Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-02 / 1. szám
A MAGYAR ASZTALOSMESTEREK LAPJA 1910 január 2. már, mint a szövetség alakuló közgyűlése veszi tárgyalás alá az indítványokat, véleményeket, tanácsokat és felszólalásokat. Láthatják a kartársak hogy a kongresszusnak nagy és igen fontos munkaanyaga lesz, amelynek letárgyalása s hozandó határozatai a messze jövőbe fognak kihatni, de egyben ezen első országos gyűlésünk irányítója is leend a jövőben követendő eljárásoknak s az állandó működésnek. A legkomolyabban fölkérjük tehát kartársainkat, hogy nemtörődömségüket végre félretéve, vegyék fontolóra, hogy most, ezen kongresszuson saját ügyeik felett kell dönteniök, a saját, jól felfogott érdekük kéri, követeli, parancsolja tehát, hogy azon minden asztalosmester megjelenjék. Ne sajnálja senki sem a fáradtságot, sem azt a csekély költséget, amibe a fővárosi idézés esetleg kerül. Amit áldoznak, azt a közjóért, iparunk s önmagunkért tesszük. Ennyi áldozatot megtehetünk. Egyben pedig kérjük kartársainkat, hogy jelentkezésüket (lapunkhoz) idejekorán megtenni szíveskedjenek, mert a tömeges jelentkezésre való tekintettel temérdek munkánk lesz a vasúti kedvezményes jegyek kiállításával s a vidéki kartársak elhelyezésével s a későn jelentkezők esetleg elesnek a kedvezményektől, a modern eszméknek, de lelkes harcosa is. Így, hogy többet ne említsünk, az országos szervezkedés szükségét lapunk nemcsak előtérbe tolta, de annak érdekében nagy anyagi áldozatokat is hozott és hoz. Azonkívül tanácsadója olvasóinknak lapunk, bárki, bármilyen ügyben forduljon is hozzánk, a mi ajtónkat mindenkor nyitva fogja találni, minket pedig szolgálatra készen. Lapunk mindenre kiterjeszti figyelmét, ami a kartársakat érdekli és siet véleményével, tanácsával, tudósításával fölkeresni olvasóit minden héten. Nagy anyagi áldozatokat hozunk, óriási szellemi munkát végezünk olvasóink s az asztalosipar érdekében. Csak méltányos tehát, hogy viszonzásul mi is pártolást kérünk és várunk. Reméljük, hogy ez a pártolás ez évben fokozódni fog s nem okoz nekünk senki fölösleges költséget az által, hogy hátralékos előfizetéséért leveleket irkáljunk s azokra portrért költsünk. Igen kérjük ez alkalommal azont. olvasóinkat, akiknek előfizetésük lejárt vagy akik hátralékban vannak, hogy az esedékes előfizetést külön fölszólítás nélkül is az uj év alkalmával beküldeni szíveskedjenek. Olvasóinkhoz. Az uj év küszöbén azzal a kéréssel fordulunk. olvasóinkhoz, hogy lapunkat ez évben is abban a szeretetben és pártfogásban részesíteni szíveskedjenek, mint az elmúlt esztendőben. Mi továbbra is azok maradunk, akik eddig voltunk, a magyar asztalosipar s asztalosmesterek érdekeinek őszinte védelmezői, de hogy ezt kellő mértékben megtehessük, szükségünk van a kartársak hathatós támogatására. A támogatás pedig csakis abban nyilvánulhat meg, ha t. kartársaink lapunkat terjesztik annak, kartársaik körében újabb barátokat szereznek. Minél több lapunkolvasója, annál jobb és nagyobb, tartalmasabb lapot tudni, mi nyújtani s igy ha a lapot fokozottabban támogatják, eztulajdonképp az olvasók előnyét vonja maga után." Nincs ma már szakma, amelynek saját lapja ne volna. S minél erősebb és képzettebb valamely iparosság, lapja is annál számottevőbb. A korral haladó iparos tudatában van a szaksajtó nagy jelentőségének s a maga szaklapját pártolja, olvassa, mert bármily képzett legyen is valaki, azért szüksége van folyton a fejlődés szemmel kísérésére, az újabb vívmányok és újdonságok elsajátítására, de szüksége van az ipari események megismerésére is. Márpedig mindezeket csakis lapunk rendszeres olvasásával éri el az asztalosmester. Uj eszmék, új irányok törnek ma utat a társadalom minden rétegében. Ez uj eszmék ismertetője a mi ipari társadalmunkban lapunk, amely nemcsak fölvetője Mozgalmunk. Az előrehaladó téli idővel mind sűrűbben érkeznek hozzánk a tudósítások az egyes helyek szervezkedési mozgalmáról. Természetes, hogy csak örömmel fogadjuk e tudósításokat. Nem hallgatjuk azonban el azt az értesüléseinket sem, amelylyel panaszként keres meg bennünket egyik olvasónk. E panaszos sorok közül kiragadunk néhányat, tanúságul arra, hogy hová veze a széthúzás. A levél vonatkozó része — melyet egyik egri kartársunk ir — így szól: »Nálunk is megpróbálkoztunk a szervezkedéssel, bár sokáig kísérleteztünk vele, már csak azért is, mivel a szomszédos városban a szervezkedés igen szépen folyik. Azonban mi közöttünk az egyenetlenséget semmi sem képes — úgy látszik — megszüntetni. Mi folyton egymás ellen cselekszünk, egymás ellen harcolunk. Munka volna bőven, de mert az árakat teljesen letörjük annyira, hogy semmi hasznunk nem marad mellette, így nem is boldogulunk. Megkíséreltünk mi már mindent, de sikertelenül. Egymásnak szavunkat adtuk, megfogadtuk, hogy nem konkurrálunk egymásra. Megszegtük. Árszabályt készítettünk. Nem tartottuk be. És évekre terjedhetne azoknak elmondása, amelyek előidézték iparunknak itteni nyomorúságát és azt, hogy míg azelőtt egy évvel huszonnyolcan voltunk városunkban önálló asztalosmesterek, ma csak húszan vagyunk. A többiek elköltöztek közülünk, mert nem bírták ki tovább. Éspedig mi is olyan szegények vagyunk, hogy húszunknál nem lehetne ötezer koronát összeszedni, ha meg is feszítenének. Tanácsoljon a t. Szerkesztőség valamit, hogy mit kellene tennünk, amivel ez áldatlan állapotokon segíthetnénk?« Várjon kell-e ennél a pár sornál ékesebben szóló példa annak az illusztrálására, hogy hová vezet az, ha valahol nincs összetartás, hanem egyenetlenség dúl ? Szinte végig hasit az országon ez a jajszó. És ez annál keservesebb, szomorúbb, mert az illető város, egy gazdag vármegye nagy környékkel bíró székvárosa, ahol