Honi Ipar, 1938 (31. évfolyam, 1-23. szám)

1938-01-20 / 1-2. szám

1938 január 20. HONI IPAR szigete és nem szabad megengedni, hogy ezen ostoba jel­szavak és szörnyű szenvedélyek keresztülgázoljanak. Szociálpolitika De persze az olyan kormánynak, amely így, ilyen elszánt határozottsággal állít fel tilalomfát jelszavaknak és szenvedélyeknek, fokozott kötelessége, hogy a gyűlöl­ködő agitáció vitorláiból a szelet kifogja,­­ nem úgy, nem­ azzal, hogy a gyűlölet jelszavainak engedményeket tesz, hanem azzal, hogy megkeresi a bajokat és komoly áldozatokra szorítja a polgárt ezek orvoslására. Érthető tehát és mindenki, aki a környező országok politikai vál­tozásait figyeli, csak helyeselheti, hogy a kormány első sor­ba állítja a szociális gondoskodás feladatait, amint­hogy az iparban az elmúlt esztendőben három korszakos alkotással segített a munkások és tisztviselők helyzetén : a minimális munkabérek, a negyvennégyórás tisztviselői munkaidő és a fizetéses szabadság intézményével. Nagy dolog­­ez, ha meggondoljuk, hogy például az angol alsó­ház a fizetéses szabadság törvénybe iktatása felett napi­rendre tért, és nagy dolog ez, ha arra a szakadékra gon­dolunk, amely a gyáripari munkást — kereset, szociális ellátottság tekintetében — a mezőgazdasági munkástól elválasztja. A mezőgazdasági munkások szerény öreg­ségi ellátásával a kormány a szociális biztosítás terén új útra lépett: látta, milyen veszedelmeket idézhet fel az a nagy különbség az ipari és mezőgazdasági munkásság ellátottságában és pótolni próbálja a múltak mulasztá­sait. Ami az ipari munkásságot illeti, itt egyelőre az a feladat, hogy vigyázzon — jobban, mint eddig tette — azoknak az intézményeknek épségben tartására, amelyek szociális biztosításának ellátására hivatottak. Elvégre az ipari munkásság betegség- és baleseti, öregségi és rok­kantsági biztosítását az ipar a maga erejéből látja el, azokat a jelentéktelen összegeket is, melyekkel az állam eredetileg hozzájárult, az évek folyamán alaposan meg­csökkentette, lehetetlen tehát, hogy az 077- es MABI- pénzek igénybevételénél olyan könnyelmű szempontokat engedjen érvényesülni, sőt kényszerítsen rá az önkor­mányzatra, melyektől — elismeréssel állapítjuk meg — a saját háztartásában meglehetősen tartózkodik. Az ide­genforgalom fejlesztése bizonnyal fontos feladat és ha a szállodaügyet a magángazdaság vállalni nem tudja, még az is (bár nehezen) elképzelhető, hogy e feladatot a kö­­zületekre hárítják, de hogy a beteg és öreg munkás áldozatos pénzét fordítsák szállodai vagy hasonló vál­lalkozásokra, ez ellen a leghatározottabban óvást kell emelnünk. tok nyomultak homloktérbe, elsősorban a vasúton spórol­tak. Ha útépítő beruházásra szántuk el magunkat, akkor az erre szükséges összeget a vasúton próbáltuk megtaka­rítani. Sínhálózata elavult, kocsiparkja leromlott, beren­dezései elavultak, a fékberendezés és fűtés a vasúti tech­nika vaskorszakából való és húsz-huszonötmillió pengő­­nyi beruházást valóságos közelharcban kell a vasútnak a kincstártól kiverekednie. Ha a vasút csak valamennyire rendbe akar jönni, hogy a maga feladatának megfelel­hessen, hatvan-hetvenmilliós beruházással kell üzemét helyreállítania. Beruházások A szociális bi­ztosítá­s révén felgyűlt tőkék — a lik­viditás szempontjának figyelembevételével — csak­ olyan beruházásokra használhatók fel, amelyek ez összegeket termékenyítően visszaviszik oda, ahonnan előterem­tették azokat­ az iparba. És itt jutottunk el a beruházások kérdéséhez. Konjunktúrahanyatlás jelei mutatkoznak. A termelés csökken, ha egyelőre nem is aggasztó mértékben; a haszonmarge-ok jelentősen szűkülnek; semmi kétség: a kormányzati politiká­nak fel kell készülnie egy tervszerű, az eddigi­nél kiadósabb beruházó politikára. Ennek kétirányú­nak kell lennie: a mezőgazdasági beruházások terén fokozottabb útépítő, erdősítő, a paraszti lakosság egészségét hathatósabban szolgáló politikának kell meg­nyilvánulnia; az iparban, — a hadsereg beruházásait nem tekintve, melyek a katonai egyenjogúsítással szük­ségszerűen következnek el — az államvasúti beruházá­sok terén, amelyekre, függetlenül minden szociális vagy gazdasági szemponttól, magának a vasútnak érdekében kell a kormányzatnak rászánnia magát. A vasút esz­tendőkön át, mondhatjuk, 1913 óta, a kormányzati gondoskodás mostohagyermeke volt. A háborúban ki­­vzigoráztuk és attól kezdve veszedelmesen elhanyagol­tuk. Ha az államháztartásban a takarékossági szempon­ Pénzügyi politika Az a megállapodás, amelyet a kormány a külföldi hitelezőkkel kötött, a Nemzeti Bank céltudatos deviza­politikája megművelték, hogy a múlt esztendő folyamán jelentős lépést tettünk gazdasági viszonyaink normalizá­lása felé. Hisszük, hogy ezt a szerencsés kezdetet ez év folyamán további lépések fogják követni. A gazdasági élet annyira­ amennyire alkalmazkodott a megkötöttsé­gek rendszeréhez, a közeljövő feladata lesz ezeken a megkötöttségeken valamelyest tágítani, jelesül pedig lik­vidálni ami a múltból likvidálható, kiszabadítani az egész eljárást a börtöni paragrafusok légköréből, embe­rivé tenni, a kereskedelmi forgalom levegőjéhez alkal­mazni, úgy, ahogy ez a jegybank angol mintájú szelle­méből, üzleti, felfogásából következik. A nagy kérdőjel De hiába minden terv, hiába a legbecsületesebb el­gondolás, legszebben kieszelt koncepció, ha a világ nyug­talansága olyan mértékben, olyan szenvedélyeket felkava­­róan fokozódik, mint ezt a múlt esztendő folyamán — és az új esztendő küszöbén még nagyobb mértékben — tapasztalni alkalmunk volt. A távolkelet eseményeire gondolunk és a közelnyugatéra: a polgár egy pillanatra sem szabadulhat: lidércnyomásos álmoktól. A maga életé­nek eseményei lassan már megszűnnek számára ese­mények lenni; Hankau elfoglalása­­az esemény és a véres küzdelem Teruel birtokáért; Roosevelt szózata és a wafd-párt feloszlatása, a palesztinai ostromállapot, a bari-­i rádió és Goga és Vansittart és Cadogan és Cod­­reanu melletti a polgár magánéletének már nincs is jelen­tősége. Milyen furcsa grimasz, ha ilyen körülmények között azt olvassuk, hogy Van Zeeland folytatja tárgya­lásait valami összefogó építő világgazdasági terv kiala­kítása dolgában. A terv, a világgazdaságnak valami új népszövetségi alapokmánya már készen is van. És ahhoz, hogy valósággá váljon, már nem kell­­egyéb, mint hogy az angolok összebékül­jenek az olaszokkal, a franciák a németekkel, a csehek a lengyelekkel, a japánok a kínaiak­kal, a magyarok a csehekkel, a spanyolok önmaguk­­kal... akkor azután hozzá lehet látni a Van Zeeland-terv megvalósításához. Közben a világ hajógyárai egyik hadi­hajót a másik után, a hadiüzemek az ágyúk, tankok, repülőgépek százezreit állítják elő, ami nyersolaj van, lefoglalják, ami találmány, a hadi készülődés szolgáltjába állítják, mészből gumit gyártanak, szénből benzint, hal­ból gyapjút. Az idevágó termelés növekedéséről pedig képet kapunk, ha néhány vastermelési adatot veszünk szemügyre. Nagybritannia nyersvasterm­elése 1932-ről 1936-ra, tehát öt év alatt 5.3 millióról 12 millióra növekedett, acéltermelése 5.3 millióról 12 millióra,vasérc- és ócska­vasbevitele az 1933. év 3.2 millió tonnájáról 1937-ben 7.1 millió tonnára, — szóval olyan emelkedés, mely első­sorban az egyesült királyság nagyarányú hadi felkészü­lésében leli magyarázatát. A német adatok még impo­­nálóbbak. Németország nyersvasterm­elése 1932-ről 1936-ra 3.9 millió tonnáról 15.3 millióra szökött fel, acéltermelése 5.7 millióról 19.2 millióra, vasérc- és ócska­vasbevitele 5 millióról 22 millióra. Japán nyersvaster­­melése ugyanez idő alatt 1.2 millió tonnáról 2.2 millióra, 5

Next