Magyar Építőművészet, 1944 (43. évfolyam, 1-12. szám)

1944-01-01 / 1. szám

Lakástermelés a háborúban A háborús évek legélesebben előtérben álló, szociális és gazdasági szempontból is igen nagy horderejű kérdései közé tartozik a lakásépítés. Lehetetlen ezt észre nem ven­nünk, mert hiszen lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy a lakástermelés elkerülhetetlen csökkenésével szemben arány­talanul növekszik a lakásszükséglet. A kérdés megoldását illetően tehát a kormányzat és a közigazgatás a háborús viszonyok ellenére sem helyezkedhetik a tagadás álláspont­jára, sőt a nehézségek közepette is minden lehetőt el kell követnie a lakásínség enyhítésére. Alapvető nehézség, hogy az építőanyagok előállítása csu­pán egyik részlete a háborús fontosságú termelésnek, azt tehát nem fokozhatjuk tetszésünk szerint. A helyes egyensúly megállapítása pedig nem könnyű feladat. A ren­delkezésre álló építőanyagnak azután csak azt a hányadát fordíthatjuk lakástermelésre, amely a honvédelmi igények kielégítése után fennmarad. Ebből következik, hogy a lakás­építés, de általában a magánépítkezés kérdését sohasem szabad a honvédelmi és az általános gazdasági érdekektől elkülönítve szemlélnünk. Mindenkor figyelemmel kell len­nünk az összefüggésekre és kellő önmérsékletet kell tanúsí­tanunk. Ha viszont megtaláltuk és megtaláljuk a módot arra, hogy a lakásépítés a háborús teendők és gondok között se szűnjék meg teljesen, az anyaggazdálkodási közigazgatásnak oda kell hatnia, hogy a felszabadítható építőanyag a leggazdaságosabb felhasználás mellett s mindenkor a szociális szempontok érvényesítésével a leg­megfelelőbb helyre kerüljön. Azoknál a lakásépítéseknél, amelyeket a közületek végez- ■ nek, eleve biztosítottnak tekinthetjük a szociális szempon­tok figyelembevételét, értve utóbbin az előállított lakások megfelelő bérszínvonalát is. Biztosítottnak tekinthetjük az anyag gazdaságos felhasználását is. A székesfőváros kislakásépítési tevékenysége például, de más közületeké is, egészen új és tanulságos lehetőségekre mutatott már rá az anyag gazdaságos felhasználása terén. Éppen a szociális szempontok, amelyeknek érvényesülésére háború idején különösen nagy súlyt kell fektetnünk, kíván­ják meg azt, hogy a szűkre szabott kereteken belül a magán­­­nosok lakásépítkezésének is helyet adjunk. Itt megint fontos feladatok hárulnak az anyaggazdálkodási közigazga­tásra, elsősorban az Anyaghivatalra és ennek elvi irányító­jára, az anyaggazdálkodási tanácsra. Meg kell állapítani mindenekelőtt az építkezéseknek azokat a nemeit, amelyek A városkép­ i. Városok létesülése, azoknak kezdeti fokán természetesen semmiféle városszépítő, városképformáló elemeket nem vett igénybe. Teljesen és tisztán csakis a szükségszerűség vonta meg határát és formálta ki nagyságát, illetve meg­jelenési képét a születő városnak, és csakis az esetlegesen kedvező geográfiai fekvés biztosított neki megfelelő pano­rámát. Az ilyen városnak inkább a környező táj szépségé­nek érvényesülése, semmint egy-egy tudatos városrendezési vagy szépítési szándék biztosította a festői tájba illő szép fekvését. Még a közelmúltban is a szép vidéken, egy-egy festői kör­nyezetben elhelyezkedő város panorámája kölcsönözte annak »szép város« jellegét. A dolog természetéből adódik, hogy ilyen panorámával rendelkező városokról csak ott lehetett szó, ahol a környezet dombos, függőlegesen tagolt hegyes vidék volt és ahol szép panoráma szemléletére lehetőség nyílott; vagyis, ha a város völgyben, domboldalon, hegy tövében létesült. Ezek a körülmények okozzák azt, hogy városaink panorámáját kialakítani vagy fejleszteni alig lehet­séges, inkább csak arra lehet szorítkoznunk, hogy a meg­levő szép távlati képet el ne rontsuk. A tájkép varázsa igen értékes atributuma egy-egy városnak, ámde ennek védelmé­ben inkább csak a környezetbe oda nem illő épületek, ház­csoportok építésének korlátozását s több efféle káros ötlet elhárítását igényelhetjük. Csak igen ritkán lehet szó pozitív értékemelő tevékenységről, így erdősítéssel és egyéb vege­táció telepítésével valamely célkitűzés szerint, mint pl. kilátó, üdülő, szanatórium, emlékmű létesítésével, azoknak a tervszerű tájképalakító elhelyezéséről. Mindezek a problémák csak ott jutnak felszínre, ahol a tájkép kialakulhat, ahol a geográfiai helyzet erre lehető­séget nyújt. Amennyire elég szűk korlátok közé szorul a tájkép kialakí­tásában a szándékosság, s amennyire az ily tevékenységet, ha mégis lehetőség kínálkozik rá, a költséges nagyvonalúság jellemzi, annyira tág tere van a külső városkép a tájkép, * „ panorámával szemben, a belső városkép kialakításában a­­ tervszerűségnek, a városszépítési akaratnak. Viszont *»( ennek költségei lényegesen kisebbek is, a lehetőség határain belül vannak. Az ilyen irányú jól átgondolt programm rövidebb-hosszabb idő alatt biztos eredményt hozhat. Bármennyire nélkülözhetetlenül a legalapvetőbb szüksé­gessége is egy városfejlesztés lehetőségének a kifogás­talan forgalmi úthálózat, a települési lehetőségek biztos kézzel megrajzolt övezeti beosztása és beépítési módjainak körvonalazása, mégis egy városnak karakterét, az emléke­zetbe maradandó emléket véső belső táj képei­t a jellemző városképek adják. A terek, az utcák, a nagy terek, a sugár­utak, a bérházsorok, a családi sorházak, az egyes házak, az ikerházak, az utcavonal, az építési vonal, a city, a vá­­­­rosszéli települések, az ipari övezetek, a sporttelepek al­kotják. Kulisszáit, az azt lezáró horizontot a nézőponttól mért távolságok adják meg a városkép élvezetéhez szükséges .

Next