A Fakereskedelem, 1917 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-03 / 1. szám
4. »Mal A FAKERESKEDELEM 1917. január 5. Cáfolat. Egyik bécsi szaklap nyomán december 27-iki számunk »Különfélék rovatában »Tömörülés a fapiacon« című hír jelent meg, mely azonban érdekelt cégek kijelentése szerint abban a formában ahogy közöltetett nem felel meg a valóságnak, ellenben tény, коду bizonyos tömörülésre vonatkozólag tárgyalások folytak egyik pénzintézetünk részéről. Mérleg: A La Roche és Darvas egyesült erdőipar rt. (Nagyvárad) 1915/16. évi mérlege 1 millió K. alaptőke mellett 11.384 ¥ tiszta nyereséget ért el. Mégjegyzésre jogosultak: Bulla György,Murin Mátyás, Necas Tamás és Apfelmann Zsigmond. Budapest- Mitrovicai gőzfürész részvénytársaság. A vállalat tárgya: a „Lord és társa" budapesti bejegyzett cég tulajdonát képező mitrovicai gőzfürész-üzletnek megszerzése és üzemben tartása, erdőkitermelés és fürésztermék és tüzifaüzlet folytatása. Alaptőkéje: 750.000 korona. Az első igazgatóság tagjaiul alapítók által kineveztettek: Lord Adolf, Spitz Márk és dr. Gruber Károly, kiknek ebbeli minőségük és cégjegyzési jogosultságuk bejegyeztetett. Jegyezzünk hadikölcsönt a haza érdekében s a magunk hasznára! Hadseregünk győzelmeit gazdasági hadviselésünk diadala tetézi. — Jegyezzünk hadikölcsönt, hogy ez a diadal teljes legyen ! A nagyipar százezreivel a kölcsön anyagi sikerét, a kisipar filléreivel erkölcsi erejét teremti meg! A hazafiság és okosság parancsolja a hadikölcsön jegyzését. Siessen tehát hadikölcsönt jegyezni. Ily cégalapítások és cégváltozások. Debrecen Fülöp Ábrahám tűzifa- és szénkereskedő Szászváros- Vulpe Tivadar fakereskedő. Budapest. Freyer Richárd és társai rt. cég alatt a Hangya háztartási szövetkezet az Első magyar mogyorómi-, sörderitő- forgács- és préselt hordódugógyár. Freyer Richárd és társa alsógerebeni céget 400,000 ¥ alaptőkével részvénytársasággá alakította át. Az igazgatóság tagjai: Ivánka Oszkár, Balogh Elemér, dr. Dömötör László, dr. Hajdú Gyula, Gergely István, Freyer Richárd, és Pajor Ignác. A felügyelőbizottság tagjai: Kallivoda Ferenc, Dombó Károly, Anderlik Ignác, Horváth Mihály és Halmai Lajos. Zsolna- Zsolnai Erdőipar rt. A vállalat célja: erdőbirtokok vétele és eladása, erdőkihasználási és letarolási jogok szerzése és gyakorlása, álló és döntött fának és minden erdei terméknek vétele, feldolgozása és eladása, szóval mindazon ügyletek, melyek rendszerint erdei üzem és fakereskedés körébe tartoznak. Tartama 40 év. Alaptőkéje: 2.000.000 korona. Az igazgatóság legalább 5 és legfeljebb 12 tagból áll, kiket a közgyűlés három üzleti évre választ. Az alakuló közgyűlésen első igazgatóságul megválasztottak: Bulla György alsókubini lakos, egyszersmind a társaság elnöke, Murin Mátyás zsolnai lakos, alelnök, Necas Tamás vezérigazgató, Apfelmann Zsigmond ügyvivő igazgató, Rosenfeld Ignác, Szél Ede, Kehn József zsolnai lakosok, Langfeldar Ármin dr., Murin Árpád námesztói, Schein Henrik turóczszentmártoni, ifj. Bulla György trsztenai és dr. Horváth Cyrill szeniczei lakosok. Ez idő szerint Faeladások és fabeszerzések. Főo. részletek (személyesen, levélileg, telefonicc vagy szrgényileg) lapunk .Szaktudássá és hirdeti osztálya* utján. 1917. Jan. 1. Arad. Az itteni állami erdőhivatalnál árverés tartozik a Dezső Ádám-féle selénd-dezsőházai kegyes alapítványhoz tartozó Lelénd határában levő erdőbirtoknak 1916- 17. évi vágás területén lévő 1132 khm-re becsült tölgy-, cser és gyertyánfaállományok hsatására. Kikiáltási ár 14.784 korona (Bővebbet hird. esett, szerk.) 1917. jan. 4. Alváca. A baszarabászai g. kel. egyház 331 db tölgyfát ad el. Kik. ár 2036 kor. és a baszárabászai v. urb. 400 db tölgyfát ad el. Kik. ár 3129 kor. Jan. 4. Marcali. Urad. erdőhivatalnál eladásra kerül 90 kat. holdon levő erdei fenyő és egyéb fa 4 km. az állomástól. Kik. ár 135.180. (Bővebbet hirdetésben.) Jan. 8. TótSDVár. Kir. erdőhivatal az óvizi erdőgondnokság szepesremetei vasúti rakodóján készletezett 914.06 m3 12—25 cm és 1845.317 m* 26 cm, felf. átm fenyőhaszonfa eladására árverést tart. (Bővebbet hird. eseti, szerk. Jan. 9. Igló. Város eladásra bocsátja 1. az iglóvéghely erdögondnokságban 444.2 holdon 181,645*18 kbm fenyőfát. II. az Iglóhuta erdőgondnokságban 882,3 holdon 345.920.476 kbm fenyőfát, azonkívül részben kitermelt és kitermelendő kő- és széldöntött 15,000 kbm fenyőfát. Bérbeadja az iglói és iglóvéghelyi teljesen berendezett gőzfürészt 5000—ЗОООког. évi bér mellett. Bánatpénz I. K 50.000II.K 100.000 1917. jan. 9. Körösfeketetó. A volt urbér-birtokosság elnöksége 6267*9 tkbm. hasáb és 5325 tkbm. tűzifára becsült 3032 drb bükkfáját árverés utján eladja. Kikiáltási ár 45.262 korona. Jan. 10. TurGSOK. Volt urb. 363 kbm. tölgyhaszonfakészletet ad el. 1917. jan. 10. Sarmaság. (Szilágy vm.) Gazdasági intézőség eladja 600 k. h. erdő cser és tölgyfaanyagát és pedig: I. Nagyerdő kb 350, 100 és 70 k. h. 60-70 éves és 80 éves tölgyfával, állomástól 5 km. II. Najád kb. 80 k. h. 30 éves csertüzifa, mellette 3000 szál 80 éves mírfának való tölgyfa, állomástól 4 km. (Bővebbet hirdetésben esett, szerk.] Jan. 10. Budapest, Máv. Igazg. Jan. 1. dec. 31-ig szükséges faszén biztosítására versenytárgyalást tart. Jan. 10. Gurzófalva. V. urb. 51 k. holdon kitermelhető 2000 mm. cserkérget, 3130 ürm. hántott és 2000 mm. feketefét adnak el. Jan. 12. Újbánya. Város elad I. 1239 jegenyefenyőt (285 m3 haszonfa) 46 tölgyfát, 23 m3 haszonfa, 82 ürm. tűzifa 1168 bükkfát, 886 ürm.III. 1079 jegenyefenyőt, 923 m* haszonfa III. 1024 jegenyefenyőt, 636 m* haszonfát. Kik. ár: fenyő m3 20 K, tölgymufa 12, 19, 26, 32 kor. tölgytüzifa 3 k., bükk 3 kor.