Magyar Gyáripar, 1911 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1911-02-01 / 1. szám

z első vidéki fiókjainknak még három gócponton való megszervezése, miáltal fiókjaink hálózata teljessé válik, s a „Magyar Gyáripar“ útján most már állandóvá tudjuk tenni egymással s a központtal való folytonos összeköttetésünket, melynek még sokszor igen nagy hiányát éreztük. Második szervezeti vonalunkon az új tavasztól várom azt, hogy Budapestre nézve a munkás­­közvetítés terén végre meg fogunk egyezhetni a többi munkaadó érdekeltséggel, annyival is inkább, mert Szövetségünknek régebbi munkaadó központi szak­osztálya ma már az összes vállalatok közreműködése mellett átalakult a „Vállalati Pénztárak Országos Szövetségévé“ s így a más érdekcsoportokkal való érintkezésnek formai akadályai lehullottak. Szervezke­désünk harmadik tengelyét a kartelliroda megalakítá­sában látom, mely különösen a berlini gyárosok szö­vetségében oly nagy eredményeket ért el. Ha mindezen nagy kérdésekben az új esztendő betetőzné szerény, de buzgó törekvéseinket, akkor nemcsak a magyar ipari élet konszolidációja terén tettünk hatalmas előhaladást, hanem Szövetségünk tizedik esztendejét úgy használtuk fel, hogy az első évtized végén a hazai gyáripar teljesen vértezve s önmagában egységesen veheti fel minden támadással szemben s minden vonalon a csatát. Feladatainkról. — Levél a szerkesztőhöz.­­Uj lapot inditasz útnak, közgazdasági lapot, har­cos orgánumát a magyar ipar ügyének. Lapot, mely a mi igazságainknak eleven szavú hirdetője, a mi hitünknek téritő erejű prófétája legyen. Tanúja voltam, mikor rövid évek előtt néhány barátoddal szintén uj útra indultál. Akkor uj iro­dalmi lapnak keresztségét vállaltátok el és hivő fana­­tismussal vágtatok neki az irodalom csendes renge­tegének. És a pihenő őserdőt csakhamar hangossá varázsoltátok, szavatoknak visszhangja támadt, uj énekesek keltek szárnyra uj dalokkal, uj rügyek nyíl­tak korhadtnak vélt fákon. Az irodalomnak uj Magyarországra támadt. Hasonló reményekkel indulsz-e most is útnak ? Hiszed-e, hogy az ügy, melyért szövetségünk évek óta küzd, át fogja-e járni a nemzet lelkületét, hiszed-e, hogy lapunk lesz a kürtő, melynek messze halló bu­gása a gépek mellé szólítja mindazokat, kik velünk együtt azonos hitvallással hiszik, hogy Magyarország jövőjének egy biztos útja van és ez az ország iparo­sodása. Úgy érzem, hogy az ország irodalmi renaissance-a nem maradhat elszigetelt tény, renaissancek minde­nütt egyetemes kultúrjelenségek. Hazánkban is ma minden forrongásban van, új irányítást vár a köz­élet s fogékony szomjúsággal keresi az uj vizeket. Nem könnyű munkába fogtatok. Az ország hangos az ipar jelszavától, de e szavak nem mentek még át a nemzet vérébe. A közvélemény, mely hirdeti a magyar ipar szeretetét, az ipar képviselőire ezt a szeretetet semmi esetre sem terjeszti ki. Inkább irigységgel tekint az ipar egyes representatív mén­jének nagy sikereire és nem látja azokat, kik évtize­dek óta siker nélkül küzdenek, vagy pedig elbuktak a kezdés óráiban. A közvélemény csak az iparos ha­ladását látja, nem érzi át, hogy minden ipartelephez ezernyi munkásnak jóléte, kulturális haladása fűződik, hogy a munkaadó sikere mindig a munkás emelke­dését és a nemzet nagy mérlegének javulását is jelenti. A kartellekben a fogyasztás drágulásának eszközét látják és nem veszik észre, hogy ez az ipari életnek épen olyan nélkülözhetetlen eszköze, mint a modern gépóriások. Ha saját kartelljeink szervezetét lerombolva, külföldi kartelleknek nyitnánk kaput, ők­i cél nélkül ásnák alá iparunk alapjait s munkásain­kat távol országba kergetnék. A subvenciókban csak az ingyen élvezett ezreket látják és nem veszik észre, hogy egy parányi vámvédelem a köznek részéről százszorta nagyobb áldozat és az egyén részére sok­szorosan erősebb kedvezés. Sok hasonló előítélet, hasonló téves felfogás uralkodik még a közvélemé­nyen. Ezekkel az előítéletekkel, ezzel az irigységgel, s a mindeneknél rosszabb közönnyel kell szembe száll­­notok. De ez csak egyik fele munkátoknak. Nagy hivatás vár reátok az ipar világában is, mert hiszen az ipari világ sem áll azon a fokon, ahol azt látni sze­­retnék. Az agráriusok erejét olyan naggyá növelő együtt­érzés hiányzik a mi sorainkban. Mindenki azzal a kérdéssel foglalkozik csak, mely az ő szűkebb érdek­körét érinti. A vezetők kritikája, etikai mozgalmak lekicsinylése általános jelenség. Néhány év előtt a gyáriparosok szervezkedését vállveregető jóindulat­tal nézték és miután az évi mérlegekben nem lehetett e címen aktív tételt beállítani, sokan haszontalan tehernek tekintették. És ez az érzés még ma sem szállt el teljesen. Ma sem tudják iparosaink teljesen átérezni annak szükségét, hogy a közkérdésekkel és pedig az összes kérdésekkel a mi szemüvegünkön át foglal­koznunk kell, hogy a közélet vezetésében részt kell vennünk és hogy végeredményben az etikai eredmé­nyek is kihatnak a mérlegek alakulására. Másik hibánk az, hogy az ipar elaprózza erejét; kis egyesületek ambiciózus titkárokkal gomba módra szaporodnak,­­ ami magában véve helyeselhető volna,­­ de ahelyett, hogy növelnék az egésznek ere­jét, igyekeznek az életnedveket elszívni. Ezek ellen a törekvések ellen kell síkra szállnunk. Egységes ipari közéletet, egészséges ipari közvéle­ményt kell teremtenünk és ennek egységes meggyő­ződésével kell telíteni az ország közéletét. Bárcsak lenne lapotok ennek az iránynak diadalmas munkája. Baráti üdvözlettel ifj. Chorin Ferenc dr. Magyar Gyáripar 1. szám

Next