Közgazdasági Értesítő, 1884. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1884-09-11 / 37. szám

2,310. sz. Pályázat. Az alálirt m. kir. főerdőhivatal kerületében egy kezelő főerdészi és egy I. osztályú erdészi, előléptetés esetében két II. osztályú erdészi állomásra, az állományszerű illetményekkel és 534 frt. 467 frt, esetleg 400 forintnyi készpénzbiztositék letételének kötelezettségével pályázat nyittatik. Pályázók felhivatnak, miszerint az 1883. évi I. t.-ez. 12. §-a által követelt szakképzettségüket, az állami erdészeti szolgálatba újon­nan belépni kívánók pedig ezen kívül erős ép testalkatukat — különösen jó látó-, beszélő- és hallóképességü­ket a kincstári erdészeti orvos, megyei főorvos vagy honvéd törzsorvos által kiállított bizonyítványnyal, valamint életkoruk és illetőségükről tanúskodó anyakönyvi kivonattal, továbbá a hivatalos magyar nyelvnek szóban és írásban való töké­letes leírását igazoló okmányokkal felszerelt kérvényeiket f. é. október hó 15-éig ezen főerdőhivatalnál nyújtsák be. Ungvári, 1884. évi szeptember hó 2-án. M. kir. főerdőhivatal. 2,708. sz. Pályázat. Az alálirt m­. kir. főerdőhivatalnál üresedésben lévő famesteri állomásra pályázat nyittatik. Ezen állomással a következő illetmények vannak összekötve : évi 480 frt bér, szabad lakás — vagy annak hiányában a fizetés tíz száza­lékával azonos lakpénz —2 frt irodai átalány, 4 hold terményföld és 36 űrméter tűzifa-járandóság. Pályázók felhivatnak, miszerint az állomás ellátására megkíván­­tató képzettségüket, nevezetesen azt, hogy a vízi-, út- és polgári épít­kezésekre vonatkozó gyakorlati ismeretekkel bírnak és képesek az épít­kezéseknek a megállapított tervek szerinti vezetésére, az állami erdészeti szolgálatba újonnan belépni kívánók pedig ezen kívül erős és ép test­alkatukat, különösen jó látó-, beszélő- és hallóképességüket kincstári erdészeti orvos, megyei főorvos vagy honvéd törzsorvos által kiállított bizonyítványnyal, valamint életkoruk­ és illetőségükről tanúskodó anyakönyvi kivonattal, továbbá a hivatalos magyar nyelvnek szóban és írásban való tökéletes leírását igazoló okmányokkal felszerelt és sajátkezűleg irt kérvényeiket 1884. évi szeptember hó 20-áig az alál­irt főerdőhivatalnál nyújtsák be. Lippán, 1884. évi augusztus hó 16-án. AI. kir. főerdőhivatal. 3,626. sz. Pályázat. Az alulirt m. kir. erdőigazgatóság kerületében két IV-ed osztályú erdőőri és egy IV-ed osztályú faraktárőri állomásra az állomány­szerű illetményekkel pályázat nyittatik. Pályázók felhivatnak, miszerint az 1879. évi XXXI. törvényczikk 37. §-ában követelt szakképzettségüket, az államerdészet szolgálatába újonnan belépők pedig ezen felül erős és ép testalkatukat, különösen jó látó-, beszélő- és hallóképességüket kincstári erdészeti orvos, megyei főorvos, vagy honvéd törzsorvos által kiállított bizonyítvány­nyal, valamint életkoruk és illetőségükről tanúskodó anyakönyvi kivo­nattal, továbbá a hivatalos magyar nyelvnek szóban és írásban való tökéletes leírását igazoló okmányokkal felszerelt kérvényeiket i. é. ok­tóber hó 5-ig az alulirt m. kir. erdőigazgatóságnál nyújtsák be. Kolozsvár, 1884. évi augusztus hó 24-én. A m. kir. erdő iga­z­ga­t­óság. N­EM HIVATALOS RÉSZ. »A métermértékek behozatalára és a mértékhitelesitésre vonat­kozó törvények és rendeletek« gyűjteménye ifj. Nagel Ottó törvény­­tári főbizományosnál (Budapest, muzeum-körút, a nemzeti színház bér­házában) szintén kapható. A mű ára 1 forint. Méhkaptárok adományozása. A földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministérium Tosok és Kolontár Veszprém megyei, valamint Ladomány és Hont Tolna megyei községek néptanítóinak két-két db., összesen nyolcz db. minta­kaptárt, továbbá a legszükségesebb méhészeti eszközökből, úgymint keretfogó, kampós kés, sejtlekupoló, kés és anyakalitkából egy-egy, illető­leg két-két darabot adományozott (L. a K. É. f. é. 32. és 34. sz.) 1434 Az 1885. évi budapesti országos átalános kiállításra elfogadott bejelentések. Erdészet, erdészeti szakoktatás és vadászat. (V. csoport.) A kiállítók sorszáma, neve, lakhelye és a kiállítandó tárgyak megnevezése: 1. Löwy Zsigmond és Rezső, Topánfalva. Különböző fanemekből 20—25 darab. 2. Ifj. Zsoldos Ferencz, Szentes. Fenyőfa-zsindely, különféle vastag­ságú fenyődeszka. 3. Sárközi Miksa, Bethlen (Erdély). Felszerelt mérőasztal, térmérő­készülék, átnézeti térkép, erdőleirás, statistikai táblázatok, szolgálati szervezési utasítás. 4. Vak M. és fiai, Budapest. Dongafák. 5. Első szászrégeni tutajkereskedő-társulat, Szász-Régen. Lúczfenyő-, jegenye- és bükkfatörzs szelvényei. 6. Boos Lajos, Debreczen. Mérőasztal, famérő-műszerek. 7. Reizmann Herman Kis-Várda. Halászcsolnak tölgyfából. 8. Jony Ottó, Leibicz (Szepes megye). Erdei áfonya, erdei famagvak. 9. Kronberger Mór, Budapest, újvásár­tér 24. sz. Gazdasági eszkö­zök, rajzeszközök, bútorok. 10. Blum Zsigmond, Verbó (Nyitra megye), Tölgyfakéreg. 11. Bibel János, Ormvicza. Ököriga, talicskák, bükkf­adongák. 12. Milch Izrael és Dávid és Kohn Jakab, Budapest, Széchenyi-utcza 10. sz. Faragott, fűrészelt gerendák, lucz-, jegenye-, fenyő­deszkák, léczek, deszkák, korongok, zsindelyek. 13. Dusek Elek, Káptalanfa. Gyökérkerék rudakkal együtt. 14. Gelsei Guttmann S. H., Nagy-Kanizsa. Fűrészelt faanyagok, franczia, angol és német dongafa. 15. Gróf Esterházy Miklós uradalma, Tata. Különféle nagyságú, sze­letelt épületi, hídépítési faanyagok, gerendák, padlók. 16. Gróf Zay Albert erdészeti hivatala, Zay-Ugrócz (Trencsén megye). Egy köteg cserkéreg, egy zsák faszén. 17. Bakos János, Modor. Berlini csapda róka- és farkasfogáshoz. 18. Körmöczbánya szab. kir. főbányaváros. Erdőleirás, átnézeti térkép, graficus kimutatás, élőnövények, kőzetek, különféle fanemek, faáruk, vadászati eszközök, erdészeti szerszámok. 19. Pécsi püspöki uradalom, Pécs. Erdei gombatapló, fakanalak, villák, talicska s több­efélék, fakészitmények, erdőgazdasági üzemterv és térképek. 20. Iszkronyi fűrész vállalat, Iszkrony, u. p. Petro­zsény. Erdőterület, i i • i 111' *ii i üsző patak mappája, deszka, padló, zsindely, sodrony, úszó gát-minta és fűrész-minta. 21. Grünmann Arnold, Rozsnyó. Egy darab tönkfa, fűrészelt anyagok, épületfa. 22. Brassó városi erdőhivatal, Brassó. Elő- és szárított fák, üzem­tervek, rajzok és kimutatások, minták, fagyűjtemények, erdész­lak terve, taxatiós kidolgozások, erdőkerülők nyugdíj­ intéz­ménye, fafejlődési szabálytalanságok. 23. Fü­löp Szász-Coburg-Gotha herczegségi erdőigazgatóság, Jolsva (Gömör megye). Térkimutatások, térképek és üzemtervek, kő­zetek, talajnemek, tenyésznövények, fa- és széngyű­jtemény, gát- és fürészmalom-mintázatok, kitömött vadak, vadetetők, vadfogók, szarvas- és őzagancsok, halak és haltenyészde mintája. 24. Ráczkevei cs. kir. családi uradalom főtisztsége, Ráczkeve. Fekete nyárfa törzse, nyárfa-padlók,­­ rékagyak, facsemeték, akácz­és fenyőfamagot vető gép. 25. Milko Vilmos és fiai. Szeged. Deszkák, léczek, gerendák és zsin­delyek fenyőfából.­26. Nemvirth Jakab, Gsacza (Trencsén megye). Zsindelyek. 27. Dobrovits Sándor, Szabadhegy, u. p. Győr. Erdészeti faiskola. 28. Pozsony szab. kir. város. Kocsi-, szekérfák, bükk-, gyertyán-, kőris , akácz- és nyírfából. 29. Alapi Salamon Tódor, Nedeczvár, u. p. Szepes-Ófalu. Lúczfenyő-, jegenye- és bükkfa-szelvények. 30. Kalocsai főkáptalani uradalom, Kalocsa. Három kéve kosárvessző. 3. Kohn Lajos és társai, Csermő. Különféle ürtartalmú hordókra való dongák és fenekek. 32. Engel Adolf és fiai, Pécs. Erdei termények s nyersen kidolgozott fakészletek. 33. Nemeskéri Kis Miklós, Véghles (Zólyom megye). Faragott fenyőfa, különféle fanemek szelvényei. 34. Nagyváradi latin szertartású káptalan bagaméri erdőgondnoksága, Bagamér, u. p. Álmosd. A tölgy- és nyárfa törzsnövekedési viszonyai, különféle erdei termékek, kanadai nyárfametszetek, különféle konyhafaszerek, száraz­ malom mintája.

Next