Az Illatszerész, 1925 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1925-01-01 / 1. szám

2 AZ I­YISZIREZ A világgazdasági feszültségek kiegyenlítődése. Vámos Hugó oki. mérnök, a Festiház tulajdonosa. Az ipar, kereskedelem, piac és nagyközönség együt­tesen, ma mind erősebben nyilatkozik meg az a lázas izga­tottság, melyet a jövő bizonytalansága vált ki az állam­gazdaságokban. Minden e négy faktor adta kör érzi egyen­súlyának labilis voltát s szerves betegséget sejtenek, az operatív beavatkozást azonban elodázzák. Pedig az európai társadalom fejlettsége ma is oly erős szervezetet képvisel, hogy a nagy világégés okozta fekélyek radikális kioperálá­sára veszély nélkül hozzá lehetne fogni. A baj ott van, hogy a nagy háború után lábbadozó Európa orvosai — a vezető politikusok — nem akarják a betegséget direkt ke­zelni és általános gyógyszereket alkalmaznak a különben egészséges szervezetre, pedig lokálisan operatív kezelésről lenne szó. Ma már tökéletesen érezzük, hogy a nagy költsé­gek, a növekedő adók, a körülményesen bonyolult admi­nisztráció okai a rossz viszonyoknak és mert a bajok még sehol sem kezeltettek közvetlen módon, az általuk okozott ge­­nyesedés azok takargatása, látszólagos eloszlatása mellett is, csak terjed és katasztrófába nehézségeket támaszthatnak. Az egész gazdasági betegség magva a háborús költ­ségek kiegyenlítésére vezethető vissza. A revánskor béké­jében a nagyközönség volt a főfogyasztó s az államháztar­tás egyensúlyában a mértékadó tényező — a reváns esz­méje — szükségelte költségeket is aránylag könyebben tudta az ipar, kereskedelem, piac és nagyközönség fedezni, mert a szükségleteket a meglehetősen gazdag Európa tel­jes mértékben egyenlítette ki. A nagy háború azonban megváltoztatta a gazdasági rendszert. A nagyközönség helyett a kormányzó államhatalom lett a főfogyasztó és mert statisztika alapján dolgozott, az igényeket már csak mérsé­kelten tudta kielégíteni. A világégés után bár az igények teljesen felszabadulnak béklyóikból, a mérhetetlen meny­­nyiségű anyagi javak pusztulása gátolja az igények teljes kielégítését. A háborús álla­pot az államot, mint főfogyasztót azzal a nehéz helyzettel állította a szükséges beszerzések elé, hogy eredeti jövedelméről is le kellett mondania az őt fenntartó népek háborús inproduktív elfoglaltsága miatt. Ezt a jövedelemhiányt és több kiadást úgy pótolta, hogy a javak beszerzésére szükséges pénzeket a bankópréssel állí­totta elő és ezzel a pénz vásárlóerejét fokozatosan züllesz­­tőetd­e mai nívójára. Ebbe az állapotba sorba bele­kerülnek a központi hatalmak és az entente hatalmak is Amerika kivételével, mely állam egyedül volt a hadviselő felek kö­zött abban a helyzetben, hogy az általa nyújtott háborús teljesítményeket kezdettől fogva, a többi entente államok szám­lájára írathatta. A háborús költségek javak pusztulásából állottak elő s igy a nagy anyagi szegénységen kivül fennmaradtak még az adósságok is, melyek a legnagyobb diszharmóniában állnak a háború utáni kor vezető eszméjével. Ha elfogadjuk a de­­finíciót, hogy a Napóleontól a nagy háborúig terjedő kor a reváns eszméjével a revánskornak tekinthető, úgy a világ­háború utáni időt a népek önrendelkezési korának kell te­kintenünk. De a népekről a háború maga már egy bőrt le­húzott s most a háborús tartozások fedezetét, már a köz­mondás­­ szerint sem nyúzhatják le róluk. Mégis ezek kifi­zetése az új amerikai elnök székfoglalója szerint, feltétlen eszközlendő, mert nem szabad rá precedenst sem adni, hogy egy állam elismert kötelezettségének eleget ne tegyen. A folyton növekvő adók, a nagy kiadások és a súlyosan bonyolult adminisztráció okozta rossz viszony ezen terhek miatt még erősebben fog fokozódni, mert hiába is mutatják ki előzetes költségvetésekkel az egyensúlyt, csak statiszti­kai adatok halmazáról van szó s lehet a legjobb szándékú egy statisztika, mely egy államháztartás egyensúlyát szabá­lyozza, de mert ez végtelen sok dolog függvénye, pozitív be­állítás lehetetlenség. Sőt utalok egy nagy angol államférfi­ mondására, hogy háromféle hazugság van: a tényleges ha­zugság, a szükséges hazugság és a statisztika, mely utóbbit 3 % H­I­­SSissi­­FIB, FOGKRÉM A LEGJOBB! a jelen esetben csak mint szükséges hazugságot tekinthe­tünk. A népek önrendelkezési joga ugyan csak a legnagyobb ellentétben áll az új elnök székfoglalójával, mikor oly szi­gorú követelménynek tekinti a háborús tartozások megfize­tését. Igaz, hogy a fentről kiinduló példa súlyos precedens a nemfizetésre, de tekintsük a mai képét az iparnak, kereske­delemnek, piacnak és nagyközönségnek. A folyton növekvő ter­melés és a fokozatosan kisebb fogyasztás, melyek a csekély jövedelmek s így a súlyosabban latba jövő kiadások foly­tán a minimális forgalmú piacra adnak kilátást. Ha tehát idejében nem jövünk az említett faktorok segítségére rész­ben az adók csökkentésével, részben az adminisztrációk egyszerűsítésével, akkor úgyis fizetésképtelenségbe juttat­juk őket. De a megindított lavina sorba dönti az államok költségirányzatát s igy a javasolt költségmegtérítések kez­detleges stádiumokból alig lesznek tovább vihetők ezen a ponton aztán nagyon helyesen nevezhetik a genfi tanács­kozást a bibliai Bábeltorony hasonmásának még azzal a rosszabb eséllyel, hogy itt már a tanácskozások elején sem értik meg egymást. A vezető politikusoknak tehát a jelen esetben opera­tív orvosoknak kellene lenni és a genfi tárgyalásokat helyes mederben csak úgy vihetjük tovább, ha ez békét hoz nem­csak a politikai, hanem a közgazdaság terén is. Az amerikai követeléseket a hadikölcsönnek megfelelően nem kölcsönnel, hanem adókban fedezte maga Amerika, ezzel kisebbítse az entente államok tartozását. A legyőzöttekre is csak a re­­parációs költségek háromoljanak, mert ez szükséges ahhoz, hogy a háború pusztító veszedelme által a produktivitá­sukból kizökkentett területek, régi helyzeti energiájukba visszakerüljenek. Ez a teher már nem jelenti a háborúban résztvett népekről egy második bőr lehúzását, hanem a föld konstrukciója folytán egy szükséges követelményt elé­gítünk ki arra, hogy a föld a szükségeseket meghozza s ez az, ami a békés élet kritériumát adja. I. szám. Illatszerek és a kozmetika a régidében. (Folytatás.) Mindennemű illatanyag főbeszerzési forrása Arábia volt. Ezen ország gazdagságát drága gyanták és balzsamok képezték. A félsziget fekvése, Kelet és Nyugat közé be­ékelve, elősegítette a kereskedelmi összeköttetést Európa és a Kelet között. Egyes benszü­lött törzsek tisztán csak tömjénkereskedelemmel foglalkoztak. A tömjén a legrégibb illatszerekhez tartozik. A benszülöttek fűszereket cseréltek India illatszerkülönlegességei ellenében és ezen kereskedelem súlypontját azok a különlegességek képeztek, melyek fogyasz­tása nagyarányú volt. Néróról például azt állítják, hogy feleségének, Poppeának temetésekor több füstölőszert paza­rolt el, mint amennyi Arábia készítményeiből egy év alatt szállíthatott. A római császárság bukása és az ifjú kereszténységnek az önmegtagadásról és mérsékletről szóló tanai kijózanodást és Európának a Kelettel való kereskedelmének évszázadokra menő visszahanyatlását hozta magával. Csak a keresztes háborúk ideje hozott új életet az illatszerek használatába. Ehhez járult még, hogy a XV. században felfedezték az illó­olajoknak desztilláció által való nyerését. Körülbelül ugyan­ezen időben fedezték fel az alkoholnak az illóanyagok oldá­sára való használhatóságát. Az arabok útján az illatszer- és kozmetikai művészet délről Spanyolországon és­­ Olaszországon át Francia­- és

Next