Magyar Gyáripar, 1925 (16. évfolyam, 1-11. szám)

1925-01-01 / 1. szám

1. szám. MAGYAR GYÁRIPAR bocsát a gyárvállalat rendelkezésére azzal a feltétellel, hogy a hitelt a vállalat kötvények kibocsátásával biz­tosítja. A hitel feltételei az általunk ismert konkrét esetekben még így sem voltak kedvezőknek mondhatók, amennyiben körülbelül azonosak voltak azokkal a fel­tételekkel, amelyek mellett ez időszerint rövidlejáratú hitelek kontrahálhatók. De ezeket a feltételeket is a magyar vállalatok szempontjából rendkívül súlyos­­bítja még az a körülmény, hogy a­ kötvények után elsősorban 100%-os, illetve ha a kölcsön tíz évnél hosz­­szabb időre terjed, 3%-os illetéket s azonkívül 10%-os tőkekamatadót kell fizetni, ami természetszerűen a ka­maton felül terheli még a magyar vállalatokat. Fő­­képen ennek folytán nincs is tudomásunk róla, hogy csak egyetlen esetben is ily kötvények kibocsátása iránt tényleges megállapodás jött volna létre és ilyen megállapodás, meggyőződésünk szerint, nem is remél­hető mindaddig, míg az ily kötvényeknek a tőkekamat és illeték révén való horribilis megterhelése lényege­sen nem csökkentetik. A helyzet valóban az, hogy az államkincstár szempontjából az illetéknek és a tőke­kamatadónak teljes elengedése sem jelent veszteséget, mert a jelenlegi megterhelés mellett a vállalatok ily kötvénykölcsönöket nem képesek felvenni, általános gazdasági szempontból és az ipari termelés szempontjá­ból pedig óriási jelentősége volna, hogy ily kölcsönök felvétele lehetővé tétessék. A tőkekamat és járadék­adó revíziója tudomásunk szerint amúgy is folyamat­ban van, másrészről pedig az illetéket illetőleg maga az alaptörvény, az 1875. évi XXII. tc. 2. §-ának 12. pontja provideálja, hogy a kötvényilleték indokolt ese­tekben törvényhozási intézkedéssel elengedhető, ami azóta tudvalévően számos esetben meg is történt. Kül­földi hitelnek jelzálogi biztosítása esetén is nagy mér­tékben megkönnyítené a külföldi hitelek igénybevéte­lét a tőkekamatadó eltörlése, amely amúgy is termé­szetszerűen minden esetben csupán a belföldi adóst terheli. Minden egyéb komoly lehetőség arra, hogy az ipar hosszúlejáratú külföldi kölcsönökhöz jusson, már nem kamat­kérdés, hanem inkább azzal a problémával függ össze, hogy a külföldi tőke miként értékeli a magyar ipar jövőjét és ennek megfelelően miképen és milyen formában hajlandó a magyar ipari termelésben köz­vetlen részesedés mellett részt venni. Itt kapcsolódnak bele azután mindazok az általános vonatkozású köz­­gazdasági meggondolások, amelyektől a magyar ipari termelés egész jövője függ, elsősorban az ipari terme­lést védő gazdaságpolitika elhatározottsága, a belső gazdasági viszonyok konszolidálása, az adótörvény­­hozás minden intézkedése, szóval minden kérdés és probléma, amely a magyar ipari termelés jövőjét de­terminálja. Egy céltudatos gazdaságpolitika, amely ki­zárólag törvényhozási felhatalmazások alapján intéz­kedik és a gazdasági életet minden váratlan megráz­kódtatástól megkíméli, ebben a vonatkozásban a leg­hatásosabb propagandaeszköz, amire általánosságban mindenesetre rá kell mutatnunk, anélkül, hogy ezúttal részletezésekbe bocsátkoznánk. Ilyen hatásos propa­ganda mellett nem is annyira hosszúlejáratú külföldi hitelekről, mint inkább külföldi tőkebefektetésekről lehetne szó, és kellene, hogy szó legyen, aminek elő­mozdítását a mai viszonyok között általános gazdasági szempontból legelsőrendű feladatunknak kell hogy te­kintsük. Ebben a tekintetben Németország példájára kell hivatkoznunk, ahol a belső konszolidáció előre­haladásával a hitelfeltételek szinte hónapról-hónapra javulnak és ezzel kapcsolatosan a külföldi tőke rész­vétele a német­­ ipari termelésben mind nagyobb mér­téket ölt. Egy kimutatás szerint, amelyet legutóbb kö­zölt a „Frankfurter Zeitung“, a kölcsöntétel az idén márciustól novemberig Frankfurtban évi 26.4% -r­ól fokozatosan október végéig 11.6%-ra szállt le és csak november elején emelkedett ismét 12.1%-ra. Kétségtelen, hogy a külföldi tőkéknek ilyen rész­vétele a magyar ipari termelésben elsősorban a rész­vénytársaságok írtján fog megtörténni részvényeknek külföldön való értékelése útján. Ebben az irányban történtek is kísérletek, amelyek azonban annak dacára, hogy éppen legjobb vállalataink a belföldi piacon két­ségtelenül aláértékelve vannak, csak igen mérsékelt eredménnyel jártak, ami főképen arra a körülményre vezethető vissza, hogy külföldön a szanálás első hó­napjai után nyilván még nem erősödhetett meg any­­nyira a bizalom a magyar ipar jövője iránt, hogy tőke­­befektetés céljaira magyar iparvállalatok papírjainak piacot lehetne teremteni. Minden intézkedés tehát, amely a belföldi piacon tényleg aláértékelt iparválla­latok részvényeinek értékét emelni alkalmas, fokozni fogja a külföld bizalmát, másrészről pedig elkerülhe­tővé teszi, hogy iparvállalataink részvényeiknek oly áron való értékelésével szerezzenek külföldi hiteleket, amely a részvények tényleges értékének nem felel meg. E­bben a vonatkozásban is hasonló a helyzet ahoz, amely a hosszúlejáratú hitelek kamatozásának tekinte­tében fennáll. A belföldi hitelt kérő vállalatok és a kül­földi hitelt nyújtó vállalatok szempontjainak össze­egyeztetésére­ talán nálunk is alkalmas eszköznek bizo­nyulna az a mód, amelyet sok tekintetben hasonló helyzetben Németország valósított meg a „convertible bonds“ intézménnyel. Ez az intézmény lehetővé teszi külföldi kölcsönök felvételét oly feltétel mellett, hogy a hitelező bizonyos idő — 1—2 esztendő — elmúltával igényelheti a tőke visszafizetését, vagy pedig válasz­tása szerint ugyanazon tőkével előre megállapított fel­tételek mellett részesedhetik a vállalatban, amelynek a kölcsönt nyújtotta. A hitelező, abban a reményben, hogy a vállalat fejlődése mellett egy későbbi időpont­ban tőkéjével a vállalatba való bekapcsolódása révén kilátása, lehet megfelelő nyereségre, bizonyára haj­landó lesz a kölcsön feltételeit akként megállapítani, hogy egy ilyen kölcsön nemcsak nem kockáztatja a vállalat rentabilitását, de termelésének erőteljes foko­zását is teszi lehetővé. Ha a jelen időpontban még nem is látja teljesen biztosítottnak az illető iparvállalat jövőjét és így belekapcsolódásáról dönteni nem tud, 1­2 esztendő alatt, a belföldi gazdasági viszonyok kon­szolidálásával, talán hajlandó lesz tőkéjével állandóan belekapcsolódni a magyar gazdasági életbe, aminek következményekép kétségen kívül más tőkék is keresni fogják a Magyarországon való elhelyezkedés lehetősé­gét. Az ilyen megállapodások törvényes előfeltételei­nek megteremtése a kormányzat részéről kétségen­kívül szintén nagy mértékben előmozdíthatná a ma­gyar ipar hiteligényeinek kialakulását. 5 DR- LIPTÁK ÉS TÁRSA RT. PESTSZENTLŐRINC " .....11,1 Vas­, ac­­sémöntvényesi nyersen és megmunkálva

Next