Fémiparosok Lapja, 1929 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-08 / 1. szám

A FÉMIPAROSOK LAPJA 1929. január 8. pontokat kell belevinni az állami munkás közvetítés intézményébe; erőteljesen be kell kapcsolódnunk a társadalmi biztosító önkormányzatába; bele kell vinnünk az ipartestületi önkormányzat gondolatát a közterhek arányos elosztásába, amire nézve már kísérletek is indultak meg; tanonc-otthonokat kell létesítenünk, hogy a tanuló ifjúságot a zülléstől intézményesen megmentsük; emelnünk kell iparunk kulturális színvonalát könyvtárak, kutató intéze­tek, stb. szervezésével stb. stb. — És nincs vége a tennivalóknak. Mindebből pedig két dolog következik feltétlen bizonyossággal. Az egyik az, hogy egy-egy ipari szakma mindezeket az eredményeket egymagában kiharcolni teljesen képtelen. Képtelen szervezeté­nél, anyagi erejénél és elszigeteltségénél fogva. E tennivalók komplexuma egy hatalmas nagy köz­ponti intézmény feladata, amely elsőrendű belső szervezettel, közhatóságokkal és harmadik szemé­lyekkel szemben kellően kiépített összeköttetések­kel, anyagi készültséggel és ami nem utolsó dolog, szociális és politikai súllyal felvértezve teljesítse hivatását. Ez a meggyőződés késztetett arra, hogy az Ország­os Kézműves Testületet megalkossuk és azt rokon­ intézményeivel együtt a megépítendő országos központi székházban helyezzük el. A másik megállapításom az, hogy a feladatok­nak azt a részét, amelyet egy-egy ipartestület vál­lalhat, fokozatosan, céltudatos szívóssággal kell megvalósítanunk. Többet ésszel, mint erővel! És hogy ebben az elgondolásban lehet, bár lassan, pozitív eredményeket elérni, arról tanúbizonyságot tesznek a, székesfővárosi gázművekkel folytatott legutóbbi tárgyalásaink is. A gázművek igazgató­ságával való együtműködésünk a fővárosi kislaká­sok építkezésénél indult meg. Közel 25.000 m. gáz­cső szerelését bonyolítottuk le kölcsönös megelége­désre. Mivel pedig az ipartestület, mint erkölcsi hatóság, terhes szerződéseket nem köthet, meg kel­lett szerveznünk az ipartestület fennhatósága alatt szövetkezetünket, amely úgy a gázművekkel, mint a Fővárosi Kisipari Hitelintézettel, kereskedőkkel, stb. jogerősen köthet ügyleteket, szerződéseket. Ily körülmények között joggal reménykedett min­denki abban, hogy a szép kezdetnek megfelelő foly­tatása lesz. Az elmúlt hónapokban azonban ismét ideges­ség lett úrrá a kedélyeken. Súlyos panaszok hang­zottak el lapunk hasábjain is a különböző köz­üzemek, sőt a gázművek ellen is. A panaszok lé­nyege az volt, hogy a gázművek igazgatósága a maga szerelő­létszámát nemhogy apasztaná, hanem emeli; hogy egyre intenzívebben foglalkozik belső szerelésekkel; hogy az egyes ipartestületi tagok által akvirált munkákat vagy maga végzi el, vagy idegenekkel végezteti; hogy szövetkezetünket neg­ligálja, hogy a szövetkezet megkerülésével ad ki megbízásokat és ekként a testületi szolidaritást megbontva, a szövetkezet létét illuzóriussá teszi. Hát bizony elég súlyos állítások. Azonban az éremnek két oldala van. Szükségét láttam annak, hogy a gázművek vezetőségével közvetlenül tár­gyaljuk le a panaszokat, s mielőtt a harci riadót megfújjuk, győződjünk meg arról, van-e arra egy­általában szükség. A gázművek igazgatósága a leg­messzebbmenő előzékenységgel tette lehetővé ezt a megbeszélést, amelyen az igazgatóság vezető em­berei, ipartestületünk és szövetkezetünk képviselői teljes számmal jelentek meg. Ezen a teljesen bizal­mas és fesztelen megbeszélésen mindkét fél előadta a maga panaszait. Mondanom sem kell, hogy a gáz­műveknek is voltak panaszai, és hozzátehetem, jogos panaszai is. Voltak szövetkezeti iparosok, akik a nekik kiadott munkát megkezdték, de azután szó nélkül otthagyták; készültek szerelések, ame­lyeknél a hajtások helyén a homokot bennhagyta a szerelő; volt olyan régióben végzett munka, amely­nél 18 fm. felszálló vezeték szereléséért 82 szerelő és 124 segítő órát számított fel az iparos, de ennek első szóra leengedte a felét, stb. Szóval panaszok­ban jobbról is, balról is nem volt hiány, de mind­ennél fontosabb az, hogy egy kb. két órás közvet­len eszmecsere keretében az egész vonalon tisztá­zódott a helyzet, és megállapítást nyert, hogy ha vannak is jogosult panaszok (elvégre ezt elkerülni soha sem lehet), mindent reparálni lehet és a leg­több panasz félreértéseken múlott. Teljes lojalitással kell megállapítanom, hogy a gázművek igazgatósága a maga, szerelő­létszámát következetesen csökkenti. 1926-ban 112 szakmun­kása volt, 1927-ben már csak 101 és 1928-ban csak 92. Tévedés az is, hogy fokozatosan fejleszti a maga belső szerelékeit. Ellenkezőleg! Az elmúlt évben 16,834 fm. belső szerelési munkát adott át szakma­beli iparosainknak; ezenfelül 61 épületben összesen 5,487 fm. felszálló vezetéket is készíttetett velük. A személyzet leépítése előtt mindezeket a munká­kat a maga szerelőivel végeztette. Az a tény pedig, hogy most már a felszálló vezetékeket is fokozato­san rábízza a szerelő­iparra, az iparosok iránti fokozódó bizalomról tesz tanúságot, mert nem sza­bad megfeledkezni arról, hogy a gázmérők előtti vezetékek hibáiért és az abból eredő balesetekért a gázművek felelősek. Amennyiben pedig a mun­kák elosztása kör­ül hibák, vagy elnézések felmerül­tek, azokat az igazgatóság konkrét esetekben kész­séggel fogja felülvizsgálni. Vonjuk le az adott esetben a kellő tanulságo­kat. Iparosaink előtt a legfőbb szempont legyen a korrekt és megbízható munka. Megengedem, hogy ennek az erkölcsi álláspontnak anyagi feltételei is vannak. Nem lehet és nem szabad olyan lehetetle­nül nyomott árakon dolgozni, amelyekért kifogás.

Next