Fémiparosok Lapja, 1929 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1929-01-08 / 1. szám
A FÉMIPAROSOK LAPJA 1929. január 8. pontokat kell belevinni az állami munkás közvetítés intézményébe; erőteljesen be kell kapcsolódnunk a társadalmi biztosító önkormányzatába; bele kell vinnünk az ipartestületi önkormányzat gondolatát a közterhek arányos elosztásába, amire nézve már kísérletek is indultak meg; tanonc-otthonokat kell létesítenünk, hogy a tanuló ifjúságot a zülléstől intézményesen megmentsük; emelnünk kell iparunk kulturális színvonalát könyvtárak, kutató intézetek, stb. szervezésével stb. stb. — És nincs vége a tennivalóknak. Mindebből pedig két dolog következik feltétlen bizonyossággal. Az egyik az, hogy egy-egy ipari szakma mindezeket az eredményeket egymagában kiharcolni teljesen képtelen. Képtelen szervezeténél, anyagi erejénél és elszigeteltségénél fogva. E tennivalók komplexuma egy hatalmas nagy központi intézmény feladata, amely elsőrendű belső szervezettel, közhatóságokkal és harmadik személyekkel szemben kellően kiépített összeköttetésekkel, anyagi készültséggel és ami nem utolsó dolog, szociális és politikai súllyal felvértezve teljesítse hivatását. Ez a meggyőződés késztetett arra, hogy az Országos Kézműves Testületet megalkossuk és azt rokon intézményeivel együtt a megépítendő országos központi székházban helyezzük el. A másik megállapításom az, hogy a feladatoknak azt a részét, amelyet egy-egy ipartestület vállalhat, fokozatosan, céltudatos szívóssággal kell megvalósítanunk. Többet ésszel, mint erővel! És hogy ebben az elgondolásban lehet, bár lassan, pozitív eredményeket elérni, arról tanúbizonyságot tesznek a, székesfővárosi gázművekkel folytatott legutóbbi tárgyalásaink is. A gázművek igazgatóságával való együtműködésünk a fővárosi kislakások építkezésénél indult meg. Közel 25.000 m. gázcső szerelését bonyolítottuk le kölcsönös megelégedésre. Mivel pedig az ipartestület, mint erkölcsi hatóság, terhes szerződéseket nem köthet, meg kellett szerveznünk az ipartestület fennhatósága alatt szövetkezetünket, amely úgy a gázművekkel, mint a Fővárosi Kisipari Hitelintézettel, kereskedőkkel, stb. jogerősen köthet ügyleteket, szerződéseket. Ily körülmények között joggal reménykedett mindenki abban, hogy a szép kezdetnek megfelelő folytatása lesz. Az elmúlt hónapokban azonban ismét idegesség lett úrrá a kedélyeken. Súlyos panaszok hangzottak el lapunk hasábjain is a különböző közüzemek, sőt a gázművek ellen is. A panaszok lényege az volt, hogy a gázművek igazgatósága a maga szerelőlétszámát nemhogy apasztaná, hanem emeli; hogy egyre intenzívebben foglalkozik belső szerelésekkel; hogy az egyes ipartestületi tagok által akvirált munkákat vagy maga végzi el, vagy idegenekkel végezteti; hogy szövetkezetünket negligálja, hogy a szövetkezet megkerülésével ad ki megbízásokat és ekként a testületi szolidaritást megbontva, a szövetkezet létét illuzóriussá teszi. Hát bizony elég súlyos állítások. Azonban az éremnek két oldala van. Szükségét láttam annak, hogy a gázművek vezetőségével közvetlenül tárgyaljuk le a panaszokat, s mielőtt a harci riadót megfújjuk, győződjünk meg arról, van-e arra egyáltalában szükség. A gázművek igazgatósága a legmesszebbmenő előzékenységgel tette lehetővé ezt a megbeszélést, amelyen az igazgatóság vezető emberei, ipartestületünk és szövetkezetünk képviselői teljes számmal jelentek meg. Ezen a teljesen bizalmas és fesztelen megbeszélésen mindkét fél előadta a maga panaszait. Mondanom sem kell, hogy a gázműveknek is voltak panaszai, és hozzátehetem, jogos panaszai is. Voltak szövetkezeti iparosok, akik a nekik kiadott munkát megkezdték, de azután szó nélkül otthagyták; készültek szerelések, amelyeknél a hajtások helyén a homokot bennhagyta a szerelő; volt olyan régióben végzett munka, amelynél 18 fm. felszálló vezeték szereléséért 82 szerelő és 124 segítő órát számított fel az iparos, de ennek első szóra leengedte a felét, stb. Szóval panaszokban jobbról is, balról is nem volt hiány, de mindennél fontosabb az, hogy egy kb. két órás közvetlen eszmecsere keretében az egész vonalon tisztázódott a helyzet, és megállapítást nyert, hogy ha vannak is jogosult panaszok (elvégre ezt elkerülni soha sem lehet), mindent reparálni lehet és a legtöbb panasz félreértéseken múlott. Teljes lojalitással kell megállapítanom, hogy a gázművek igazgatósága a maga, szerelőlétszámát következetesen csökkenti. 1926-ban 112 szakmunkása volt, 1927-ben már csak 101 és 1928-ban csak 92. Tévedés az is, hogy fokozatosan fejleszti a maga belső szerelékeit. Ellenkezőleg! Az elmúlt évben 16,834 fm. belső szerelési munkát adott át szakmabeli iparosainknak; ezenfelül 61 épületben összesen 5,487 fm. felszálló vezetéket is készíttetett velük. A személyzet leépítése előtt mindezeket a munkákat a maga szerelőivel végeztette. Az a tény pedig, hogy most már a felszálló vezetékeket is fokozatosan rábízza a szerelőiparra, az iparosok iránti fokozódó bizalomról tesz tanúságot, mert nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gázmérők előtti vezetékek hibáiért és az abból eredő balesetekért a gázművek felelősek. Amennyiben pedig a munkák elosztása körül hibák, vagy elnézések felmerültek, azokat az igazgatóság konkrét esetekben készséggel fogja felülvizsgálni. Vonjuk le az adott esetben a kellő tanulságokat. Iparosaink előtt a legfőbb szempont legyen a korrekt és megbízható munka. Megengedem, hogy ennek az erkölcsi álláspontnak anyagi feltételei is vannak. Nem lehet és nem szabad olyan lehetetlenül nyomott árakon dolgozni, amelyekért kifogás.