol sem szerepeltek. Úgy véljük, ezzel a rovattal fokozni tudjuk lapunk tartalmának érdekességét és így szolgálatot teszünk vele olvasóinknak. A régi cég a régi címen aapilva:1910 telefon: 212-0t- és 05 központi fűtés és vízvezeték * Az építőipari törvény 35 éve * Írta: Komor Marcel ,f£*ttMkenzüvik coffektM" Összeállította: E. Szabó Lajos. Ámulva olvasom az 1901-ben tartott építőipari országos kongresszus jegyzőkönyvét, amelynek tanúsága szerint alulírott harminckettő éves fiatalember az építőipar gyakorlására vonatkozó törvény megalkotását sürgettem. Idéztem az Ipartörvény (1884:XVII. t.-c.) tizedik paragrafusát, amely így hangzott és így hangzik ma is: „Addig is, míg az építőmester iparáról, úgy annak gyakorlata, mint a képesítés tekintetében külön törvény intézkednék, felhatalmaztatok a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, hogy azt általános rendelettel szabályozza.” Kötelezvénynek mondottam ezt, amelyet a kormány magára vállalt és amelyet, hogy beváltson, immár nagyon is megjött (1901-ben!) az ideje. Azóta megvívták a harcot a repülés megoldhatatlannak hitt problémájával. Azóta megszületett és kiterebélyesedett a rádió világcsodája. Azóta a távolbalátás, a filmszenzáció, a drótnélküli távíró, a rakétamozdony, a találmányok sorsdöntő végnélküli sora látott napvilágot. A vegyészet tudománya hallatlanul kifejlődött, mértföldi távolságról tudunk embereket lelkeiktől különválasztani, fel tudunk emelkedni a stratoszféra régióiba. Csak egy maradt változatlan: a be nem váltott kötelezvény. Ma is az immár félszázados jubileumát ülő ásatag törvénycikk rendelkezése mérvadó. Ma is csak azt mondhatnám változatlan szónoki lendületemmel, amelybe talán mégis valamivel több és jogosabb türelmetlenség rezegne: „immár nagyon is megjött (1934-ben!) az Ígéret beváltásának ideje. Mert nem váltották be. Mert még mindig rendeletekkel kormányozzák az építőipar tartományát. Rendeletekkel, amelyeknek tömkelegében maguk az illetékes hatósági szervek sem látnak tisztán. Ha a végleges rendcsinálás késedelmének okát kutatom, nehezen jutok eredményhez. A kontárkérdés ma is megoldatlan, illetéktelenek ma is egyre-másra rontják az építőipar tisztának kívánt levegőjét. Igaz, hogy ma kevésbbé éltető ez a levegő, mint valaha volt, ma akkor is nehéz benne és belőle megélni, ha teljesen megtisztulna a képesítés hijjánvalóknak betolakodásától. Úgy látom, hogy egyes kérdésekhez nem mernek nyúlni és hogy aránylag kicsiny akadályok riasztanak vissza az energikus „beavatkozástól”. Régebben építőiparos, vállalkozó, művész egy személyben láthatott el minden építőfeladatot. Oly kevesen voltak, hogy határsérésekről nem volt érdemes panaszkodni. Csekély néhány forintokért meg lehetett váltani a jogot a felelősségteljes építőmesterségre. A tervezés mellékes munkának számított, nevezetesen az átlagházak készítésénél. A differenciálódás csak később állott be, amikor a feladatok megszaporodtak és nehezebbekké váltak. Ma már maga az építési ipar része, az építőmesterség is megosztást kíván, hogyha az új szerkezetek szerepet kapnak. A vasbetonszerkesztő, a fűtőtechnikus, a gépi berendezés szerkesztője külön-külön személyt jelent és nem is kívánható meg, hogy az építőmester mindezekhez minden részletükben hozzáértsen. Ma már a tervezés művészi része minden legkisebb feladat külön faktora a hozzáértők köztudatában. Az ötvenéves ipartörvény biztosítja az építőmesterek számára a tervezés szabadságát. A tervezésből élő hivatások pedig a tervezés jogát kizárólagosan a maguk számára követelik. Itt látom az ütközőpontot, itt van az egyetlen kis mondatban álló ok, amely nem engedi dűlőre jutni az építőipari törvény, megalkotását. Nem akarok állást foglalni ebben a kérdésben, nagyon is érdekelt fél lévén. De nem csodálom, hogy az építőmesterek ragaszkodnak a szerzett jogukhoz. Itt másként, mint okos kompromiszszum útján lehetetlen rendet teremteni. Ha az építőmesterség biztos kenyér volna, aligha aspirálnának a tervezés sovány kenyerére. Ha az építőmester a legmagasabb képzettség útján volna csak elérhető és a kiképzés csúcspontjára jutottak önként választhatnának a tervező vagy a kivitelező hivatás között, akkor nem volna, nem lehetne vita. A tervező és kivitelező hivatás szétválasztása véleményem szerint tiszta helyzetet teremtene, amely végeredményben maguknak az építőmestereknek is előnyükre válnék. A vita elmérgesedésének oka a mohóságban lelheti magyarázatát, amelylyel máról holnapra akarják egyesek az építőmestereket a tervezéstől eltiltani. Ha már tudtunk sok-sok évtizedig várni, dolgozzunk ki törvénytervezetet, amely megfelelő időt provideál a szükséges szeparálás zökkenés nélkül való keresztülvitele érdekében. Egy-két évtized ilyen mélyenjáró társadalmi átalakulásnál mit sem számít. Maradjanak meg a maiak teljes jogaikban és alakíttassák törvény, amely csak a jövendő nemzedékre lesz kötelező. Arra a kérdésre, hogy a három évtized előtt mondottakkal szemben ma mennyiben változott a véleményem az építőipari törvény megalkotásának sürgetése dolgában, az a válaszom, hogy világrengés, öldöklő háború volt közben, hogy forradalom, hogy proletárdiktatúra, hogy felfordulás volt időközben. Az építőipar dolgait is felkavarta a földrengés, az új építőipari törvény ma más szöveget kíván, mint amilyennel 1901-ben lehetett volna laborálni. Ez azonban nem mentség arra, hogy nem is kellett megalkotni, mert ma amúgy is módosítani, átalakítani kellett volna. Most mégis csaknem ugyanazt mondanánm, mint akkoriban, hogy hagyjuk abba a rendeletek mankójával való botorkálást, teremtsünk tiszta helyzetet. Kérem a magyar törvényhozást, hogy mielőbb alkossa meg a mai igényeknek és viszonyoknak lehetőleg mindenben megfelelő új és belátható időkig végleges építőipari törvényt. Jan. 1. (1859.) Megalakult a Cs. kir. Szab. déli állami és Lombard—velencei középolaszországi vasúttársaság. A kormány a társaságnak újabban a következő magyar vonalak építését engedélyezi: a) Bécsújhely—Sopron, b) Steinbrücktől Zágrábon át Sziszekig, a károlyvárosi szárnyvonalakkal, c) Székesfehérvár—Úarszőny, d) Sopron—Nagykanizsa. (1899.) A szibériai vasutaknak Cseljabinszktól Irkutszkig terjedő 3175 km hosszú vonalát átadják a forgalomnak.* Jan. 2. (1896.) Meghal Demler György Adolf német építész Schwerinben udvari építész; ő tervezi a várlak, arzenál stb. építéseit, de az 1848-i mozgalmakkal kapcsolatban elbocsátják. (1898.) A Zell am See-től Krímér faluig vezető 53 km-es vasútvonalat (Salzburg) átadják rendeltetésének. * Jan. 3. (1844.) Születik Eggert Hermann, német műépítő, királyi építészeti tanácsos. Főbb alkotásai: a hatalmas stuttgarti egyetemi épületek, a strassburgi császári palota és a frankfurti központi pályaház. (1855.) Pesten meghal Pollák Mihály építész, ki pályafutását a milánói székesegyház építésénél kezdi meg. A József nádor által alapított szépészeti bizottság elnöke lesz és mint ilyen nagy befolyást gyakorol a Városliget megteremtésére. Ő építi József főherceg alcsúti kastélyát, a régi Vigadó épületét, mely a legszebb alkotásai közé tartozott, de Pestnek 1849-iki bombázása alkalmával elpusztult. Az ő műve továbbá a Ludovika Akadémia (1829—35), valamint a Nemzeti Múzeum (1837— 45.) és a Deák-téri ág. ev. templom. A bécsi akadémia az akkori szokások szerint az építészet terén szerzett érdemei kitüntetéséül „k. k. Architekté” avatja. (1870.) Megkezdik Newyork legrégibb hídjának a „Brooklin Bridge“-nek építését, mely 13 év alatt készül el és 135 millió dollárba kerül. Jan. 4. (1829.) Születik Péch József mérnök, ki résztvesz a Tárna, Zagyva szabályozásában, majd a Béga csatornázási hivatal mérnöki osztályának főnöke lesz. Ő szervezi meg a közlekedési minisztériumban a vízrajzi osztályt, melynek vezetője is lesz. Eléri a műszaki tanácsosi és a miniszteri tanácsosi rangot és a 111. oszt. Vaskorona renddel tüntetik ki. (1845.) Születik Avanzo Domonkos német építész. Nevezetesebb alkotásai: a bécsi Hegel utcai tanintézet, az egyetemi anatómiai intézet stb. (1882.) Meghal Hellwag Konrád Vilmos német építész, az osztrák északnyugati vasútépítés igazgatója, kinek vezetése alatt épül a Bécs melletti dunai híd, a Thaya alagút Znaim mellett, a bécsi, prágai, tescheni indóházak. Megkezdi a szegedi rakpart építését is, de befejezésében a halál megakadályozza. (1885.) Meghal Bohnstedt Lajos német építész. Főbb alkotásai: Szentpéterváron a feltámadás zárdája, a városháza, a birodalmi miniszter palotája és a régi városi színház. (1894.) Bécsben meghal Hasenauer Károly osztrák építész, ki főként a magas renaisance stílusban épített számos és nevezetes bécsi magánházat és villát. Ezeken kívül nevezetesebb alkotásai az udvari múzeum, (1872—79), továbbá a Burgszínház, mely 1888-ban nyílt meg. Tagja a bécsi akadémiának és tiszteletbeli tagja a brit építészek akadémiájának. Számos kitüntetés és rendjel tulajdonosa.* Jan. 5. (1536.) Meghal Peruzzi Baldassare olasz építész, ki Rafael halála után a Szt. Péter bazilikát befejezi. Bolognában a St Petronio és egyéb templomokat tervez. A sienai székesegyház építésénél mint építőmester működik közre. Legnevezetesebb alkotása a római Massimi palota, melynek munkálatait azonban csak megkezdte.* Jan. 6. (1812.) Születik Etzel Károly német vasúti mérnök és építő. Ő készíti a Saint Germaniába vezető vasút tervét, majd azt fel is építi; később würtenbergi szolgálatba lép mint főépítészeti tanácsos. Bécsben számos udvari épületet létesít, igazgatója a Ferenc József vasúttársaságnak, melynek építészeti terveit ő dolgozza ki. Tiszteletére szobrot állítanak (1896). (1859.) Születik Edvi Illés Aladár gépészmérnök, a budapesti állami ipariskola tanára, a „Magyar Mérnök- és Építész-Egyesületi közlönyének“ szerkesztője.* Jan. 7. (1834.) Születik Reis Fülöp német fizikus, ki az első telefont szerkesztette. (1870.) A legnagyobb nyomorban hal meg Kliegl József magyar gépész, pedig az alábbi találmányait ismerték: szedőgép, számológép, egy gőzmozdony, mely 1:4 pályán is bárhol megállítható, egy vasút, mely a sínjét magával hordja és egy készülék, mely a zongorán az improvizált zeneszerzeményt rögtön felírja. Jan. 8. (1570.) Meghal De l'Orme Filipert francia építész, a renaissance építészet megalapítója Franciaországban, királyi építész és tanácsos, kinek nevéhez fűződik a hírneves fontanebleaui körönd tervezése és építése. Legtökéletesebb tetőfedőfala, fagy-, tűz- és viharálló, jégveréssel szemben felülmúlhatatlan. Palacsövek. Kéménytldók. Szellőzőcsövek. Könnyű. Tarlós. Rozsdaálló. Miskolczi és Társa Budapest, V., Alotmány u. 4. Telefon: 29-0-44, 29-0-45.