Magyar Gyáripar, 1915 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1915-01-01 / 1. szám
1- szám 3 maguknak, mely nagyurainknak a közjótékonyság terén jutott osztályrészül. A napokban Tisza István gróf a török félhold dolgában újból értekezletet hivott egybe ; meghívta az ország nagyurait, főpapjait, bankjait és nagygazdáit, az ipari képviseletekről megint csak megfeledkezett. Mi nem igen tehetünk ma egyebet — kicsinyes volna minden rekrimináció — mint hogy ezt ezen a helyen, mely az ipari érdekek érvényesi- tésére van hivatva — s idetartozik az ipar egyenrangúságának elismertetése — feljegyezzük magunk- nak. Abban a reményben, hogy háború után, mikor a háború előidézte terhek viseléséről lesz szó, ugyanilyen feledékenységet fog a kormány tanúsítani. Az új év gazdasági feladatai. Irta: dr. Grátz Gusztáv. A háború hatodik hónapjának elején fokozott gazdasági feladatok előtt állunk. Részben oly feladatok előtt, melyek még a háború befejezte előtt oldandók meg, részben olyanok előtt, amelyek a normális gazdasági állapotokra való átmenetei biztosítására szolgálnak. A háború folyama alatt a legfőbb gazdasági feladat az volt, hogy a termelés folytonossága, az ipari üzemek tevékenységének folytatása a hadviselés mindenek fölött álló érdekei által parancsolt nehézségek és korlátozások dacára is fenntartassék. Szövetségünk is a háború első napjától kezdődőleg erre a feladatra koncentrálta egész figyelmét és tevékenységének jóformán minden része ezt a célt szolgálta. Ma már megállapíthatjuk, hogy az összes számbajáró gazdasági tényezőnek ily irányú törekvése nem volt eredménytelen. A háború kétségkívül erősen megviselt egyik-másik iparágat, súlyos károkat okozott egyik-másik ipari üzemnek. Ha azonban Magyarország ipari termelését a maga egészében vesszük szemügyre, arra az eredményre jutunk, hogy a háború gazdasági életünkre nem volt azzal a romboló hatással, amelytől sokan tartottak és hogy általában véve az ipari termelés viszonyai minden nehézség dacára e pillanatban nem kedvezőtlenebbek, mint a háborút megelőző években, sőt itt-ott talán határozottan kedvezőbbeknek látszanak. A feladat azonban ma még megoldottnak nem tekinthető. A háború még nem ért véget, befejezésének időpontja ma még teljesen bizonytalan. Előrelátható, hogy minden következő háborús hónap it meg is fokozott nehézségeket fog az ipari termelés terén is előidézni. A legközelebbi nehézségek máris mutatkoznak. Az ipar rendelkezésére álló munkaerők az újabb népfölkelői behívások követkg ismét jelentékeny mértékben csökkenni . A rendesen külföldről hozzánk jutott nyakészleteknek korlátozott volta hétről-hétre ez érezteti a hatását és igy kivált ott, hol a hac szempontjából is szükséges nyersanyagokról van szó, mindinkább lehetetlenné válik, hogy az ipari üzemek a magánfogyasztás számára is dolgozzanak. Új körültekintő gondoskodásra van tehát szükség, hogy az ipari termelés teljesen meg ne béníttassék. Ha azonban az most felvetődő új problémák az irányadó tényezők részéről ugyanazzal a körültekintő gondossággal fognak megoldatni, amelyet az ipari termelés folytonosságának nagy érdeke a háború első pillanatától fogva megkívánt, akkor nem kételkedünk benne, hogy az új nehézségek sem fogják a magyar ipart teljesen megbénítani. Miután azonban előrelátható, hogy a közeljövőben egyes oly üzemek is érezni fogják a háború bénító hatását, amelyek eddig eléggé be tudtak illeszkedni a változott viszonyok keretébe, azért, ha nem akarjuk, hogy az ipari termelés a maga összességében kedvezőtlen képet nyújtson, fokozott mértékben kell oda törekednünk, hogy a háború kezdetétől fogva pangó egyes iparágak ott, ahol ez lehetséges, lábra állíttassanak. Ezek között ma is elsősorban említendő az építőipar, amelynek foglalkoztatásától az ipari üzemek igen nagy számának fellendülése és ezenfelül a kisipar megélhetése is függ. A háború kedvezőtlen gazdasági visszhatásai közül a legjelentékenyebb az, amely az építőiparnak a háborúval kezdődő pangásából állt elő, kivált ha az ezáltal érintett exisztenciák számát tekintjük. A feladat eddig nem volt oly égető, mert hisz a téli időszak beálltával az építkezések rendesen szünetelni szoktak. Ha azonban nem sikerülne, a tél elmúltával az építkezéseknek legalább bizonyos minimális keretek között való felvételét biztosítani, akkor tartani lehet attól, hogy számos gazdasági exisztencia tönkre fog menni és a nyomor és nélkülözés nálunk is fel fogja ütni a maga tanyáját. Ezért a velünk szövetségben álló államok gazdasági körei, ahol a háború hasonló hatással volt, ma mindinkább az építkezési tevékenység felvételének problémájára koncentrálják figyelmüket. Németországban az építőipari munkaadók és munkások együttes beadványnyal fordultak a Bundesrat hoz, kérve, hogy a már elhatározott építkezések folyamatba tétessenek és további új építkezések rendeltessenek el. Az építkezési tevékenység irányítására a munkaadók és munkások együttes központi bizottságot állítottak fel, amely mellett provinciális választmányok léteznek ; ezek a hatóságok messzemenő támogatásában részesülnek és oda törekednek, hogy a magánosok is építési megbízásaikat, különösen a javítási munkákra adott megbízásokat is, folytassák. Ezen tevékenység nagyban egészben eredményes is volt. Kivált a helyhatóságok, a vasútigazgatóságok és az állam mutattak nagy előzékenységet és az ezek által adott példa a magánépítkezésekre is ösztönzőleg hatott, annyira hogy helyenként — pl. az esseni kerületben — az építőiparban már bizonyos munkanélküliség is jelentkezett. Ausztriában az állam már a háború elején gondoskodott a középítkezések folytatásáról. Most a Niederösterreichische Handels und Gewerbekammer rendezett e kérdésben nagy Magyar Gyáripar