Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1937 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1937-01-01 / 1. szám

1937 január 1. LIFT Freissler Antal IBW Felvonó és Gépgyár R.T . BUDAPEST, VI., HORN EDE-U. 4 Gyárt: Mindennemű felvonót a legmo­dernebb kivitelben Javít és karbantart: Bármely gyárt­­óim­mánya és rendszerű felvonót A belügyminiszter rövidesen dönt az OTI gépesítéséről Kozma Miklós belügyminiszter nyi­latkozata jelent meg a Budapesti Hír­lap karácsonyi számában, amelyben többek közt az OTI-val kapcsolatosan a következőket mondja: — A szociális jellegű­ és gondozást igénylő kérdések közül elsőnek a társa­dalombiztosítást említem meg. Vélemé­nyem szerint feltétlenül szükséges, hogy a társadalombiztosító orvosai jobb orvosi munkát végezhessenek, a betegek pedig jobb orvosi kezelést kaphassanak. Ezt azzal kívánom elősegíteni, hogy az egyes betegekre jutó vizsgálati és ke­zelési időt az orvosi létszám megfelelő beosztásával, de ha kell szaporításával a beteg szempontjából kihasználhatóbbá tesszük. Ezzel a vizsgálatot és kezelést is megjavítjuk. Rövidesen döntök az OTI admi­nisztrációjával kapcsolatban felme­rült gépesítési kérdésekben is an­nak az elvnek az alapján, hogy a gép ma nem vehet el kenyeret az emberektől. — Nem könnyű feladatok ezek, mert a pénzügyi szempont nagyon sokszor el­lene mond a szociális szempontoknak, de még­sem szabad, hogy csak a pénzügyi szempont győzedelmesked­jék. Ez után a nyilatkozat után fokozott érdeklődéssel várjuk a miniszter dönté­sét. Farkas Elek szerkesztőnk ugyanis az építőipari érdekeltségek megbízásá­ból közvetlenül a karácsonyt megelőző­leg Erdélyben és a romániai Regátban járt, hogy a bélyegrendszerről és a tár­sadalombiztosító rendszer egyszerűsíté­séről közvetlen adatokat szerezzen. Már itt, elmenetele előtt tudomásul vette szerkesztőnk az OTI vezérigazgatójának jelentéséből, hogy a külföldi gépek drága bérletén kí­vül a gépesítésre áttérés esetében előkészületi költségek gyanánt a 275.000 pengő évi felmerülő költsé­gen kívül 65.000 pengővel kell szá­molni. Romániai útja alkalmával Farkas Elekkel az odavaló munkásbiztosító pénztár egyik központi igazgatója, aki maga is kint járt Triesztben az oda­való társadalombiztosító ügykezelésének és gépesítésének megismerése céljából, amelyet a maga részéről a tanulmányo­zás után nem talált átveendőnek, azt közölte szerkesztőnkkel, hogy a trieszti pénztárnál két éven át emberi munka végzésével ellenőrzik a gépen végzett munkálatokat, parallel végezvén a dol­got, annak megállapítására, hogy tény­leg kifogástalan-e a drága gépek műkö­dése. Ilyen bizonytalan berendezkedés esetében pedig megtörténhetik, hogy a szociális szempontnak, amely a mai vi­szonyok között az emberi erő alkalma­zását aligha engedi háttérbe szorítani, a pénzügyi érdekek sem mondanak ellent. Szerkesztőnk különben legközelebb már lapunk hasábjain és esetleg élő adásban is ismertetni fogja azokat a meglepően kedvező eredményeket, ame­lyek a bélyegrendszer közvetlen tanul­mányozása révén szerzett. LIFT (STIGLER) POSSELT GYULA FELVONÓGYÁR V„ Gésa­ utca 7. Tel.: 1-172-69 önt is-­éedeld, hogy az IPOK fölterjesztést intézett az ipar­ügyi miniszterhez. Kérik az iparosadós­ságok rendezését, a jóhiszemű, eladóso­dott iparosok részére gyors és költség­­mentes egyességi eljárást, a garancia­képes iparosok kölcsöneinek méltányo­­sabb konvertálását, a kontárkérdés ren­dezésének mielőbbi napirendre tűzését, az önálló iparosoknak arcképes igazol­vánnyal ellátását, olyan rendelet kibo­csátását, mely alkalmas az árrombolás­ok megfékezésére, a LÁB-kölcsönök hitel­keretének fölemelését. Bornemisza miniszter újból bejelenti a munkaközvetítő reformját. Bornemisza Géza kereskedelemügyi és iparügyi mi­niszter a Budapesti Hírlap karácsonyi számában legközelebbi munkaprogram­járól nyilatkozik és abban többek közt a munkaközvetítésről a következőket mondja: „Ezenkívül a munkaközvetítés reformjának keresztülvitelére legköze­lebb törvényjavaslatot fogok benyúj­tani. Állandóan foglalkozom az állás­talan diplomások és érettségizettek élet­­körülményei megjavításának a kérdé­seivel. Az indokolatlan áremelések meg­akadályozására kiadott kormányrende­let végrehajtását pedig máris meg­kezdtük.“ ÉPÍTŐMESTEREK LAPJA — A MUNKAADÓ a gyakorlatban kitűnően bevált, legolcsóbb szabadalmazott ké­­ményfej speciális be­tonból ANDREA CEMENT BRUGYHA ».. SÍIRA-U. 29. tel. 2­920-37 Nemzetközi Vásár­ , április 30-161 május 10-ig A legközelebbi Budapesti Nemzetközi Vásárt 1937 április 30 és május 10 között rendezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, Budapest Székes­főváros közreműködésével, valamint az összes illetékes hatóságok és érdekeltsé­gek támogatásával. A vásár új alap­rajza már elkészült és pedig rendkívül ötletesen az olimpiászra emlékeztető stadionszerű megoldással. Fokozottabb jelentőséget fognak kapni az idei vásár felépítésénél a fa mellett a vaskonstruk­­ciók is. Az 1937 április 30 és május 10 között tartandó Budapesti Nemzetközi Vásár kiállítói, amennyiben 1937. január 15-ke előtt jelentkeznek, a helydíjból 10 száza­lék engedményben részesülnek. E­SS. ParaTaKOVa T Old és Sertbe honlapokkal Viz.szigetelés..ABOXIT-és.XERESIT anyagokkal. PARAFAKOGYÁR M.BUDAPESTiv­al ezelőtt KLEIN­E­R és BOKMAY­E­R.M. 1-485-14,1-388-54. Olvasóinkhoz és előfizetőinkhez Az új esztendő mai első számával új előfizetést nyitunk lapunkra. Lapunk szerkesztősége az elmúlt esztendőben is bebizonyította, hogy minden, az építőipar körébe tartozó eseményről elsőnek tájékoztatja az olvasót. Rovataink minden ak­tuális kérdést napirenden tartanak s az építőipar minden sérelmének kiegyengetése érdekében igen sok esetben eredményesen küzdöttünk. Arra kérjük minden olvasónkat, barátunkat, tartsanak ki mellet­tünk, olvassák lapunkat olyan szeretettel, mint ahogy azt mi olvasóink kezéhez juttatjuk. Miután lapunk egyben a leg­olcsóbb építőipari hetilap is, mely az összes versenytárgyalási hir­detményeket hivatalból hozza, hisszük, hogy a lap továbbra is nél­külözhetetlen lesz olvasóink kezé­ben. Felkérjük­­. olvasóinkat és elő­fizetőinket, hogy lejárt előfizetéseiket a mai szá­munkhoz mellékelt befizetési lap segítségével újítsák meg s új hírek szerzésével erősítsék la­punkat, hogy megizmosodva, minél többet nyújthassunk s hatványozot­tabban szolgálhassuk olvasóink ér­dekeit. A lapot az Ipartest­ület és a Szö­vetség tagjai tagdíj fejében kapják. Kortársi üdvözlettel Építőmesterek Lapja-A Munkaadó szerkesztősége és kiadóhivatala. Előfizetés ök évre 4 P,­­k évre 8 P. Modern mozaik- és cementlapok, márványzúzalék, ISTISS­IS:­kák kaphatók a DEBRECENI MÜKÖGYÁR RT. cégnél DEBRECEN,­­ Fürdő­ utca 2. Telefon: 11'­93 Harminc évre hosszabbították meg a kislakásépítő kölcsö­nök törlesztését. A miniszterelnök a kormányprogram­ban kilátásba helyezte az Országos Fa­lusi Kislakásépítési Szövetkezet útján adott kislakásépítési kölcsönök törlesz­tési időtartamának 30 évre meghosszab­bítását, hogy ezzel az ilyen építési köl­csönt felvett és különösen támogatásra szoruló föld­míves kisegzisztenciák ter­heit csökkenteni lehessen. A kormány a nevezett szövetkezet út­ján már intézkedett a törlesztési idő­tartamnak meghosszabbítása iránt, de egyidejűleg a törlesztési időtartam meg­hosszabbításán kívül egyéb kedvezmé­­nyneket is biztosított az érdekeltek ré­szére. A Szövetkezet által folyósított kis­lakásépítési kölcsönök törlesztési határ­ideje az eredetileg megállapított 20 év­ről 30 évre hosszabbíttatik meg. A törlesztési idő meghosszabbítása kö­vetkeztében egy 1500 pengős kölcsön fél­évi tőketörlesztőrészlete 55.50 pengőről 43.75 pengőre, egész évre számítva tehát 111 pengőről 87.50 pengőre csökken. Eb­ben az összegben a tőketörlesztés, a ka­mat és a tűzbiztosítási díj is bennfoglal­­tatik. A csökkenés 1936. évi szeptember hó 1-étől kezdve történik, vagyis az adósok már a legközelebbi törlesztőrészleteket csökkentett mérvben fizethetik. A törlesztési határidő meghosszab­bítását nem kell külön kérni. A törlesztőrészlet leszállításán kívül a pontosan fizető adósok azt a további kedvezményt kapják, hogy a Szövetkezet az általuk befizetett összegből minden évben mintegy 6 százalékot (1500 pengős kölcsönnél 5 pengő 10 fillért) a javukra ír. Ezt a külön fizetési kedvezményt el­veszti az adós, ha fizetési kötelezettségé­nek valamelyik évben nem tesz eleget és csak akkor nyeri újból vissza, ha a következő egy éven át fizetési kötelezett­ségének újból pontosan eleget tesz és a mulasztásából keletkezett hátralékát is kiegyenlíti. 5. oldal. KRAYER LAKKOK FESTÉKEK Krayer E. és Tsa Budapest, V., Váci­ út 34. sz. Telefon: 2-905-73. KARTÁRSAK! Csak lapunkban hirdető iparos­sal dolgoztassunk! Csak lapunkban hirdető cégek­től vásároljunk! Korány­ és Fröhlich u.ap’dte-boz­ á- és fétáp'totáig.v­ác Budapest, Vili, Kisfaludy­ u. 5 Telefon: 1-323-76, 1-459-86 Újra szervezték az Országos Iparügyi Tanácsot * Az Országos Iparügyi Tanács alelnö­­keivé a magy. kir. .iparügyi miniszter Bod János dr. volt miniszter, ország­gyűlési képviselő, műegyetemi nyilv. r. tanári és Kenéz Béla dr. volt miniszter, országgyűlési képviselő, egyet. ny. r. tanárt nevezte ki. A kisipari és házi­ipari szakosztály elnöke Laky Dezső dr. műegyetemi ny. r. tanár, az IOKSz el­nöke, alelnöke: Papp József, az IPOK elnöke, előadója pedig Dobsa László dr., az IPOK igazgatója lett. Az építésügyi szakosztály elnökévé Wälder Gyula épí­tészmérnök, műegyet. ny. r. tanárt, al­­enökévé Király Kálmán oki. mérnök, székesfővárosi tanácsnokot, előadójává Padányi Gulyás Jenő okr. építészt ne­vezte ki a miniszter. A tanács tagjaivá neveztettek ki többek közt a követke­zők: Alapy Viktor dr. ny. min. tan., a Magyar Munkaadók Központjának igaz­gatója, Báthory István építészmérnök, építőmester, Dembitz Gyula magy. kir. kormányfőtanácsos, vezérigazgató, Éber Antal dr. országgyűlési képv., kormány­főtanácsos, Füredy Lajos, a Budapesti Asztalosmesterek Ipartestületének jegy­zője, Gyulay Tibor, a Budapesti Keres­kedelmi és Iparkamara főtitkára, Hoepf­­ner Guidó építészmérnök, törv. és árva­­széki hites szakértő, felsőházi tag, Ilovszky János korm­ányfőtanácsos, székesfőv. biz. tag, a Baross Szövetség elnöke, vitéz Kapuváry Gusztáv építész­mérnök, építőmester, dr. Kazinczy Gá­bor okt. mérnök, székesfőv. műszaki fő­tanácsos, Lovász Gyula szobafestőmes­ter, ipartestületi elnök, Södör Jenő kis­iparos, festőmester, Marschall Béla építőmester, ipartestületi elnök, vitéz Martsekényi Imre építészmérnök, or­szággyűlési képviselő, Marovits Andor építőmester, Medgyasszay István épí­tészmérnök, egyetemi magántanár, Új­laki Müller Pál, a Magyar Tégla- és Agyagárugyárosok Országos Egyesülete elnöke, Münnich Aladár építészmérnök, országos középítési tanácsos, Nagy An­tal, az IPOK alelnöke, a budapesti Ke­reskedelmi és Iparkamara alelnöke, Ring Gyula építőmester, az IPOK al­elnöke, Sándy Gyula építészmérnök, mű­egyetemi tanár, Schiffer Miksa okt. mérnök, Schmitterer Jenő építészmér­nök, szurdai Szurday Róbert országgyű­lési képviselő, keresk. főtanácsos, a Magyar Munkaadók Központjának el­nöke, Tóth Pál építőmester, az IPOSz elnöke. A Tanács igazgatási és ügy­viteli tennivalóinak ellátásával az ipar­­ügyi miniszter dr. vitéz gyorfalvy Dor­­ner Zoltán miniszteri osztálytanácsost, egyetemi magántanárt bízta meg. Wel(Car­l.«Kistasi okt. mérnökök XI., Forrás-u. Tel.: 2­684-SS Kazánfalazás Gyárkéményépítés Kemenceépítés Csővezetékek hőszigetelés

Next