Ipartestületek Lapja, 1939 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1939-01-01 / 1. szám

a­ lom fokozatosa­n emelkedő irányzatot mutat, de a külföldről származó forga­lomban elég jelentős a visszaesés. Még rosszabb a helyzet a volt Auszt­riában, ahol a külföldiek el­öltött éj­szakái júliusban 51, augusztusban 52 százalékkal csökkentek. Olaszországot sem kerülte el a külföldi forgalom le­morzsolódásának jelensége. A belga idegenforgalom az 1937. évi rendkívüli kedvezőtlen eredményeket sem tudta megtartani. Angliában is hónapról­­hónapra rosszabbodott a helyzet. Fran­ciaország az egyetlen ország, ahol az idén idegenforgalmi fellendülés volt. Az idegenforgalom nemcsak a tavalyi vi­lágkiállítási év eredményeit múlta felül, hanem elérte az 1927/28. évek nyári év­adjának konjunkturális jellegű forgal­mát is. A magyar idegenforgalom nagymére­tű visszaesését még az eucharisztkus világkongresszus és a Szent István évnek világviszonylatban is kiemelkedő ünnepi eseményei sem ellensúlyozták. A tavaly még virágzó cseh idegenforga­lom pedig a minimumra zsugorodott össze. IPARTESTÜ­LETEK LAPJA 1939 január 1 Iparos fijiugdi) Irta: Müller Károly, a Bpesti Fodrász Ipartestület volt elnöke­, az IFOK igazgatási bizottságának tagja. Ha a jelek nem csalnak, végre komoly stádiumba került most már a kézművesiparosság nyug­díjellátásának intézményes meg­alkotása. Az IPOK-nak december 11-én tartott közgyűlésén beha­tóan foglalkoztak e messze kiható tárggyal és az ott kiküldött hetes bizottságot a kögyűlés azzal az utasítással engedte útjára, hogy záros határidőn belül (2 hónap) terjesszen elő olyan tervezetet, mely a kérdés megoldására ala­pul szolgálhat. Ismerjük e bizottságnak min­den egyes tagját és bízunk abban, hogy a magukra vállalt feladatot komoly akarással és az ügy érde­mét tekintve, szeretetteljes ambí­cióval fogják megoldani. Mind­annyian elismerjük az iparos­nyugdíj most már nagy és hézag­pótló szükségességét és ha mégis hozzászólok e kérdéshez, teszem azt azért, mert meggyőződésem, hogy nem egy központi intéz­ményt kell létesíteni, melynek összbevételének 50%-át annak adminisztrálása emésztené fel, ha­nem a meglévő jól bevált szerve­zeteinkben, tehát decentralizálva, az ipartestület kebelében kell azo­kat megteremteni. Nincs véleménykülönbség ab­ban, hogy a magyar kézműves kisiparos társadalmon csak az ipartestületeken belül álló szer­vezettel lehet segíteni. Hatóságain­kat erről meggyőzni iparosveze­tőinknek legszebb feladata volna és örök hálára kötelezné az ipa­rosságot. A szakipartestületek utasítandók lennének arra, hogy ügykörükbe vegyék fel az intéz­ményes nyugdíjellátás kötelező létesítését. Állapíttassák meg a havi hozzájárulási összeg s úgy, hogy minden iparos anyagi erejé­hez képest, az ipartestület kere­tén belül felállíthassa nyugdíjinté­zetét, tudatában lehessen annak, hogy öreg­, megrokkant korában, ha kényszerülne reszkető kezét ama bizonyos darab kenyér után kinyújtani, az ne legyen alamizs­na, hanem jogos járandóság. Elgondolásomnak alapvető fel­tétele, hogy a megállapított havi hozzájárulási összege éppen úgy, mint a testületi járulékfizetés, kö­telező és törvényszerűen behajt­ható legyen, továbbá, hogy ennek a nyugdíjellátási alapnak vezetője a mindenkori testületi elnök le­gyen, ügyvitelét pedig az ipartes­tületi személyzet végezhesse. Az ipartestület vezetősége a szakma minden megmozdulásában vezető­szerepet vállal, ez a körülmény feltétlenül garancia úgy a tagtár­saknak, mint a felettes hatóságok­nak arra, hogy úgy a nyugdíj­ellátási alap, mint a segélyezési ügy jó kezekben van. Nem tehetjük magunkévá azt a sokszor hangoztatott kifogást sem, hogy nem lehet a szerényen kereső kisiparost kényszeríteni ezen nyugdíjellátási járulék fize­tésére. Ha lehetett kényszeríteni a szerencsétlen kisiparost a mun­kája és tanonca után járó beteg­ségi és rokkantsági járulék meg­fizetésére, akkor kell, hogy rá­­kényszeríthessük arra is, hogy sa­ját magáról öregsége és megrok­­kantsága esetére gondoskodjék, kétségtelen, hogy a keresetképte­­lenség egyaránt szegénységet je­lent és ennek a dolgozó emberi tehertételt felebaráti alapon, a kölcsönösség jegyében vállaljuk, mert csak így tudjuk magunknak az öreg napjainkat gondmentessé tenni. Nem térhetünk ki a mutat­kozó nehézségek elől, mert vi­szont az a tény, hogy mi a ma­gunkéból kívánunk segíteni, kell, hogy minden gancsoskodást elhá­rítson inunkból. A közreadott ta­nulmánytervezetben az olvasó sok megszívlelendő megállapításo­kat talál. Az egésznek elgondolása és tervezete a most napirenden lévő tárggyal kapcsolatos és sok évi tanulmányon és tapasztalaton nyugszik. Érdeme, hogy iparos­­társi szeretetből és azoknak meg­becsüléséből fakadt, célja és hiva­tása, hogy a benne közreadott eszme valóra válva, éltessen és majdan eltakarjon bennünket.­ ­ Hatvan­ százalékkal emelkedett a kisipari kiviteli intézet útján lebonyolított export Az iparügyi minisztérium, Buda­pest székesfőváros és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Kisipari Kiviteli Intézet nagybizottsága ülést tartott, ame­lyen az intézet 1938. évi munkássá­gáról szóló beszámoló szerepelt. Ébert Antal üdvözölte a megjelenteket, majd Kozmutza Pál dr. igazgató elő­adta, hogy az intézet megszervezte az exportképes belföldi kisiparoso­kat és külföldi piackutatási mun­kája révén figyelemreméltó külföldi megrendeléseket juttatott a hazai­­ kisiparosságnak. Rámutatott arra, hogy az intézet kieszközölte a kis­iparosok részére a kivitel terén ren­delkezésre álló kedvezményeket és sikerült az export lebonyolítására hitelkeretet szerezni. Megállapíotta, hogy az intézet közreműködésével létrejött kisipari export értéke 1937. év folyamán kereken 500.000 pengő volt, 1938. év első felében pedig már 425.000 pengőt tett. 1938. év végére a kisipari kivitel értéke a 800.000 pengőt is meg fogja haladni, ami a múlt évhez viszonyítva 60 százalék

Next