Fémiparosok Lapja, 1923. augusztus-december (1. évfolyam, 1-4. szám)
1923-08-10 / 1. szám
1923 augusztus 10 FÉMIPAROSOK LAPJA A mi nagy problémáink. — Matlekovits Sándor Vámpolitika és Vámtarifa cimű tanulmányáról. — Abban a nagy porfelhőben, amelyet még mindig háborgó közéletünk politikai izgalmai vetnek fel, homályosan, sőt legtöbb esetben elmosódottan látszanak csak a nemzeti létünk nagy problémáinak kontúrjai. Nem is csoda, ha az európai pusztulás zűrzavarában nemcsak a közvélemény, hanem még az irányító tényezők sem látnak tisztán. Közgazdasági politikánk sem befelé, sem kifelé vonatkozó vonásaiban nem tudott oly vezető irányokat találni, amelyek a belső és külső erők kívánatos kiegyensúlyozásához vezetnének. Ebben a zűrzavaros állapotban megszólal a magyar közgazdasági élet nesztora, Matlekovits Sándor. Kivételesen magas életkor tapasztalataival terhelten, bölcsesség glóriájától övezett homlokkal, Európa széles gazdasági horizontját felölelő tekintettel. És ez a bölcs vezér, kezében a tapasztalat és tudás csodalámpájával belevilágít nemzeti életünk ama zugaiba, amelyekben porlepetten bár, de állami létünk legnagyobb értékek hevernek. Aki Matlekovits Sándor legújabb írását: Vámpolitika és vámtarifa című tanulmányát elolvassa, az nemcsak az új tarifa-tervezet abszolút tudományos kritikájában gyönyörködhetik, hanem bepillantást nyer a nemzetek gazdasági életének legbonyolultabb viszonyla- taiba és talál benne oly fix pontokat, amelyekhez gazdasági kibontakozásra irányuló törekvéseinket rögzíthetjük. A 108 nyomtatott oldalra terjedő tanulmány a bevezetésen kívül nyolc fejezetben tárgyalja a vámtarifa problémáját, mint az ország közgazdasági politikájának a külfölddel szemben való megnyilatkozását. Felette érdekes történelmi visszapillantásban megállapítja, hogy a háború előtti időben mindig egy-egy kereskedelem-politikai vezető eszme és egy-egy hatalmas nemzet irányító akarata szabta meg a nemzetközi forgalom nyomvonalait. A hatvanas években Nagy-Britania volt az, amely a kereskedelmi szabadság jelszavával a szerződéses vámpolitika és a legnagyobb kedvezés alapján építette ki a maga szuggesztív erejével Európa kereskedelmi politikáját. A német-francia háború után Németország vette át a vezető szerepet a hazai munka védelmének jeligéjével. A világháború szétrombolta egész Európa kereskedelmi hálózatát, a békediktátumok megbénították a legnagyobb kedvezés jogait és többé-kevésbé függetlenítették a régi és új állami alakulatokat kereskedelem-politikai elhatározásaikban. Ebben az általános keretben kell ma kitapogatni csonka országunknak is a maga legcélszerűbb elhelyezkedését. Az önálló vámrendelkezési jog, mint évtizedes közjogi harcok ideálja, visszaszállott országunkra, ám a békeszerződés kemény rendelkezései viszont problematikussá teszik cselekvésünk szabadságát. Azt a tényt, hogy vámpolitikai rendszerünk ma tilalmakban és engedélyekben jegecesedik ki, lehet ugyan szükségszerűséggel magyarázni, de mint rendszer nem képezheti széleskörű nemzetközi viszonylatok kiépítésének alapját. Ez a gondolat a tanulmánynak abban a megállapításában kulminál, hogy mai helyzetünkben, a valutaviszonyok nagy hullámzása, az állami részesedésben jelentkező terhek s a békeszerződés értelmében a győzőknek biztosított kivételes előnyök stb. közepette hiányzik minden előfeltétele annak, hogy az ország egyetemes érdekeinek megfelelő vámtarifa készíthető legyen. Ezzel szemben sokkal helyesebb lenne az 1907. évi Lili. t.-c.-be iktatott vámtarifát fenntartani mindaddig, míg a helyzet újabb, sorsdöntő koncepcióra megérik. Részletesen, ellentmondást nem tűrő érvekkel boncolja a tanulmány a vámoknak a drágaságra, közélelmezésünkre, mezőgazdaságunkra és iparunkra való befolyását. Hogy a vám, mint prohibitív fegyver a magunk testén is ejthet súlyos sebeket, az a drágaságról és a pénzügyi vámokról írott fejezetek okfejtéséből és példáiból nyilvánvaló. A bírálat tárgyát képező vámtarifa-tervezet az eddigi vámok rendszeres és nagymérvű emelése folytán az öszes fogyasztókra nézve hátrányos, mert a drágaság fokozására vezet, a mezőgazdaságot és feldolgozó ipart a szükséges anyag nagymérvű drágasága folytán termelésében hátráltatja, a nagyipar exportját a termelési költségek emelése folytán megbénítja s a külfölddel való szerződések kötését megnehezíti. Kétségtelen ezzel szemben, hogy maga a cél, melyért a tervezet készült, tiszteletreméltó. E cél: Csonka- Magyarország közgazdaságát erőteljes iparosodás útján nagyra fejleszteni. Figyelembe veendő körülmények még, hogy az ország népét a mezőgazdaság kellően foglalkoztatni nem tudja; hogy az állami alkalmazottaknak leginkább egyes erős iparágakban kell megélhetési lehetőségeket biztosítanunk s hogy kereskedelmi mérlegünk milliárdos passzivitása főleg iparcikkek behozatalából ered. Mindezen célok elérését, illetve bajok elhárítását a tervezet készítői csak kiadós védelmi vámok által tartják megvalósíthatónak. A tőke, a szellemi és fizikai erők részére a szükséges ösztönzést is csak az adhatja meg, ha kiadós vámvédelem útján Magyarországból rövid idő alatt iparosállamot csinálunk. A választ ezekre a tetszetős, de többé-kevésbé felszínes érvekre a tanulmány »befejezése« adja meg. A válasz a maga okfejtésével kíméletlen, de tárgyilagosan igazságos. Megállapítja mindenekelőtt, hogy Csonka-Magyarországnak a mai viszonyok között nagy szerencséje, hogy elsősorban mezőgazdaország, amelynek gyors iparosítását bármily vonzó is legyen ez a kép, túlzott optimizmussal remélni és kihatásaiban túlbecsülni nem szabad. A gazdasági elzárkózás politikája kifelé ellenségeket, befelé egyedárusági helyzetet idéz elő, ránk zúdítva az ezekkel járó összes bajokat. Minden iparcikket még az iparilag legfejlettebb ország sem gyárt oly mennyiségben, hogy piacát a külföldi ipartól teljesen mentesítse. Gondosan meg kell elemezni és vámpolitikánkba intézményesen kell tehát bekapcsolni mindazokat a hatóerőket, amelyek az ipar fejlesztését előmozdítják, de csak addig a határig, amíg annak a feldolgozó ipar, mezőgazdaság és a közfogyasztás nem vallja kárát. Sem monopóliumokat, sem életképtelen penészvirágokat tenyésztenünk nem szabad, mert azok csak az ország életerejét szívják el; a szabadforgalom légáramlatának leggyengébb fuvalatától pedig múlhatatlanul elpusztulnak. . A nagyértékű tanulmányt csonka országunk életképességébe vetett rendíthetetlen hit, a népünkben és országunkban rejlő gazdasági erők szabad érvényesülésének vágya, de egyúttal az ábrándokat szövögető optimizmus bölcs mérsékelése hatja át. Ezekből a szivárványszínekből fonódik össze az a hangulatos kép, amelynek mélységeit a tudás, harmonikus színpompáját Matlekovits Sándor sugárzó lelke, keretét egy tapasztalatokban gazdag élet bölcsessége adja meg. Becsey Antal, 5. oldal