Magyar Czipész-Ujság, 1902 (12. évfolyam, 2-24. szám)

1902-01-15 / 2. szám

4 MAGYAR CZIPÉSZ-ÚJSÁG, egészen eltekintve attól, hogy a tulajdonképeni Goodyear gépek csak kölcsönkép kaphatók, így tehát ezekkel a gépekkel való rámás czipők termelése nem mindenkinek lehetséges. Azért nagy előnyére válnék a kis- és közép­­üzemnek és nagyon megkönnyítené neki a versenyt, ha a talpvarrógépek lehetővé tennék neki, hogy finom és könnyű lábbelit jutányos árak mellett termelhetne. A „könnyű“ jelzőre finom czipőnél különös súlyt fektetek és a géppel varrott rántás czipő épen ebben a tekintetben felelhet meg minden kívánalomnak. A rámás varrott czipő azonban másként is kellemesebb viseletet nyújt, mint a közönséges átvarró géppel varrott czipő. A belseje tiszta, a talpbélés sima. A rámaöltés a talp által védve van és a viselésben nincs erősebb strapának kitéve és a varrást géppel is meg lehet csinálni, hogy sohasem enged. A czipőt több ízben meg lehet talpalni, a­nélkül, hogy a rámaöltések szenvednének vala­mit és az ilyen újólag talpalt czipők is csinosak ma­radnak. A rámás varott czipőknél a talpnak nincs szük­sége oly széles bevágásra (risz) mint az átvarrottak­­nál. A duplázás végig egyenletesebben varrható a gép­pel, mint a kézzel- De a rámás alja egészben jobb és így drágább anyagot igényel és itt tűnik ki különösen az átvarró gép értéke. Több mint egy negyed százada múlt, hogy az első talpátvarró gépek Amerikából Európába hozattak és alap­ját vetették annak az óriási gyári czipőiparnak, a­mely az európai kontinensen ezer meg ezer munkásnak ke­nyeret biztosít. Mit teremtett azóta a soha teremteni, feltalálni meg nem szűnő emberi szellem ! Az a renge­teg sok segédgép, a­mely ma a gyári czipőiparnak ren­delkezésére állanak, fényes tanújelét adják annak. Hisz most a czipőgyártás minden munkáját gép végzi és pe­dig gyorsabban és egyenletesebben, mint az emberi kéz­zel lehetséges volna. És bizony újabb időben tartósság tekintetében sem áll mögötte a kézzel készített lábbeli­nek. így volt az kezdettől fogva ? Erre a kérdésre csak „nem“-mel lehet felelni. Csak ritkán sikerül a feltaláló­nak mindjárt tökéleteset teremteni; többnyire másnak marad fenntartva az első találmányt tökéletes­íteni vagy javítani. A legfontosabb és legtöbb időt igénylő munkák a czipőtermelésnél a szártűzések és az aljának a meg­erősítése. Megérthető tehát, hogy első­sorban olyan gé­peket igyekeztek teremteni, a­melyek ezt a munkát gyor­sabbá és olcsóbbá teszik. (Folyt. köv.) felhívás a Budapest székesfővárosi czipész ipartestület rokkant­egyletének tagjaihoz Tisztelt tagtársak! Ipartestületünk minden tagját meghívtuk az egyle­tünk javára f. hó 25-én tartandó tánczvigalomra. Min­den fővárosi czipészhez kell, hogy eljusson felhívó sza­vam, mert nemcsak a már hivatkozott és fizető tagok érdekében, hanem az összes czipészek érdekében szólok. Azok érdekében fáradok az igazgatóságnak buzgó tá­mogatása mellett. Ez alkalommal mégis leginkább azok­hoz szólok, akik úgyis mindig nyitva tartják előttünk ajtajukat, nyitva tartják kérő szavunk befogadására füleiket, és megnyitják egyletünk számára zsebeiket. Tehát hozzátok szólok áldozatkész szaktársaim és ismét áldozatra hívlak benneteket. Rész alkalom ez nekem napjainkban, mert ismerem, mert érzem, mert részese vagyok a mostani veszedelmesen nyomasztó helyzetnek, és teljesen átélem annak súlyos voltát. Azonban nem csüggedek, hanem viselem ez áldás­nélküli állapotot férfias kitartással, türelemmel és egy jövendő jobb kor eljövetelének erős reményével. Erősen­­ bizakodom és remélek abban, hogy nem csak a czipész iparosságra, de Magyarország összes iparos polgárságára elkövetkezik a megváltás ideje. Igaz, hogy a megváltás munkájából nekünk is ki kell venni részünket, de ki is vesszük azt úgy, a­miként a czipész iparosság mindig kivenni szokta, minden biztatás, ráeről­­tetés nélkül. Ez a tánczmulatság, melyre felhívtak benneteket kedves szaktársaim, ez is egyik munkarészlet a fentebb említett megváltási munkából. Nem merek a múlt század közepére és az utána következő 60-as évek czipészeinek és egyéb iparosainak életviszonyaira visszatekinteni, mert fájó érzéseknek kellene kifejezést adnom. (Azoknak nem kellett a nyug­díj­egyletre gondolni.) Ily érzéseket pedig sem kelteni, sem tolmácsolni ez alkalommal nem kívánok. Jelenünk­ről sem kívánok többet mondani, mint már fentebb mondtam. A jövőbe pedig csak sejtelemmel, csak fátyo­­lon át pillanthatunk, mert a jövőt a Mindenható Isten áldó vagy sújtó keze elfedi szemünk elől. A hit, a remény, e két isteni ajándék és gyarlósá­gunkból folyó vágyaink fátyolén keresztül szabad csak nekünk a jövőbe pillantanunk. És mit láthatunk e pilla­nat alatt? Anélkül, hogy prófétai ihlettel volnánk meg­áldva, látjuk az iparosság jövőjének ingadozó bizony­talanságát. Látjuk, hogy miként a jelenben, úgy még a jövő­ben is, jó ideig a legsúlyosabb terhek viselése mellett, napról-napra csak a reménység és türelem olajával le­szünk kénytelenek sovány kenyerünket élvezhetőbbé tenni. Látjuk, hogy hiában reménykedünk és bizakodunk bárkiben és bármiben, ha magunk erejét fel nem is­merjük, ha önerőnket elfecséreljük, ha ezt az erőt fel nem használjuk. Mint legelőbb is mondom, erősen bizakodom abban, hogy jön,­­ mert el kell jönni a magyar iparosság megváltása idejének. De azt is mondom, hogy e meg­váltási munkában nekünk iparosoknak is részt kell ven­nünk. Ez utóbb mondott szavakat nem lehet nekem elégszer ismételni. Ha a kiknek legfőbb érdeke volna, hogy egyletünk tag­jaivá legyenek és mégis hagyják felhívó szavunkat pusztába kiáltó szózatként elhangzani, kihez forduljak hát, ha nem ti hozzátok kedves barátim, kik a jó ügy mellett már­is testvériesen csoportosulta­tok ? Jöjjetek tehát f. hó 25-én nyugdíjegyletünk táncz­­vigalmára, nemcsak azért, hogy vigadjunk, hanem azért, hogy részt vegyünk azon jövő előkészítésében, mely aggkorunk kétes bizonytalanságát enyhíti, sőt e bizony­talanságot megszünteti. Jöjjetek mindannyian, kik már tagjai vagytok nyug­­díjegyletünknek, ha csak egy pillanatra is e tánczviga­lomra, e nagy találkozóra azért, hogy bebizonyítsátok úgy az az ügyhöz, valamint annak vezetőihez való ra­gaszkodásokat és bizalmatokat. Ne tartsatok attól, hogy ipartestületünk helyiségei­­ nem lesznek képesek bennünket befogadni. Erről bizto­sítok mindenkit azzal a kijelentéssel, hogy nem jöhet oda a jó ügy iránt érdeklődő annyi jó ember, a­meny­nyit e helyiségek a mi meleg barátságunk mellett be ne tudna fogadni. Addig is az Isten áldása legyen munká­tokon. Várlak mindnyájatokat f. hó 25-én igaz barát­sággal a nagy találkozóra. Krazsof János a Rokkant-egylet elnöke 1902

Next