Iparügyek, 1891 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1891-01-15 / 1. szám

1891. január 15. IPAR Ü­G­Y E K. MM ____________________________________3__ 1 ÖT FELTERJESZTÉS.­ ­ ■ 1. I. Nagyméltóságu kereskedelemügyi m. kir. Miniszter úr! A tisztelettel alulírott központi bizottság a hazai ipartestületek ez évi orsz. gyülésé­­sének megbízásából múlt hóban 973. sz. a. felterjesztést intézett Nagyméltóságodhoz,mely­ben II. alatt oly kérelemmel járult Nagyméltósá­godhoz, hogy odahátni méltóztassék, misze­rint a honvédség lábbeli- és bőrnemű-szük­­ségleteinek szállítására nézve annak idején előzetesen közölt feltételek akként módosít­tassanak , hogy a 200.000 frtot tevő óvadék két évre terjedő áruszállítmányok útján legyen fedezhető; hogy az évi szállításoknak vala­mely minimuma szerződésileg megállapítas­­sék; és végül, hogy a béke idején való lábbeli - szükségleteket — a vállalkozó bőr­iparos szövetkezet szolidáris felelőssége mel­lett, a testületi kötelékben álló kisiparosok az anyag szolgáltatása mellett is állíthassák elő. Időközben megjelent a nagyméltóságu honvédelmi minisztériumnak 42 837/890. sz. a. pályázati hirdetménye a m. kir. honvéd­ség részére szükséges lábbeliek, legénységi börnemű-felszerelés és lőszerelvény szállítá­sára. E szerint több hazai iparosból alakult szövetkezet központi képviselőségétől is fogad­­tatnak el ajánlatok az 1891. január hó 1-től 1895. deczember hó végéig terjedő szállítá­sokra. A szerződési feltételek 7-dik §-a sze­rint pedig: a­mennyiben iparosokból alakí­tandó szövetkezet vállalkoznék, annak meg­engedtetik a szállítmányi c­ikket az iparo­soknál ezeknek saját anyagából is kész i 1t­e­tni. Ehhez képest a szerződési feltételek leg­alább egy irányban lényeges concessiót tar­talmazván, meg van adva a lehetőség arra, hogy közép- és kisiparosokból álló szövet­kezet, vagy alkalmi szállító­társaság a si­kerre való kilátással részt vehessen a pályá­zatban annál inkább, mivel a tisztelettel alul­írott egy elsőrendű fővárosi pénzintézet részé­ről már­is ígéretet nyert arra nézve, hogy az alakítandó szállítótársaság tagjainak szoli­dáris szavatossága mellett a 200.000 frtot tevő óvadéknak felét a társaság számlájára leteendi. A hazai ipartestületek központi bizott­sága múlt évi november 27-én tartott teljes ülésében el is határozta, hogy az orsz. ipar­egyesület védnöksége alatt megalakítandó .Honvédségi bőrnemű-szállító társaság“­ba való belépésre buzdítandja a szakmabeli közép- és kisiparosokat, mellőzvén a több oldalról tett amaz indítványt, mely szerint a nagyméltóságú honvédelmi miniszter úrnál a pályázati feltételek megváltoztatása és e vég­ből a f. é. decz. hó 22-re kitűzött ajánlati határidő meghosszabbítása és a jelenlegi fő­vállalkozóval fennálló szerződésnek ideiglenes meghosszabbítása kérelmeztessék. Az orsz. iparegyesület a központi bizott­ság megkeresésére nem is késett a mellékelt körlevéllel az érdekelt szaktestületeket f. é. decz. hó 4-ére értekezletre egybehívni. Ez értekezleten a kellő számban és kellő alak­ban tett kötelező nyilatkozatok alapján hatá­rozatba ment a fenntnevezett szállító társaság megalakítása és a szükséges előmunkálatok­kal egy, a tisztelettel alulírott elnöklete alatt Dück József kamarai elnök (Brassó), Edvi Illés László ipartestületi titkár (Arad), Dr. Melzel Oszkár kamarai titkár (Pozsony), Korody Mihály lábbeli-készítő (Brassó), Olaj Ferencz ipartestületi elnök (Vácz), Dr. Záray Károly kamarai titkár (Pécs) tagokból álló végre­hajtó bizottság küldetett ki.­­ E bizottság immár megállapította a legszigorúbb egye­temleges felelősség elvén nyugvó és a szer­ződési feltételek összes kötelezettségeire kiter­­jeszt­ndő társasági szerződés pontozatait,­­ melyeknek aláírása,, valamint a 30 000 frt . bánatpénznek megfelelő százalékos kulcs sze­rinti letétele czéljából f. é. december hó 18-ára, végleges alakuló gyűlésre hívta egybe a jelentkezett helyi szövetkezések teljhatalmú megbízottjait., Mivel pedig„ tudomásunk van arról, hogy más oldalról a pályázati hirdetmény felfüg­gesztése és­ a Bernfeld Mór jelenlegi fővál­lalkozóval f. évi deczember hó végéig érvény­ben lévő szerződés ideiglenes meghosszabbí­tása kérelmeztetett, a hazai ipartestületek központi bizottsága nevében, úgyszintén a fennt említett ideigl. társasági végrehajtó bizottság megbízásából azon tiszteletteljes kérelemmel járulunk Nagyméltóságodhoz, mi­szerint : a folyamatban levő komoly szervezkedésre való tekintettel elhatározását a .Honvédségi bőrnemüszállitó-társaság­ által kellő időben benyújtandó ajánlatra vonatkozó további jelentésünktől függővé tenni méltóztassék. Budapest 1890. decz. 9-én. Mély tiszteletttel a hazai ipart­estületek központi bizottsága. II. Nagyméltóságu kereskedelemügyi m. kir. Miniszter úr! Hivatkozással múlt hó 2- án 973. sz. a. és f. hó 9-én 988. sz. a kelt felterjeszté­seinkre, van szerencsénk Nagy méltóságodnak tiszteletteljesen jelentést tenni az utóbbi fel­iratunkban jelzett .Honvédségi bőrneműszál­lító-társaság“ megalakulásáról és annak a honvédségi szállításokra vonatkozó pályázat­ban való részvételéről. Az alkalmi szállító­társaság a 2/. alatt mellékelt szerződési tervezet alapján jött létre, mely tervezetnek összes pontozatai a csatlakozott vállalkozó tagok által elfogad­tatván és aláíratván, a társaság ajánlatát a nagyméltóságú m. k. honvédelmi miniszté­riumnál a tegnapi napon, vagyis deczember 22-én be is nyújtotta. A társaság a következő 18 város helyi bő­riparos-szövetkezéseinek és önálló bőr­iparos­­vállalkozó­inak csatlakozása mellett alakult: Arad, Brassó, Budapest, Czegléd, Érsekújvár, Jákóhalma, Jászberény, Kecskemét, Kaposvár, Kapuvár, Kézdivásárhely, Mezőtúr, Nagy- Kőrös, Sepsi-Szent­-György, Szepes-Béla, Székesfehérvár, Tata és Vácz.­­ Ott, a­hol szövetkezés útján nagyobb számú helybeli iparos lépett be tagul, az egyetemleges felelősség alapján a 2 alatti külön szerződés köttetett s egyszersmind kellő meghatalmazással láttatott el az aján­lathoz csatolt társasági szerződés aláírója. A társaság ideigl­ végrehajtó­ bizottsága csak oly bőriparosokat fogadott el a társaság felelős tagjaiul, a­kik úgy a szövetkezet­tel, mint a nagyméltó honvédelmi minisz­tériummal szemben a megbízhatóság és szállítóképesség tekintetében teljes va­gyoni és erkölcsi biztosítékot nyújtani képesek, mely garanc­iák egyszersmind az ajánlathoz csatolt hiteles hatósági bi­zonylatokkal is igazoltattak.­­ A tár­sasági szerződés 3-dik pontja szerinti százalékos kulcs egyfelől a szolidáris felelős­ség arányát, másfelől pedig a szállításban való részvétel hányadát állapítja meg, akként, hogy egyrészt a lábbeli-készítők, másrészt a legénységi felszerelés és lószerelvény elő­állítói külön-külön csoportot fognak képezni, de természetesen az egész szövetkezet egye­temleges felelősségének érintetlenül hagyása mellett. A szövetkezet szerződéses kötelezettségei­nek minél hatályosabb érvényesítése, nem­különben anyagi és erkölcsi érdekeinek saját hatáskörében való kellő megóvása czéljából a társasági szerződés 11. pontjában gondos­kodott a mindenkori szállítmányoknak előzetes legszilío­­abb ellenőr­zéséről. Ez előzetetes szak­értő­ vizsgálat mellett előreláthatólag a legrit­kább esetekige­ fog a beszállítandó áruk rész­beni visszavetése előfordulhatni. Épp úgy fenn van tartva a társaság leendő képviselőségé­nek az a joga, hogy az elvállalt kötelezettsé­geknek kellőkép meg nem felelő tagot — a nagyméltú honvédelmi minisztérium hozzájá­rulásának fenntartásával ■— a társaságból kirekeszthesse. A társasági szerződés 15. pontjában kö­telezik magukat a vállalkozó tagok arra, hogy a nagymélt, honvédelmi minisztérium kívánságára legrövidebb idő alatt a keres­kedelmi törvényen alapuló, korlátlan felelős­ségű szövetkezetet alakítanak, a minő szö­vetkezet szervezésére a törvényes alakiságok folytán megkívántató idő rendelkezésre nem állt, de különben is az ily szövetkezetnek csakis egy már elnyert, tehát létező vállalat képezheti alapját. A társasági szerződés aláírása előtt, a ta­goknak alkalom nyuttatott arra, hogy a vál­lalandó felelősség és koc­kázat mérvét ala­posan megismerhessék és megfontolhassák, előzőleg nyomtatásban megküldetvén mind­egyiküknek a kötendő társasági szerződés pon­tozatai. Emellett a szerződés aláírása előtt égés­ terjedelmében felolvastattak s magyarul és németül megmagyaráztattak a 42.837/890. sz. a. szerződési feltételek, úgy hogy csupán oly iparosok vesznek részt, a­kik egyfelől a szállítás körül már régebbi tapasztalattal bír­nak, másfelől pedig az elvállalandó kötelezettségeket minden rész­letében ismerik és azokat jól megfon­tolták. Az ajánlott egységárakra nézve a társaság azokhoz az árakhoz alkalmazkodott, melyek a pályázati hirdetményhez csatolt kimu­tatásban, mint az 1890. évre érvényben levő egységárak kimutatva vannak. Nem ismer­hette ugyanis a szövetkezet feladatának az után a vállalat elnyerésére törekedni, hogy csekély árkülönbözetekre alapítsa ajánlatát, valamint nem vélte a nagyméltó hon­védelmi minisztérium intenciójával meg­­egyeztethetőnek azt a feltevést, hogy a kü­lönben minden követelt biztosítékot nyújtó közép- és kisiparos-szövetkezet csak az eset­ben részesüljön a szállításokban, ha az az eddigi vállalkozóval szemben eddig ér­vényben volt áraknál olcsóbban kész szállítani. A társasági tagok részesedési aránya — 300.000 frt maximális évi békeszükségletnek alapul vétele mellett — a következő kulcs szerint állapíttatott meg, mely kulcs mellett egyszersmind az összesen 30.000 frtot tevő bánatpénz letétele is történt: Arad ..................................................... 17% Brassó ........................... _A ... 10% Czegléd ............................................ 3 % Érsekújvár ................... ... ... 4% Jákóhalma ... ... ............................... 2 % Jászberény ... ... ... ... ... 9% Kecskemét ... ... ... ... ... 5% Kaposvár ..................... ... ... 6% Kapuvár ............ 3% Kézdi-Vásárhely ............................ 6% Mezőtúr ........... 42/3% N-Kőrös..................................... ... 6% Sepsi-Szt.-György ... ... ... ... 8% Szepes-Béla ... ... ... ... ... 3% Székesfehérvár ... .........­ ... ... 8­/3% Tata-Tóváros.......................... ... 4% Vácz ... .................................... 3% Összesen 100 % A budapesti lábbeli-készítők épp úgy, mint a tanácskozmány­okban részt vett sze­gedi, szabadkai, nagyváradi, kolozsvári stb bőriparosok a pályázati feltételeket a kis­ipar részéről teljesíthetleneknek jelentették ki miért is a szövetkezethez való csatlakozásról végleg lemondtak. Ellenben a budapesti szíj­gyártók részére a szövetkezet fenntartotta azt a szállítási hányadot, mely a szerződési fel­tételek értelmében a központi műhely útján állítandó elő.

Next