Magyar Czipész-Ujság, 1906 (16. évfolyam,1-24. szám)

1906-01-01 / 1. szám

1906. MAGYAR CZIPÉSZ-UJSÁG. Tessék megnézni egy két-három hétig viselt akár közönséges, akár finom amerikai czipőt és azonnal meg­látja, hogy rém módon ki van fordítva. A legutolsó magyar vásári czipő nem fordul olyan gyorsan ki mint az amerikai czipő, a­mi azért van, mert alakja a szó igaz értelmében a kihülést elősegíti. Hisz nincs a lábnak máshol helye, mint a külső balnál és folyton oda törek­szik. És épen az a különbség a mi jól, szakszerűen készített czipőink és az amerikai sablonok között. A mi czipőink a külső bütyöknél elegendő talpat mutatnak, úgy hogy a láb talpának ott jó elhelyezése marad, belül azonban ugyanannyi talp el van véve és a kaptán a nagy uj és a belső bab­ mellett bőségesen felső bőr van hagyva, úgy hogy a láb nincs kifelé szorítva, ha­nem befelé dőlve fekszik benne természetes állása sze­rint. A mi czipőinknél a belső bütyöknél a talp nem kunkorodik fel és nem dőlnek olyan otrombán kifelé, hogy a kis ujj a felső bőrhöz szorulva förtelmes tyúk­szemeket csináljon. Persze én a szakszerűen készített kisipari czipőt hasonlítom össze az amerikai czipővel és nem a kerepesi úti és hasonló alkalmatosságokat. Akinek kedve telik benne figyelje meg az amerikai czipőket és rájön, hogy nekem teljesen igazam van és egy cseppet sem érdemlik meg azt a dicséretet, ame­lyeket róluk czipészek elzengedettek. Közönséges, tagad­hatatlanul, ha jól megfizetik, jó anyagból készült bőr­dobozok azok , de nem kisipari szempontból megítélendő czipőtermékek, amelyek még mint gyári áruk és a mondott irányban javulásra szorulnak. Különben valami vigasztalót már is mondhatok e tekintetben. Az amerikai czipőbolt nem felel meg a be­léje helyezett reményeknek. A közönség úgy látszik maga is rájött arra, amire a czipészek nem jöttek rá, t. i. arra, hogy az amerikai czipő nem csak nem szép, de nem is jó, mert a kényelem csak az első pár napban van meg benne és azután mindig görbén jár benne az ember. Rájöttek erre maguk a Dorottya­ utczai amerikai boltosok maguk is és valamennyi jónevű budapesi czipész­­mesternél czipőket vásároltak, hogy azokat Amerikába küldve ott utánozzák. Ez tehát az amerikai czipők csődjét jelenti. F. G. fi mechanikai czipő-ipar. Irta : Roland, Majna-Frankfurt. A czipészet régi időktől fogva a fejlődés magas fokán állott és mivel a czipők, különösen a könnyű és elegáns lábbelik készítése bizonyos műérzéket, ügyessé­get és nagy gondot követel meg, ez a kézműipar, nem úgy mint a többi, pl. a fonó- és a szövőipar, régóta győzedelmesen állta meg a helyét a gépiparral szemben. A közönség a czipők gyári előállításának módja felől általában nincs tisztában. Azt tudják, hogy hogyan készülnek géppel a harisnyák, ingek és még más ruha­darabok, de kevés embernek van fogalma arról, hogyan kötik össze a talpat a czipőfelsőrészszel. Minden hölgy felháborodással utasítana vissza egy lánctöltéssel varrott ruhadarabot, mert mint szakértő, jól tudja, hogy az ilyen varrás csakhamar kibomlik. Másképen áll azonban a dolog az annyira fontos c­ipővel szemben, amely pedig az elhasználódásnak sokkal jobban ki van téve, mint öltözékük bármely más darabja. Ennél a közönség nem veszi észre, várjon tűzdelve vagy lánctöltéssel van-e megvarrva, mert az öltések a kész munkánál többnyire el vannak takarva és szélén­varrott árunál a szél a talppal annyira össze van kötve, hogy csak a javításnál ismerhető fel, hogy a szél tűzdelt vagy láczöltésekkel varrott-e. Tehát puszta föltevésre és jóhiszeműségre alapítva kell a láncz- vagy tűzdelt öltés­sel készült árut vásárolni. Az elegáns czipőnek könnyű­nek és mégis tartósnak és vízhatlannak kell lennie, az erős, használatra szánt czipő pedig akkor jó, ha simu­­lékony, vízhatlan és még­sem nehéz. A czipész mint kézműves, addig, míg szakmáját értő, iskolázott segédek fölött rendelkezett, jótállhatott arról, hogy készítményei ezen tulajdonságokkal bírnak. A czipőgyártó gépek be­hozatala óta azonban a jó segédek nevelődése elmaradt és a kézzel varró munkások száma annyira megfogyott, hogy csak kevés ember fizetheti meg a drága kézimunkát. A nagyközönség tehát többé-kevésbbé a gyári árura van utalva és így érdekkel bírhat reá nézve a mechanikai czipőáru-ipar utolsó 40 évi fejlődésének meg­ismerése.­­ Amikor 1868-ban az első talpvarrógép, melyet fel­találójáról Blake vagy Mc­Kay-gépnek is hívtak, Ameri­kában ismeretes lett, a kézműipar hátrányára kezdett a helyzet átalakulni, legalább Amerikában, ahol kevés jó czipész volt. Németországba ez a gép 10 évvel később jutott el, először szerényebb mértékban használtatott és fő­képen kivitelre szánt, olcsó czipőáru készítésére, mert ez a gép lánctöltéssel varrt és így a kézimunkát nem pótolhatta. Ha a varrás a lánczig elkopott, akkor az egész talp levált és a nedvesség a belsejébe hatolt. A helyesen gondolkozó közönség ezért az úgynevezett gyári lábbelit nagy bizalmatlansággal fogadta, ami még manapság sem oszlott el teljesen, mert még számos gyá­ros tudatlanságból, vagy takarékosságból ma is az el­avult lánctöltéses varrógépeket használja. Hogy a szakértő czipész vevőit erre a fogyatékos­ságra figyelmeztette és azt a maga érdekeinek megóvá­sára kihasználni igyekezett, az csak természetes és jogos dolog volt részéről. Csak további 10 év múlva tűnt fel egy reá nézve veszedelmes versenytárs és pedig az angol „John Keats“ által kitalált „vas-czipész“ alakjában és ha a czipészek addig a Mc­Kay ráczkötéssel varró gépek munkája fölött gúnyolódtak, most egyszerre aggodalmas képet csináltak, mert ennek a vas-kollegának meg van az a jó tulajdon­sága, hogy sohasem sztrájkol és anélkül, hogy elfáradna, nap-nap után 300 pár czipőt át tud varrni és pedig oly egyenletességgel, a két szál oly erős meghúzásával, amelyet kézzel lehetetlen volna véghezvinni. Emellett az ezen vas-czipész géppel készített czipők époly rugal­masak, vízhatlanok és tartósak, mint a kézzel előállított lábbeli. Az értelmes, a jövőre gondoló czipész és a­­ szakmabeli mester is, ki eddig nagyobb arányokban elő­állított elő kézimunkával czipőt, e segédeszközből hasz­not húzott és az azzal készített munkát kézimunka he­lyett adta el, miáltal iparának továbbfejlődésének alapját rakta le. A katonalábbelit is éveken keresztül ezzel a vas­­czipészszel készítették a különböző ezredműhelyekben, miután a szurkolt tűzdelt­öltések tartósságáról beható kísérletek alapján meggyőződtek és a hadügyminisztérium ily gépek beszerzését elrendelte. Manapság a német had­sereg számára a legújabb és legjobb gépekkel felszerelt nagy központi műhelyekben készül a lábbeli. A vas­­czipészszel varott czipők a „ Keats átvarrott“ megjelölést viselnek a Mc Kay-munkával szemben, mely utóbbi alatt átvarrott lánctöltésű munkát értenek.­ ­

Next