Férfiszabók Közlönye, 1933 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1933 február / 2. szám

- ból pedig sérelmes, sőt a betegbiztosí­tás szellemével ellenkezik, hogy a ki­szolgáltatott gyógyszerekért 30 fillért kötelesek fizetni. A Társadalombizto­sító Intézet szempontjából pedig nagy veszélyt jelent ez a rendelkezés, mert nagyon sok munkavállaló az 50 fillért megtakarítandó, orvosi segélyt majd csak akkor vesz igénybe, ha betegsége már oly stádiumb­an van, amikor annak meggyógyítása huzamosabb orvosi ápo­lást és tetemes táppénz kiutalását A devizakérdéseknél már tárgyaltuk a külföldről behozott szövetek beszer­zési nehézségeit. Ismétlésekbe nem kívánunk esni, tehát ezekről újabb szót nem emelünk. Tárgyalnunk kell azon­ban a behozatali módozatokat. A kormányzat az elmúlt év közepén az ipari nyersanyagok elé leeresztette a vámsorompót. A behozatali tilalmi listán szerepel iparunk összes nyers­anyaga is. A termelés nyugodt biztosí­tása céljából azonban mégis csak meg kellett engedni a nyersanyagok rész­beni csökkentett mértékű behozatalát. A behozatali engedélyek felülbírálására állíttatott fel a textilbehozatali bizott­ság, melyben ipartestületünk helyet nyert. Reánk nézve rendkívül sérelmes, hogy a behozatali kérvények felülbírá­lását oly szerv adminisztrálja, mely­ben a textilgyárosok domináló szóval rendelkeznek, de még sérelmesebb, hogy a behozatali kérelmek felülbírá­lását nemcsak a szakmai érdekképvi­seletünk, hanem a szakmai kereskedők és gyárosok is végzik. Bár kiküldötte­ink tagjaink érdekeit teljes eredmény­nyel megvédték, a sérelem fennáll. Hogy itt eredményeket mégis tudtunk elérni, azt megbízottaink körültekintő, óvatos, de erélyes fellépésének köszön­hetjük. Iparosaink javarésze belföldi nyers­anyagból dolgozik. Ezen a téren a sérelmek fokozottabban állanak fenn. Elsősorban elhibázott lépésnek tartjuk a gyárak részéről, hogy a feldolgozó H.C.G. SEVING RUMBA igényli, holott betegségét annak felis­merésekor preventív intézkedésekkel az intézet fillérekkel megúszhatta volna. Szót kell emelnünk a Társadalom­biztosító Intézet hátralékainak könyör­telen behajtása ellen is és rá kell mutatnunk arra, hogy a minden bi­zonnyal behajthatatlan hátralékok nyil­vántartása, adminisztrálása feleslegesen súlyos és károsan hiábavaló kiadást jelent, iparossal egyáltalában szóba sem álla­nak. Tehát már eleve elzárják a mód­ját annak, hogy iparosaink a keres­kedő kikapcsolásával a gyártól olcsób­ban szerezhessék be szövetszükségletü­ket és így a rendelőt olcsóbban szol­gálhassák ki. Ha még ehhez hozzá­vesszük, hogy a posztógyárak részé­ről állandó szemrehányás illeti iparo­sainkat, hogy a magyar posztó propa­gálása érdekében erejükön és tehetsé­gükön túlmenő feladatokat vállalni nem hajlandók, akkor nyilvánvalóan dom­borodik ki, mily szomorú szerepe van, mily felőrlésre ítélt a gyáripar és a fogyasztóközönség két malomköve kö­zött. Arról nem is beszélünk, hogy a gyárak a feldolgozó ipar kívánságait a szövetek bemintázásánál és előállí­tásánál nemhogy kikérnék, de egysze­rűen meg sem hallgatják. Mindkét sé­relem a gyáripar által könnyen telje­síthető volna, sőt ez egyenesen köteles­ségük lenne, mert hiszen a túlzott vám­védelem alapján amúgy is busás anyagi haszonra tesznek szert. Termékeiket pedig kizárólag mi dolgozzuk fel. Ennyit kellett megállapítanunk a nyersanyagbeszerzés szempontjából. Viszont le kell szögeznünk, hogy a le­redukált fogyasztás igényeit gyáraink mindenkor képesek voltak fedezni. Minőség szempontjából különös meg­jegyezni valónk nincs, mert bár a magyar gyáripar még gyermekcipőben jár, azonban termékeik az általános használatban mégis megfelelőek, hogy a tagdijak hátraléka is évről-évre ugyanily arányban emelkedik. Az uj tagok egy része — tisztelet a kivétel­nek, — ipara űzésének megindulása­kor önállósultságát átmeneti állapot­nak telenti s éppen azért ipartestüle­tével szemben, nem tartja elsőrendű fontosságúnak kötelességét teljesíteni. Ugyanily szomorú képét mutatja az Ipartestület Munkaközvetítő Hivatalá­nak statisztikai adata is, mely szerint 1732 munkaalkalmat kereső segédnek csak 996 munkahelyet tudtunk biz­tosítani. Még 736 segéd hagyta el­re­­reménytelenül a munkaközvetítő helyi­séget. Az ipartestület békéltetőbizottságát is teljesítményének fokozása elé állította az elmúlt év. A benyújtott 205 pa­naszból 120-at sikerült az elnöki bé­kéltetésen kiegyenlíteni. Az ipartestület békéltetőbizottsága pedig 85 vitás ügy­gyel foglalkozott, melyből 72 esetben a békéltetés sikerrel járt, melyekből 46 munkabér és felmondási időre járó kö­vetelés volt. 26 ügyben pedig a ta­­nonc és munkaadó között felmerült súrlódást igyekeztünk eredményesen, békésen kiegyenlíteni. Ugyancsak a szomorú viszonyok jel­lemzője, hogy a békéltetőbizottság 14 esetben volt kénytelen a munkaadót arra kötelezni, hogy a segéd járandó­ságát megfizesse. Ipartestületünk tavaly is közbenjárt Budapest székesfőváros politikai ügy­osztályánál, hogy a nagyszámú munka­­nélküli segédek részére ingyen ebéd­jegyet nyújtson. Az elmúlt év őszén munkabérmozga­lom volt iparunkban. Az egészségtelen üzleti konkurrencia kényszerítette a munkaadók többségét, hogy a túl ala­­csony munkavállalási árak a munka­bérekkel összhangzásba hozassanak. Ebben a munkabérrendezésben ipar­­testületünk tagjainak heterogén össz­­tételére való vonatkozással részt nem vett. Meg kell állapítanunk, hogy a mun­káspiacon állandó túlkínálat mutatko­zott. Megállapításunk még az is, hogy a jól képzett segédek száma egyre ke­vesebb, a most felcseperedő generáció pedig szakképzés tekintetében a kí­vánnivalók egész tömegét vonja maga után. VI. Hyeri&ny&gbeszerxe* Hazai szabók legkedveltebb fonalai I VII. Termel­ési viszonyok­ Évi jelentésünk legelszomorítóbb ré­szét a termelési viszonyok megtárgya­lása képezi. Ipartestületünk 3200 tagja, kicsitől a legnagyobbig egyformán érzi a munkaalkalom hiányát. És ha elvétve munkát talál, sok köszönet abban nem adódik. A munkaalkalmat tőlünk a közüzemek, az államilag dédelgetett ruházati intézmények, fogyasztási szö­vetkezetek, jogosulatlan iparűzők és termelésre nem hivatott gyárak veszik el. A ruhakereskedelem előretörése a rendelőszabóságra mér súlyos csapást, melyet fokoz a szövetgyárak magánfe­lek részére történő árusító tevékeny­sége is. Hozzájárul ehhez az időjárás szeszélyessége, de nem utolsó sorban az öltözködő közönség pénztelensége is. Az elmúlt esztendőben újra fel­tűnik a posztókereskedelem egyes mű­velőinek az egyes szabókat protezsáló igyekezete. Ily termelési körülmények között, nem számolhatunk be a szabóipar bol­dogulásáról. A nyugodt és eredményes termelést gátolta, hogy iparosaink javarésze az üzleti kalkulációt egyáltalában nem is­meri. Mert kalkulációjuk abban merül ki, hogy éhbérért dolgoznak. Az üzleteknek, raktáraknak dolgozó szabókisiparosság helyzetében talán még fokozottabb mértékben állott be rosszabbodás. Az újságokban hirdetett hihetetlen olcsó árak kényszerítették a rendelőszabóságot, hogy hihetetlenül és lehetetlenül alacsony árakon vállal­janak, aminek folyománya volt, hogy a bedolgozó kisiparosok munkabére ennek arányában keresbedett. Az egy­házi szabóság veszedelmes versenytár­saként egy vallási cégérbe bujtatott gyár jelentkezett és a vallás leple alatt tette tönkre éppen saját hitvallású egyházi szabóit. Egész nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy ezek nem is termelési viszonyok, hanem termelési akadályok voltak. VIII. Htm­ltáivfizoftyok­ Az elmúlt 1932. év folyamán 1­54 új tagot vett fel az ipartestület. Ez a tény első pillanatra azt mutatja, hogy a szabóiparnak mégis csak rentábilis iparnak kell lenni, ha a mai gazdasági körülmények között 104 iparos találta boldogulását a férfiszabóipar művelé­sében. Ha azonban a dolgok mélyére tekintünk, akkor ennek éppen ellen­kezőjét kell megállapítanunk. Ugyanis, régi évtizedes cégek oszlottak fel, nagy munkáslétszámmal dolgozó szalonok munkáslétszámukat apasztották, kisebb mestereink pedig munkás nélkül dol­goztak. A kenyér és munka nélkül ma­radó munkások jórésze elhelyezkedni nem tudott és miután az ipar űzése tőkebefektetést nem kíván, fillérekkel kerültek oly helyzetbe, hogy magukat önállósíthatták. Innen ered, hogy az ipartestület tagjainak a száma évről­­évre gyarapodik, de innen ered az is. FÉRFISZABÓK KÖZLÖNYE IX. Export — import A nyersanyagbeszerzésnél már tár­gyaltuk a szövetek behozatali tilal­mát. Rámutattunk arra, hogy szövetet külföldről csak behozatali engedély alapján szerezhetünk be. Ezzel újra visszatértünk az 1920—22-es állapo­tokra, melyek a nyugodt termelést igen erősen megbénította. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy iparosaink egy ré­­szének, különösen pedig a finom úri­­szabóság művelőinek életbevágóan fon­tos, hogy angol és finom külföldi szö­vetet kapjon. Fontos azért, mert a szellemi, pénz- és történelmi arisztok­rácia, valamint a magasabbrendű ál­lami funkcionáriusok kifinomult ízlé­sük révén feltétlen megkívánhatják a finomabb külföldi portékát. Az ily zsánerű szabóságnak üzletköre több mint 80o/o-ban külföldi nyersanyagra van beállítva, ha tehát ily anyagok nem, vagy nehezen több költséggel képesek csak beszerezni, úgy ez az anyagi boldogulásuknak igen erős ke­rékkötője. Kész áru elvámolva említést nem érdemlő mennyiségben jött be. Sérel­mes azonban a láthatatlan import, mely alatt azt értjük, hogy egyesek külföldi útjük alkalmával külföldön készíttetnek, vagy vásárolnak ruhát és azt mint saját használati tárgyaikat hozzák be. Egyáltalában nem indokolt ez a láthatatlan import, mert hiszen a magyar férfiszabóipar a világ férfidi­vatját irányító angol férfiszabóiparral egy niven áll. A magyar szabóipar­nak, szabászoknak, szabósegédeknek a külföldön kitűnő hírnevük van, oly­annyira, hogy sok szabászról tudunk, ki tudása, szakképzettsége révén igen előkelő helyet biztosított magának a külföld egyes nagyvárosainak hasonló iparosai között. A magyar férfiszabóipar termékei a külföldre csak elenyésző csekély mér­tékben jutottak el. Különösen sport, va­dász- és trencskó ruházati cikkeket vittek ki az északi államok felé. Saj­nálatos, hogy eddig még nem lehetett megtalálni a magyar ruházati cikkek­nek külföldön való elhelyezkedési mód­ját. Sajnálatos ez azért, mert a vám­határokon túlra irányuló exportra minden technikai tényező adva van. Adva van a szövet, a szakképzettség, az olcsó munkabérek, dél és kelet felé a megfelelő vasúti tarifák is. Adva volna ezekben az irányokban a felvevő piac is, egyedül a pénzügyi organi­záció hiányzik. Erre azonban iparo­saink anyagi felkészületlenség révén nem vállalkozhatnak. E téren tehát feltétlenül állami beavatkozásra van szükség. Ez az állami beavatkozás azonban kizárólag az anyagiak nyújtá­sában s a külképviseleteink támoga­tásában szabad, hogy nyilvánuljon. A kereskedelmi organizációt pedig arra rátermett és hosszú szaktapasztalatok­kal bíró megfelelő erőkre kell bízni, nehogy ezen a téren is oly fiaskót szenvedjünk, mint a külföldi borházak felállításán­ál. X. Közszállitás Az 1932. évi VIII. t. c„­mely az ipartestületeket reorganizálta, egyene­sen feladatává tette az ipartestületek­nek, hogy újabb munkaalkalmak fel­kutatásával ipartestületi tagok anyagi jólétét mozdítsa elő. Ezt a feladatot ipartestületünk az elmúlt évben anél­kül, hogy ez kötelessége lett volna, szem előtt tartotta és kultiválta is. A mai zűrzavaros gazdasági helyzetben azonban, amikor a magánrendelő kö­zönség teherbíró képessége igen cse­kély, kizárólag a közmunkák felkutatá­sában és megszerzésében lehet csak a munkaalkalmat megtalálni. Miután ipartestületünkhöz ezen a té­ren a legközelebb a székesfőváros ál­lott. Próbaképen az elmúlt év őszén a főváros ajtaján kopogtattunk, hogy az ipartestület tagjai részére a köz­munkákból bizonyos részt kapjunk. El­gondolásunk az volt, hogy az ipartes­tület a székesfőváros megfelelő ténye­zőivel közösen állapítsa meg a vállal­kozási árakat s a juttatandó közmun­kát pályázat nélkül adja oda az ipar­testületnek. Az ipartestület a közmunka adminisztrálását a meglevő szövetke­zetekre és termelőcsoportokra bízva, juttatná el a munkát a tagokhoz. E szépen elgondolt és keresztülvihető terv azonban a bürokrácia paragra­fusaiban megfeneklett. Sikertelenségről azonban mégsem szabad beszélnünk, mert bár pályázat útján, de mégis több, mint 700 rend különböző egyen­ruhát sikerült tagjaink részére meg­szerezni. De nem azon az áron, mint a többi pályázó, hanem átlagban 50— 100'1'o-os felárral úgy, hogy a munkát végző kisiparosok kb. 750 °/o-kal több munkabért kaptak, mint a magán- 2. szám

Next