Magyar Gyáripar, 1930 (21. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
21. szám MAGYAR GYÁRIPAR szabad cselekvési jogukat tökéletesen fenntartják. E felfogás helyességét látszik igazolni egyebek között az a tény is, hogy még a kiviteli és behozatali tilalmak tárgyában tartott népszövetségi konferenciák is olyan kevés érdemleges eredménnyel végződtek, annak ellenére, hogy nagyon sok európai állam s Magyarország időrendben a legelsők között a behozatali és kiviteli tilalmakat tényleg megszüntették. A vámfegyverszünet tervének nyilvánosságra jutása óta azonban a nemzetközi vámpolitikában olyan jelenségek mutatkoznak, amelyek nagyon is meggondolandóvá teszik, váljon, helyes dolog-e, elvi szempontból, aláírni egy okmányt, amely a vámfegyverszünet címét viseli anélkül, hogy a vámfegyverkezést a legtávolabbról is érintené. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége az ilyen kollektív előbb vámrögzítést, később vámcsökkenést célzó tervekkel nem első ízben foglalkozik. Évek óta ismételten szerepeltek hasonló tervek a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara napirendjén s ügyvezető igazgatónk ismételten volt ezek referense a Nemzetközi Kamara magyar nemzeti bizottságában. A Nemzetközi Kamarához ezek a tervek többnyire osztrák forrásból kerültek. Legutóbb azzal a kérdéssel foglalkozott a Kamara, vájjon nem kellene-e s lehetne-e néhány fontos árucikk, így az aluminium, a vas, a cement, a papír és a bőr vámját kollektív nemzetközi megállapodások útján csökkenteni. Még előbb, 1927 legelején a genfi nemzetközi gazdasági konferenciát megelőzően szó volt Riedl Richard osztrák gazdaságpolitikusnak a tréve douaniére-hez egészen közelálló tervéről, amely szerint az államok kollektív szerződést kötnének, melyben arra köteleznék magukat, hogy bizonyos időtartam alatt vámjaikat egy bizonyos megállapított nívó fölé nem emelik, illetőleg egy megállapítandó nívóra leszállítják. Mindezekkel a tervekkel szemben a magyar nemzeti bizottság hozzájárulása mellett, s a külföldön is igen nagy visszhangot keltve lényegileg azt fejtettük ki, hogy a kétoldalú kereskedelmi szerződések egyre jobban erősödő és kiépülő rendszere sokkal hatásosabb módon szolgálja a nemzetközi forgalom megkönnyítését, mint az olyan kollektív szerződés, amelyhez sok állam csatlakozik ugyan, de különböző fenntartásokkal teszi a megállapodást hatálytalanná. A tréve douaniére texvével szemben nagyban és egészben ugyanazok a kifogások hozhatók fel, mint amelyekre az előzmények tárgyalása alkalmával nagyon részletesen rámutattunk. Míg azonban az előzetes tervezgetések magánemberek vagy pedig bár tekintélyes, de mégsem döntő jelentőségű testületek inkább teoratikus munkái voltak, azért hatásuk is elszigetelt maradt, addig annál figyelemreméltóbb módon jelentkezik ez az általunk előre látott hatás, ez a reakció most, amidőn az államok hivatalos képviselőit maga a Népszövetség hívja egybe a tréve douaniére tervezetének tárgyalására. Amint erre a szakemberek és a sajtó munkásai is ismételten rámutattak: a vámfegyverszünet hírére a legkülönbözőbb európai államok kezdeményeztek, sőt hajtottak végre igen lényeges vámemeléseket: Franciaország, Olaszorzág, Törökország, Németország és így tovább. Ausztria egyelőre, úgy látszik, visszalépett az agrárvámok s a lisztvám tervezett felemelésétől. Annál jellegzetesebben lép be most Csehország azon államok sorába, amelyek a nemzetközi fórumokon a szabadkereskedelem harcosai, odahaza pedig soha nem képzelt tökélyre fejlesztik a gazdasági nacionalizmust. A cseh parlament két nagy agrárpártja, kétségkívül a cseh kormány tudtával és előzetes hozzájárulásával, törvényjavaslat-tervezetet nyújtott be a képviselőház elnökéhez a legfontosabb agrárvámok felemelése és a behozatali jegyrendszer kiterjesztéséről. A javaslat azt kéri, hogy 100 kg-ként 60 csehkoronára emeljék fel a búza eddigi 30 csehkoronás szerződéses vámját; a rozs vámját 38 csehkoronáról 56 csehkoronára, az árpáét és zabét 34-ről 56 csehkoronára, a gabonából készült őrlemények vámját 70 csehkoronáról 150 csehkoronára. Ezek a tételek itt minimális szerződéses tételek lennének, s ezeknél magasabb volna az autonóm tétel. Javasolják továbbá az agrárpártok a különböző állati termékek vámjainak jelentős felemelését. Javasolják, hogy a búza, rozs és a serts árának jelentős csökkenése esetén külön vámpótlékkal emeljék fel időlegesen 2—2 hónapra az említett cikkek vámját. A behozatali jegyrendszert, ami tulajdonképpen export-prémiumot takar, ki akarják terjeszteni a gabonára és a liszten kívül az árpára, a malátára, élőállatokra, húsra, vajra, főzelékre és más mezőgazdasági termékekre. A mezőgazdasági termelés külön szubvencionlására évi 5 millió cseh koronát kérnek. Ez a vázlatosan ismertetett javaslat annyit jelent, hogy a Népszövetség vámbéke-akciójának kísérő zenéje gyanánt Csehország gazdasági harcot akar kezdeni a piacon érdekelt agrártermelő államokkal, elsősorban Magyarországgal. A javaslatban érintett vámtételek javarésze éppen a magyar szerződésben le van kötve, így a búza 30 csehkoronás vámja, a rozs 38 csehkoronás vámja, a liszt- és más őrlemények 70 csehkoronás tétele, az élőállatok és a sertés vámtételei, és így tovább. Ahhoz, hogy a cseh agrárpártok javaslatai érvényesüljenek, nem elég az, hogy a cseh kormány azokat kifejezetten magáévá is tegye, s hogy a parlament elfogadja és Csehországban törvényerőre emelkedjenek. Szükséges előbb, a Magyarországgal oly rendkívül hosszú és nehéz tárgyalások után, 1927 május 31-én kötött, alig két és fél éve érvényben levő kereskedelmi szerződést felmondani, az új tételeket Magyarországgal elfogadtatni, vagy pedig szerződésen kívüli, gazdasági háborús állapotba keveredni a Csehországba exportáló agrárállamokkal, a vámbéke gondolatának nagyobb dicsőségére. Mint említettük, február hónapban fognak összeülni Genfben a kormányok küldöttei, hogy megvitassák a vámbéke tervezetét. Kezdetben — utaltunk bevezetés gyanánt arra is — úgy látszott, hogy