Férfiszabók Közlönye, 1939 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1939. január / 1. szám

4. c­loudek P­RÍMA WATT ELI­N VILÁGMÁRKA Vásárlásnál ügyeljen a védjegyre és a blombéra Az iparfelügyelők a gyárvizsgálatot a jövőben az ipartestületek bevonásával tartsák meg Az iparügyi minisztérium a kö­zeljövőben szándékául tette fel, hogy a kormány fontos szociálpoli­tikai intézkedéseinek maradéktalan keresztülvitele céljából az ország keretén belül működő iparfelügye­lőségeket fontos, új hatáskörrel ruházza fel. Nevezetesen az ipar­­felügyelőségek eddigi, a balesetvé­delmi és egészségügyi intézkedések ellenőrző feladata mellett munka­körébe óhajtják osztani a munka­bér szabályozása és betartása, a csa­lád­i p­ól­­ékokra vonatkozó és végül az általános munkásjóléti intézke­dések betartására vonatkozó rende­letek ellenőrzését is. E célból kötelesek lesznek az ipar­felügyelőségek az illetékessé­gük körébe eső vállalatokat évente négyszer ellenőrizni. Az ipari kormányzat tervbe vett intézkedése egyrészt alkalmasnak látszik arra, hogy az érdekelt ipartestületek az IPOR kamarák és az iparhatóságok bevonásával a gyári jellegű vállalatokat a gyárszerűség szempontjából állan­dóan ellenőrzés alatt tarthassák. Ugyanis az eddigi esetek túlnyomó nagyrészben, amennyiben a gyár­vizsgálat idejében a gyárszerűség jelen is volt, a gyárvizsgálat után azonban a munkások nagy részét szélnek eresztették. Ha tehát a jö­vőben minden egyes gyári jellegű üzemel évente négyszer felülvizs­gálnának, s a vizsgálaton az ipar­testület és a többi szervek is részt vennének, úgy a gyári jellegű ipar­üzemek ellenőrzése a kisipar ré­széről a gyáripar ellen támasztott panasz egy részét orvosolná. Másrészt kívánatosnak látszik, hogy­­ ezekben a negyedévenként megtartandó gyárvizsgálatokba, ahol a legalacsonyabb munkabé­rek, a 8 órás munkanap, fizeté­ses szabadság rendelkezéseinek be­tartására vonatkozóan is történnek az iparűzőt illető bizonyos intéz­kedések, s szakértőként az ipar­­testület megbízottja is bevonassék. A magyar üvegesipar története. A napokban hagyta el a nyomdát dr. vi­téz Sághelyi Lajos spt. főjegyző, az Üvegesek Lapja szerkesztője tollából, „A magyar üvegesipar története“ című mű. Az értékes munka felöleli az ókori kelet, Róma, üvegkultúráját, a magyar üvegesipar első nyomait, az első ma­gyar üvegescéhek korát, a török hó­doltság korát egész napjainkig és irányt mutat a fejlődés vonalvezetésére is. A külső kiállításban is a belső tartalom­hoz méltó 500 oldalas könyv ára 15 pengő. Kapható a szerzőnél, Budapest, VIII. Harminckettesek tere 2., I. 12. Értesítés. Tisztelettel értesítem kar­társaimat, hogy telefonszámom megvál­tozott. Új telefonszám: 296—074. Makán János műtömő. MODERN és BREITNER Budapest, IV. Deák­ tér 3. Telefonszám: 1-819-56. Bel- és külföldi posz­tó és bélésáruk. FÉRFI SZABOK KÖZLÖNYE Karácsonyfa ünnep­ség a szeretetházban Megható és kedves karácsonfa­ünnepélyt rendezett a Szereteth­áz felügyelőbizottsága az ünnepek alatt a soroksári szereteth­ázunkban az ápoltak számára. Az ünnepélyen az elöljáróság és a felügyelőbizott­ság számos tagja vett részt. Jelen­voltak továbbá a szeretetházunk­ barátai és azok családtagjai is. Az ünnepélyt Prok­opecz János al­­elnök nyitotta meg, beszédében rá­mutatott a karácsonyi ünnepek magasztos voltára. Felhívta az ápoltak figyelmét arra, hogy a szeretet ünnepe arra inti és köte­lezi őket, hogy egymással szemben békében és szeretetben éljenek. Te­gyék ezt annál is inkább, mert hi­szen az élet gondjaival már le­számoltak, s számukra ily gon­dok már többé nincsenek. Felhívta a figyelmüket arra is, hogy az ipartestület és a tagok önfeláldo­­zóan járulnak a Szereteth­áz fenn­tartásához. Az ápoltak ezt viszont úgy hálálhatják meg, hogy a Sze­­retetház vagyonát a legnagyobb gonddal kezelik, s minden iránt oly vigyázattal vannak, mintha a saját maguké volna. Beszédét kö­szönő szavaival zárta le, melyben ismételten köszönetet mondott azoknak a nemeslelkü adományo­zóknak, kik különböző adomá­nyaikkal ezt az ünnepséget fénye­sebbé és bensőségesebbé tették. Ezután Pozsgay György ápolt könybelobbadt szemekkel s a meg­hatottságtól csukló hangon kö­szönte meg azt a jóságot, melyet vele szemben az ipartestület ve­zetősége a tagok, a Szereteth­áz fel­ügyelőbizottsága, a Szeretetház ba­rátai és azok családtagjai tanúsí­tanak. Ígéretet tett úgy a maga, mint az összes ápoltak nevében, hogy egymással békében, szeretet­ben és megértésben élnek és a Szeretetház vagyonával szemben a legnagyobb gondoskodó szeretettel lesznek. Az ünnepély lezajlása után KÉSZÍTEK Díszmagyar, polgári és libéria zsinórozást, mindenféle kivitel­ben, továbbá lengyelkabát és házikabát gombolókat. Iskolai formaruha zsinórzatok a legjobb kivitelben állandóan raktáron ÖKLEI JÓZSEF Telelők: 1­392-97Vill. Vass­ utca 5. a megjelentek még sokáig marad­tak együtt és elbeszélgettek az ápoltakkal. Az ápoltak karácsonyfája alá a következő adományokat helyezték el: Barnai Árpád 1 drb. férfinad­rág, dr. Nemes Zsigmond 4-1 drb. szivar, Kerekes és Vájna 6 drb. flanell­ing, alsónadrág, 6 pár ha­risnya, Komlós Sándor 4 drb. sapka, 2 drb. kalap, 18 drb. hosz­­szúnyakkendő, 49 drb. csokor­nyakkendő, 5 nadrágtartó, 3 pár keztyű, 16 pár rövidharisnya, 6 drb. pizsamakabát, 2 drb. mellény, 56 drb. puhagallér, Márkus Lajos és családja 200 drb. cigaretta, 50 drb. szivar, diós és mákoskalács, Beleznay Jánosné 4 drb. fonott­kalács, Kiss Lászlóné 1 üveg li­kőr, Szántó Géza 25 drb. szivar, Bodnár Péterné 1 csomag keksz, 1 üveg rum, 5 csomag dohány, 5 drb. szappan, Kontur Andrásné 100 drb. cigaretta, 5 csomag ciga­retta, 2 csomag pipadohány, Bor­bély Béláné 100 drb. cigaretta tea­sütemény és 1 liter rum, Kovács Ede 40 drb. szivar, 40 drb. ciga­retta, 4 pár női harisnya, 1 cso­­mag keksz, Gyárfás Kálmán­­7­0 pakli dohány, Pénzváltó József 12 drb. nyakkendő, Nagykovácsi Mi­­lenkó 10 ing, 10 alsónadrág, 4 pár harisnya, Reinitz Miksáné 1 láda keksz, 1 láda gyümölcsíz, 1 csomag tea, 5 kg. cukor, Bergmann Kon­­rád 1 csomag sütemény, Makán János 20 drb. szivar, Schwarcz La­jos cég 1 litert rum, Kövesi Imre 16 csomag pipadohány, 40 drb. ciga­retta, Petrik Béla 25 drb. szivar, Mészáros László 15 liter bor. Pénzbeli adományt a követke­zők juttattak: Makán János 10 P, Gyárfás Kálmán 16 P, Férfiszabó­munkaadók Egyesülete VI. ker. csoportja gyűjtésében 22 P 30 fill., a gyűjtésben résztvettek 2 P ado­mánnyal Zamecsnik József, 1—1 P adománnyal Diamant Jenő, Bolvári József, Dalmi János, Kiss Lajos, Engel Ferenc­né, Fülöp László, Kurczenberger András, Ra- Faszén Tűz 1 FA Kőszén o k s­z WEISZ és VIDOR Telefon­számok : 131-131,137-279 X, ROBÁNIAI ÚT 1. szám Ha magad és családod egészsége fontos úgy lépj be az iparosok egyesületébe az Első Budapesti Polgári Beteg­­segélyző és Temetkezési Egyletbe Vili, Rökk Szilárd ucca 10. I. 10 Hivatalos órák : hétfőn este 7—9-ig, szerda d. u. 5—7-ig, péntek d. u. 5—7-ig. A szabó legbiztosabb tőkéje egy G U T M A N N mintakártya Kammgarn, milton, lódén, hubertus anyagok. Ratiné, Union, President, Palmerston, télikabát és felöltőszöve­tek, velveton, kordbársony, bélésáruk és szőrmék nagy választékban, igen mérsékelt árakon GUTMANN J. és TÁRSA BUDAPEST, VII., RÁKÓCZI ÚT 12 GUTMANN SAROK

Next