Magyar Gyáripar, 1933 (24. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1933 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1933-01-01 / 1. szám

A MAGYAR GYÁRIPAR­ ben nem mondhatok neked semmi olyant, amit te nem tudnál épen olyan jól, mint mi. Amikor ide, erre a helyre jöttél, akkor hazajöttél, egy olyan talajra tértél meg, amelynek minden végét évtizedeken keresztül magad segí­tettél megmunkálni. (Igaz, úgy van!) erről tehát én neked újat nem tudok beszélni. Én nem tudok neked újat beszélni arról, hogy ezt a széket, amelyben te most helyet foglalsz, a te édesapád szelleme lengi körül, az ő alkotó szelleme, az ő egy régi, Atlantis módjára eltűnt szép vi­lágnak legszebb értékeit konzerváló szelleme, mellyel a megművelte, hogy a magyar iparnak ügye ebben az or­szágban közügy lett, a gyáripar ebben az országban te­kintély lett és az a szék, amelybe most beültél, politikai faktor lett. Vagy tudnék neked mondani a másik kiváló szellemről, aki édesapád után következett az elnöki szék­ben, Fellner Henrikről, akinek finom lelkületével még telítve van a terem atmoszférája, aki atyád tradícióit a maga életének értékeivel feldúsítva, úgy oldotta meg a gyáripar feladatait és ezt a szövetséget úgy fejlesz­tette, hogy ma már ebben az országban, ahol a jövő men­tése érdekében a legkülönbözőbb tervek és koncepciók merülnek fel, olyan tervet el sem lehet gondolni, amely­ben ennek a gyáriparnak vezető helye nem volna. Én azt hiszem, minderről neked újat nem tudnék mondani, te erről többet mondhatsz, mert te voltál az, aki a gyáripar elgondolásait és célkitűzéseit kitervelni segítettél. Vagy beszéljek azokról a nehézségekről, a feladatoknak azok­ról az elháríthatatlan akadályairól, amelyek újabban fel­merültek? Ezekről gyakran beszéltünk egymás között, együtt komorodva el s együtt derülve fel egy-egy vilá­gosabb pont láttán. Minderről nem beszélek, azt azonban állíthatom, hogy a mai súlyos időkben jelentkező problé­máknak megoldásánál különösen szükség van azokra a kvalitásokra, amelyekkel te rendelkezel: az ítélőképesség gyorsaságára, amely az események türemtő zajlásában vezetőként szolgáljon a gyáriparnak és a te gazdag ta­pasztalataidra, amelyek nem állottak meg a kohók rosté­lyánál, hanem hazahozták a magyar közéletnek minden területéről, közgazdasági, politikai és kulturális területei­ről is mindazokat az értékeket, amelyekre szükség van, a mi ügyünk szolgálatában. És arra a kiváló tehetségedre, amelyről már Hegedűs Lóránt is megemlékezett, amely­­lyel el tudod érni azt, hogy az ellenünk irányuló szenve­délyek valósággal megjuhászodjanak, valósággal művé­szetté fejlesztvén a mindent megértés és sokat megbocsá­tás tudományát. De emellett tudjuk mindannyian és tu­dod te is, hogy küzdelmes időkben megvan az erőd a küzdelemhez is. A legsajátabb pátriádból hoztad ma­gaddal azt a tudományt, hogy a bánya sötétjét miként kell átváltoztatni világossággá és melegséggé. Bízunk benne, hogy azt a sötétséget is, amely ellenünk tör, a magyar gyáripar termelő világosságává, energiát szol­gáltató melegévé fogod átalakítani. Távol van tőlem, hogy én ma akadémiai recepciós beszédet mondjak. Az előttem felszólalók elmondottak itt mindent a te kvalitásaidról és arról, hogy mit várnak a te tehetségedtől. Én tehát nem teszek egyebet, mint hogy a Szövetség tisztikarának becsületes szolgálatait, barátságát és szeretetét ajánlom fel neked. Veled együtt, a te irányításod mellett akarunk dolgozni, hogy azokat a tradíciókat, amelyekkel ennek a Szövetségnek az ügyét, a gyáripar ügyét eddig vittük, továbbra is elevenen szol­gáljuk. Én mást nem is tudok ebben a pillanatban mon­dani. Nekünk bő alkalmunk lesz arra, hogy a feladatok­nak részleteit megbeszéljük, tehát azzal fejezem be fel­szólalásomat, hogy­­rendelkezzél velünk, mint ahogy en­gedd meg azt is, hogy mi is rendelkezzünk mindazokkal az értékekkel, amelyeket ebbe a székbe magaddal hoztál. (Nagy éljenzés és taps.) Szűkebb pátriád nyelvén mon­dom tehát: „Jó szerencsét!“ A jószerencse ígéretének vesszük azt a tényt, hogy a gyáripar megtalálta a maga vezető emberét. Míveld­te, hogy ebből az ígéretből va­lóság legyen. (Nagy éljenzés és taps.) Chorin Ferenc nagy éljenzés és taps között vette át ezután az elnöki széket és elmondotta székfoglaló be­szédét. Chorin Ferenc elnöki székfoglalója Mélységes megilletődéssel köszönöm azt a nagy me­legséget, mellyel "­fogadni méltóztatnak, melyből felém, áradni érzem hosszú évek szoros együttműködése alatt megerősödött barátságunkat és rokonszenvünket. Meg­tisztel és felemel a bizalom, mellyel fogadni méltóztat­nak és mely záloga lesz együttműködésünk harmóniájá­nak. Hálásan köszönöm azoknak szép szavait, kik a gyár­ipar érzéseit tolmácsolni szívesek voltak. Köszönöm Hege­dűs Lorántnak, aki már édesatyám oldala mellett állott és aki elméjének elmélyedő gondolkodásával és lelkének költői szárnyalásával a magyar közéletnek egyedülálló jelensége. Arra kérem és mindannyian kívánjuk, hogy minél tovább támogathatna engem és mindannyiunkat további küzdelmeinkben. Köszönetem szól Láng Gusztáv­nak, aki egy törzsökös magyar gyáripari vállalat élén áll és akiben mindannyian a munkás, alkotó iparos példaadó vezér férfiát tiszteljük. Végül szeretném különös meleg­séggel megszorítani Fenyő Miksa kezét, akivel immár három évtized óta összeforrott életünk pályája. E három évtized alatt velem együtt látták mint fejlődött édes­atyám kis titkárából a Szövetség nagy igazgatójává; ve­lem együtt látták kibontakozni éles judiciumát, nagy harci készségét, ritka tehetségét. Én már egy emberöltő óta érzem és élvezem kristálytiszta szívének, finom re­­megésű lelkületének különös melegségét és férfias ba­rátságát. Elismerő szavaik növelik azt a komoly elfogult­ságot, mellyel ezt a helyet elfoglalom. Gondolatom elsősorban azok felé száll, akik előttem viselték ezt a nagy tisztséget. Megelevenedik előttem elhúnyt utolsó elnökünknek képe, kinek márványba fa­ragott egyéniségét csak nemrég volt alkalmam e helyről méltatni és akinek elhúnyta ma is nyitott sebe a Szö­vetségnek. Fellner Henrik leszűrt bölcsességével, finoman acélos elméjével, nemes szívével nehéz éveinkben, súlyos viszonyok között szerencsésen tartotta kezében a Szövet­ség kormányát. És visszaszáll gondolatom s szívem leg­mélyebb érzése a távolabbi múltba: édesatyám felé, vissza abba a több mint harminc év előtti időbe, mikor az öregkor küszöbén már, de még töretlen erővel kon­­geniális emberekkel: Hatvany Sándorral, Leipziger Vil­mossal, Haupt-Stummerrel, Weiss Manfréddal együtt megalapította a Szövetséget. Mint fiatalember hallgató­ként részt vehettem az ő munkájukban, megszövegezhet­tem a Szövetség első alapszabályait és így tanúja vol­tam annak, mint forrott ki ezen felejthetetlen nagyjai­nak elméjében a Szövetség munkájának programja, hogy rajzolódott ki lelkünkben a Szövetség fejlődésének útja, és ma, egy emberöltő távlatából — mikor senki sincs már itt azok közül, akik útnak indították a Szó- 1. szám.

Next