Iparvédelem, 1907 (3. évfolyam, 1-23. szám)
1907-01-07 / 1. szám
4 IPARVÉDELEM 1907.1. sz. döntő befolyást gyakorolván a kongresszus határozataira. Szeptember elején az egyesület szabolcsmegyei osztálya és szombathelyi szervezete honi árukból sikerült kiállítást rendezett. Október elsején nyílott meg a tordai testvéregyesület rendezte nagyarányú iparkiállítás, amely úgy ekölcsileg, mint anyagilag teljes sikert aratott. Egyesületünk erősbödése közben abban is megnyilvánult, hogy a kereskedelemügyi kormány egyesületünk 11 tagját az Országos Közlekedési Tanácsba és az Országos Ipartanácsba meghívta, módot nyújtván ezzel arra, hogy a hazai ipar és kereskedelem ügyeinek irányításába egyesületünk is beleszólhasson. Örvendetes esemény gyanánt megemlítjük, hogy a lefolyt évben alakult Országos Iparpártoló Szövetséggel és a Magyar Iparjogvédelmi Egyesülettel az egységes munkásságra nézve megegyezés jött létre. Október havában sikerült közbenjárásunkkal egy meglevő nyakkendőgyár üzemének megnöveléséhez szükséges tőkét a hazafias kereskedők körében összehozni, majd több iparvállalat megalakulásának előfeltételeit az érdekelt tényezők összegyűjtésével megteremteni. December elsején nyílott meg az egyesületünk támogatása mellett és folytonos ellenőrzése alatt alakult Magyar Ipar Áruház, amely a hazai ipar minden használható termékének értékesítésére vállalkozott. Karácsony előtt sorra nyíltak meg testvéregyesületeink székhelyein a karácsonyi vásárok, amelyek a mellett, hogy a helybeli iparosok és kereskedők valóban hazai áruival ismertették meg a nagyközönséget, egyúttal újabb buzdításul szolgáltak a kereskedőknek a honi ipar termékeinek felkarolására. Még azok a testvéregyesületek is, amelyek karácsonyi vásárt nem rendeztek, falragaszokon és a sajtóban lelkes hangú felhívást intéztek a közönséghez a karácsonyi piacznak a honi áruk számára való biztosítására. A lefolyt évben közel kétezer érdeklődőnek nyújtottunk felvilágosítást honi beszerzési források felől, sőt előfordult több ízben, hogy egész üzletek berendezésére adtuk meg a szükséges útbaigazítást. Úgy a központ, mint a vidéki szervezetek az év folyamán több ízben fordultak alkalmi falragaszokkal a közönség hazafiságához. Úgy a központ, mint a vidéki szervezetek több ízben tartottak az iparpártolás szolgálatára előadásokat és ünnepélyeket. A központ csekély anyagi erejéhez, mérten támogatta a szűkölködő kisiparosokat megrendelések szerzésével és műhelyfelszerelés nyújtásával, a vidéki szervezetek pedig a kiállítások alkalmával jutalmazták az ipari és kereskedelmi alkalmazottakat. A fentiekből kitűnik, hogy az egyesület a kezdet nehézségeivel küzdve is oly eredményeket ért el a lefolyt évben, amelyekkel a társadalom rokonszenvét méltán kiérdemelte. Elmúlt az ó év, nyomába új esztendő lép. Vájjon boldogságot hoz-e a magyarnak? Egyesületünk a jövőben is azon lesz, hogy csendes, komoly és kitartó munkásságával megvesse a nemzet jövő boldogulásának alapjait. Első fontos feladatunk lesz az újévben, hogy az egyesülésben rejlő erőt a haza javára értékesítsük. Igyekezni fogunk az egyazon czélra, de más utakon törekvő iparpártoló szervezeteket nagy, közös táborba gyűjteni, mert egy hatalmas szervezet sokkal eredményesebben szolgálhatja az eszmét, mint a sok önálló intézmény külön-külön. Folytatni fogjuk a szervezkedést mindaddig, míg a hazának csak egy olyan községe is lesz, melynek társadalma még nem tűzte ki eszménket zászlajára. Ha ezt elérjük, a gazdasági önállóság magától hull ölünkbe. Törekedni fogunk arra is, hogy a honi árukat felismerhetővé tevő eszközeink, a védőjegy és a védőtábla minél szélesebb körben terjedjenek el és ezzel kapcsolatban kérlelhetlenül fogjuk üldözni a hangzatos magyar jelzések alatt forgalomba hozott idegen árukat. A honi áruk megbízható czímtárát a lefolyt, évben anyagi erő hiányában nem tudtuk kiadni. Reméljük, hogy az új évben megadja a hazafias társadalom a czímtár közreadásához szükséges anyagiakat. ■' ■ ——■■■3= A legfinomabb gyermekruhák a hazai szövetekből mi leánykák és fiuk számára megrendelhetők ■ ■ '■= MOLNÁR ÁDÁM ^tagtársunknál= = Budapest, V., Szabadság-tér 2. f A mely statuszkötőről hiányzik a „Gáspár“ név, az silány utánziTt WEIN KÁROLY és TÁrSAI. KÉSMÁRK,100 SZE/^ —vév^v~3. Lenvásznak, asztalnéma, törülköző, törlő, zsebkendő stb. LENSZÖVŐ GYÁR. F raktár: Budapest IV., Koronaherczeg u. 8. Csak „Védőjegy“-gyel ellátott honi árut vásároljunk!