Férfiszabók Közlönye, 1933 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1933 február / 2. szám
- ból pedig sérelmes, sőt a betegbiztosítás szellemével ellenkezik, hogy a kiszolgáltatott gyógyszerekért 30 fillért kötelesek fizetni. A Társadalombiztosító Intézet szempontjából pedig nagy veszélyt jelent ez a rendelkezés, mert nagyon sok munkavállaló az 50 fillért megtakarítandó, orvosi segélyt majd csak akkor vesz igénybe, ha betegsége már oly stádiumban van, amikor annak meggyógyítása huzamosabb orvosi ápolást és tetemes táppénz kiutalását A devizakérdéseknél már tárgyaltuk a külföldről behozott szövetek beszerzési nehézségeit. Ismétlésekbe nem kívánunk esni, tehát ezekről újabb szót nem emelünk. Tárgyalnunk kell azonban a behozatali módozatokat. A kormányzat az elmúlt év közepén az ipari nyersanyagok elé leeresztette a vámsorompót. A behozatali tilalmi listán szerepel iparunk összes nyersanyaga is. A termelés nyugodt biztosítása céljából azonban mégis csak meg kellett engedni a nyersanyagok részbeni csökkentett mértékű behozatalát. A behozatali engedélyek felülbírálására állíttatott fel a textilbehozatali bizottság, melyben ipartestületünk helyet nyert. Reánk nézve rendkívül sérelmes, hogy a behozatali kérvények felülbírálását oly szerv adminisztrálja, melyben a textilgyárosok domináló szóval rendelkeznek, de még sérelmesebb, hogy a behozatali kérelmek felülbírálását nemcsak a szakmai érdekképviseletünk, hanem a szakmai kereskedők és gyárosok is végzik. Bár kiküldötteink tagjaink érdekeit teljes eredménynyel megvédték, a sérelem fennáll. Hogy itt eredményeket mégis tudtunk elérni, azt megbízottaink körültekintő, óvatos, de erélyes fellépésének köszönhetjük. Iparosaink javarésze belföldi nyersanyagból dolgozik. Ezen a téren a sérelmek fokozottabban állanak fenn. Elsősorban elhibázott lépésnek tartjuk a gyárak részéről, hogy a feldolgozó H.C.G. SEVING RUMBA igényli, holott betegségét annak felismerésekor preventív intézkedésekkel az intézet fillérekkel megúszhatta volna. Szót kell emelnünk a Társadalombiztosító Intézet hátralékainak könyörtelen behajtása ellen is és rá kell mutatnunk arra, hogy a minden bizonnyal behajthatatlan hátralékok nyilvántartása, adminisztrálása feleslegesen súlyos és károsan hiábavaló kiadást jelent, iparossal egyáltalában szóba sem állanak. Tehát már eleve elzárják a módját annak, hogy iparosaink a kereskedő kikapcsolásával a gyártól olcsóbban szerezhessék be szövetszükségletüket és így a rendelőt olcsóbban szolgálhassák ki. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy a posztógyárak részéről állandó szemrehányás illeti iparosainkat, hogy a magyar posztó propagálása érdekében erejükön és tehetségükön túlmenő feladatokat vállalni nem hajlandók, akkor nyilvánvalóan domborodik ki, mily szomorú szerepe van, mily felőrlésre ítélt a gyáripar és a fogyasztóközönség két malomköve között. Arról nem is beszélünk, hogy a gyárak a feldolgozó ipar kívánságait a szövetek bemintázásánál és előállításánál nemhogy kikérnék, de egyszerűen meg sem hallgatják. Mindkét sérelem a gyáripar által könnyen teljesíthető volna, sőt ez egyenesen kötelességük lenne, mert hiszen a túlzott vámvédelem alapján amúgy is busás anyagi haszonra tesznek szert. Termékeiket pedig kizárólag mi dolgozzuk fel. Ennyit kellett megállapítanunk a nyersanyagbeszerzés szempontjából. Viszont le kell szögeznünk, hogy a leredukált fogyasztás igényeit gyáraink mindenkor képesek voltak fedezni. Minőség szempontjából különös megjegyezni valónk nincs, mert bár a magyar gyáripar még gyermekcipőben jár, azonban termékeik az általános használatban mégis megfelelőek, hogy a tagdijak hátraléka is évről-évre ugyanily arányban emelkedik. Az uj tagok egy része — tisztelet a kivételnek, — ipara űzésének megindulásakor önállósultságát átmeneti állapotnak telenti s éppen azért ipartestületével szemben, nem tartja elsőrendű fontosságúnak kötelességét teljesíteni. Ugyanily szomorú képét mutatja az Ipartestület Munkaközvetítő Hivatalának statisztikai adata is, mely szerint 1732 munkaalkalmat kereső segédnek csak 996 munkahelyet tudtunk biztosítani. Még 736 segéd hagyta elrereménytelenül a munkaközvetítő helyiséget. Az ipartestület békéltetőbizottságát is teljesítményének fokozása elé állította az elmúlt év. A benyújtott 205 panaszból 120-at sikerült az elnöki békéltetésen kiegyenlíteni. Az ipartestület békéltetőbizottsága pedig 85 vitás ügygyel foglalkozott, melyből 72 esetben a békéltetés sikerrel járt, melyekből 46 munkabér és felmondási időre járó követelés volt. 26 ügyben pedig a tanonc és munkaadó között felmerült súrlódást igyekeztünk eredményesen, békésen kiegyenlíteni. Ugyancsak a szomorú viszonyok jellemzője, hogy a békéltetőbizottság 14 esetben volt kénytelen a munkaadót arra kötelezni, hogy a segéd járandóságát megfizesse. Ipartestületünk tavaly is közbenjárt Budapest székesfőváros politikai ügyosztályánál, hogy a nagyszámú munkanélküli segédek részére ingyen ebédjegyet nyújtson. Az elmúlt év őszén munkabérmozgalom volt iparunkban. Az egészségtelen üzleti konkurrencia kényszerítette a munkaadók többségét, hogy a túl alacsony munkavállalási árak a munkabérekkel összhangzásba hozassanak. Ebben a munkabérrendezésben ipartestületünk tagjainak heterogén össztételére való vonatkozással részt nem vett. Meg kell állapítanunk, hogy a munkáspiacon állandó túlkínálat mutatkozott. Megállapításunk még az is, hogy a jól képzett segédek száma egyre kevesebb, a most felcseperedő generáció pedig szakképzés tekintetében a kívánnivalók egész tömegét vonja maga után. VI. Hyeri&ny&gbeszerxe* Hazai szabók legkedveltebb fonalai I VII. Termelési viszonyok Évi jelentésünk legelszomorítóbb részét a termelési viszonyok megtárgyalása képezi. Ipartestületünk 3200 tagja, kicsitől a legnagyobbig egyformán érzi a munkaalkalom hiányát. És ha elvétve munkát talál, sok köszönet abban nem adódik. A munkaalkalmat tőlünk a közüzemek, az államilag dédelgetett ruházati intézmények, fogyasztási szövetkezetek, jogosulatlan iparűzők és termelésre nem hivatott gyárak veszik el. A ruhakereskedelem előretörése a rendelőszabóságra mér súlyos csapást, melyet fokoz a szövetgyárak magánfelek részére történő árusító tevékenysége is. Hozzájárul ehhez az időjárás szeszélyessége, de nem utolsó sorban az öltözködő közönség pénztelensége is. Az elmúlt esztendőben újra feltűnik a posztókereskedelem egyes művelőinek az egyes szabókat protezsáló igyekezete. Ily termelési körülmények között, nem számolhatunk be a szabóipar boldogulásáról. A nyugodt és eredményes termelést gátolta, hogy iparosaink javarésze az üzleti kalkulációt egyáltalában nem ismeri. Mert kalkulációjuk abban merül ki, hogy éhbérért dolgoznak. Az üzleteknek, raktáraknak dolgozó szabókisiparosság helyzetében talán még fokozottabb mértékben állott be rosszabbodás. Az újságokban hirdetett hihetetlen olcsó árak kényszerítették a rendelőszabóságot, hogy hihetetlenül és lehetetlenül alacsony árakon vállaljanak, aminek folyománya volt, hogy a bedolgozó kisiparosok munkabére ennek arányában keresbedett. Az egyházi szabóság veszedelmes versenytársaként egy vallási cégérbe bujtatott gyár jelentkezett és a vallás leple alatt tette tönkre éppen saját hitvallású egyházi szabóit. Egész nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy ezek nem is termelési viszonyok, hanem termelési akadályok voltak. VIII. Htmltáivfizoftyok Az elmúlt 1932. év folyamán 154 új tagot vett fel az ipartestület. Ez a tény első pillanatra azt mutatja, hogy a szabóiparnak mégis csak rentábilis iparnak kell lenni, ha a mai gazdasági körülmények között 104 iparos találta boldogulását a férfiszabóipar művelésében. Ha azonban a dolgok mélyére tekintünk, akkor ennek éppen ellenkezőjét kell megállapítanunk. Ugyanis, régi évtizedes cégek oszlottak fel, nagy munkáslétszámmal dolgozó szalonok munkáslétszámukat apasztották, kisebb mestereink pedig munkás nélkül dolgoztak. A kenyér és munka nélkül maradó munkások jórésze elhelyezkedni nem tudott és miután az ipar űzése tőkebefektetést nem kíván, fillérekkel kerültek oly helyzetbe, hogy magukat önállósíthatták. Innen ered, hogy az ipartestület tagjainak a száma évrőlévre gyarapodik, de innen ered az is. FÉRFISZABÓK KÖZLÖNYE IX. Export — import A nyersanyagbeszerzésnél már tárgyaltuk a szövetek behozatali tilalmát. Rámutattunk arra, hogy szövetet külföldről csak behozatali engedély alapján szerezhetünk be. Ezzel újra visszatértünk az 1920—22-es állapotokra, melyek a nyugodt termelést igen erősen megbénította. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy iparosaink egy részének, különösen pedig a finom úriszabóság művelőinek életbevágóan fontos, hogy angol és finom külföldi szövetet kapjon. Fontos azért, mert a szellemi, pénz- és történelmi arisztokrácia, valamint a magasabbrendű állami funkcionáriusok kifinomult ízlésük révén feltétlen megkívánhatják a finomabb külföldi portékát. Az ily zsánerű szabóságnak üzletköre több mint 80o/o-ban külföldi nyersanyagra van beállítva, ha tehát ily anyagok nem, vagy nehezen több költséggel képesek csak beszerezni, úgy ez az anyagi boldogulásuknak igen erős kerékkötője. Kész áru elvámolva említést nem érdemlő mennyiségben jött be. Sérelmes azonban a láthatatlan import, mely alatt azt értjük, hogy egyesek külföldi útjük alkalmával külföldön készíttetnek, vagy vásárolnak ruhát és azt mint saját használati tárgyaikat hozzák be. Egyáltalában nem indokolt ez a láthatatlan import, mert hiszen a magyar férfiszabóipar a világ férfidivatját irányító angol férfiszabóiparral egy niven áll. A magyar szabóiparnak, szabászoknak, szabósegédeknek a külföldön kitűnő hírnevük van, olyannyira, hogy sok szabászról tudunk, ki tudása, szakképzettsége révén igen előkelő helyet biztosított magának a külföld egyes nagyvárosainak hasonló iparosai között. A magyar férfiszabóipar termékei a külföldre csak elenyésző csekély mértékben jutottak el. Különösen sport, vadász- és trencskó ruházati cikkeket vittek ki az északi államok felé. Sajnálatos, hogy eddig még nem lehetett megtalálni a magyar ruházati cikkeknek külföldön való elhelyezkedési módját. Sajnálatos ez azért, mert a vámhatárokon túlra irányuló exportra minden technikai tényező adva van. Adva van a szövet, a szakképzettség, az olcsó munkabérek, dél és kelet felé a megfelelő vasúti tarifák is. Adva volna ezekben az irányokban a felvevő piac is, egyedül a pénzügyi organizáció hiányzik. Erre azonban iparosaink anyagi felkészületlenség révén nem vállalkozhatnak. E téren tehát feltétlenül állami beavatkozásra van szükség. Ez az állami beavatkozás azonban kizárólag az anyagiak nyújtásában s a külképviseleteink támogatásában szabad, hogy nyilvánuljon. A kereskedelmi organizációt pedig arra rátermett és hosszú szaktapasztalatokkal bíró megfelelő erőkre kell bízni, nehogy ezen a téren is oly fiaskót szenvedjünk, mint a külföldi borházak felállításánál. X. Közszállitás Az 1932. évi VIII. t. c„mely az ipartestületeket reorganizálta, egyenesen feladatává tette az ipartestületeknek, hogy újabb munkaalkalmak felkutatásával ipartestületi tagok anyagi jólétét mozdítsa elő. Ezt a feladatot ipartestületünk az elmúlt évben anélkül, hogy ez kötelessége lett volna, szem előtt tartotta és kultiválta is. A mai zűrzavaros gazdasági helyzetben azonban, amikor a magánrendelő közönség teherbíró képessége igen csekély, kizárólag a közmunkák felkutatásában és megszerzésében lehet csak a munkaalkalmat megtalálni. Miután ipartestületünkhöz ezen a téren a legközelebb a székesfőváros állott. Próbaképen az elmúlt év őszén a főváros ajtaján kopogtattunk, hogy az ipartestület tagjai részére a közmunkákból bizonyos részt kapjunk. Elgondolásunk az volt, hogy az ipartestület a székesfőváros megfelelő tényezőivel közösen állapítsa meg a vállalkozási árakat s a juttatandó közmunkát pályázat nélkül adja oda az ipartestületnek. Az ipartestület a közmunka adminisztrálását a meglevő szövetkezetekre és termelőcsoportokra bízva, juttatná el a munkát a tagokhoz. E szépen elgondolt és keresztülvihető terv azonban a bürokrácia paragrafusaiban megfeneklett. Sikertelenségről azonban mégsem szabad beszélnünk, mert bár pályázat útján, de mégis több, mint 700 rend különböző egyenruhát sikerült tagjaink részére megszerezni. De nem azon az áron, mint a többi pályázó, hanem átlagban 50— 100'1'o-os felárral úgy, hogy a munkát végző kisiparosok kb. 750 °/o-kal több munkabért kaptak, mint a magán- 2. szám