Magyar Fakereskedő, 1908 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-01 / 1. szám
6. oldal, Dél-Németország. A rajnai és délnémet deszkapiac helyzete még mindig bizonytalan és ezen okból a nagyobb kereskedők nem tudják magukat arra elhatározni, hogy jövő évi szállításra már most kössenek üzleteket, hanem inkább tartózkodó álláspontot foglalnak el és megvárják a helyzet kialakulását, mert arra számítanak, hogy az árak inkább csökkenni, mint emelkedni fognak. Daczára a kedvezőtlen vízállásnak, a manheimi kikötőből állandóan nagy mennyiségű délnémet deszkát szállítanak a közép- és alsórajnai állomásokra. Mannheimtól Köln-Duisburgig a hajófuvardíj 37—39 márka 10 tonnánként. A délnémet deszkatermelők körében a hangulat általában szilárd, az árak magasak és ennek a körülménynek kell betudni, hogy a nagykereskedők a vásárlástól tartózkodnak. A széles árú még most is élénk érdeklődés tárgya, míg a keskeny árúban alig van kereslet. A román, galicziai és bukovinai termelők körében a hangulat határozottan szilárd és az általuk kért árak az eddigieknél magasabbak. Az építési üzlet irányzata a legutóbbi időben nagyon nyugodt, a kereslet jelentéktelen, a kínálat azonban nagy. Ily körülmények mellett nem lehet azon csodálkozni, hogy az árak nyomottak voltak és ez a nyomás még mindig érezhető, noha a nagyobb feketeerdei fűrésztelepek az árakat fentartani igyekeznek. A vízi erővel dolgozó feketeerdei fűrészek nagy része most a vízhiány miatt szenved és kénytelen volt üzemét jelentékeny mértékben korlátozni. A szokásos tompaéllel bíró jegenye- és luczfenyőgerendákért most 41 — 43 W márkát fizetnek köbméterenként ab vagyon Mannheim. Az északi fehérfapiacokon az érdeklődés a jobb minőségű áru felé fordul; német vevők az eddiginél magasabb áralapon tekintélyes mennyiségű árut vásároltak. Amerikából az utóbbi időben csak kevés ajánlat érkezik, amit arra lehet visszavezetni, hogy Amerikában a termelést korlátozták. Külföldi fanemekből az utóbbi hetekben csak kis tételek keltek el. A felsőrajnai gömbfapiacz helyzete az utóbbi időben nyugodt volt, mert a rajnai és westfáliai fűrésztelepek a nagyobb vásárlásoktól tartózkodtak. Miután ezen fűrészek elegendő gömbfával vannak ellátva, nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy újabb bevásárlásokat eszközöljenek, még alacsonyabb árak mellett sem. A méretfa ára a mannheimi piacon ez idő szerint 27 V4— 27 Va márka köbméterenként Az alacsony vízállás következtében a gömbfatutajozás meg van nehezítve. Szakkörökben nagy érdeklődéssel tekintettek a november 30-án Augsburgban tartott gömbfaeladás eredménye elé, mert ezen árverés eredményéből szoktak következtetéseket vonni a piac helyzetének alakulására. Daczára annak, hogy a résztvétel az árverésen igen nagy volt, az eredmény az eladók szempontjából nem kedvező, mert az elért árak nem magasak. Örvendetes tény, hogy a kereskedők és fűrésztelepek a bevásárlásnál tartózkodó magaviseletet tanúsítanak és ezzel előmozdítják az üzlet szanálását és fejlődését. MAGYAR FAKERESKEDŐ Hírek. A Fatermelő és Fakereskedő Hivatalnokok Országos Egyesülete ez után is felhívja úgy a fatermelő- és fakereskedő-cégek, mint a hivatalnokok figyelmét az egyesület állásközvetítő osztályára, amely minden tekintetben megfelelő munkaerőket teljesen díjtalanul közvetít. )Árverések és árlejtések. (A szóbeli árverések külön meg vannak jelölve a „szóbeli“ megjegyzéssel.) Határnap Árvereztető Eladás, illetve szállítás tárgya Kikiáltási ár [ korona Jan. 3., esetleg 7. Gát, úrbéresek 169 db. tölgyfatörzs..................................................................... 14.207-70 Jan. 4. Szeged, máv. üzletvezetőség 10.000 db. 160 m. III. r. talpra szállítása.............................. Bánatpénz 5°/o Jan. 4. Szászsebes, erdőhivatal 3.200 m3 fenyőfa a bisztrai erdőgondnokság területén . . . 22.000 Jan. 5. Nagybánya, gróf Lónyai urad. igazg. Tölgy-, kőris- és szilfa............................................................ Bánatpénz 4.000 Jan. 8. Arad, máv. üzletvezetőség Az 1908. évben szükséges 8.000 db. III. r. talpfa szállítása Bánatpénz 5°/o Jan. 10. Lugos, erdőigazgatóság 1.141’13 m3 tölgy épületfa............................................................ 16.35986 Jan. 14. Beszterczebánya, erdőigazgatóság Tölgy- és fenyőfaállomány............................................................— Jan. 15. Beszterczebánya város Évi 4—5.000 m3 fenyő haszonja............................................... Jan. 15. Koprivnica, város 9.507 db. tölgyfa............................................................................. 894.170 Jan. 15. Szelistye-Száldobágy, község 1.336 m3 tölgy haszonfa és 648 m3 tűzifa.............................. 35.046 Jan. 16. Leibicz (Szepesm.), város 3.002'23 m3 fenyőfa és 149'58 m3 fenyőkéreg ...... 25.687 Jan. 16. Pleskuca (Aradm.), úrbéresek Bükk- és tölgyfa......................................................................... 8.734-60 Jan. 16. Barskaproncza, úrbéresek 1.302 db. jegenyefenyő törzs.......................... 14.150 Jan. 18. Nagydisznód (Szeben m.), község 1.743 db. tölgyfa............................................... 33.010-80 jan. 20. Nagykázmér (Zemplén megye), Gr. Berchtold Kázmér 4—5.000 db. tölgyfa . ................................... Jan. 21. Orosztelek, úrbéresek Tölgy- és bükkfa............................................... .......................... 140.000 Febr. 1. Bodrogkeresztur, urad, erdőhivatal Tölgy-, nyár-, fűz- és szilfa.......................... .......................... Bánatpénz 10°/o — Nagymihály, Stark Hermann 8—9.000 db. tölgyfa....................................... Örkény (Pest m.), uradalom 50 holdon levő tölgyfa-állomány................. — Szászrégen, Első tutajkereskedő-társ. A »Bisztra«-erdő faállománya...................... — Letenye, gróf Andrássy Sándor Vegyes faállomány...........................................— 1. szám. Az Országos Erdészeti Egyesület igazgató-választmánya folyó hó 20-án Bánffy Dezső báró elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a Horváth Sándor-alapítvány jutalomdíjat Laitner Elek miniszteri tanácsos, beszterczei erdőigazgatónak ítélte oda a magyar erdőgazdaság gyakorlati művelése terén és a Besztercze-Naszód vidéki erdők czéltudatos és eredményes igazgatása által szerzett érdemei elismeréséül. Elhatározta a választmány, hogy egy országos erdőgazdasági tanács létesítése ügyében felír a kormányhoz. A tanács hivatása lenne az erdőgazdaságot érintő közgazdasági kérdésekben a kormánynak véleményt adni. Végül elhatározta a választmány, hogy a törvényszéki aljegyzői állásoknak eltörlése kapcsán újból kéri a XI. fizetési osztályba sorozott erdészjelölti állásoknak a X. fizetési osztályba való átsorozását. Kereskedők Évkönyve. Az »Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülése czímen rendszeresítendő kiadványának most jelent meg az első, 1908. évi kötete és tartalmának bőségével, czélszerű összeállításával, valamint közleményeinek értékességével mindenképen igazolja azt a nagy érdeklődést, amelyet már az évkönyv kiadásának hire keltett. Az évkönyvnek különös jelentőséget kölcsönöz, hogy az O. M. K. E. minden tagja, 12.000 magyar kereskedő, tagsági járuléka fejében kapja meg. Arról hogy mi vezette az egyesülést az évkönyv kiadásánál és milyen programmal indítja útjára, az egyesülés elnöksége az első évfolyamot bevezető előszóban ad számot, mindenekelőtt utalva arra, hogy a »Kereskedők Évkönyvével« az O. M. K. E. új kapcsot kíván létesíteni a magyar kereskedők és országos szervezetük között, oly segédeszközt adván a kereskedők kezébe, amelynek gyakorlati tevékenységük körében lépten-nyomon hasznát vehetik. Az Évkönyv most megjelent kötetének megírásánál számos kiváló szakember működött közre és az Évkönyv szerkesztői szerencsésen tudták megválasztani és megnyerni a főfontosságú témák tárgyalására azokat, akik egyrészt hivatásuk folytán e kérdések körében állanak, másrészt azokkal tanulmányok alapján és irodalmilag elismert alapossággal régebben foglalkoznak. Az Évkönyv tetszetős kiállításban a Franklin-Társulat nyomdájában készült. A könyvkereskedésekben 2 koronáért kapható. A Székely erdőipar r.-t. 1906/7. üzletévi első mérlegét 1907. október 31-én 193.446 K veszteséggel zárta. Ugyanis a bruttó bevétel 1.046.604 K volt, míg a költségek 628.245 és a leírások 611.806 K-t emésztettek fel. Itt említjük meg, hogy a társaság vezérigazgatójává Spitzer Náthánt fogják kinevezni, ki a Bäck és Spitzer fakereskedő czégnek tagja volt, mely csikmegyei erdőségeit legutóbb az Unió erdőipar r.-t.-nak adta el. A Kisjenői fatermelő r.-t. decz. 17-én rendkívüli közgyűlést tartott Budapesten, új igazgatósági tagok választása czéljából. Az igazgatóság új tagjai Laendler Aladár és Hartenstein Jenő, a Laendler-czég tagjai, továbbá a Magyar kereskedelmi r.-t. elnök-igazgatója Elek Pál lett. BRAUNBERNÁTESTÁRSA ! Telefon 528. FIUME Sürgöny-czim: Bernardo a Magyar Tengerparti Cementgyár r.-t. Fiume-Buccari vezérképviselői • szállítanak legnagyobb szilárdságú , príma minőségű portland-cementet • egyenlő súlyú zsákok és hordókban az ország minden részébe, Keményfát, fűrészárut és gömbfát, ____________________ szlavóniai tölgyet és szilt, továbbá kőrist, juhart, jegenyét, diót, hárst, cseresznyét, körtét stb. és minden egyéb keményfát, de csak jó minőségűt, készpénzfizetés mellett vásárlunk. Szives ■ - ajánlatot kér fakereskedő czég --Herzog" & Söhne Wien, X., Favoritenstrasse 181.