Grafikai Szemle, 1895 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1895-01-20 / 1. szám

a GRAFIKAI SZEMLE­­ hivatására nézve. Első napokban idegennek érzi magát a különféle iparágakból való nebulók között, később azonban »megszokik« ő is s kezdi a vezérszerepet vinni többi pajtásai fölött - - a hanczározásban. Mert hiába, már itt is fölényben érzi magát a nyomdász a többi iparágak között s szinte röstellené, ha egyik­másik idegen iparágból való iskolatársa lefőzné a -— pajkosságban. Egészen másképen alakulnának a viszonyok, egy tisztán nyomdász-tanonczokból álló szakiskolánál. Itt már más levegőben, hogy úgy mondjam: otthon érezné magát a nyomdász tanoncz s tudná azt, hogy a­mit ott lát, hall és tanul, az mind szorosan összefügg szak­májával, a melynek tudása nélkül csak kontár lenne jövő életpályáján. Akárhány vidéki városban nem jár a nyomdász­­tanoncz az ipariskolába, mert a tanítók maguk lebe­szélik erről, a­kik szerint nekik ott abszolúte nincs keresni valójuk. Ezt csak példakép hozzuk fel, mert elég világosságot vet az ipariskola nívójára. Nem akarunk hosszadalmas fejtegetésekbe bocsát­kozni, annál kevésbé van szándékunkban az esemé­nyek rendes folyása elébe vágni. De megírtuk e czikket, hogy Körünk tagjait eleve tájékoztassuk a választmány álláspontjáról, a­mely szívvel-lélekkel pártolja a szakiskola eszméjét, de azt nem elhamar­kodva, nem a maga erejéből vagy dicsőségvágyból óhajtja megvalósítani, hanem az összes erre hivatott tényezők együttes áldozatkészségével és közreműködése mellett. A­ki tehát azt hiszi, hogy a Szakkör a maga részére akarja lefoglalni a tanoncz-iskolát, az soha se ismerte a Kör intenczióit. Hogy mégis a kezdeménye­zést magára vállalja, azt is csak azért teszi, mert - mint a szakdolgokkal leginkább foglalkozó testület - ezt a hozzá legközelebb eső eszmét, melyet már annyian meghánytak-vetettek, nem ejtheti el, nehogy azzal vádolják, hogy a nagyobb alkotások elől kényel­mesen ki akar térni. Mi tehát csakis a kezdeményezést vállalhatjuk magunkra. Azt azonban nem ígértük és nem is ígér­jük, hogy akár törik, akár szakad, megcsináljuk a szakiskolát. Nem láthatunk a jövőbe! Oly sok tényező együttes közrehatása és jóakaró előzékenysége szükséges ahhoz, hogy a szakiskolát megalkothassuk, mikép ma nem mondhatunk többet, mint: higyjük a legjobbat! Szakunk művelőinek már most bemutathatjuk a nagyarányú, a maga nemében páratlan és a kiállí­tásnak majdan díszére váló pavillont, a pályadíjat nyert műépítész úr szívességéből, a­ki azt készséggel engedte át nekünk közlésre. Itt mutatjuk be a pavil­lont és könnyebb tájékozódás czéljából a követke­zőkben ismertetjük az arra vonatkozó adatokat. A pavilion egyemeletnyi magasságban, a fővárosi nagy nyomda­vállalatok, fényképészek stb. ezen cso­portba tartozó nagyobb c­égek által felajánlott össze­gek árából létesül. A pavilionban egy mintanyomdát fognak üzemben tartani s abban a sokszorosítás min­den nemét működésben bemutatják. Az épület az iparcsarnok közvetlen szomszédságában a csarnok déli kapujával szemben szándékoltatik elhelyeztetni. E pavilion két nagy és tekintélyes csoport befoga­dására szolgálván, a tervező építész e kettős rendel­tetést alaprajzilag is kifejezésre juttatja. A tervező az egyes gépekkel bíró iparágakat lehetőleg földszinten, fölül világított nagy csarnokban, a gépnélküliek nagyobb részét az emeleten helyezi el. Ide terveztetik a fény­képészeti kiállítás is, melyben egy teljes működésre felszerelt műterem is foglaltatik. A tervezett pavilion a rendelkezésre álló 2600 négy­szögméterből 2330 négyszögmétert foglal el, az épí­tési költség 75.000 forintot tesz ki. A csarnok külső kiképzésében és megjelenésében minden tekintetben sikerült s szép alkotás, mely az ezredéves kiállítás fényének nem kis mértékben fog emelésére szolgálni. A pavilion az ezredéves kiállítás legizlésesebb épü­letei közé tartozik. Széles homlokzata a nagy közép­kupolával igen kellemes hatást tesz a szemlélőre. A részlettervekre, valamint az interieurökre nézve annyiban történt megállapodás, hogy a XV. csoport bizottsága elhatározta, mikép a részlettervek elkészí­tését és kivitelét is a pályanyertes műépítészre, Baum­horn Lipótra bízza. Megemlíteni óhajtjuk még, hogy az itt bemutatott réz-autotipia-klisét Dívald Károly előnyösen ismert műintézete készítette. Különféle szakdolgokról. ni. A karácsonyi és újévi vásár megint egy csomó különféle alakú és kivitelű nyomtatványt produkált. Ha ezek egyik-másikát szemügyre veszszük, arra a tapasztalatra jövünk, hogy a szedés előállítása még ma is minden rendszer nélkül történik. Nincs szándékunkban ez alkalommal valamely munka szedőjét vagy nyomáját megkritizálnunk, csak általános­ságban emlékezünk meg a szakképzettségről, a­mely a különféle tanításmódot sínyli, úgy, hogy a tanoncz már tanulóéveiben sem kaphat biztos útmutatást, hogyan, miképen dolgozzék czélszerűen és helyesen. Ennek a rendszertelenségnek a rovására írható az a körülmény is, hogy egy nyomdában készült külön­féle könyvek mind más rendszer szerint lesznek elő- Az ezredéves kiállítás XV. csoportjának pavillonja. Egyik múlt évi számunkban említést tettünk arról, hogy az ezredéves kiállítás XV. csoportjának (papír­gyártás, sokszorosító műiparágak) pavillonjára kiírt pályázaton a benyújtott tervek közül a bíráló­ bizottság Baumhorn Lipót fővárosi fiatal műépítész tervét fogadta el s az ő tervezetének ítélte oda egyhangúlag az ezer­koronás pályadíjat, mely a legjobb tervezet díjazására ki volt tűzve.

Next