Fémiparosok Lapja, 1923. augusztus-december (1. évfolyam, 1-4. szám)

1923-08-10 / 1. szám

1923 augusztus 10 FÉMIPAROSOK LAPJA A mi nagy problémáink. — Matlekovits Sándor Vámpolitika és Vámtarifa cimű­ tanulmányáról. — Abban a nagy porfelhőben, amelyet még mindig háborgó közéletünk politikai izgalmai vetnek fel, ho­mályosan, sőt legtöbb esetben elmosódottan látszanak csak a nemzeti létünk nagy problémáinak kontúrjai. Nem is csoda, ha az európai pusztulás zűrzavarában nemcsak a közvélemény, h­anem még az irányító tényezők sem látnak tisztán. Közgazdasági politikánk sem befelé, sem kifelé vonatkozó vonásaiban nem tudott oly vezető irá­nyokat találni, amelyek a belső és külső erők kívánatos kiegyensúlyozásához vezetnének. Ebben a zűrzavaros állapotban megszólal a ma­gyar közgazdasági élet nesztora, Matlekovits Sán­dor. Kivételesen magas életkor tapasztalataival terhelten, bölcsesség glóriájától övezett homlokkal, Európa széles gazdasági horizontját felölelő tekintettel. És ez a bölcs vezér, kezében a tapasztalat és tudás csodalámpájával belevilágít nemzeti életünk ama zugaiba, amelyekben por­­lepetten bár, de állami létünk legnagyobb értékek he­­vernek. Aki Matlekovits Sándor legújabb írását: V­á­m­­p­oli­ti­ka és vámtarifa című tanulmányát elolvassa, az nemcsak az új tarifa-tervezet abszolút tudományos kritikájában gyönyörködhetik, hanem bepillantást nyer a nemzetek gazdasági életének legbonyolultabb viszonyla-­­ taiba és talál benne oly fix pontokat, amelyekhez gazda­sági kibontakozásra irányuló törekvéseinket rögzíthetjük. A 108 nyomtatott oldalra terjedő tanulmány a be­vezetésen kívül nyolc fejezetben tárgyalja a vámtarifa problémáját, mint az ország közgazdasági politikájának a külfölddel szemben való megnyilatkozását. Felette ér­dekes történelmi visszapillantásban megállapítja, hogy a háború előtti időben mindig egy-egy kereske­delem-politikai vezető eszme és egy-egy hatalmas nemzet irányító akarata szabta meg a nemzetközi forgalom nyomvonalait. A hatvanas években Nagy-Britania volt az, amely a keres­kedelmi szabadság jelszavával a szerződéses vámpolitika és a legnagyobb kedvezés alap­­­­ján építette ki a maga szuggesztív erejével Európa ke­reskedelmi politikáját. A német-francia háború után N­é­­metország vette át a vezető szerepet a hazai munka védelmének jeligéjével. A világháború szét­rombolta egész Európa kereskedelmi hálózatát, a béke­diktátumok megbénították a legnagyobb kedvezés jogait és többé-kevésbé függetlenítették a régi és új állami alakulatokat kereskedelem-politikai elhatározásaikban. Eb­ben az általános keretben kell ma kitapogatni csonka országunknak is a maga legcélszerűbb elhelyezkedését. Az önálló vámrendelkezési jog, mint évti­zedes közjogi harcok ideálja, visszaszállott országunkra, ám a békeszerződés kemény rendelkezései viszont prob­lematikussá teszik cselekvésünk szabadságát. Azt a tényt, hogy vámpolitikai rendszerünk ma tilalmakban és engedélyekben­ jegecesedik ki, lehet ugyan szükség­szerűséggel magyarázni, de mint rendszer nem ké­pezheti széleskörű nemzetközi viszonylatok kiépítésének alapját. Ez a gondolat a tanulmánynak abban a megálla­pításában kulminál, hogy mai helyzetünkben, a valuta­viszonyok nagy hullámzása, az állami részesedésben je­lentkező terhek s a békeszerződés értelmében a győ­zőknek biztosított kivételes előnyök stb. közepette hiányzik minden előfeltétele annak, hogy az ország egyetemes érdekeinek megfe­lelő vámtarifa készíthető legyen. Ezzel szem­ben sokkal helyesebb lenne az 1907. évi Lili. t.-c.-be iktatott vámtarifát fenntartani mindaddig, míg a helyzet újabb, sorsdöntő koncepcióra megérik. Részletesen, ellentmondást nem tűrő érvekkel bon­colja a tanulmány a vámoknak a drágaságra, köz­élelmezésünkre, mezőgazdaságunkr­a és iparunkra való befolyását. Hogy a vám, mint pro­­hibitív fegyver a magunk testén is ejthet súlyos sebeket, az a drágaságról és a pénzügyi vámokról írott fejeze­tek okfejtéséből és példáiból nyilvánvaló. A bírálat tárgyát képező vámtarifa-tervezet az eddigi vámok rendszeres és nagymérvű emelése folytán az öszes fogyasz­tókra nézve hátrányos, mert a drágaság fo­kozására vezet, a mezőgazdaságot és feldolgozó ipart a szükséges anyag nagymérvű drágasága folytán terme­lésében hátráltatja, a nagyipar exportját a termelési költ­ségek emelése folytán megbénítja s a külfölddel való szerződések kötését megnehezíti. Kétségtelen ezzel szemben, hogy maga a cél, melyért a tervezet készült, tiszteletreméltó. E cél: Csonk­a- Magyarország közgazdaságát erőteljes iparosodás útján nagyra fejleszteni. Figye­lembe veendő körülmények még, hogy az ország népét a mezőgazdaság kellően foglalkoztatni nem tudja; hogy az állami alkalmazottaknak leginkább egyes erős ipar­ágakban kell megélhetési lehetőségeket biztosítanunk s hogy kereskedelmi mérlegünk milliárdos passzivitása főleg iparcikkek behozatalából ered. Mindezen célok elérését, illetve bajok elhárítását a tervezet készítői csak kiadós védelmi vámok által tartják megvalósíthatónak. A tőke, a szellemi és fizikai erők részére a szükséges ösztönzést is csak az adhatja meg, ha kiadós vámvédelem útján Magyarországból rövid idő alatt iparos­államot­ csinálunk. A választ ezekre a tetszetős, de többé-kevésbé felszínes érvekre a tanulmány »befejezése« adja meg. A válasz a maga okfejtésével kíméletlen, de tárgyi­lagosan igazságos. Megállapítja mindenekelőtt, hogy Csonka-Magyarországnak a mai viszonyok között nagy szerencséje, hogy elsősorban mezőgazdaor­szág, amelynek gyors iparosítását­­ bármily vonzó is legyen ez a kép,­­ túlzott optimizmussal remélni és ki­hatásaiban túlbecsülni nem szabad. A gazdasági elzár­kózás politikája kifelé ellens­ég­eket, befelé egyedárusági helyzetet idéz elő, ránk zúdítva az ezekkel járó összes bajokat. Minden iparcikket még az iparilag legfejlettebb ország sem gyárt oly mennyiség­ben, hogy piacát a külföldi ipartól teljesen mentesítse. Gondosan meg kell elemezni és vámpolitikánkba intézmé­nyesen kell tehát bekapcsolni mindazokat a ható­erőket, amelyek az ipar fejlesztését előmozdítják, de csak addig a határig, am­íg annak a feldolgozó ipar, mezőgazdaság és a közfogyasztás nem vallja kárát. Sem monopóli­umokat, sem életképtelen penészvirágokat tenyésztenünk nem szabad, mert azok csak az ország életerejét szívják el; a szabadforgalom légáram­latának leggyengébb fuvalatától pedig múlhatatlanul el­pusztulnak. . A nagyértékű tanulmányt csonka országunk életké­pességébe vetett rendíthetetlen hit, a népünkben és országunkban rejlő gazdasági erők szabad érvé­nyesülésének vágya, de egyúttal az ábrándokat szövögető optimizmus bölcs mérsékelése hatja át. Ezekből a szivárványszínekből fonódik össze az a han­gulatos kép, amelynek mélységeit a tudás, harmonikus színpompáját Matlekovits Sándor sugárzó lelke, keretét egy tapasztalatokban gazdag élet bölcsessége adja meg. Becsey Antal, 5. oldal

Next