Magyar Gépipar, 1904 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1904-01-01 / 1. szám
1904. január 1. MAGYAR GÉPIPAR Hirdetési rovatunkat lapunk olvasóinak szíves figyelmébe ajánljuk, hiszem az egyesület nevében is , hogy semmi esetre sem állunk meg a kongresszusnál, mert hiszen természetes, hogy a kongresszus csak arra szolgál, hogy az általános bajok, sérelmek és a kívánságok megismertessenek, az ezzel szemben követendő eljárás megvitattassék, amelynek kivitelét az egyesület vállalná magára. Az egyesület igenis kötelességet vállal minden a kongresszuson elfogadott javaslatoknak felterjesztéséért, amely ügyekben magát exponálni is tartozik, de semmi esetre sem vállalhat kötelezettséget annak teljesítésére is, mert hiszen arra csak kizárólag a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium hivatott, akire az egyesület sem befolyást, sem pressziót nem gyakorolhat, csupán saját szempontunkból, saját intencziónknak megfelelően véleményt adhat. De teljesen felesleges is minden befolyás akkor, amidőn a kereskedelemügyi minisztérium élén Hieronymi áll, az egyesület dísztagja, aki, és ezt nem az egyesület, hanem mint az államtól teljesen független polgár, magam nevében és meggyőződésből mondhatom, valósággal áldás reánk nézve és aki meg fogja hallgatni és meg fogja fontolni sérelmeinket és készséggel fogja azt orvosolni is. A jelenben adott viszonyok között, az egyesület számbeli súlyának emelésére, illetve létszámának sokszorosítására kell vetni magunkat egész erőnkkel, sőt szükség esetén anyagi tehetségünkkel is támogatni, mert minden egyes taggal való szaporodás egy-egy talpalattnyi hódítás czéljaink megvalósításához. A dolog természetében rejlik, hogy csakis a szervezett, számban és értelmileg erős egyesület képes kellő sikerrel érdekeinkért síkra szállni, amely, ha teljes biztonsággal megvetheti lábait, maga felé vonzza a szervezetlen elemeket is olyannyira, hogy már rövid néhány év múltán az ország összes szakképzett gépészei egy imponálóan erős egészet fognak képezni. És ennek így kéne lenni! így kéne lenni pedig azért, mivel ebben megtalálna minden gépész azon forrást, amelyben sérelmeire orvoslást nyer, azon forrást, mely az ő érdekeinek mindig hű és éber őreként őrködnék felette, azon forrást, amelyhez állás hiányában elhelyezésért, esetleg támogatásért fordulhatna, ahol képzettségét emelhetné, művelhetné, ahol a gépészeket érintő minden dologról tudomást szerezhetne és ahol egy második otthont lelne. Sajnosan látom azonban, hogy ezen eszme iránt még mindig nincsen meg azon lelkesedő érdeklődés, amely az ily intézmény megvalósításához és fentartásához okvetlen szükséges. Keresni kell tehát elveink megvalósításának czéljából és az egyesület megalkotásának érdekéből azon eszközöket és módokat, melyek alkalmasak arra, hogy létrejöjjön azon társadalmi egybeolvadást is biztosító egyesület, mely magában, de egységes voltánál fogva is, elsősorban alkalmas és hivatott az elveink megvalósításának biztosítására és annak fentartására. Mert tagadhatatlan, hogy úgy, miként ma a viszonyok vannak, tovább fönn nem állhat, mivel nemcsak társadalmi pozíciónk, de sőt kenyerünk is veszélyeztetve van. Mert eltekintve attól, hogy a tanfolyamokon száz és száz teljesen szakavatatlan egyén vizsgázik, de különösen a vidéki vizsgálóbizottságok előtt szerzik meg rendkívül nagy előszeretettel a vizsgát olyan kétes existencziák is, kik a társadalom söpredékéből kikerülve, minden kvalifikáczió nélkül, a végszükségben nyúlnak eme, ma már mindenki által könnyen elérhető, oklevélnek csúfolt minősítéshez, hogy ezzel a szakképzett gépészek életfentartási forrását kimerítsék, őket társadalmilag diszkvalifikálják és megélhetésüket teljesen lehetetlenné tegyék. Hogy ez így van, azt mindenki tudja és hogy e gyülevész nép mennyire kihasználja az állam által nyújtott ezen kedvezményeket, az is ismeretes. Föltétlen szükséges tehát az ily sérelmek orvoslására valamely módot keresni, hogy ellene hathatósan védekezhessünk, sőt lehetőleg azt teljesen megszüntessük. Hogy azonban az egyesület a gépészi kar jogaiért síkra szálljon, azt csak úgy teheti, ha a szakképzett gépészi kar összesége eggyé tömörül, ténykedését együttesen, egyöntetűen, tervszerűen, kellő körültekintéssel és rendszeres elvek szerint alkalmazza. Állíthatom, hogy szakképzett gépészeink összesége át van hatva ennek szükségétől és a baj csak abban van, a kivitel csak azért késik, mivel hiányzik belőlük az egyesülés szükségességének tudata, idegenkednek minden újabb intézménytől és csak azt látom, hogy az egyesület megerősítésére, ezen reánk nézve nagy fontossággal sőt életkérdéssel bíró törvény gyors megváltoztatásának érdekében, a hazai gépészi kar nem buzdul fel s megnyugszik abban, hogy szaksajtónkban ittott megjelenő felszólalások, a pusztába elhangozzanak és a megoldást napról-napra elodázzuk. Sajnos, így van ez nálunk, hol a kitartásra képtelen, csak szalmalángként fellobbanó gépészgárda hamar feled, ritkán követel s még ritkábban emlékezik. De végre is határoznunk kell, meg kell tenni azon lépést, mely elveink megvalósításához vezet, meg kell keresni a kereskedelemügyi minisztériumot, hogy ügyünket hathatósan támogassa és ki kell mondanunk bátran, határozottan és visszvonhatatlanul, hogy akár emberi, akár társadalmi szempontból, kell, hogy a kormány segítégünkre jöjjön. Egyesületünk megszilárdításával sem az ipartörvényeket, sem a fennálló társadalmi rendet megingatni nem akarjuk, és a kormány sem tekintheti ellenségének hazánk egyik legfontosabb iparágát űző intelligens ipari munkások hatalmas és szervezett táborát, de nem tekintheti ellenségeinek azokat a szakképzett de teljesen állásnélküli, vagy sanyarú állásban lévő gépészeket sem, kik ahelyett, hogy a szoczializmus karjaiba vetnék magukat, nem akarnak egyebet tenni, mint megélhetésüket biztosítani. A kormánynak e körülményel számolni kell, mert hiszen az nem lehet feladata, az nem lehet czélja.