Honi Ipar, 1941 (2. évfolyam, 1-22. szám)
1941-01-01 / 1. szám
G HONI IPAR II. évfolyam, 1. sz. KORSZERŰ IPARKUTATÁST! Irta : DR. CSIKÓS-NAGY BÉLA A közelmúltban megjelent dr. báró Malcomes Béla »Magyar Iparg gazdaság« című kétkötetes terjedelmes munkája részben a témamegválasztás, részben pedig a szerző közismert írói tevékenysége miatt behatóbb vizsgálódásra tarthat számot. Mégsem célunk most, hogy a munka részleteibe hatoló kritikát gyakoroljunk. Nálunk hivatottabbaknak lesz ez a feladata. Annyit azonban mégis megállapíthatunk, hogy báró Mahomes két könyve egyike a legjobb, hangyaszorgalommal megírt, leíró jellegű ipari tanulmányoknak, amelyet már csak ezért is érdemes elolvasni. Nem akarjuk azonban azt sem takargatni, hogy épen ennek a munkának olvasgatása közben érezzük olyan tanulmánynak hiányát, amely a magyar ipar alapérdekeinek mélységeibe hatol, a közöttük fellelhető összefüggéseket kielemzi és azokat tárgyilagos kritikai szűrőn tisztítja meg. A gazdaságpolitika ma egészen más feladatok előtt áll, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. Akkor legelőkelőbb feladatát abban látta, hogy orvoslást nyújtson ott, ahol erre felkérték, illetve akkor, ha már beállott és tudomására jutott bajok gyógyítását szükségesnek tartotta. A mai gazdaságpolitika ezzel szemben irányít. Ha nehezen is tudunk megbarátkozni ezzel a gondolattal, bele kell törődnünk. Egyszerűen a gazdasági körülmények miatt. Az irányításnak viszont pontosan körülhatárolt tényálladéks elemei vannak. Ha ezekre nem vagyunk tekintettel, illetve, ha nem ismerjük őket, az irányítás könnyen zsákutcába vezetheti a gazdasági életet. Mindenekelőtt nélkülözhetetlen, hogy a gazdaságpolitika a gazdaságot, többek között tehát az ipargazdaságot megismerje. Ma már viszont azt is látjuk, hogy iparunk történetének, nemzetgazdasági jelentőségének, valamint főbb vonalú tagozódásának fejtegetése inkább csak bevezetését nyújtja a helyesen értelmezett korszerű iparkutatásnak. A végét semmiesetre sem. Ezt a szempontot ezzel szemben még a legújabb munkák is többé-kevésbé figyelmen kívül hagyják. Azért csak többé-kevésbé, mert a Mai comes könyvéig terjedő ipari kutatás imitt-amott egészséges kritikai hangot ütött meg. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy milyen kemény szellemi és részben politikai küzdelmet vívott az iparfejlesztést helyeslők tábora azokkal, akik a magyar gazdaság agrárjellegéből messzemenő iparellenes következtetéseket vontak le. Érvelésük tárgyi súlyának tudható be, hogy ma már a közgazdasági kérdések iránt nagyobb fogékonysággal bírók az ipar szükségességét nem vonják kétségbe. Ismét jelentkezett ez a kritikai hang akkor, amikor, a német példa nyomán, már a jelenlegi háború kitörését jóval megelőzően mi is nagyobb figyelmet szenteltünk a nyersanyagkérdéseknek. Az iparkutatás olyan apró részleteire bontotta fel ezt a problémát, mint talán azelőtt soha másikat. Ezeknek a munkáknak fogyatékossága módszerük felületessége, azaz a nyersanyagkérdés többékevésbé függetlenített szemlélete. Ezek a munkák így magukon viselik általában a kezdeményezésnek előnyeit és hátrányait. Előnyeik azonban összemérhetetlenül nagyobbak, mint hátrányaik. Ez utóbbiak ugyanis inkább csak a munkák tudományos értékét érintik. A magyar gazdaságpolitika mindenesetre nagy hasznát láthatta. A magyar ipari nyersanyaggazdálkodás alapvető kérdéseit tárgyaló munkák így mintegy új iparkutatási irányzat hírnökei. Épen ezért sajnálatos lenne, ha az eddigi kezdeményezések — amelyek egyébként más irányú részletkérdések síkján is megfigyelhetők — elmerülnének a leíró, azaz magyarázó jellegű hagyományos módszerekben. Az volna a kívánatos, tudományos és gyakorlati szempontból egyaránt, hogy a korszerű iparkutatás módszerét minél előbb tisztázzuk és ezen az alapon indulhasson el a jövőben végzett elméleti vizsgálódás. Mindenekelütt azt kell kihangsúlyoznunk, hogy a magyar ipari kérdések helyes megvilágításának nélkülözhetetlen velejárója a nemzetközi összefüggések pontos ismerete. A magyar ipar és a világgazdaság közötti kapcsolat időben szükségképen változik. A magyarázó módszer ezt a külkereskedelmi statisztika nyomonkísérésével egyszerűen regisztrálja. Kiegészítőül legfeljebb azokra a gazdasági rendszabályokra utal, amelyek az ipar bizonyos irányú fejlesztésére hatottak. A korszerű iparkutatás számára a tulajdonképeni probléma a tények helyes regisztrálása után kezdődik. Ezek a tények is kizárólag oly mértékben érdeklik, amennyiben az érvényes, azaz az életben megvalósuló új összefüggések megértéséhez szükségképen hozzátartoznak. A tulajdonképeni feladat az egyedi tényálladékok végtelen halmazából kielemezni a törvényszerűségeket és a fejlődési irányzatokat. Napjainkban mindinkább megszokjuk, hogy nagy térgazdaságokban gondolkozzunk, így a magyar ipari kutatásnak is az európai nagytérgazdaság határaihoz kell kitolnia vizsgálódási körét. Ne essék félreértés. Nem azért, mintha ipari érdekeink határa módosulna. Csupán azért, mert a magyar ipar jövőjét — úgy látjuk ma — hazánknak az európai nagytérgazdasághoz való viszonya dönti majd el. Egyaránt gondolnunk kell itt az ipari nyersanyaggazdálkodás, az ipari tőkeellátás és a vállalkozói eszme vonatkozásaira. Mindhárom tényezőnél az európai nagytérgazdaság gondolatának gyakorlati átültetése lényegbevágó módosulásokat hozhat. Csak nagy hasznunk lehet belőle, ha megfelelő módszerekkel már most kidolgozzuk a gazdaságpolitika számára értékesíthető elméleti összefüggéseket. Ezzel azonban még csak inkább a vizsgálódásoknak területi határait adtuk. Amit most már az iparról a korszerű módszerekkel dolgozó kutatásnak fel kell fednie, a konjunktúrapolitika lényegéből fakad. Itt csupán egy-két vonatkozást emelünk ki. Igen fontos, hogy egyrészt a termelési, másrészt pedig a fogyasztási javakat előállító iparok belső és külső adottságai egymástól elkülönített, valamint egymásra vonatkoztatott megvilágítást nyerjenek. A pénz- és hitelpolitika, a közmunkapolitika, a fogyasztáspolitika stb. máskép reagál ugyanis a termelési javakat előállító ipari termeléssel kapcsolatos változásokra, mint azokra a változásokra, amelyek a fogyasztási javakat előállító iparokkal függnek össze. Feltétlenül szükséges továbbá az ipari termelés és a szükséglet közötti vonatkozások pontos kielemzése. A legfontosabb vonatkozások itt természetesen ismét a nagytérgazdasághoz vezetnek. Először ugyanis a hazai, illetve a külföldi szükségletre beállított iparok, illetve a vállalatok tagolása merül fel. A konjunktúrapolitikát azonban nyilván itt mélyebben fekvő megfontolások is érdeklik. Nevezetesen az, hogy azok a szükségleti adottságok, amelyek az ipari termeléshez, akár annak kitágulásához vezettek, milyen természetűek, állandó, vagy átmeneti jellegűek-e! Utóbbi esetben az iparkutatásnak ki kell terjeszkednie mindenkor az átmenetgazdasági lehetőségekre is. Igen fontos továbbá, hogy a termelés és a munka kapcsolata a jelenleg is ismert szempontokon túlmenően láthatóvá váljék. Ezért az iparágaknak munkaigényességük foka szerinti tagolása is szükséges. Szorosan összekapcsolandó ez azonban az üzemi racionalizálás elve alapján történő rangsorolással. Az utóbbinak természetesen inkább csak területközi vonatkozásban lehet értelme. Ingatagabb tárgyi alapokon nyugszik, mégis fontos további feladat az ipari termelés nemzetközi költségösszehasonlítása: általában az árkérdés területi tisztázása. Báró Mahomes könyve bármennyire is hasznos olvasmány, a jelzett szempontokat teljesen mellőzi. Egyiket-másikat imitt-amott legfeljebb vázlataiban tárgyalja. Csak örülnénk, ha a két kötet a korszerű iparkutatás harmadik kötetével bővülne. Fáradozása ezzel válnék a magyar tudományosság és a magyar gazdaságpolitika számára egyaránt értékes forrássá. Jenwiff Antal Szerszám- és szerszámgépgyár Rt. BUDAPEST, X., LIGET U. 22