Lábbelikészítők Lapja, 1933 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1933-01-15 / 2. szám
TV? VII., Wesselényi utca 17. szám Telefon: József 426—26. M. Mr. postatakarékpénztári számla 3002. szám. Felelős szerkesztő: TAMÁSKA JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal: Előfizetési árak: egész évre 14.40 P. — Fél évre 7.20 Negyed évre 3.60 P. Megjelenik 1-én és 15-én. A MAGYARORSZÁGI LÁBBELI KÉSZÍTŐ IPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSI CIPÉSZIPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGHÍVÓ A Budapest Székesfővárosi Cipészipartestület Rokkant- és Nyugdíjegyesülete f. év január 22-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a testületi székház félemeleti kistermében (VII., Wesselényi u. 17. sz.) rendes évi KÖZGYŰLÉST tart, melyre az egyesület tagjait tisztelettel meghívjuk és tekintettel a tárgysorozat fontosságára, feltétlen és pontos megjelenésre kérjük. Tárgysorozat: 1. Határozatképesség megállapítása. 2. Múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. Évi jelentés. 4. 1932. év zárszámadás és vagyonmérleg. 5. Az 1933. évi költség-előirányzat előterjesztése. 6. Vezetőségnek a felmentvény megadása. 7. 1 elnök, 2 ellenőr, 2 pótellenőr, 8 választmányi rendes és 12 póttag választása. 8. A rokkantsegély összegének mérséklése. 9. Esetleges indítványok.* Budapest, 1933. január hó 4. Gaál Lajos s. k. Rónai István s. k. titkár, elnök. * Alapszabályunk 44 §-a értelmében indítványok csak úgy tárgyalhatók, ha 8 nappal legalább a közgyűlés előtt 6 tag aláírásával ellátott kérvényben az elnökhöz benyújtatnak. Értsünk szót...! Előző számunkban közölt szervező bizottsági felhívás nem hagyhat kétséget aziránt, hogy országos szövetségünk vezetői tisztában vannak azzal, hogy a lábbelikészítő iparosok egyre súlyosabbá váló helyzetének enyhítése érdekében milyen eszközöket kellene alkalmazni. Ezeknek a sorsdöntő eszközöknek a megteremtése céljából intézett felhívást a központi szervező bizottság a lábbelikészítő iparosok társadalmához, amelynek a jövő boldogulása függ attól, hogy a szakmai élet területén a gazdasági együttműködés kialakuljon. Értsék meg tehát az ország lábbelikészítő kisiparosai, hogy a sorsuk jobbrafordításának leghathatósabb eszközét a saját erejük eggyé forrasztása jelenti és éppen ezért első és legfőbb kötelességüknek tartják a szakmai kisiparosok együvé való tömörítésének elősegítését, illetve hogy a szövetkezeti kérdés megoldásának érdekében minden tőlük telhetőt megtegyenek. A központi szervező bizottság szózatából világosan kitűnik, hogy mennyi minden múlik magán a lábbelikészítő iparosságon és szaktársaink mennyire maguk is okai a szakmai állapotok példátlan leromlásának. A szervezkedéstől való tartózkodás és az egymással szemben való beteges versengés, oly szörnyűséges hiba, amelynek szerencsétlen következményeit az egész szakmai iparosság közösen viseli. S valóban olyan ma az összesség állapota, mint amikor valaki a saját hibájából nagynagy betegséget szerzett magának. Az egyes ember betegsége: láz, fájdalom, gyöngeség. Az egész szakmai iparosság betegsége: nyomor, munkanélküliség. Ha az egyes ember megbetegszik, orvost hívnak, hogy a betegséget meggyógyítsa. Az összesség bajait, csak maguk az érdekeltek tudják orvosolni, ha mindannyian összefognak, hogy a bajokat leküzdjék és kiküszöböljék a szakma életéből. Mindannyiunknak fel kell tehát csapni a súlyosan beteg szakmai állapotok orvosaivá! Mindannyiunknak, akik ma élünk és kínlódunk, kell fáradozni azon, hogy segítsünk a szakmai bajokon és evvel együtt a magunk baján is. Csak ha mindnyájan orvosok és segítők leszünk, akkor változhatik át ez a keserves, nehéz sors jobb korrá, csak akkor lehet boldogabb a szakma és csak akkor lehetünk mi magunk egyenként is szerencsésebbek és megelégedettebbek, mint most vagyunk. Ha segíteni akarunk a magunk és a szakma baján, mindenek előtt világosan kell tudnunk azt, hogy minden egyes lábbelikészítő iparos sorsa erősen öszsze van kötve a másikéval. Ha akad még ma is olyan szaktársunk, aki a szervező bizottságnak ezen jóakaratos figyelmeztetését nem akarja megérteni és ahelyett, hogy a szervezkedés és szövetkezés útjára lépne, arra törekszik, hogy csak maga boldoguljon, előbb-utóbb kénytelen lesz tapasztalni, hogy az egyik szakmai iparos sorsa, mennyire befolyásolja a másik iparos társának sorsát és nagymértékű rövidlátás, ha mások nyomorával és bajával nem törődik, mert az könyörtelenül átterjed reá is, ha orvosolva nem lesz. De miért ne segítenénk magunkon, amikor erre megvan a lehetőség? Hisz látnunk kell, hogy egyre és egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülünk és mindig több nehézség gördül megélhetésünk útjába, ha az események alakulását közönyösen vesszük és mindenbe beletörődünk, ami a szakmai életben történik. Értsünk tehát szót és kövessük a központi szervező bizottság útmutatásait, hogy országos szövetségünkés szövetkezetünk kiépítésének lendületes munkája az egész vonalon megindulhasson, amelynek áldásos gyümölcseit az egész szakmai társadalom élvezheti. Fogyunk tehát hozzá a Szövetség és Szövetkezet tagjainak toborzásához mindannyian, amíg nem lesz késő!