Magyar Gépipar, 1899 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1899-01-01 / 1. szám
a legnagyobb kazántelepeknél, ahol ily berendezés által a fűtőszemélyzet számát felére, sőt harmadára is redukálni lehet. Ezen tüzelési berendezések egy további nagy hátránya, hogy a változó üzemviszonyokat nehezen tudják követni, s kifogástalanul csakis egy bizonyos égési gyorsasággal működnek. A füstemésztés szempontjából ezen tüzelés a közönséges síkrosélyú tüzeléshez képest általában haladást jelent, mert a szén folytonosan s aránylag jóval kisebb tömegekben dobatik fel s igy elmarad a hirtelen gázfejlődés is, amely a síkrostélyoknál közvetlen a feldobás után keletkezik; miután azonban az elégetés sorrendje a legtöbb mechanikus tüzelésnél ugyanolyan marad, mint a közönséges síkrostélyoknál, azaz a friss jég először a már gáztalanított parázshoz jut, s csak később, miután oxygénjének java része leköttetett, a gázdús friss szénhez, ennek következtében a füstgázok s a nehezen égő korom elégetése csak ritkán sikerül teljesen. A kézi tüzeléshez legközelebb állnak a szóró szerkezetű szénfelhányók. A 8—11. ábrák Leach szerkezetét mutatják. A közönséges síkrostély előtt van felszerelve a szóró készülék, amelyet a transmisszió hajt. A szén a felső tölcsérből egy tolattyúszerűen ideoda mozgó elosztó szekrénybe jut, innen pedig ráhull a szóró lapátokra, amelyek perczenként kb. 500 fordulatot téve, belehajtják a tüzelő térbe. A rostély elején egy lengő lap van ; ebbe ütközik a behányt szén, hogy azután lepattanva, mint széneső hulljon a rostélyra. Egyenletes szénelosztás csakis egyenletesen darabos szénnel lehetséges, mert a súlyosabb, nagyobb darabok messzebbre repülnek s a rostély hátsó részén gyakran egész szénhegyeket alkotnak, míg elől a rostély üres marad. Ez megtörténhet nemcsak akkor, ha a szén nem egyenletes, hanem ha a szén minősége változik, vagy esetleg megnedvesedik, amidőn a szóró szerkezetet folyton újra kell beállítani. Az üzemben a sok mozgó s részben óriási fordulatszámmal dolgozó alkatrész sok bajt okozhat, s nem valószínű, hogy a szerkezet tartósan kifogástalanul működjék. Jul. Wacker et Go. czég önműködő szénfelhányó szerkezetét a 12. sz. ábra mutatja. A gyűjtőtölcsérben van egy kavaró szerkezet, amely a szenet csekély mennyiségben tányérba ejti, ahonnan azt F lapát, S rugó által működtetve a rostélyra szórja. A rugót megfeszíti, egy háromféle magasságú emelkedésekkel ellátott forgókerék, amiáltal a rugó is háromféle intenzitással feszíttetvén, háromféle erővel löki el a szóró lapátot, s így a szenet a rostélyra egyenletesen szórja szét. A rugó állítható, hogy a szén darabosságához képest a dobás erőssége is szabályozható legyen. A szerkezet az előbb említettnél egyszerűbb és így megbízhatóbb, ámbár a rúgós szerkezet könnyen adhat üzemzavarra alkalmat. A szén adagolása mozgó rostélyok által szintén gyakran alkalmazott elv, a mechanikus tüzelési berendezéseknél. Az e csoportba tartozó szerkezetek közül leginkább elterjedt a Hodgkinson-féle. (13. ábra.) A szén a rostély előtt levő tölcsérből a lebocsájtó csatornába (2), innen pedig néhány, excenterek által mozgatott dugattyú (3) által tologatva, a kokszoló szekrénybe és folytatólagosan a rostélyra jut. A szén mozgásának sebessége s ezzel az elégetendő szén mennyisége a dugattyú mozgása által szabályozható. A rostélyrudakon elől kivágás van, a melybe egy fogazott rúd (8) kapaszkodik s ezeket folyton előre-hátra mozgatja, a mely mozgás következtében a szén lassan kint hátra csúszik a rostélyon, mig a teljesen kiégett hamu hátul a hamuszekrénybe esik. A szerkezet ezen rövid leírásából is kitűnik, hogy a rostélyon teljesen egyenletes szénelosztást alig fogunk kaphatni ; elől a szénréteg mindig jóval magasabb lesz, mint hátul, aminek következménye azután, hogy a rostély huzamellenállása elől nagyobb lesz és igy elől felületegységenkint kevesebb levegő tódul át mint hátul, pedig a helyes elégetés szempontjából fordítva kellene lenni, miután elől még aránylag gázdús szén van, hátul pedig már kokszolódott és jórészt kiégett parázs. Ha tehát a szenet teljesen el akarjuk égetni, akkor feltétlenül nagy légfölösleggel kell dolgoznunk, ami a kémény által okozott hőveszteséget növeli. Ugyancsak nehézséget okoz, a rostély mozgását úgy állítani be, hogy csak teljesen kiégett hamu essék le hátul ; ha az elégetés gyors, úgy hátul a rostélyok csupaszok maradnak, ha pedig lassú, úgy könnyen még ki nem égett parázs jut a hamuszekrénybe. A szénnek csavarok által való adagolása szintén gyakran és szívesen alkalmazott szerkezet. A Schulz- és Röber-féle szerkezetnél (14—15. ábrák) két transmissió hajtotta végtelen csavar mozgatja a szénadagoló csigákat, amelyek a szenet az elől levő tölcsérből a sajátságos teknő formájú mellső rostélyra juttatják, ahonnan a szén folytatólagosan a hátsó, erősebben lejtő rostélyra kerül. Az áttétel megváltoztatása által az adagolás könnyen szabályozható, azonban azt alig lehet elérni, hogy a szénelosztás rostélyon egyenletes legyen ; ezen szerkezet a fűtőknek folyton dolgot ad, mert a szenet kotró vassal folyton szét kell teregetni, egyszerű kivitele azonban figyelmet érdemel. Az önműködő síkrostélyos szénadagoló 1899. január 1. MAGYAR GÉPIPAR