Honi Ipar, 1932 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-01 / 1. szám
4 HONI IPAR XXV. évfolyam, 1. szám Devizaklíring és nyersanyagellátás Irta: Dr. BUDAY-GOLDBERGER LEÓ nemzetközi gazdaságpolitika terén egy új szerződési forma lépett homlaktérbe és szorítja hátra a kereskedelempolitikai diplomácia eddigi főműfaját, a vámtarifaszerződéseket. Ez az új instrumentum a deviza-klíringegyezmény. Amíg eddig a vámszerződések állapították meg két ország egymással való forgalmának kereteit, most, a kötött devizaforgalom mellett, ez az évszázados egyezmény típus, jelentőségében súlyosan lefokozva, átengedi terét a devizaforgalmat szabályozó nemzetközi egyezményeknek. Eddig a kormányok kereskedelempolitikai delegátusai döntötték el a külkereskedelem sorsát, most a nemzeti jegybankok kezébe van letéve az árubehozatal és kivitel ügye. Megkötöttük a klíringegyezményt Svájccal és Ausztriával. Nem akarom lebecsülni ennek a két egyezménynek értékét, annál kevésbé, mert ezek alapján épen azzal a két országgal való forgalomban, amelyekkel szemben eddigi külkereskedelmi mérlegünk aktív, csökkennek a fizetési forgalom akadályai. Mégis rá kell mutatnom egy súlyos ellentmondásra, ami a klíringegyezmények megkötése következtében a kötött devizaforgalom célja tekintetében mutatkozik. A szabad devizaforgalom megszüntetésének súlyos terheit csak az a tudat teszi elviselhetővé, hogy a kötött forgalommal gátat állítunk az ország kereskedelmi és fizetési mérlege romlásának, amikor a Nemzeti Bank révén az államhatalom befolyást szerez arra, hogy az áruhitelek halmozása megszűnjék és a kereskedelmi mérleg olyan aktív szaldót érhessen el, ami lehetővé teszi a fizetési mérleg egyensúlyának fenntartását. A klringegyezmények ezt a gátat, sajnos, áttörik. Egy olyan országgal szemben, ahol klíringegyezmény nem köti meg a jegybank kezét, megvan annak a lehetősége, hogy a devizakiutalásokkal befolyásolhassuk az import mértékét. A kötött devizagazdálkodásnak ezt az egyetlen előnyét megszünteti a klíring. Pontosan kitűnik ez a magyar-osztrák devizaegyezményből. Ennek értelmében mindkét kormány kötelezi magát arra, hogy a kölcsönös kivitelt a devizagazdálkodás útján nem veti alá semmiféle, a kereskedelempolitikai egyezményben meg nem okolt korlátozásnak. Mit jelent ez más szóval? Nem kevesebbet, mint azt, hogy a Nemzeti Bankaz Ausztriával való Viszonylatban csupán a követelések tényleges fennállása szempontjából ellenőrzi a devizaigényléseket és ha azokat rendben találja, az osztrák áruk magyar vásárlói szabadon egyenlíthetik ki tartozásaikat, akár nálunk nem gyártott rotációs papírról van szó, akár pedig a Grabenen vásárolt bőrdíszműárukról. Hatalmas rés van tehát ütve a magyar termelés védőfalán, amit nem nagyon ellensúlyoz az a megállapodás, hogy ez az egyezmény nem szolgálhat a nem osztrák származású áruk Magyarországba való behozatalának előmozdítására. Most képzeljük el, hogy ezt a két koring-megegyezést még több országgal való hasonló megállapodás követi. Ez a feltevés nagyon közelfekvő, mert hiszen tartósan nem képzelhető el, hogy a többi országok tétlenül nézzék, hogy Ausztria még nyakkendőket is szállíthat Magyarországnak garantált ellenérték fejében, ellenben egy harmadik országból származó igen fontos félgyártmányokra exportőrjei nem kapják meg követeléseiket. Ha tehát kiépül a klíringegyezmények egész hálózata, akkor ezzel az egész kötött devizagazdálkodást ad abszurdum iittük. Magyarország az ő exportjának ellenértékét többé-kevésbé fontos iparcikkekben kapja meg és ha a klíringegyezmények alapján valami kevés aktív egyenleg kerülhet is transzferálásra, ez nem lesz elegendő arra, hogy a klíringegyezményeken kívül álló országokkal szemben kiegyenlíthessük kereskedelmi mérlegünk passzív egyenlegeit. Ennek a ténynek nem csupán kereskedelmi mérlegünk alakulására való tekintettel van súlyos jelentősége, hanem az ipar mai legégetőbb központi problémája, a nyersanyagellátás szempontjából is. Azok az államok ugyanis, amelyekkel klíringszerződéseink vannak, vagy a jövőben lehetnek, valamennyien ipari exportállamok és a nyersanyagellátás szempontjából csak másodsorban, vagy egyáltalában nem jöhetnek tekintetbe. A klíringegyezmények tehát megoldatlanul hagyják az ipari devizapolitika legimminensebb kérdését, a nyersanyagellátást, mert erre a célra csak annyi deviza állhat a Nemzeti Bank rendelkezésére, amennyi a klíringen kívül álló országokba irányuló áruexportunk után beszolgáltatásra kerül. Ennélfogva magának az iparnak feladata, mégpedig legelsősorban fontos feladata, hogy minden erejét a nyersanyagellátásának hitel útján való megszervezésére központosítsa, lehetőleg az állam közbenjöttével, államgarancia vállalásával. Égetően fontos kérdés ez, elsősorban a hozzám legközelebb álló textiliparra nézve, amely az ország import-nyersanyag behozatalának aránylag legnagyobb részét veszi fel. Történetesen épen a pamutipar nyersanyagellátása terén történt az első hosszúlejáratú hitel alapján való gondoskodás. A kormány közbenjöttével sikerült, két esztendő múlva teljesítendő visszafizetéssel, oly mennyiségű egyiptomi pamutot szerezni, amellyel az ország szükségletének kb. 40-50%-át lehet egy évre fedezni. A folyamatban levő próbák igazolják, hogy az egyiptomi pamutból készült áruk tökéletesen megfelelőek és hogy a belőle készült áru minőségileg még jobb az amerikai pamutból készültnél. Az iparnak és minden egyes vezetőjének ,az a feladata, hogy saját maga és az ország helyzetén hasonló akciók inaugurálásával javítson. Ugyanilyen megállapodásokra van szükség azoknak a primer nyersanyagoknak behozatala tekintetében, amelyek múlhatatlanul szükségesek, az ország egész ipari szervezetének zavartalan működéséhez. A pamutbeszerzés fentebb említett módja, több évi lejáratra szóló kincstári váltók fedezete mellett, iskolapélda lehet a többi nyersanyag behozatalának finanszírozására. Remélhető, hogy a többi nyersanyagról folytatandó tárgyalások során az a még rendezetlen kérdés is megoldást találhat, hogy a devizapótlás által előállható árfolyamkülönbségeket ki térítse meg. A nyersanyagbehozatal megoldása szükségessé tenné, hogy olyan vállalatok, amelyek az önkompenzáció jogában azért nem részesíthetők, mert kivitelre alig, vagy egyáltalában nem termelnek, viszont nagy nyersanyagimport szükségletük van, társulhassanak oly vállalatokkal, amelyek viszont nem szorulnak devizaellátásra, hanem ellenkezően igen nagymértékű exportdevizamennyiséget szolgáltatnak be a Nemzeti Bankba. Ha ily módon a belföldi piacra dolgozó iparvállalatok felhasználhatnák a velük társult mezőgazdasági ipari vállalatok, például malmok, szalámigyárak, vagy pedig terményexportőrök devizáit, igen nagy akadály hárulna el a nyersanyagbehozatal lebonyolítása elől. Elképzelhető volna a kombináció oly vállalatok között is, amelyek közül az egyik olyan nyersanyagot dolgoz fel, amely az országban megtalálható, míg a másik a nyersanyagban behozatalra szorul, úgyhogy az előbbi exporttevékenysége csak az utóbbi támogatásával volna biztosítható. Ez olyképen volna megoldható, hogy ez az import-devizához jutó vállalat a hivatalos árfolyamon felül prémium jellegével bíró összeget fizetne az exporttevékenységet másként lebonyolítani nem tudó hazai gyárnak, de ebben a pengőrontásnak egy nemét látom és így.