Magyar Gyáripar, 1911 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1911-02-01 / 1. szám
z első vidéki fiókjainknak még három gócponton való megszervezése, miáltal fiókjaink hálózata teljessé válik, s a „Magyar Gyáripar“ útján most már állandóvá tudjuk tenni egymással s a központtal való folytonos összeköttetésünket, melynek még sokszor igen nagy hiányát éreztük. Második szervezeti vonalunkon az új tavasztól várom azt, hogy Budapestre nézve a munkásközvetítés terén végre meg fogunk egyezhetni a többi munkaadó érdekeltséggel, annyival is inkább, mert Szövetségünknek régebbi munkaadó központi szakosztálya ma már az összes vállalatok közreműködése mellett átalakult a „Vállalati Pénztárak Országos Szövetségévé“ s így a más érdekcsoportokkal való érintkezésnek formai akadályai lehullottak. Szervezkedésünk harmadik tengelyét a kartelliroda megalakításában látom, mely különösen a berlini gyárosok szövetségében oly nagy eredményeket ért el. Ha mindezen nagy kérdésekben az új esztendő betetőzné szerény, de buzgó törekvéseinket, akkor nemcsak a magyar ipari élet konszolidációja terén tettünk hatalmas előhaladást, hanem Szövetségünk tizedik esztendejét úgy használtuk fel, hogy az első évtized végén a hazai gyáripar teljesen vértezve s önmagában egységesen veheti fel minden támadással szemben s minden vonalon a csatát. Feladatainkról. — Levél a szerkesztőhöz.Uj lapot inditasz útnak, közgazdasági lapot, harcos orgánumát a magyar ipar ügyének. Lapot, mely a mi igazságainknak eleven szavú hirdetője, a mi hitünknek téritő erejű prófétája legyen. Tanúja voltam, mikor rövid évek előtt néhány barátoddal szintén uj útra indultál. Akkor uj irodalmi lapnak keresztségét vállaltátok el és hivő fanatismussal vágtatok neki az irodalom csendes rengetegének. És a pihenő őserdőt csakhamar hangossá varázsoltátok, szavatoknak visszhangja támadt, uj énekesek keltek szárnyra uj dalokkal, uj rügyek nyíltak korhadtnak vélt fákon. Az irodalomnak uj Magyarországra támadt. Hasonló reményekkel indulsz-e most is útnak ? Hiszed-e, hogy az ügy, melyért szövetségünk évek óta küzd, át fogja-e járni a nemzet lelkületét, hiszed-e, hogy lapunk lesz a kürtő, melynek messze halló bugása a gépek mellé szólítja mindazokat, kik velünk együtt azonos hitvallással hiszik, hogy Magyarország jövőjének egy biztos útja van és ez az ország iparosodása. Úgy érzem, hogy az ország irodalmi renaissance-a nem maradhat elszigetelt tény, renaissancek mindenütt egyetemes kultúrjelenségek. Hazánkban is ma minden forrongásban van, új irányítást vár a közélet s fogékony szomjúsággal keresi az uj vizeket. Nem könnyű munkába fogtatok. Az ország hangos az ipar jelszavától, de e szavak nem mentek még át a nemzet vérébe. A közvélemény, mely hirdeti a magyar ipar szeretetét, az ipar képviselőire ezt a szeretetet semmi esetre sem terjeszti ki. Inkább irigységgel tekint az ipar egyes representatív ménjének nagy sikereire és nem látja azokat, kik évtizedek óta siker nélkül küzdenek, vagy pedig elbuktak a kezdés óráiban. A közvélemény csak az iparos haladását látja, nem érzi át, hogy minden ipartelephez ezernyi munkásnak jóléte, kulturális haladása fűződik, hogy a munkaadó sikere mindig a munkás emelkedését és a nemzet nagy mérlegének javulását is jelenti. A kartellekben a fogyasztás drágulásának eszközét látják és nem veszik észre, hogy ez az ipari életnek épen olyan nélkülözhetetlen eszköze, mint a modern gépóriások. Ha saját kartelljeink szervezetét lerombolva, külföldi kartelleknek nyitnánk kaput, őki cél nélkül ásnák alá iparunk alapjait s munkásainkat távol országba kergetnék. A subvenciókban csak az ingyen élvezett ezreket látják és nem veszik észre, hogy egy parányi vámvédelem a köznek részéről százszorta nagyobb áldozat és az egyén részére sokszorosan erősebb kedvezés. Sok hasonló előítélet, hasonló téves felfogás uralkodik még a közvéleményen. Ezekkel az előítéletekkel, ezzel az irigységgel, s a mindeneknél rosszabb közönnyel kell szembe szállnotok. De ez csak egyik fele munkátoknak. Nagy hivatás vár reátok az ipar világában is, mert hiszen az ipari világ sem áll azon a fokon, ahol azt látni szeretnék. Az agráriusok erejét olyan naggyá növelő együttérzés hiányzik a mi sorainkban. Mindenki azzal a kérdéssel foglalkozik csak, mely az ő szűkebb érdekkörét érinti. A vezetők kritikája, etikai mozgalmak lekicsinylése általános jelenség. Néhány év előtt a gyáriparosok szervezkedését vállveregető jóindulattal nézték és miután az évi mérlegekben nem lehetett e címen aktív tételt beállítani, sokan haszontalan tehernek tekintették. És ez az érzés még ma sem szállt el teljesen. Ma sem tudják iparosaink teljesen átérezni annak szükségét, hogy a közkérdésekkel és pedig az összes kérdésekkel a mi szemüvegünkön át foglalkoznunk kell, hogy a közélet vezetésében részt kell vennünk és hogy végeredményben az etikai eredmények is kihatnak a mérlegek alakulására. Másik hibánk az, hogy az ipar elaprózza erejét; kis egyesületek ambiciózus titkárokkal gomba módra szaporodnak, ami magában véve helyeselhető volna, de ahelyett, hogy növelnék az egésznek erejét, igyekeznek az életnedveket elszívni. Ezek ellen a törekvések ellen kell síkra szállnunk. Egységes ipari közéletet, egészséges ipari közvéleményt kell teremtenünk és ennek egységes meggyőződésével kell telíteni az ország közéletét. Bárcsak lenne lapotok ennek az iránynak diadalmas munkája. Baráti üdvözlettel ifj. Chorin Ferenc dr. Magyar Gyáripar 1. szám