Honi Ipar, 1912 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1912-01-01 / 1. szám

14 Nap-nap után olvassuk a hírlapokban, hogy az állami, törvényhatósági és magán­­tisztviselők majd itt, majd ott gyűlésez­­nek s­ határozatokat hoznak a drágaság okozta elviselhetetlen helyzet orvoslása érdekében. E gyűlések rendszerint vég­eredményben oda lyukadnak ki, hogy a tisztviselők fizetését rendezni kell, drágasági vagy családi pótlékot, sőt mindkettőt kell nekik juttatni, hogy a mindinkább fokozódó bajjal megküzd­­hessenek. Kétségtelen, hogy ez a kívánság teljes jogosultsággal bír, mert a drágaságot a fix fizetéssel bíró osztályok más módon nem ellensúlyozhatják. Csak az a csodá­latos, hogy e gyűléseken nem esett szó a baj forrásáról, a drágaság okairól s azokról az eszközökről és módokról, melyekkel azt enyhíteni, csökkenteni s a megélhetési viszonyokat országszerte az összlakosságra nézve javítani lehetne. Pedig elsősorban erre kellene minden figyelmünket irányítani, mert úgy a szellemi, mint a fizikai munka maga­sabb díjazása okszerűen maga után vonja a termelés költségeinek emel­kedését, ami viszont a drágaságot csak fokozza. így kerülünk bele egy circulus vitiosusba, amelyből a kibontakozás igen nehéz. Rámutatott erre a Wekerle-kormány idejében a kereskedelmi miniszter már 1907-ben, amikor a drágaság kérdésével foglalkozva ezeket mondta : »Azon a határon kívül, melyet az európaszerte tapasztalható áremelkedés mi reánk is gyakorol, a drágulás okai kétségkívül oly termelési, belforgalmi, helyi, piaci és egyéb viszonyokban gyökereznek, amelyeknek megszüntetése vagy legalább enyhítése módunkban áll. Az ezekben rejlő bajok orvoslására annyival na­gyobb súlyt kell fektetnünk, mert a kereseti források feltárásában, a munka díjazásában alig leszünk képesek más, gazdasági viszonyaik fejlettségében elő­­haladottabb államokkal lépést tartani s igy a megélhetési viszonyok lehető ol­csóbbá tételében kell gazdasági fejlődésünk feltételeit keresnünk.« Gazdag, áldott ország a mi szeretett hazánk ! Megterem abban minden bőven, ami az élet fenntartásához szükséges s különösen -z az élelmiszerek terén oly bőségben leledzünk, hogy saját zsírunk­­ban újulhatnánk meg. És mégis nálunk a legdrágább minden ! Kutassuk tehát a helyzet okait s ha ezeket megállapítot­tuk, keressük az orvoslás módjait. A drágaságról. Irta : Szendrői Mór. Dr. Hegedűs Lóránt a drágaságot, melynek hatása az egész világon észlel­hető, az arany vásárlóképességének csök­kenésén kívül vámpolitikai okokra s részben a munkabérek emelkedésére ve­zeti vissza s hozzáteszi, hogy az utóbbi tünet elfojtása szerencsétlen gazdasági politika volna. Teljes egészében honorálom ezt az álláspontot, de rá kell mutatnom arra is, hogy nálunk a drágaságot a fenti okokon kívül az a helytelen, de annál tudatosabban kifejtett gazdasági poli­tika is okozta, mely a mezőgazdasági fő- és mellékterményeknek lehetőleg a kül­földön való értékesítését a legmesszebb­menő kedvezményekkel forszírozza s ezáltal a belföldi szükséglet ellátását megnehezíti s megdrágítja. Még tovább megyek s ha akár vám­ügyi, akár adóügyi, avagy tarifapoliti­kánkat vizsgálom, mindenütt azt látom, hogy elsősorban az agrárérdekek azok, melyek dominálnak s melyeknek minden egyéb érdek alá van rendelve. Nem lehet kifogásom az ellen, hogy gazdasági termelvényeink értékét emel­jük, de az erre irányuló politikának meg kell állania annál a pontnál, midőn a belfogyasztás érdekei lépnek előtérbe s a forszírozott kivitel kedvezményezésé­nek abbahagyását parancsolólag köve­telik. Az agrárvámok felemelése s ezzel kapcsolatban az őrlési forgalom beszün­tetése egyrészt, a magas pénzügyi vámok életbeléptetése s a szerb és román határ­nak az élő állatok behozatala elől való elzárása másrészt, megtermették immár gyümölcseiket s az elsőrendű szükség­letet képező élelmi cikkek okszerű meg­drágulása maga után vonta az ipari munka értékének s ezzel kapcsolatban a nyersanyag s az ipari cikkek árának emelkedését. Sajnos, hogy vámtarifánk tételein 1917-ig nem áll módunkban változtatá­sokat eszközölni s igy azok a magas agrár- és pénzügyi vámok, melyek a legfontosabb fogyasztási cikkeket ter­helik s melyeken kívül némelyiket még a közvetett adók is sújtják, a jövőben is hozzá fognak járulni az élelmezés megdrágulásához s az ipari termelés költségeinek emeléséhez. Hasonló sajnos helyzet előtt állunk az őrlési forgalom engedélyezésének kérdé­sével is, holott ennek visszaállítása malom­iparunk érdekein kívül a barna liszt belföldi árának csökkenését idézné fel , s a szegényebb néposztály kenyérszük­ségletének beszerzését olcsóbbá tenné. A közszükségleti s különösen az élel­mezési cikkek olcsóbbá tétele tehát oly vámpolitika inaugurálását követeli, mely szakít az eddigi tisztán agrár­érdeket szem előtt tartó rendszerrel s számol az ipari érdekek követelményeivel is, me­lyek a gabonavámok leszállítását s a pénzügyi vámok tetemes csökkenését,, esetleg teljes eltörlését igénylik. Ha az állam komolyan óhajtja az abnormis, drágaság megszüntetését s ezt a szán­dékát komolyan meg is akarja valósítani,, akkor azokat a pénzügyi vámokat,, melyek ma a tengeren túlról behozott fűszerek, b­ea, kávé stb. értékének 44—65%-át teszik ki s melyek sehol sem szedetnek ily exorbitáns magasság­ban, egyszerűen be kell szüntetnie vagy legalább is tetemesen leszállítania. Hogy csak egyetlen példára hivatkozzunk - mily könnyebbséget okozna a szegé­nyebb néposztály élelmezése körül a­ banána (pizáng) vámmentes behozatala,, mely kellemes íze­s tápereje mellett alig kerülne többe a burgonyánál. Angliá­ban ez közélvezeti cikket képez, de nálunk a 36 K vám mellett nagyon drága tápszert nyújtana. És foglalkoznia, kell a kormánynak az őrlési forgalom engedélyezésének kérdésével is, mert im­már az agrár­körök is belátták, hogy an­nak eltörlése nem járt azzal a haszonnal,a­melyet tőle vártak, ellenben a bamaliszt belföldi fogyasztásának megdrágításához­ lényegesen hozzájárult. Az agrár érdekek dédelgetésére vezet­hető vissza az a gazdasági politika is,a mely a szerb és román határnak az élő­állatok behozatala elől való elzárásában nyilvánul s mely a húsdrágaságnak leg­főbb oka. Marhaállományunk annyira fogyatékos, hogy a szükségletek kielé­gítése végett a növendék és hizlalatlan állatokat kell levágni s igy feltétlenül a behozatalra van szükségünk mindaddig,a mig állattenyésztésünk uj alapokra való­ fektetése, — ami azonban hosszú évek munkája — meg nem valósul. A húsdrágaság a szerb vámháború keletkezése óta állandó. Az a 75.452 drb­ szarvasmarha -s az a 130.000 drb sertés, mely Szerbiából az 1901—1905. években átlag évenként hozzánk bejött, nagyon hiányzik a húsellátás terén s nem csoda, ha e hiány a mi marhaállományunkat szolgáltatási képességénél nagyobb­ mér­­tékben vette igénybe s az árakat fel­csigázta. HONI IPAR ETITI H RJETIS­­ ST — MŰSZAKI Saját gyártmányú FÉNYMÁSOLÓPAPÍR ÉS VÁSZON, MÁSOLÓPAPÍR, VIA82-r­gLu-H­ilKLPi L.IU,*J papírgyára ÉS CEREAT-Papir, teljes fénymásolati berendezések, fény- BUDAPEST, V., VÁCI­ ÚT 4. SZÁM. másolatok, sertografia, autografiák, fénymásolatok sürgős telefon : »—«a. sÜRGÖNYCIH: positiv, Budapest. telefon : 28-48. esetekben, esetleg az esti órákban is villanyfény mellett készülnek. KERESKEDELMI FORDÍTÓ MM ISIKI! BUDAPEST IV­TE VI., Hajós­ utca 7. szám. Számos hazai kiviteli cég idegennyelvű levelezője, ill. fordítója. Hivatalnokok, ill. levelezők megtakarítása. ♦ ❖❖♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ <0 ❖♦ ■ an°o1’ Lancia, német, olasz, spanyol, szerb, horvát, ro­■­mán, bolgár, orosz, rut­én, cseh, lengyel, görög és török kereskedelmi, jogi és műszaki fordításokat Idegennyelvű másolásokat és sokszorosításokat. Kereskedelmi leve­­leket legkésőbb 24 órán belül fordít (vidékről érkező ügy­­darabok tartalmát kívánatra kivonatosan táviratilag vagy telefonon közli) mérsékelt díjazás mellett, vagy igen csekély havi, ill. évi átalányért-

Next