Magyar Gyáripar, 1931 (22. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

6 MAGYAR GYÁRIPAR­ nak-­ veszélyeztetve, melyekért való küzdelem ezt a javaslatot megérlelte. A német rendelet beéri a köz­gazdaság és közjó érdekeinek veszélyeztetésével („ge­fährdet ein Vertrag oder Beschluss... die Gesamt Wirt­schaft oder das Gemeinwohl“), sőt igyekszik ezt a két fogalmat közgazdasági szellemben bővebben körülírni, hozzátévén a következőket: „Die Gesamtwirtschaft oder das Gemeinwohl ist insbesondere dann als gefähr­det anzusehen, wenn in volkswirtschaftlich nicht ge­rechtfertigter Weise, die Erzeugung oder der Absatz eingeschränkt die Preise gesteigert oder hochgehalten“ stb., stb. Hogy miért kell a magyar javaslatnak a köz­gazdaság- és közjó érdekén túlmenően a jó erkölcs és közrend fogalmait is kidomborítani, azt nem tudjuk megérteni. A javaslat utolsó bekezdése kötelezi a minisztert, hogy amennyiben közhatóság vagy köztestület kíván bírói eljárást, az ügyet kartelbizottság elé vigye. Ezt rendkívül veszélyesnek tartjuk az iparra, mert ezzel az ipar elleni agitációnak kiapadhatatlan forrása nyílik meg. Községek, városok, megyék, hatóságok és testü­letek közgazdasági hozzáértésüket állandóan az iparon fogják gyakorolni. Már ma is az iparellenesség az országmentés egy formája s a miniszter kénytelen lesz a kartelbizottsággal permanenciában lenni és ennek nyomása alatt állandóan cselekedni. A német rendelet, melyre a javaslat indokolásában hivatkozik, ilyen külön jogot csak a Landesregierungnak biztosít, de nem minden városnak, községnek, törvény által kreált tes­tületnek, intézménynek. A javaslat indokolása ott, ahol az egyeztető bizottságok intézményéről szól, azt mondja, hogy az ügyeknek ezek elé való utalását nem lehet kötelezővé tenni, mert ez a miniszteri felelősség elvébe ütközik. Szóval ott, ahol pedig gyakorlati eredmények érhetők el, nem lehet, de itt igenis lehet, ez nem ütközik a miniszteri felelősségbe. Ha ez a lehetőség megmarad, akkor az ipari termelésnek egy nyugodt perce sem lesz. Nem tudjuk elhinni, hogy e javaslatnak ez volna a célja. ad. 9. §. Feleslegesnek tartjuk, hogy a bíróság­ véle­ményadás és pláne szakértői vélemény felülvizsgálata végett a kartelbizottsághoz fordulhasson. A kartel­bizottság a miniszter szakértő fóruma és a miniszter rendszerint a kartelbizottság meghallgatása után viszi az ügyet a bíróság­ elé, vagyis amikor ez az ügy a bíró­ság elé kerül, már a kartelbizottságnak rendszerint egy preokkupált véleménye van az ügyről és a bíróság meg­keresésére legfeljebb ugyanez a véleményt ismételheti meg, amely semmivel sem tisztázza jobban a tényállást és nem segíti előre a helyes megoldást. Mi tehát ezt törölnék a javaslatból és semmiféle kötelezettséget nem állapítanánk meg a bíróságnak a szakértők tekinteté­ben. Olyan magasrangú bíróság, mint a Kúria, válassza meg szakértőit tetszése szerint. Inkább arra kellene gondolni — aminek eszméjét az idézett kartel­lpolitik­­szaktanácskozás pendíti meg —, hogy nem kellene-e a bíróságot törvényileg felhatalmazni arra, hogy a maga részéről is mindent tegyen meg az ügy barátságos egyességes elintézésére. Gazdasági ügyekben olyan ki­váló bírák közvetítése, mint amilyenek a Kúrián van­nak, különb eredményeket hozhat, mint egy bizonnyal igazságos, de végső soron eleven gazdasági életbe bele­metsző ítélet. Nem tudjuk azt a felfogást akceptálni, hogy a kincstár ellen a törvény alapján tett intézkedésekből kifolyóan ne lehessen kártérítési per­t indítani. Ez a végrehajtó hatalmat felmentené minden köteles gon­dosság alól és esetleg tisztára politikai térre terelné át a vállalatok exisztenciális problémáinak eldöntését. Könnyen úgy alakulhatna a dolog, hogy alaptalanul indítanának pert vállalatok ellen, hogy ezzel őket vala­mely politikai cselekedetre indítsák, a pert minden rizikó nélkül folytatnák le, mert hisz a végrehajtó hatalom már előre megkapta a felmentést arra az esetre is, ha keresete teljesen alapnélküli, sőt felelőtlen volt. Éppen így indokolatlannak kell mondanunk azt az intézkedést, mely a fiskus pervesztesége esetén is a per­nyertes vállalatra hárít­ja a perköltségeket.­­Mely az el­járás folyamán anyagilag nyilván alaposan meg lett károsítva.) A Pp. elveinek megfelelő alkalmazása helyes, azon­ban egy korrektúrával. A Pp. alkalmazásával a nyil­vánosság elve jár, holott itt olyan tárgyalásokról van szó, melyek folyamán a karteltagok rendszerint kény­telenek lesznek minden kalkulációjukkal és ezekre vonatkozó összes bizonyítékokkal előhozakodni, vagyis összes üzleti titkaikat a nyilvánosság elé vinni. Ez sen­kinek sem lehet érdeke, de viszont jelentős megkároso­­dását jelentheti az érdekelt gyáraknak, melyek akár­hányszor nyilván inkább lemondanak a védekezésről, mintsem, hogy üzleti titkaik ilyen felfedésére kénysze­­ríttessék magukat. Hogy az ilyen eljárás milyen kevéssé indokolt, arra csak megemlítjük, hogy pl. a magántiszt­viselők nyugdíjvalorizációjára, tehát egy összehasonlít­hatatlanul kevésbé fontos gazdasági kérdés elbírálására vonatkozó 1926 : XVI. tc. 8. §-a kimondotta, hogy az át­értékeléssel kapcsolatos kérdések elbírálására külön kijelölt kúriai tanács tárgyalásai nem nyilvánosak. ad. 10. §. Ez a szakasz a kartelbíróság közbenső in­tézkedései jogát állapítja meg, tehát azt a jogot, hogy a miniszter vagy kincstári jogügyigazgatóság előter­jesztésére ítélet nélkül is intézkedhet a kartelek dolgá­ban, felfüggesztheti a kartelből folyó összes vagy egyes kötelezettségek teljesítését anélkül, hogy tudná, hogy elkövetkező ítéletében milyen álláspontot fog elfoglalni. Elképzelhető, hogy a végítélet kimondja, hogy a kartel érvényes, egészben és részleteiben, mert nem ütközik a jó erkölcsbe és közrendbe. Ellenben a bíróság közbenső végzéssel már felfüggesztette a kartel tevékenységét vagy egyes intézkedéseit, ami azt jelenti, hogy vissza­taszítván az ipart a szabadverseny anarchiájába, ez tekintélyes károkat fog elszenvedni, melyen az sem segít, ha egyszer a bíróság meghozza rehabilitáló ítéle­tét. Aki részt vett egy kartel létrehozásában, az tudja csak elbírálni, hogy mit jelent egy ilyen organizáció­nak megbontása és hogy közbenső végzéssel felborít­­tatván, mennyire nem tudja jóvátenni ezt semmiféle ítélet. Rendesen igen bonyolult, hosszantartó vizsgálatot, tanulmányokat, a gazdasági viszonyokba való elmélye­dést kívánó kérdésekről van itt szó, amelyeknél a bírói munka komolyságával össze sem férő eljárás volna annak a megengedése, hogy bíróságaink felfüggesztő vagy tilalmi végzéseket hozhassanak és ezzel prejudi­­káljanak a későbbi érdemleges döntésnek, vagy okoz­zanak esetleg mérhetetlen anyagi károkat. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szétbontott, de végítélettel rehabi­litált kartelnek az előző szakasz értelmében még csak kártérítési joga sincs, úgyhogy a miniszter minden koc­kázat nélkül kérheti a bíróságtól a közbenső intéz­kedést. Az efajta közbenső intézkedés lehetőségét per­jogunk magánjogi ügyekben nem ismeri. A gyáriparon kell tehát kipróbálni ennek az új intézkedésnek az életrevalóságát; semmi baj, ha ezen vállalatok rajta­vesztenek. Amire a javaslat indokolása hivatkozik, az már mind a végrehajtás során való intézkedésekre vonatkozik. Az ipar tudomásul veszi, hogy az ilyen ügyek gyors elintézése céljából csak egyfokozatú ítél­kezés legyen és a fellebbezés ki legyen zárva. Ezt helye­seljük, sőt hivatkozunk rá, hogy ezt magunk kezdemé­nyeztük. De a közbenső intézkedés dezasztrózus lehető­sége ellen a leghatározottabban tiltakoznunk kell. Ilyen a német törvényben sincs, s erre a magyar javas­lat indokolása tévesen hivatkozik, a­ 13. §. E szakaszban foglalt intézkedések a köz­érdek védelmét nemcsak, hogy nem szolgálják, hanem direkt sértik és pedig azáltal, hogy a választott bíró­sági eljárást rendkívül megnehezítik, csaknem lehetet­lenné teszik és így egy fontos instrumentumtól foszt­ják meg a gazdasági életet, amely szakszerűségénél, eljárásának gyorsaságánál, az ügyek diszkrét kezelésé­nél fogva abszolút bevált, sőt ma a gazdasági élet rohamos folyamatában egyenest nélkülözhetetlen. Hogy miért van erre szükség, amikor a törvény teljesen a végrehajtó hatalom kezébe adja a kartelek felett való intézkedés jogát és teljesen a végrehajtó hatalomtól függ, hogy amennyiben az adminisztrációs szankciók nem elégségesek, vagy akár anélkül is, a kartelek dolgát a kartelbíróság elé vigye, hogy mi szükség azt az instrumentumot, amely eddig a kartel­tagok egymás közti vitáiban, vállalatok és harmadik személyek közötti vitában jól bevált, megfosztani leg­jobb kvalitásaitól, a gyors és diszkrét elintézési lehető­ségtől és ezáltal úgyszólván használaton kívül helyezni, mi ennek a rációja, milyen jogi, politikai vagy gazda- 1. szám.

Next