Halászat, 1938 (39. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-15 / 1-2. szám

-­o­­mosság is eltér, hatása, a kábítás pedig kifejezetten van megnevezve. Az elektromos halászat nemcsak Ma­gyarországon, hanem minden rendezett halászati viszo­nyokkal rendelkező országban, többek között Német­országban is tilos fogási mód, hol az 1916 évi porosz halászati törvény 100 §-ára hivatkoznak. Egyes mél­tánylást érdemlő esetekben azonban, zárt vizek le­halászására, kivételesen engedélyt adnak, amikor igen szigorú feltételeket írnak elő és a lehalászás hatósági ellenőrzés és elektromossági szakértők vezetése alatt áll. És ez helyes is így, sőt egyelőre máskép el sem képzelhető. Az elektromos halászat ugyanis annyi élet­veszedelmet jelent a tudatlan halászra vagy elektromos­sághoz alaposan nem értő szakemberre nézve, hogy épp ezek jól felfogott érdekében a legszigorúbb ellen­őrzés alá kellett vetni. Az elektromos halászat első kísérlete Németor­szágban dr. Schimenz F. és Schönfelder főhalásznak a „Fischfang mit Elektrizität“ című munkájában (Zeit­schrift für Fischerei und deren Hilfswissenschaften) foglaltak szerint. 1916-ban Hamm városkában történt, hol Kampmann különböző, 8 m. mélységig terjedő agyaggödröket halászott le 220 volt feszültségű váltó­áram segítségével, igen jó eredménnyel. Azóta több mint 20 esztendő telt el és az elektromos halászatot zárt vizek le­halászására igen sokszor vették igénybe,­­ de a módszer, melyet később leszek bátor ismertetni,­­ alig változott. Ennek oka pedig az volt, hogy nem ismerték fel azon törvényeket, melyeken az elektromos halászat alapul. A tudományos úttörők között elsősorban Scheminsky Ferdinándot kell megemlíteni, ki „Versuche über Elek­­trotaxis und Elektronarkose“ című munkájában (Pflügers Arch. f. d. ges. Physiologie, 202 kötet 1924 évf. 200 oldal) az elektromosságnak a halakra vonatkozó hatá­sára hívta fel a figyelmet. Kísérleteit egy hosszúkás aquariumban végezte, melyben egyenletesen elosztott elektromosság áramlott keresztül. Az áram erősség növekedésével három izgalmi fokot különböztetett meg a halakon: a tényleges izgalmat, a galvanotaxist vagyis a halaknak az áram irányába való beállását és a narkózist. Ugyanakkor megállapította, hogy hány Poggendorf egység (4­0­0.001 milliampere pro mm2 keresztmetszet) szükséges ahhoz, hogy a különböző halfajták a fent említett három izgalmi fokba jussanak. Az egyenáram hatására a halak fejjel a positív pólus felé különben az áram irányába, váltóáramnál az áram irányára merőlegesen helyezkedtek el. Scheminsky munkája 1924 évben jelent meg, me­lyet követőleg 1931-ig látszólag nem történt semmi. Ekkor Dr. Ing. Wolfgang Holzer a berlini vízépítési főis­kolán dolgozva, jelentős, sőt alapvető fontosságú megál­lapításokat tett, amelyek reflektorként világították meg az eddig homályban levő elektromos halászat kérdését. A német vízgazdasági és vízerő szövetség ugyanis őt bízta meg azzal, hogy elektrotechnikai szempontból vizsgálja meg­ az elektromos halfogás és az elektromos halrácsok kérdését, mely utóbbi, tekintettel a turbinák előtt alkalmazott finom gerebek üzemkáros hatására, nagyon is közelről érdekelte fent említett szövetséget. Dr. Ing. Holzer alapvető munkásságának eredmé­nyét több szakértekezletben adta közre, melyek a fel­vett témák: az elektromos halrács és elektromos­­hal­fogás kérdésének teljes elektrotechnikai és fiziológiai ke­resztmetszetét nyújtják. A kérdés lényegének felismeré­se után sikerült megfigyeléseit matematikailag kezelhető formákba önteni, miáltal egy bizonyos halas víz elek­tromos lehalászásához szükséges energia mennyiség előre meghatározhatóvá és gazdaságossága eldönthető­vé vált. Vizsgálódásainál abból indult ki, hogy az elek­tromosság hatására a halak izgalomba jönnek illetve bizonyos meghatározott fiziológiai hatás váltható ki az elektromosság útján. Szükséges volt azonban az izgalom foka és az elektromosság mennyisége között számszerű összefüggéseket találni. A fiziológiai vizsgálatoknál mértékül általában az áramsűrűséget használták, melyet Holzer a maga cél­jaira alkalmatlannak talált és ezért fiziológiai kísérletei­nél is a feszültséget vezette be. Ugyanakkor azonban szükségessé vált az egymást követő fiziológiai hatások olyan alaptípusainak megállapítása is, melyek beállta azonnal felismerhető és az összes halfajtáknál fellelhető lesz. E meggondolások alapján kísérleteinél négy fizi­ológiai állapotot figyelt és vizsgált meg: 1) az izgalom kezdetét, 2) az erős izgalmat, 3) a bénulást és végül 4) a kábulatot. Kísérleteit aquáriumban végezte, melyek­be két rézlap elektródát süllyesztett be és azokat egy áramforrás két sarkaként képezte ki. Az áram meg­indításakor az áramkör a vizen át záródik és a feszült­ségesés a két pólus között körülbelül egyenletesen osz­lik meg. Ha az elektródák egymástól való távolságát például 1 méterre és a lapok közötti feszültség-kü­lönbséget 10 voltra vesszük fel, akkor az elektródák között minden 10 cm. távolságnak 1 volt feszültség­esés fog megfelelni, ami azt jelenti, hogy az egyik pólustól kezdődően, 10, 20, 30.......90, 100 cm. távol­ságra, az eredeti feszültséggel szemben 1, 2, 3 ... 9, 10 volt feszültség­esés fog jelentkezni. Ha most a két pólus közé egy 10 cm. hosszú halat helyezünk, úgy az orrától farkáig terjedő hosszával épen 1 volt feszültség-különbség hatása alatt áll. Ha a hal 20 cm. hosszú, teste hosszával, azaz az orra és farka közötti távolsággal 2 volt feszültség-különbséget tud lefogni, mely feszültséget, „alaki feszültségnek“ (Gestalt, — Schrittspannung) hívják. Ezek előrebocsátása után a Holzer által megállapított és minden számítás alapját képező tétel így szól: az alaki feszültség nagysága egy bizonyos halfajnál, — ugyanazon hatásra, — állandó. (Folyt. köv.) Tógazdaságban alkalmazást keres: Simon Ferenc. Címe: Szolgaegyháza Pesti sor. „A halászatban —-------------és halkezelésben többéves bizonyítvánnyal rendelkezem.“ Széles-kárász, keskeny-kárász. Irta: dr. Zilahi-Sebess Géza. (Szeged.) (Közlemény a szegedi Egyetem Állatrendszertani Intézetéből. Igazgató: dr. Farkas B.) (2 képpel.) Alföldi és alacsonyabb­ hegyvidéki vizeink egyik legközönségesebb hala a kárász (Carassius carassius L.). Folyó- és állóvizekben egyaránt megtalálható. Szívós természete lehetővé teszi, hogy csekélyvizű, aránylag erősen felmelegedő, növényzettel benőtt pocsolyákban is megélhessen. Táplálékban nem nagyon válogatós. Planktonszervezetek, rovarlárvák, férgek, stb. képezik fő­táplálékát, de szükség esetén beéri növényi anyagokkal is. Szívóssága és igénytelensége teszik lehetővé széles­körű elterjedését. Általánosan ismert hal lévén, talán fölösleges bővebb leírását adnom. Főbb jegyei a következőkben foglalhatók

Next