Fémiparosok Lapja, 1927 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01 / 1-2. szám

fémiparosok lapja 5. oldal vesszük azt, hogy a beépítendő terület cca 6000 négy­­zetes, akkor azt látjuk, hogy a főváros erre az igen előnyös telekvásárlásra közel 13 milliárdot fizet rá. Beszélhetünk arról is, hogy amennyiben a főváros amortizációs kölcsönnel építene, úgy az ezt terhelő kb. 10%-ot beleszámítva sem rúgna magasabbra a köb­méterenkénti ár, mint 342.000 korona. Lévén azonban ezen üzlet nem amortizációs ügylet, sem nem lakbér­­garanciális, hanem valami titokzatossággal burkolt kölcsönügylet,­­ 10%-ot, tehát kb. 30 milliárdot meg­takaríthatott volna. Hogy állunk a munkabérekkel? A megállapodás szerint a főváros általában fizeti a munkabéremelkedés differenciáit. A bankok, melyek már jelenleg is diktálják kartelljeik útján az anyagárakat, diktálni fogják a mun­kabéreket is. Vállalkozói érdek lévén a munkabér mi­nél magasabb beállítása, világos tehát az, hogy a mun­kabér emelkedni fog. Többek között ebben látom okát annak, hogy az egyik párt takarodót fújt és deferált. De a munkabér nagyarányú emelkedésének egy igen kellemetlen következménye lehet, mely abban nyilvánul, hogy az építkezést és így tehát a magánépítkezést is aránytalanul megdrágítja. A magánépítkezés 3 eszten­dőn keresztül szünetelt és csupán 2 évvel ezelőtt volt érezhető egy kevés megmozdulás, mely máig még egy eléggé mérsékelt tevékenységbe ment át. De mi lesz a további magánépítkezéssel akkor, amikor a munkabérek rohamos emelkedése folytán ez már lukratív nem lesz? A magánépítkezés, mely tulajdonképen a legalkalma­sabb és legcélszerűbb módja az építkezési tevékeny­ségnek, alighogy kissé elindult a saját lábán, vissza­esik mozdulatlanságába és ezzel ahelyett, hogy a fő­város ezt támogatná, ismét sírba dönti. Miután az építkezésnek az a módja, ahogyan ez kivitelre kerül, nem magánépítkezés, mert hiszen a fő­város kötötte meg a szerződést, tehát közelebb áll a középítkezéshez, ennélfogva a főváros ellenkezésbe ju­tott a Közszállítási Szabályzat rendelkezéseivel is, mely határozottan kimondja, hogy közmunkák nem generál­­vállalkozóknak, hanem nyilvános árlejtés útján közvet­lenül az iparosoknak adandók ki. Ezzel szemben a munkálatok négy nagy vállalatban generalizer adatnak ki. S bár úgy hírlik, hogy ezek kötelesek lesznek ár­lejtési kabarét rendezni, mi, iparosok tudjuk, hogy az ilyen kabarét hogyan lehet úgy megrendezni, hogy a címe és jellege „árlejtés“ legyen. A lényeg azonban az lesz, hogy a nagyvállalatnak törzsembere nyeri el a munkát. De ha annyira optimisták lennénk, hogy felté­telezzük azt, miszerint a sok kisiparosnak is jut munka, úgy felmerül az a kérdés, vájjon megtaláljuk-e számí­tásainkat ? Nem tudom, hogy a bádogos és szerelőipart milyen alternatíva elé állítják a nagyvállalkozók, de következtetni már lehet. A bankok, mint említettem, 342.000 koronás egységárat kapnak. A bank a generál­­vállalkozónak már csak 310.000 koronát fizet, tehát 10%-ot máris zsebrevágott anélkül, hogy egy darab téglát megmozdított volna. A generálvállalkozó az al­vállalkozó részére 282 000 koronás árat állapított meg, amivel a generálvállalkozó is megkeresett 10%-ot. Ez a 282.000 koronás egységár az önköltségi árat sem éri el, mert maga az önköltség 290.000 korona körül mo­zog. Ebből levonhatjuk most már azt a következtetést, hogy amennyiben akad alvállalkozó erre az árra, ez vagy rossz és silány munkát ad, vagy pedig ráfizet. Ha pediglen ráfizet, ezt minden körülmények között elsősorban mi érezzük meg, mert nem kapjuk meg pénzünket az anyagilag amúgy is leromlott vállalkozó­tól. Már­pedig a 282.000 koronás árak mellett erre el­készülhetünk, így tehát a cél, mely szerint a kisipar láttassák el munkával, elévetett ugyan, de az az óhaj, hogy ez a munka bennünket a kétségbeejtő anyagi helyzetből kiemeljen, éppen ellenkezőleg sül el. Ennek az árpolitikának van még egy uszálya. Mint említettem, úgy a bank, mint a nagyvállalkozó 10,10°/o-ot rak zsebre. Miután a munkálatok értéke ma, munkabéremelkedés nélkül több mint 300 milliárd, ennek 20°/£-a nem kevesebb, mint 60 milliárd. Feltéve, de meg nem engedve, hogy az épületek légköbmétere 282.000 koronáért elkészíthető, ez esetben ha nem bank és nem generálvállalkozó kapja meg a munkát, 60 milliárd megtakarítható lett volna. Uramisten, ezzel a megtakarított 60 milliárddal mennyi könnyet lehetett volna letörölni . . . És az építő­iparosság rendíthetetlenül hallgatott mindeddig. Nem csodálkozom ezen, mert az ügy egyes fázisai úgyszólván pillanatról pillanatra követték egy­mást. Igen helyesen jellemezte egyik bizottsági tag ezt a procedúrát akkor, amikor azt mondotta egyik tilta­­kozógyűlésen, hogy már nem volt ideje kellő prepa­rálás céljából egyik bizottságtól a másikig menni, mert míg egyik emeletről a másik emeletre ment, már egy következő bizottság javában tárgyalta az ügyet. Hiszen egy hónap alatt nem kevesebb, mint 20 bizottsági ülés foglalkozott ezzel az üggyel ! Boszorkányos gyor­saság! Várjon milyen ügyben tapasztaltunk már ily példátlan agilitást a fővárosnál ? Ma az ügy már végső stádiumban van és az építőiparosság is feleszmél a tekintetes tanácsnak arra a könnyed gesztusára, mely­nek innenső vége a mi zsebünkbe nyúl, ami annyit jelent, hogy keresni ugyan nem fogunk, de a sok milliárdos pocsékolást majd adó formájában mi fizetjük vissza. Most már látjuk a helyzetet teljes világossággal, most már világos előttünk, hogy itt nagy érdekek ját­szottak közre, most már nemcsak sejtjük, de érezzük is a bűzt, mely Dániában terjeng. Különben is kikről van itt szó ? Bankokról, me­lyek négyen vannak és iparosokról, kik tízezren van­nak ! A négy bank érdeke nem állhat a tízezer iparos érdeke fölött! Az egyes munkák kiadásának mikéntjére még nem került sor. S talán ezen a téren elérhetünk valamit, ha nem folytatjuk letargikus álmunkat, hanem keményen szembe nézünk azokkal, kik illetékeseknek tartják ma­gukat sorsunk intézésére. Az építőiparosság első megmozdulása az volt, hogy két nappal ezelőtt monstre­ küldöttség jelent meg a főpolgármesternél, mely küldöttségben magam is részt vettem. A küldöttség vezetői: Latinák Jenő és Magyar Miklós bizottsági tagok vázolták az iparosság hely­zetét, rámutattak a bankmunkák végzetes következmé­nyeire és kérték a főpolgármestert, hogy hasson oda, hogy a kormány a közgyűlés határozatát semmisítse meg és igy ugyancsak sürgősen, de más irányban fjKflQPJ rendszerű szeny­■ ■UÜVlU vizderités váro­­ipwatin­gok^ községek( Yj ipari telepek és egyes házak uJüiffií \ 1 részére II DEUTSCHE ABWASSER-REINIGUNGS jj GES. M. B, H. WIESBADEN ' Vezérképviselő: \ Halb József KM Telefon: József 45—43

Next