Magyar Építőművészet, 1944 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1944-01-01 / 1. szám
Lakástermelés a háborúban A háborús évek legélesebben előtérben álló, szociális és gazdasági szempontból is igen nagy horderejű kérdései közé tartozik a lakásépítés. Lehetetlen ezt észre nem vennünk, mert hiszen lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy a lakástermelés elkerülhetetlen csökkenésével szemben aránytalanul növekszik a lakásszükséglet. A kérdés megoldását illetően tehát a kormányzat és a közigazgatás a háborús viszonyok ellenére sem helyezkedhetik a tagadás álláspontjára, sőt a nehézségek közepette is minden lehetőt el kell követnie a lakásínség enyhítésére. Alapvető nehézség, hogy az építőanyagok előállítása csupán egyik részlete a háborús fontosságú termelésnek, azt tehát nem fokozhatjuk tetszésünk szerint. A helyes egyensúly megállapítása pedig nem könnyű feladat. A rendelkezésre álló építőanyagnak azután csak azt a hányadát fordíthatjuk lakástermelésre, amely a honvédelmi igények kielégítése után fennmarad. Ebből következik, hogy a lakásépítés, de általában a magánépítkezés kérdését sohasem szabad a honvédelmi és az általános gazdasági érdekektől elkülönítve szemlélnünk. Mindenkor figyelemmel kell lennünk az összefüggésekre és kellő önmérsékletet kell tanúsítanunk. Ha viszont megtaláltuk és megtaláljuk a módot arra, hogy a lakásépítés a háborús teendők és gondok között se szűnjék meg teljesen, az anyaggazdálkodási közigazgatásnak oda kell hatnia, hogy a felszabadítható építőanyag a leggazdaságosabb felhasználás mellett s mindenkor a szociális szempontok érvényesítésével a legmegfelelőbb helyre kerüljön. Azoknál a lakásépítéseknél, amelyeket a közületek végez- ■ nek, eleve biztosítottnak tekinthetjük a szociális szempontok figyelembevételét, értve utóbbin az előállított lakások megfelelő bérszínvonalát is. Biztosítottnak tekinthetjük az anyag gazdaságos felhasználását is. A székesfőváros kislakásépítési tevékenysége például, de más közületeké is, egészen új és tanulságos lehetőségekre mutatott már rá az anyag gazdaságos felhasználása terén. Éppen a szociális szempontok, amelyeknek érvényesülésére háború idején különösen nagy súlyt kell fektetnünk, kívánják meg azt, hogy a szűkre szabott kereteken belül a magánnosok lakásépítkezésének is helyet adjunk. Itt megint fontos feladatok hárulnak az anyaggazdálkodási közigazgatásra, elsősorban az Anyaghivatalra és ennek elvi irányítójára, az anyaggazdálkodási tanácsra. Meg kell állapítani mindenekelőtt az építkezéseknek azokat a nemeit, amelyek A városkép i. Városok létesülése, azoknak kezdeti fokán természetesen semmiféle városszépítő, városképformáló elemeket nem vett igénybe. Teljesen és tisztán csakis a szükségszerűség vonta meg határát és formálta ki nagyságát, illetve megjelenési képét a születő városnak, és csakis az esetlegesen kedvező geográfiai fekvés biztosított neki megfelelő panorámát. Az ilyen városnak inkább a környező táj szépségének érvényesülése, semmint egy-egy tudatos városrendezési vagy szépítési szándék biztosította a festői tájba illő szép fekvését. Még a közelmúltban is a szép vidéken, egy-egy festői környezetben elhelyezkedő város panorámája kölcsönözte annak »szép város« jellegét. A dolog természetéből adódik, hogy ilyen panorámával rendelkező városokról csak ott lehetett szó, ahol a környezet dombos, függőlegesen tagolt hegyes vidék volt és ahol szép panoráma szemléletére lehetőség nyílott; vagyis, ha a város völgyben, domboldalon, hegy tövében létesült. Ezek a körülmények okozzák azt, hogy városaink panorámáját kialakítani vagy fejleszteni alig lehetséges, inkább csak arra lehet szorítkoznunk, hogy a meglevő szép távlati képet el ne rontsuk. A tájkép varázsa igen értékes atributuma egy-egy városnak, ámde ennek védelmében inkább csak a környezetbe oda nem illő épületek, házcsoportok építésének korlátozását s több efféle káros ötlet elhárítását igényelhetjük. Csak igen ritkán lehet szó pozitív értékemelő tevékenységről, így erdősítéssel és egyéb vegetáció telepítésével valamely célkitűzés szerint, mint pl. kilátó, üdülő, szanatórium, emlékmű létesítésével, azoknak a tervszerű tájképalakító elhelyezéséről. Mindezek a problémák csak ott jutnak felszínre, ahol a tájkép kialakulhat, ahol a geográfiai helyzet erre lehetőséget nyújt. Amennyire elég szűk korlátok közé szorul a tájkép kialakításában a szándékosság, s amennyire az ily tevékenységet, ha mégis lehetőség kínálkozik rá, a költséges nagyvonalúság jellemzi, annyira tág tere van a külső városkép a tájkép, * „ panorámával szemben, a belső városkép kialakításában a tervszerűségnek, a városszépítési akaratnak. Viszont *»( ennek költségei lényegesen kisebbek is, a lehetőség határain belül vannak. Az ilyen irányú jól átgondolt programm rövidebb-hosszabb idő alatt biztos eredményt hozhat. Bármennyire nélkülözhetetlenül a legalapvetőbb szükségessége is egy városfejlesztés lehetőségének a kifogástalan forgalmi úthálózat, a települési lehetőségek biztos kézzel megrajzolt övezeti beosztása és beépítési módjainak körvonalazása, mégis egy városnak karakterét, az emlékezetbe maradandó emléket véső belső táj képeit a jellemző városképek adják. A terek, az utcák, a nagy terek, a sugárutak, a bérházsorok, a családi sorházak, az egyes házak, az ikerházak, az utcavonal, az építési vonal, a city, a városszéli települések, az ipari övezetek, a sporttelepek alkotják. Kulisszáit, az azt lezáró horizontot a nézőponttól mért távolságok adják meg a városkép élvezetéhez szükséges .