Honi Ipar, 1940 (33. évfolyam, 1-13. szám, 1. évfolyam, 1-9. szám)
1940-01-01 / 1. szám
fi 33-ik helyen állottunk és bevitelünk alig haladta meg a 30 ezer fontot. A bevitt áruk kétharmada iparcikk, ami a piac szokatlanul nagy felvevőképességére mutat a 130 millió fontot meghaladó belföldi ipari termelés mellett, amikor az országban mindössze nem egészen kétmillió fehér ember lakik és a mintegy nyolcmillió »egyébből« részben kultúra, részben pedig pénz hiánya miatt legfeljebb kétmillió jöhet mint fogyasztó számításba. A bevitt iparcikkek élén a gépek, készülékek és járművek állanak, majd a textiláruk következnek. Érdekes, hogy a délafrikai beviteli statisztika több mint ezer tétele között csak nagyon kevés van, ahol ne találkoznánk magyar eredetű áruval. Ezek legnagyobb része, mint a minimális értékek is mutatják, próbaküldemény lehetett és nem jutott tovább az első próbálkozásoknál. Mindenesetre a magyar exportőr mozgékonyságára és élelmességére mutat, ez a sok kísérlet. Nagyon sok esetben természetesen teljesen reménytelen kísérletekről van szó, viszont, azt hiszem, akadnak még lehetőségek más téren. Az elméleti lehetőségek a magyar export fejlesztésére mindenesetre nyilvánvalóak. Természetesen ez magában véve még nem gyakorlati eredmény, mert itt számos tényező közrejátszik, hogy (a háborút egyelőre figyelmen kívül hagyva) csak egyet említsek: az Ottawa-egyezményből fakadó birodalmi preferenciális vám, amely sok cikknél már egymagában elég a külföldi verseny kizárására. Így, ha aznak tanul bács! Kéthavi tanulmányutamnak mindenesetre megvan az a tanulsága, hogy a Délafrikai Unió piacával érdemes behatóan foglalkozni, mert ez a piac rendkívül felvevőképes, anyagilag jó és még nagy lehetőséget tartogat a magyar export számára. Viszont nincs a világon még egy ország, ahol a verseny ilyen éles és ennyire nemzetközi volna. Eladó van elég, a vevőt kell megnyerni. Ezt pedig úgy lehet elérni, ha az eladás feltételeit minden téren a legmesszebbmenő korrektséggel betartjuk. Az eladás — kivételes esetektől eltekintve — mindenkor okmányok ellenében történik, a vevő tehát előre kifizeti az árut, mielőtt átvenné. Reklamálni már csak birtokon kívül reklamálhat. Ha ilyenkor a jogos kifogás nem talál orvoslást, akkor nemcsak egy magyar exportőr veszít el egy délafrikai vevőt, hanem az egész ország hírneve csorbát szenvedhet, amire különösen most, amikor a politikai bojkottmozgalmak napirenden vannak, nagyon kell vigyázni. A háború tanulmányutam eredményeit, legalább egyelőre, kérdésessé teszi. Az azonban kétségtelen, hogy amennyiben a forgalom legalább korlátolt mértékben helyreáll Magyarország és az Unió között, a magyar export lehetőségei határozottan megjavulnak azáltal, hogy a hadviselő feleket a háború leköti. Következő cikkeimben a magyar exportfejlesztéssel kapcsolatos teendőkről fogok írni. (Folytatása következik.) KÖZSZÁLLÍTÁSI GYORSHÍREINKET ELŐFIZETŐINK INGYEN KAPJÁK Lapunk december 20-i számában »A MÁV meg akarja változtatni a csövek tarifálását” címmel cikket írtunk, amelyben közöltük, hogy a Magyar Asphalt Rt. a legutóbbi tarifaülésen szorgalmazta az aszfaltcsövek tarifájának olcsóbbá tételét és így a többi hasonló célú cső tarifájával való arányba hozását, mire a MÁV azzal válaszolt, hogy kilátásba helyezte a többi cső tarifájának arányos növelését is. Mi ezt az elintézést közgazdasági szempontból helytelennek ítéltük. Cikkünkkel kapcsolatban december 22-én a Magyar Asphalt Rt.-től a következő levelet kaptuk: »Becses lapjuk folyó hó 20-i számában »A MÁV meg akarja változtatni a csövek tarifálását« címmel közlemény jelent meg, amellyel kapcsolatban bátrak vagyunk a következőket szíves tudomásukra hozni: Megfelel a tényeknek, hogy társaságunk a Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete útján kérelmezte, hogy az Államvasutak a »KARBOBIT« név alatt forgalomba hozott aszfaltcsöveket ugyanabba a díjszabásba sorozza, mint amelyben a kőagyagcsöveket szállítják. Ezt a kérelmet mindenképen indokolttá tette egyrészt a csövek azonos rendeltetése, másrészt az a körülmény, hogy a Karbollt-csövek nehezebbek, mint a kőagyagcsövek, tehát a szállítási költség szempontjából amúgy is hátrányban vannak a kőagyagcsövekkel szemben. Az a mód, ahogy az Államvasutak kérelmünk alapján a csövekre vonatkozó egész áruosztályozást rendezte, bennünket is meglepett, az új javaslatot azonban az eddigi helyzet előnyösebbé tételée alkalmasnak tartjuk, mert — bár mindkét csövet drágább fuvarosztályba sorozták, mint amelyben eddig szállították őket — mégis igyekeztek megszüntetni a két csőanyag között a Karbobit-cső hátrányára eddig fennállott megkülönböztetést. Becses lapjuk említett közleménye az Államvasutak javaslatához azt a megjegyzést fűzi, hogy ha téves is volt a kőagyagcsövek eddigi osztályozása, a tizenhat éves állapot megszüntetése megro,kódtatással jár az iparág termelési és értékesítési politikájára. Annak hangsúlyozásával, hogy társaságunk csupán az egyenlő elbánást kérte, de távol állott tőlünk mindennemű díjemelési törekvés, bátrak vagyunk rámutatni, hogy a mi iparágunkra az eddigi rendszer sokkal hátrányosabb volt, mint amennyi nehézséget átmenetileg az új osztályozás a csőipar többi képviselőjének jelenteni fog. Kétségtelen ugyanis, hogy egy teljesen új iparágnak, különösen ha annak rendeltetése a közmunkáknál való felhasználás, nagy kezdeti nehézségekkel kell megküzdenie, amíg a fogyasztók között tért hódít. Tisztán az árpolitika ezen a téren nem elegendő, noha társaságunk már azzal is áldozatot vett magára, hogy a karbobitcsöveket olcsóbban adja, mint amilyen áron a versenycsövek piacra kerülnek, noha ezekkel egyenértékűek. Az olcsóságot azonban az eddigi fuvardíjszabás teljesen ellensúlyozta, mert a Karbobit aszfaltcsövek két osztállyal magasabb fuvardíjat fizettek és ezt még súlyosbította a 30 százalékos súlytöbblet. Azt hisszük, hogy egy új iparág, amely még adókedvezményt sem kért, a legkevesebb, amit kérhet, hogy egyenlő feltételek mellett vehessen részt a versenyben. Bátrak vagyunk megemlíteni, hogy a Karbobit aszfaltcsövek elterjedését vállalatunk üzleti érdekén kívül általános közgazdasági szempont is indokolja, mert ez iránt a szabadalom iránt külföldről állandó érdeklődés mutatkozik, az értékesítés legfőbb akadálya azonban az, hogy a szabadalom saját hazájában még írt mutathatott fel jelentős eredményeket. Az egyenlő elbánásmód egy lépés volna ahhoz, hogy a csövek elhelyezési lehetősége könnyebbé tétessék és a szabadalom valutát hozó értékesítése megkönnyíttessék. Ezzel más iparág hátrányt nem szenved. Ha most mindkét cső az eddiginél magasabb díjosztályba kerül, ezt inkább abból a szempontból lehet szóvá tenni, hogy hazánk közművek terén meglehetősen visszamaradt és a fuvarpolitikával is elő kellene segíteni, hogy a hatóságok a csatornázási munkához szükséges csőanyagokat minél olcsóbban szerezhessék be. Ezt a körülményt kérelmünkben ki is domborítottuk, tehát ebből is nyilvánvaló, hogy mi csupán az egyenlő elbánásra vetettünk súlyt, de semmi esetre sem óhajtottuk az egész fuvardíjpolitika megváltoztatását. Kérjük, szíveskedjenek sorainknak becses lapjukban helyt adni és vagyunk köszönetünk kifejezése mellett kiváló tisztelettel MAGYAR ASPHALT RT.« Az érdekes levélhez csak annyi megjegyzést óhajtunk fűzni, hogy bennünket múltkori cikkünk megírásában általános ipari szempontok vezettek és nem ennek vagy amannak a vállalatnak érdekei. A csövek tarifaváltozása A Magyar Asphalt Rt. hozzászólása HONI IPAR XXXIII. évfolyam, 1. sz. DONÁTH JÓZSEF Gépgyár és Vasöntöde, Újpest, Baross utca 6-8 Gyárt: hydraulikus préseket, tablettázó gépeket, bőripari gépeket, faipari gépeket, valamint TEXTILIPARI KIKÉSZÍTŐ ÉS FESTŐGÉPEKET