Magyar Czipész-Ujság, 1902 (12. évfolyam, 2-24. szám)
1902-01-15 / 2. szám
4 MAGYAR CZIPÉSZ-ÚJSÁG, egészen eltekintve attól, hogy a tulajdonképeni Goodyear gépek csak kölcsönkép kaphatók, így tehát ezekkel a gépekkel való rámás czipők termelése nem mindenkinek lehetséges. Azért nagy előnyére válnék a kis- és középüzemnek és nagyon megkönnyítené neki a versenyt, ha a talpvarrógépek lehetővé tennék neki, hogy finom és könnyű lábbelit jutányos árak mellett termelhetne. A „könnyű“ jelzőre finom czipőnél különös súlyt fektetek és a géppel varrott rántás czipő épen ebben a tekintetben felelhet meg minden kívánalomnak. A rámás varrott czipő azonban másként is kellemesebb viseletet nyújt, mint a közönséges átvarró géppel varrott czipő. A belseje tiszta, a talpbélés sima. A rámaöltés a talp által védve van és a viselésben nincs erősebb strapának kitéve és a varrást géppel is meg lehet csinálni, hogy sohasem enged. A czipőt több ízben meg lehet talpalni, anélkül, hogy a rámaöltések szenvednének valamit és az ilyen újólag talpalt czipők is csinosak maradnak. A rámás varott czipőknél a talpnak nincs szüksége oly széles bevágásra (risz) mint az átvarrottaknál. A duplázás végig egyenletesebben varrható a géppel, mint a kézzel- De a rámás alja egészben jobb és így drágább anyagot igényel és itt tűnik ki különösen az átvarró gép értéke. Több mint egy negyed százada múlt, hogy az első talpátvarró gépek Amerikából Európába hozattak és alapját vetették annak az óriási gyári czipőiparnak, amely az európai kontinensen ezer meg ezer munkásnak kenyeret biztosít. Mit teremtett azóta a soha teremteni, feltalálni meg nem szűnő emberi szellem ! Az a rengeteg sok segédgép, amely ma a gyári czipőiparnak rendelkezésére állanak, fényes tanújelét adják annak. Hisz most a czipőgyártás minden munkáját gép végzi és pedig gyorsabban és egyenletesebben, mint az emberi kézzel lehetséges volna. És bizony újabb időben tartósság tekintetében sem áll mögötte a kézzel készített lábbelinek. így volt az kezdettől fogva ? Erre a kérdésre csak „nem“-mel lehet felelni. Csak ritkán sikerül a feltalálónak mindjárt tökéleteset teremteni; többnyire másnak marad fenntartva az első találmányt tökéletesíteni vagy javítani. A legfontosabb és legtöbb időt igénylő munkák a czipőtermelésnél a szártűzések és az aljának a megerősítése. Megérthető tehát, hogy elsősorban olyan gépeket igyekeztek teremteni, amelyek ezt a munkát gyorsabbá és olcsóbbá teszik. (Folyt. köv.) felhívás a Budapest székesfővárosi czipész ipartestület rokkantegyletének tagjaihoz Tisztelt tagtársak! Ipartestületünk minden tagját meghívtuk az egyletünk javára f. hó 25-én tartandó tánczvigalomra. Minden fővárosi czipészhez kell, hogy eljusson felhívó szavam, mert nemcsak a már hivatkozott és fizető tagok érdekében, hanem az összes czipészek érdekében szólok. Azok érdekében fáradok az igazgatóságnak buzgó támogatása mellett. Ez alkalommal mégis leginkább azokhoz szólok, akik úgyis mindig nyitva tartják előttünk ajtajukat, nyitva tartják kérő szavunk befogadására füleiket, és megnyitják egyletünk számára zsebeiket. Tehát hozzátok szólok áldozatkész szaktársaim és ismét áldozatra hívlak benneteket. Rész alkalom ez nekem napjainkban, mert ismerem, mert érzem, mert részese vagyok a mostani veszedelmesen nyomasztó helyzetnek, és teljesen átélem annak súlyos voltát. Azonban nem csüggedek, hanem viselem ez áldásnélküli állapotot férfias kitartással, türelemmel és egy jövendő jobb kor eljövetelének erős reményével. Erősen bizakodom és remélek abban, hogy nem csak a czipész iparosságra, de Magyarország összes iparos polgárságára elkövetkezik a megváltás ideje. Igaz, hogy a megváltás munkájából nekünk is ki kell venni részünket, de ki is vesszük azt úgy, amiként a czipész iparosság mindig kivenni szokta, minden biztatás, ráerőltetés nélkül. Ez a tánczmulatság, melyre felhívtak benneteket kedves szaktársaim, ez is egyik munkarészlet a fentebb említett megváltási munkából. Nem merek a múlt század közepére és az utána következő 60-as évek czipészeinek és egyéb iparosainak életviszonyaira visszatekinteni, mert fájó érzéseknek kellene kifejezést adnom. (Azoknak nem kellett a nyugdíjegyletre gondolni.) Ily érzéseket pedig sem kelteni, sem tolmácsolni ez alkalommal nem kívánok. Jelenünkről sem kívánok többet mondani, mint már fentebb mondtam. A jövőbe pedig csak sejtelemmel, csak fátyolon át pillanthatunk, mert a jövőt a Mindenható Isten áldó vagy sújtó keze elfedi szemünk elől. A hit, a remény, e két isteni ajándék és gyarlóságunkból folyó vágyaink fátyolén keresztül szabad csak nekünk a jövőbe pillantanunk. És mit láthatunk e pillanat alatt? Anélkül, hogy prófétai ihlettel volnánk megáldva, látjuk az iparosság jövőjének ingadozó bizonytalanságát. Látjuk, hogy miként a jelenben, úgy még a jövőben is, jó ideig a legsúlyosabb terhek viselése mellett, napról-napra csak a reménység és türelem olajával leszünk kénytelenek sovány kenyerünket élvezhetőbbé tenni. Látjuk, hogy hiában reménykedünk és bizakodunk bárkiben és bármiben, ha magunk erejét fel nem ismerjük, ha önerőnket elfecséreljük, ha ezt az erőt fel nem használjuk. Mint legelőbb is mondom, erősen bizakodom abban, hogy jön, mert el kell jönni a magyar iparosság megváltása idejének. De azt is mondom, hogy e megváltási munkában nekünk iparosoknak is részt kell vennünk. Ez utóbb mondott szavakat nem lehet nekem elégszer ismételni. Ha a kiknek legfőbb érdeke volna, hogy egyletünk tagjaivá legyenek és mégis hagyják felhívó szavunkat pusztába kiáltó szózatként elhangzani, kihez forduljak hát, ha nem ti hozzátok kedves barátim, kik a jó ügy mellett máris testvériesen csoportosultatok ? Jöjjetek tehát f. hó 25-én nyugdíjegyletünk tánczvigalmára, nemcsak azért, hogy vigadjunk, hanem azért, hogy részt vegyünk azon jövő előkészítésében, mely aggkorunk kétes bizonytalanságát enyhíti, sőt e bizonytalanságot megszünteti. Jöjjetek mindannyian, kik már tagjai vagytok nyugdíjegyletünknek, ha csak egy pillanatra is e tánczvigalomra, e nagy találkozóra azért, hogy bebizonyítsátok úgy az az ügyhöz, valamint annak vezetőihez való ragaszkodásokat és bizalmatokat. Ne tartsatok attól, hogy ipartestületünk helyiségei nem lesznek képesek bennünket befogadni. Erről biztosítok mindenkit azzal a kijelentéssel, hogy nem jöhet oda a jó ügy iránt érdeklődő annyi jó ember, amenynyit e helyiségek a mi meleg barátságunk mellett be ne tudna fogadni. Addig is az Isten áldása legyen munkátokon. Várlak mindnyájatokat f. hó 25-én igaz barátsággal a nagy találkozóra. Krazsof János a Rokkant-egylet elnöke 1902