Festék közlöny, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-01 / 1. szám
Unabhängiges Fachblatt für die Farben-, Lack-, Chemiollen-, Parfümerie-, Öle- u, verwandte Branchen 'f^ 7 Független szaklap festék-, lakk-, vegyszer-, illatszer-, olaj- és rokonszakmák részére. MEGHALT EGY ÜRES JELSZÓ... Nem érdemes elparentálni, nem érdemes róla írni, hiszen a témát elorozta előlünk a napisajtó, amely az éberantali álláspont diadala után hősiesen kiállt a placcra és hatalmasakat rúgott a döglött lóba. Néhány szaklap kivételével megindult a felvilágosító munka, hogy a demagógia, butaság, vagy rövidlátás eszközeivel eltorzított kereskedői közvéleményt átformáljuk. A közvélemény deformálását, majdnem mindenütt azok kezdték, akiket a többség passzivitása, a kispolgári közömbösségnek beteges mértéke, egyesületek élére engedett. Felpattantak a hordóra és rekedtre szónokolták magukat a képesítési fantazmagória érdekében. Van a butaságnak olyan mértéke, amely az ilyen emberek jóhiszeműségét bukás esetében alátámasztja. Van az elnézésnek olyan kegyelmi fokozata, amely az ilyen fogalomzavarban szenvedő stréberek számára jóelőre büntetlenséget, sőt sok esetben még rokonszenvet is biztosít. „Szegényke, idealista volt, jót akart nekünk”. Ezzel végleg elintézettnek vehetjük a demagógokat, akik kereskedőtársaik fejét telebeszélték a képesítés egyedül üdvözítő boldogságával és végül megbontották az amúgy is széjjelhullott kévét. Akik saját értéktelenségük és üresfejűségük számára, szobrot akartak építeni a képesítés folytán pusztuló és megszületni képtelen kereskedőtársaink hulláinak helyén. A képesítés tévútra került, jóhiszemű vagy aljas szándékú élharcosainak pontosan olyan mély gödörben lenne a helyük, mint amilyen magas piedesztálra akartak kapaszkodni arra a tébolyult esetre számítván, hogy lázálmaik testet öltenek. A kereskedők társadalmát frontokra bontó képesítés hullámai azonban még akkor sem ülnének el egyhamar, ha ezeket a „derék, harcos idealistákat” zsákbavarrottan beledobnák a vízbe. A képesítés nem halt meg, hiszen halvaszületett, de ennek dacára élt és él a lelkekben, mert a boltosok világában túl sok a jaj, a kereskedők kórusban nyöszörögnek és a legnagyobb bajt abban látjuk, hogy a doktorok nem akarják észrevenni a kisemberek nagy bajait. Jön hát a kuruzsló az ő képesítési hókuszpókuszaival és a reményvesztett boltos józan judiciumát elblődíti. Mi, akik következetesen képviseltük a képesítés elleni tiszta álláspontot, most nem ülünk tort, nem rúgunk virtusosan a döglött ló falába, hanem azt állapítjuk meg, hogy a kereskedelem szervezete beteg s így nem is hozhatott világra egészséges gyermeket. Attól pedig, hogy a gyereket elföldelték még nem következik az, hogy a szülők egészségesek lesznek. A kereskedelem lázállapotán más orvossággal kell segíteni, mégpedig gyorsan, gyorsan. A kereskedelmi szakmák határrendezését végre kell hajtani. Nem baj, ha elesik egy-egy cikk, ami megmarad az maradjon a festékesé, fűszeresé, vasasé, stb. Ne álljon lesben a tehetséges slájderozó, ne legyen a kiskereskedelmi egzisztencia a nagyvállalatok, tömegfiókos vezérek, áruházak, stb. martaléka. A gyáriparos gyártson, a kereskedő dekázzon és az üreszsebű vevő vásároljon. A fogyasztóképességet ne tegyük ki további fagykároknak. Helyezzük el a kormányhatalom üvegházába, ott talán megnő a belföldi piac vérszegény felvevőképessége, miként csodálatosan megnő, gyakran érdemtelenül hivatalhoz jutottak esze is. Ezer vérző pont, ezer kötést, tapaszt, orvosságot vár. Minden szakmának más a baja, más az igénye és más az egyénisége. Ezerféle bajt akartak itt a képesítés pirulájával meggyógyítani, ahelyett, hogy egy Kereskedelmi Tanács alakulna, felerészben okos kisemberekből és alátámasztaná a mérnökminiszter jószándékú alkotó vágyát, a kormány manden kétségen felülálló gondoskodását és békeszeretetét. stp.