Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1935 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-03 / 1. szám

1935 január 3. EKITÖM­ESTEREK LAPJA — A MUNKAADÓ 5. oldal 35 év­e Ennyi idő telt el azóta, hogy a ma­gyar építőiparosok először jöttek össze abból a célból, hogy megtárgyalják a maguk ügyes-bajos dolgait és kifeje­zésre juttassák kívánságaikat. Hatal­mas gyűlés volt ez, amelyre az ország­ból közel 750-en jöttek össze és igazán tiszta képét adták­­az elfogadott ha­tározati javaslatok azoknak a sürgős kívánságoknak, amelyek akkor a ma­gyar építőipart a legérzékenyebben érintették. Ezt az alkalmat szerettük volna fel­használni arra, hogy megkérdezzük azokat, akik egy emberöltővel ezelőtt a magyar építőipar érdekében mint előadók és indítványt tevők közreműköd­tek és még Isten kegyelméből életben vannak, azt illetőleg, mi a véleményük ma arról a tárgyról, amellyel kapcso­latban előadásukat és indítványukat akkor megtették. Sajnos, tervünk ki­vitele nem járt sikerrel. Csak egy régi előadó számol be válaszáról és az Komor Marcel kollégánk, akinek vála­szát mai számunkban közöljük. Felhív­juk rá olvasóink figyelmét. Egyébként pedig szerkesztőnk, aki a gyűlésen szintén több indítvánnyal szerepelt, fog rátérni a nagygyűlés ismertetésére, amelynek anyaga, úgy véljük, sok gon­dolkozni valót és meglepőt rejt magá­ban. MMTI .... Emlékezzünk régiekről... Ezen a címen új rovatot nyitunk, amely az esztendő minden számában közölni fogja azokat az eseményeket, amelyek építőipari és műszaki vonatko­zásban a múltban lefolytak s amely jellegzetes események a múltban lapunk megjelenési időszakába esnek bele. A rovatot edelényi Szabó Lajos szerkeszti, aki páratlan szorgalommal gyűjtötte össze ezeket az adatokat, amelyek ilyen összeállításban még sehol sem szerepel­tek. Úgy véljük, ezzel a rovattal fo­kozni tudjuk lapunk tartalmának ér­dekességét és így szolgálatot teszünk vele olvasóinknak. A régi cég a régi címen a­apilva:1910 telefon: 212-0­t- és 05 központi fűtés és vízvezeték * Az építőipari törvény 35 éve * Írta: Komor Marcel ,f£*ttMkenzüvik coffektM" Összeállította: E. Szabó Lajos. Ámulva olvasom az 1901-ben tartott építőipari országos kongresszus jegyző­könyvét, amelynek tanúsága szerint alulírott harminckettő éves fiatalember az építőipar gyakorlására vonatkozó törvény megalkotását sürgettem. Idéz­tem az Ipartörvény (1884:XVII. t.-c.) tizedik paragrafusát, amely így hang­zott és így hangzik ma is: „Addig is, míg az építőmester ipa­ráról, úgy annak gyakorlata, mint a képesítés tekintetében külön törvény intézkednék, felhatalmaztatok a föld­­mívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, hogy azt általános rende­lettel szabályozza.” Kötelezvénynek mondottam ezt, ame­lyet a kormány magára vállalt és ame­lyet, hogy beváltson, immár nagyon is megjött (1901-ben!) az ideje. Azóta megvívták a harcot a repülés megoldhatatlannak hitt problémájával. Azóta megszületett és kiterebélyesedett a rádió világcsodája. Azóta a távolba­látás, a filmszenzáció, a drótnélküli távíró, a rakétamozdony, a találmányok sorsdöntő végnélküli sora látott nap­világot. A vegyészet tudománya hallatlanul kifejlődött, mértföldi távolságról tudunk embereket lelkeiktől különválasztani, fel tudunk emelkedni a stratoszféra ré­gióiba. Csak egy maradt változatlan: a be nem váltott kötelezvény. Ma is az im­már félszázados jubileumát ülő ásatag törvénycikk rendelkezése mérvadó. Ma is csak azt mondhatnám változatlan szónoki lendületemmel, amelybe talán mégis valamivel több és jogosabb tü­relmetlenség rezegne: „immár nagyon is megjött (1934-ben!) az Ígéret bevál­tásának ideje. Mert nem váltották be. Mert még mindig rendeletekkel kor­mányozzák az építőipar tartományát. Rendeletekkel, amelyeknek tömkelegében maguk az illetékes hatósági szervek sem látnak tisztán. Ha a végleges rendcsinálás késedel­mének okát kutatom, nehezen jutok eredményhez. A kontárkérdés ma is megoldatlan, illetéktelenek ma is egyre-másra ront­ják az építőipar tisztának kívánt leve­gőjét. Igaz, hogy ma kevésbbé éltető ez a levegő, mint valaha volt, ma akkor is nehéz benne és belőle megélni, ha telje­sen megtisztulna a képesítés hijján­­valóknak betolakodásától. Úgy látom, hogy egyes kérdésekhez nem mernek nyúlni és hogy aránylag kicsiny akadályok riasztanak vissza az energikus „beavatkozástól”. Régebben építőiparos, vállalkozó, mű­vész egy személyben láthatott el minden építőfeladatot. Oly kevesen voltak, hogy határsérésekről nem volt érdemes pa­­naszkodni. Csekély néhány forintokért meg lehetett váltani a jogot a felelős­ségteljes építőmesterségre. A tervezés mellékes munkának számított, nevezete­sen az átlagházak készítésénél. A diffe­renciálódás csak később állott be, amikor a feladatok megszaporodtak és nehe­zebbekké váltak. Ma már maga az épí­tési­ ipar része, az építőmesterség is megosztást kíván, hogyha az új szerke­zetek szerepet kapnak. A vasbetonszer­kesztő, a fűtőtechnikus, a gépi beren­dezés szerkesztője külön-külön személyt jelent és nem is kívánható meg, hogy az építőmester mindezekhez minden részletükben hozzáértsen. Ma már a tervezés művészi része minden legkisebb feladat külön faktora a hozzáértők köztudatában. Az ötvenéves ipartörvény biztosítja az építőmesterek számára a tervezés szabadságát. A tervezésből élő hivatá­sok pedig a tervezés jogát kizárólagosan a maguk számára követelik. Itt látom az ütközőpontot, itt van az egyetlen kis mondatban álló ok, amely nem engedi dűlőre jutni az építőipari törvény, megalkotását. Nem akarok állást foglalni ebben a kérdésben, nagyon is érdekelt fél lévén. De nem csodálom, hogy az építőmeste­rek ragaszkodnak a szerzett jogukhoz. Itt másként, mint okos kompromisz­­szum útján lehetetlen rendet teremteni. Ha az építőmesterség biztos kenyér volna, aligha aspirálnának a tervezés sovány kenyerére. Ha az építőmester a legmagasabb képzettség útján volna csak elérhető és a kiképzés csúcspont­jára jutottak önként választhatnának a tervező vagy a kivitelező hivatás között, akkor nem volna, nem lehetne vita. A tervező és kivitelező hivatás szétválasz­tása véleményem szerint tiszta helyzetet teremtene, amely végeredményben ma­guknak az építőmestereknek is elő­nyükre válnék. A vita elmérgesedésének oka a mohó­ságban lelheti magyarázatát, amelylyel máról holnapra akarják egyesek az épí­tőmestereket a tervezéstől eltiltani. Ha már tudtunk sok-sok évtizedig várni, dolgozzunk ki törvénytervezetet, amely megfelelő időt provideál a szük­séges szeparálás zökkenés nélkül való keresztülvitele érdekében. Egy-két év­tized­ ilyen mélyenjáró társadalmi át­alakulásnál mit sem számít. Maradjanak meg a maiak teljes jogaikban és alakít­tassák törvény, amely csak a jövendő nemzedékre lesz kötelező. Arra a kérdésre, hogy a három év­tized előtt mondottakkal szemben ma mennyiben változott a véleményem az építőipari törvény megalkotásának sür­getése dolgában, az a válaszom, hogy világrengés, öldöklő háború volt közben, hogy forradalom, hogy proletárdikta­túra, hogy felfordulás volt időközben. Az építőipar dolgait is felkavarta a földrengés, az új építőipari törvény ma más szöveget kíván, mint amilyennel 1901-ben lehetett volna laborálni. Ez azonban nem mentség arra, hogy nem is kellett megalkotni, mert ma amúgy is módosítani, átalakítani kellett volna. Most mégis csaknem ugyanazt mon­danánm, mint akkoriban, hogy hagyjuk abba a rendeletek mankójával való bo­­torkálást, teremtsünk tiszta helyzetet. Kérem a magyar törvényhozást, hogy mielőbb alkossa meg a mai igényeknek és viszonyoknak lehetőleg mindenben megfelelő új és belátható időkig végle­ges építőipari törvényt. Jan. 1. (1859.) Megalakult a Cs. kir. Szab. déli állami és Lombard—velencei kö­zépolaszországi vasúttársaság. A kormány a társaságnak újabban a következő magyar vonalak építését engedélyezi: a) Bécsújhely—Sopron, b) Steinbrücktől Zágrábon át Szisze­kig, a károlyvárosi szárnyvonalak­kal, c) Székesfehérvár—Úarszőny, d) Sopron—Nagykanizsa. (1899.) A szibériai vasutaknak Cselja­­binszktól Irkutszkig terjedő 3175 km hosszú vonalát átadják a forgalom­nak.* Jan. 2. (1896.) Meghal Demler György Adolf német építész Schwerinben udvari építész; ő tervezi a várlak, arzenál stb. építéseit, de az 1848-i mozgalmakkal kapcsolatban elbo­csátják. (1898.) A Zell am See-től Krímér faluig vezető 53 k­m-es vasútvonalat (Salz­burg) átadják rendeltetésének. * Jan. 3. (1844.) Születik Eggert Hermann, német műépítő, királyi építészeti tanácsos. Főbb alkotásai: a hatalmas stuttgarti egyetemi épületek, a strassburgi császári palota és a frankfurti központi pályaház. (1855.) Pesten meghal Pollák Mihály építész, ki pályafutását a milánói székesegyház építésénél kezdi meg. A József nádor által alapított szé­pészeti bizottság elnöke lesz és mint ilyen nagy befolyást gyakorol a Városliget megteremtésére. Ő építi József főherceg alcsúti kastélyát, a régi Vigadó épületét, mely a leg­szebb alkotásai közé tartozott, de Pestnek 1849-iki bombázása alkalmá­val elpusztult. Az ő műve továbbá a Ludovika Akadémia (1829—35), valamint a Nemzeti Múzeum (1837— 45.) és a Deák-téri ág. ev. templom. A bécsi akadémia az akkori szoká­sok szerint az építészet terén szer­zett érdemei kitüntetéséül „k. k. Architekté” avatja. (1870.) Megkezdik Newyork legrégibb hídjának a „Brooklin Bridge“-nek építését, mely 13 év alatt készül el és 135 millió dollárba kerül. Jan. 4. (1829.) Születik Péch József mér­nök, ki résztvesz a Tárna, Zagyva szabályozásában, majd a Béga csator­názási hivatal mérnöki osztályának főnöke lesz. Ő szervezi meg a közle­­kedési minisztériumban a vízrajzi osztályt, melynek vezetője is lesz. Eléri a műszaki tanácsosi és a mi­niszteri tanácsosi rangot és a 111. oszt. Vaskorona renddel tüntetik ki. (1845.) Születik Avanzo Domonkos német építész. Nevezetesebb alkotásai: a bécsi Hegel­ utcai tanintézet, az egye­temi anatómiai intézet stb. (1882.) Meghal Hellwag Konrád Vilmos német építész, az osztrák északnyu­gati vasútépítés igazgatója, kinek vezetése alatt épül a Bécs melletti dunai híd, a Thaya alagút Znaim mellett, a bécsi, prágai, tescheni indóházak. Megkezdi a szegedi rak­part építését is, de befejezésében a halál megakadályozza. (1885.) Meghal Bohnstedt Lajos német építész. Főbb alkotásai: Szentpéter­váron a feltámadás zárdája, a város­háza, a birodalmi miniszter palotája és a régi városi színház. (1894.) Bécsben meghal Hasenauer Ká­roly osztrák építész, ki főként a magas renaisance stílusban épített számos és nevezetes bécsi magán­házat és villát. Ezeken kívül neveze­tesebb alkotásai az udvari múzeum, (1872—79), továbbá a Burgszínház, mely 1888-ban nyílt meg. Tagja a bécsi akadémiának és tiszteletbeli tagja a brit építészek akadémiájá­nak. Számos kitüntetés és rendjel tulajdonosa.* Jan. 5. (1536.) Meghal Peruzzi Baldas­­sare olasz építész, ki Rafael halála után a Szt. Péter bazilikát befejezi. Bolognában a St Petronio és egyéb templomokat tervez. A sienai székes­­egyház építésénél mint építőmester működik közre. Legnevezetesebb al­kotása a római Massimi palota, melynek munkálatait azonban csak megkezdte.* Jan. 6. (1812.) Születik Etzel Károly né­met vasúti mérnök és építő. Ő ké­szíti a Saint Germaniába vezető vasút tervét, majd azt fel is építi; később würtenbergi szolgálatba lép mint főépítészeti tanácsos. Bécsben számos udvari épületet létesít, igaz­gatója a Ferenc József vasúttársa­ságnak, melynek építészeti terveit ő dolgozza ki. Tiszteletére szobrot állí­tanak (1896). (1859.) Születik Edvi Illés Aladár gépész­­mérnök, a budapesti állami ipar­iskola tanára, a „Magyar Mérnök- és Építész-Egyesületi közlönyének“ szer­kesztője.* Jan. 7. (1834.) Születik Reis Fülöp német fizikus, ki az első telefont szerkesz­tette. (1870.) A legnagyobb nyomorban hal meg Kliegl József magyar gépész, pedig az alábbi találmányait ismer­ték: szedőgép, számológép, egy gőz­mozdony, mely 1:4 pályán is bárhol megállítható, egy vasút, mely a sín­jét magával hordja és egy készülék, mely a zongorán az improvizált zeneszerzeményt rögtön felírja. Jan. 8. (1570.) Meghal De l'Orme Filipert francia építész, a renaissance építé­szet megalapítója Franciaországban, királyi építész és tanácsos, kinek nevéhez fűződik a hírneves fonta­­nebleaui körönd tervezése és építése. Legtökéletesebb tetőfedőfala, fagy-, tűz- és viharálló, jégverés­sel szemben felülmúlhatatlan. Palacsövek. Kéményt­ldók. Szel­lőzőcsövek. Könnyű. Tarlós. Rozsdaálló. Miskolczi és Társa Budapest, V., Al­­otmány­ u. 4. Telefon: 29-0-44, 29-0-45.

Next