Iparvédelem, 1909 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1909-01-01 / 1. szám
1909. — 1. sz. IPARVÉDELEM Az igazgatótanács ülése. Igazgatótanácsunk november hó 12-én gróf Batthyányi Lajos v. b. t. t. elnöklésével ülést tartott. Elnök sajnálattal jelenti, hogy Dobreczki Sándor ügyvezető tanácsos megrongált egészségi állapotára való tekintettel állásáról lemondott. Az igazgatótanács Dobreczki Sándor lemondását kiváló érdemeinek jegyzőkönyvi elismerése mellett mély sajnálattal vette tudomásul. Elnök javaslatára a tanács Ligárt János urat, az igazgatótanács tagját kéri föl az ügyek vezetésére. A tanács elhatározta, hogy tekintettel az egyesület pénzügyi helyzetére, a kiadásait minden tekintetben csökkenti, ezért: a) az eddigi lakást felmondja s helyette 2000—2400 korona értékben új lakást bérel; b) az igazgatói és helyettes főtitkári fizetéses állásokat ez időszerűit nem töltik be ; c) a szolga lakáspótléka törlendő ; d) a lap kiadóhivatali tisztviselőjének fizetése szintén megszűnik; e) «Iparvédelem» czímű hivatalos lapot ezentúl havonta csak egyszer és pedig minden hó 1-én adja ki. Ügyvezető tanácsos jelenti, hogy az egyesülethez különféle czimeken befolyt összegek rendeltetésüknek megfelelőleg külön kezeltetnek; az ezekről szóló takarékbetéti könyveket bemutatja. A háziipar czéljaira befolyt adományok s egyéb összegek számadásszerűleg e czélra kiadattak ; az amerikai hazavándorlók czimen befolyt összeg 2922 korona 93 fillér takarékpénztári könyvön a Pesti Hazai Takarékpénztárba van elhelyezve. Ligárt János ügyvezető tanácsos előterjeszti, hogy a védőtáblás és védőjegyes cégek czimtárának kiadása a rendes lapkiadás költségeit fölülmúlja. Kéri a hiányzó összeg kiutalását. Az igazgatótanács kimondja, hogy a czímjegyzék költségei a rendes lapkiadás költségeit 1200 koronán felül nem haladhatja. Ligárt János ügyvezető tanácsos bejelenti, hogy az egyesület központja november hó 22-én a vidéki testvéregyesületek vezetőivel közös értekezletet tart, amelyen az egyesületek munkaprogrammját és az évi jelentésbe felveendő adatok kerülnek tárgyalásra. Az értekezletre vidékről feljövő képviselők esetleg igényt tarthatnak útiköltségeik megtérítésére Javasolja, hogy ezen esetleges költség a testvéregyesületek évi jövedelméből a központot megillető hányad terhére legyen elszámolható. A tanács ezen javaslatokat elfogadja. Ügyvezető tanácsos bejelenti, hogy a divatkiállítás rendezésének megkezdett munkáját folytatja. Ligárt János bejelenti, hogy az eperjesi, segesvári, marczali-i és tordai testvéregyesületek karácsonyi vásárt rendeznek, továbbá, hogy a vágsellyei-i testvéregyesület közgyűlésén a központot Csongor György igazgatótanácsi taggal együttesen képviselte. A marosújvári testvéregyesület közgyűlési jegyzőkönyve tudomásul vétetett. A máramarosszigeti iparfejlesztő bizottság háziipari czikkek értékesítésére vonatkozó támogatás iránti kérelmet, a tanács az Országos Háziipari Szövetséghez tette át. Fábri Soma igazgatótanácsi tag indítványára Pálfy József tb. titkárnak a czímjegyzék összeállítása körül kifejtett munkálkodásáért köszönetet szavazott a tanács. Gaál Károly igazgatótanácsi tag indítványára a tanács elhatározza, hogy minden év első felében az újonnan alakult és megszűnt gyárak czimei az «Iparvédelem»-ben közöltetni fognak. Testvér-egyesületek együttes ülése. A Tulipán-szövetség Magyar Védőegyesület központja, a vidéki testvér-egyesületek kiküldötteivel november hó 22-én gróf Batthyány Lajos elnöklete alatt együttes ülést tartott, melyen jelen voltak a központ képviseletében. Ligárt János ügyvezető-tanácsos, Csongor György, Mattyus Arisztid igazgatótanácsi tagok, Hajnos Sándor pénztáros, Lukács Lipót szerkesztő, Pálfy József tb. titkár. A testvér-egyesületek részéről: Hoitsy Pálné és gróf Festetich Bennó (Dunaharaszti), Szabóné-Ragályi Sarolta (Tornallya), Simon Ignácz főgimnáziumi igazgató és Lőrinczy Géza tanár (Torda), Gzobor Mátyás (Zalaegerszeg), Dömötör János elnök (Szamosújvár), Garay Lajos (Zsolna), Holló Ágost (Rákosszentmihály), dr. Weber Gyula (Szombathely), Nagy József tanár, Hegyi Gyula (Kolozsvár), Vértesi Károly (Zombor), Kardos Jenő (Kassa), Borbély Sándor, Valter Ferencz, Szentgyörgyi Gusztáv (Vácz), Rohrandt Lajos (Eperjes), dr. Fehér Lőrincz (Baja), Raffay Sándor (Pozsony), gróf Nemes Polixéna és gróf Nemes Jánosné (Kolozsvári női osztály), Bán Dezsőné Elismert kitűnő minőségű férfi- és női fehérnemüek, kelengyék valamint vászonneműek, lelrtekik, damasztáruk előnyös, szabott árban beszerezhetők ---- z Frisch Ignácz cs. és ldr. szab. fehérnemű-készitőnél. ® ® BUDAPEST ® ® ® VII., Rákóczi-út 50. szám A most megjelent «modern* katalógust ingyen küld Csak „Védőjegy“-gyel ellátott honi árút vásároljunk! 'fl*? 5 KLEIN és FIA föhady, száll, Bpest, Fodrászok: összes cosmatikai szükségleteiket elsőrendű magyar gyártmányunkból fedezhetik.