Férfiszabók Közlönye, 1935 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1935. január / 1. szám
4. KABALA ALSÓSZÁLAK KABEL nem figyeljük meg jól, akkor egy ilyen nadrág igazítása az igazítási kiadáson kívül a szakember életét is elkeseríti. A felső testnél a főbb pontok, melyeket figyelembe kell venni, a következők: rendes termet, magas, vagy csapott váll, üres — hohl — háta; előugró-e a has, széles melle van-e a széles háta stb. Továbbá meg kell figyelni, hogy a két félteste egyforma-e. Amint fentebb említem, ez szinte kizárt eset. Akinek jó a megfigyelő képessége, annak nyert ügye van, mert már az első próbához szabhat eszerint, akinek pedig nincsen jó megfigyelő képessége, az okvetlen rájön a próbánál — előre tudva, hogy a test mind a két oldalát meg kell figyelni. Rendszerint a bal mell fejletlen. Alacso-Mult év december 23-án délután a Szeretetház hatalmas ebédlőtermében szésen feldíszített csillogó gyertyafényű karácsonyfa állott, alatta az ápoltaknak szánt ajándékok halmozódnak. A karácsonyfa körül pedig 10 könnyesszemű ápolt révedezett a múltba. Az ebédlőtermet az ipartestület elnöksége, vezetősége, a szabóipari szabadszervezetek küldöttei és azok családtagjai nagy számban töltötték meg. Ezen a napon ünnepelte a szeretetház első karácsonyestjét. Az ünnepséget Németh Gyula elnök megható szavakkal nyitotta meg, majd Kövér József alelnök tartalmas beszéd keretében osztotta szét az adományokat. Utána Vágó Jenő, a Szabómesterek Országos Szövetségének igazgatója az ipartestület elnökének érdemeit, lapunk szerkesztője pedig a két alelnök fáradhatatlan munkásságát tárta a halgatóság elé. Rácz József alelnök és Székelyhidy József a vigalmi bizottság elnökének, Bajza Mártonnak mondott köszönetet. A Szeretetház ápoltjai nevében Magyar Sándor mondott megható szavakban köszönetet. Lukács Ferenc a szervezeten kívüli tagok köszönetét tolmácsolta az ipartestület vezetőségének. A karácsonyfaünnepély után az ipartestület elnöksége vendégelte meg az ápoltakat s a megjelentekkel együtt kedélyes uzsonna keretében tették az első karácsonyt örökre emlékezetessé. Az ápoltak karácsonyi ünnepélyéhez a következők adakoztak: Készpénzben; Németh Gyula elnök 20 pengőt, Székelyhidy József 5 pengőt, Drescher József 1 pengőt; természeteyabb a váll és fejlett erős a lapockacsont. Ezeknél az alakoknál rendesen amennyi a mellből szélességben és hosszában hiányzik, az körülbelül a jobb hátán fejlődik ki. Hosszú éveken át figyeltem meg ezeket az alakokat. Ennek alapján matematikai pontossággal szabok ilyen fogyatékos testekre is. Ezek után térjünk rá, miként oszlik meg a felső mellbősége anatómiai szempontból. Vegyünk alapul egy 90 cm. mellbőségű embert. A rendes felső testnek határozott törvényszabta méretű elosztása van. Az ember felső teste két fél mellrész és két fél hátrészből áll. Azonkívül a két hónaljú átméretből. A rendes emberi test fél háta annyi, mint a fél melle. A fél háta a teljes mellbőségnek egyben: Zamecsnik József 10 liter bort, Gyárfás Kálmán 25 csomag dohányt, Nagy Ferenc 50 drb. szivart és 10 drb. szipkát, Kerekes és Vajna 10 drb. meleg inget és 10 pár meleg harisnyát, Wehner Gyula ipar testvéri főkönyvelő 100 drb. cigarettát, 10 csomag dohányt, özv. Kovács Adolfné 10 drb. kuglófot és 10 drb. szivart, 1 nagy üveg szilvabefőttet, Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet 1 nyári és 1 téli ruhaszövetet, valamint 1 körgallért, Karsai József és István szaloncukrot és kekszet, Szemerédy Kálmán 2 drb. inget, 8 pár harisnyát, 23 drb. gallért, Makán János 1 lit. rumot és 25 drb. szivart, Petrik Béla 25 drb. szivart, Vágó Jenő szivarokat és cigarettákat, Bodnár Péterné 50 drb. lekváros kiflit, Székelyhidy Józsefné mákos és dióspatkót, Almássy Andorné, mákos- és dióspatkót, Mártha Sándorné mákos- és dióspatkót, Reinitz Miksáné a Schwarc Lajos cég társtulajdonosa 5 kg kockacukrot, 2 kg kekszet, 1 litrumot, kg teát, csokoládét és süteményeket juttattak öregeinknek. A karácsonyfaünnepély megrendezésében a vigalmi bizottság elnöke Bajza Márton, alelnöke Drescher József, Deutsch Lajos, Bodnár Péterné, Székelyhidy Józsefné, Almássy Andorné és Kiss Lászlóné úrnőket illeti köszönet, mert fáradságot nem tekintve, tették emlékezetessé az első karácsonyünnepélyt. Ide iktatjuk még ápoltjaink ez alkalommal az ipartestület elnökségéhez intézett köszönőlevelét is. »Tekintetes Elnökség! A Szeretetház gondozottjai a karácsonyi ünnepekben sok szép szeretet ujánötöde — tehát 18 cm. A két fél háza és a két fél mell összesen négy ötöd, marad a két hónaljátmérőre egy ötöd, ennek a fele esik egy hónalj átmérőre, azaz 9 cm. Ha tehát összeadjuk a két fél hátára és a két mellre eső 2—2 ötöd részét, ez összesen 72 cm. és a két hónalj átmérőre eső egy ötödöt, 18 cm.-t, akkor megkapjuk a teljes mellbőséget. Bár sok olvasónak furcsán hangzik, hogy a hónalj átmérő csak egy ötöd, de ha tekintetbe veszszük, hogy ehhez még két és fél cm-t hozzá kell adni varráshoz és kényelemnek, rögtön megértik magyarázatom helyességét. Lehetne még egyes részletekről írni, de ezek a szabászat szempontból semmi értékkel nem bírnak, dékban részesültek, melyet mély megilletődéssel és köszönettel vettek. Boldog tudat öntött el bennünket, mikor éreztük, hogy a mi jó patrónusaink segítségünkre síeltek. Fényt és örömet adtak és szereztek a karácsony szent ünnepére. Nem mulaszthatom el, hogy mindazoknak, kik ezen örömök megszerzésében tevékeny részt vettek, úgy a magam, mint társaim nevében hálás köszönetemet tolmácsoljam. A Mindenható sokszorosan, egészségben, munkaalkalomban és munkabírásban juttassa vissza jóságukat. Amidőn hálás köszönetem illetve köszönetünk tolmácsolását újólag kérem, maradtam a tek. Elnökségnek és minden jótevőnknek mély és igaz tisztelői, Magyar Sándor és 9 társa, a Szeretetház gondozottjai.« * A karácsonyi ünnepek alkalmával a Szabómesterek Országos Szövetsége az ipartestület dísztermében igen szép gyermekfelruházási ünnepélyt rendezett, melyen Horváth György díszelnök, Vágó Jenő igazgató méltatták a nap jelentőségét. Az ünnepélyen az ipartestületet Németh Gyula elnök, Kövér József és Rácz József alelnökök, valamint lapunk szerkesztője képviselték. Az ipartestület nevében Németh Gyula elnökünk szólalt fel, aki egyrészt a Szövetségnek tolmácsolta köszönetét a nemes akcióért másrészt az ünnepélyen megjelent gyermekeket és szülőket hívta fel arra, hogy e nemes ajándék a szabók jószívét mutatja. A Szövetség 100 gyermeket ruházott fel, melyhez az ipartestület 50 pengő adományt juttatott. * A Józsefvárosi Szabóiparosok Asztaltársasága december 22-én tartotta a Lissauer-kávéházban szinte már tradícióvá vált gyermekfelruházási ünnepélyét. A szociális tevékenykedés mellett az asztaltársaságot azért is köszönet illeti, mert mintegy 40.000 pengőt forgalmazott, illetve ennyi hitelt tudott nyújtani az asztaltársaság szabómester tagjainak. Ezzel a működésével beigazolta, hogy az asztaltárrsaság vezetőségének a szíve helyén van, de beigazolódott az is, hogy az asztaltársaság vezetői valóságos pénzügyi zsenik, mert az alig 120 tagot számláló kis csoport 40.000 pengővel a tagok hitelszükségletét mindenben kielégítette. A gyermekfelruházási ünnepélyen ipartestületünk képviseletében Rácz József alelnök és Kiss László főjegyző jelentek meg. Az ünnepélyt követő társasvacsorán elsőnek Stern Mór elnök méltatta az est jelentőségét, majd utána Singermann Jenő III. polgári iskolai tanuló, Singermann Nándor háznagy fia valóban, szívből jövő és a szerető szívekhez szóló felköszöntőjében mondott a felruházott emberpalánta társai nevében hálás köszönetet. Az ifjú Singermann szavai és szeretettől átfűtött gondolatai a hallgatóságban mély benyomást keltett, s nemcsak a bájos hölgykoszorú, hanem a sok csapástól már szinte megedzett szívű férfiak szíve is feldobbant. Utána Rácz József ipartestületi alelnök mondott köszönetet az asztaltársaságnak céltudatos munkájáért és hívta fel a figyelmet az ipartestület szeretetházára. Kiss László, felszólalása után a KLÁRI asztaltársaság elnöke köszöntötte az asztaltársaságot és ajánlott fel az ipartestület Szeretesháza javára 10 pengőt. Az asztaltársaság ünnepélyét bensőségessé tette az is, hogy ügyvezető elnöke, Schwarcz Ignác 25 éves házassági évfordulójának jubileumát is ünnepelte. Az asztaltársaság elnökének, Stern Mórnak, ügyvezető elnökének, Schwarcz Ignácnak, Mandel Mór alelnökének, Dörnfeld Lázár főpénztárnokának, Knopp Jenő főtitkárának, valamint Singermann Náthán háznagynak céltudatos munkájukért és áldozatkész szívükért e helyütt kell köszönetet mondani.* Nem volna teljes beszámolónk, ha nem említenénk még meg, hogy a szabóipar népes családja körében számtalan asztaltársaság működik, amelyek egyrészt a takarékoskodást, másrészt a hitelszükségletet igen eredményesen és értékesen szolgálják. Ezek az asztaltársaságok valójában a kisipari hitelszervek nehezen forgó adminisztrációi helyett gyors, könnyű és azonnal segítő hitelt adnak. Ajánlatos volna tehát, ha minden egyes H.C.G. SEVING RUMBA PAPILLONHAZAI CÉRNAGYÁR R. T Hazai szabók legkedveltebb fonalai A szabók szive A szeretetház aranykönyve újabb nevekkel gyarapodott Megható karácsonyfaünnepély a szeretetházban A Szósz, száz gyermeket ruházott fel A Józsefvárosi Szabómesterek Asztaltársasága 40.000 pengő hitelt folyósított FÉRFISZABÓK KÖZLÖNYE KRIISZHER LAJOS szövet, posztó, bélésáru és szabókellékek nagy áruháza Budapest, V., Deák Ferenc tér 2 (Adria palota) Telefon: Aut. 81-423. A SZABÓIPAROSOK LEGOLCSÓBB BEVÁSÁRLÁSI FORRÁSAI 1. szám WEISZ és TESCHER BUDAPEST, V. DEÁK FERENC UCCA 14 (MIATTANK UCCA SAROK.) _________________ Angol és magyar szövetek ALAPÍTVA 190*. Bélésáruk Nagyban és kicsinyben Öltönyök és kabátszövetek Selymek és bélésóruk Nyári mosószövetek Megbízható minőségek Szolid árak TELEFONI