Magyar Gyáripar, 1933 (24. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1933 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1933-01-01 / 1. szám
A MAGYAR GYÁRIPAR ben nem mondhatok neked semmi olyant, amit te nem tudnál épen olyan jól, mint mi. Amikor ide, erre a helyre jöttél, akkor hazajöttél, egy olyan talajra tértél meg, amelynek minden végét évtizedeken keresztül magad segítettél megmunkálni. (Igaz, úgy van!) erről tehát én neked újat nem tudok beszélni. Én nem tudok neked újat beszélni arról, hogy ezt a széket, amelyben te most helyet foglalsz, a te édesapád szelleme lengi körül, az ő alkotó szelleme, az ő egy régi, Atlantis módjára eltűnt szép világnak legszebb értékeit konzerváló szelleme, mellyel a megművelte, hogy a magyar iparnak ügye ebben az országban közügy lett, a gyáripar ebben az országban tekintély lett és az a szék, amelybe most beültél, politikai faktor lett. Vagy tudnék neked mondani a másik kiváló szellemről, aki édesapád után következett az elnöki székben, Fellner Henrikről, akinek finom lelkületével még telítve van a terem atmoszférája, aki atyád tradícióit a maga életének értékeivel feldúsítva, úgy oldotta meg a gyáripar feladatait és ezt a szövetséget úgy fejlesztette, hogy ma már ebben az országban, ahol a jövő mentése érdekében a legkülönbözőbb tervek és koncepciók merülnek fel, olyan tervet el sem lehet gondolni, amelyben ennek a gyáriparnak vezető helye nem volna. Én azt hiszem, minderről neked újat nem tudnék mondani, te erről többet mondhatsz, mert te voltál az, aki a gyáripar elgondolásait és célkitűzéseit kitervelni segítettél. Vagy beszéljek azokról a nehézségekről, a feladatoknak azokról az elháríthatatlan akadályairól, amelyek újabban felmerültek? Ezekről gyakran beszéltünk egymás között, együtt komorodva el s együtt derülve fel egy-egy világosabb pont láttán. Minderről nem beszélek, azt azonban állíthatom, hogy a mai súlyos időkben jelentkező problémáknak megoldásánál különösen szükség van azokra a kvalitásokra, amelyekkel te rendelkezel: az ítélőképesség gyorsaságára, amely az események türemtő zajlásában vezetőként szolgáljon a gyáriparnak és a te gazdag tapasztalataidra, amelyek nem állottak meg a kohók rostélyánál, hanem hazahozták a magyar közéletnek minden területéről, közgazdasági, politikai és kulturális területeiről is mindazokat az értékeket, amelyekre szükség van, a mi ügyünk szolgálatában. És arra a kiváló tehetségedre, amelyről már Hegedűs Lóránt is megemlékezett, amelylyel el tudod érni azt, hogy az ellenünk irányuló szenvedélyek valósággal megjuhászodjanak, valósággal művészetté fejlesztvén a mindent megértés és sokat megbocsátás tudományát. De emellett tudjuk mindannyian és tudod te is, hogy küzdelmes időkben megvan az erőd a küzdelemhez is. A legsajátabb pátriádból hoztad magaddal azt a tudományt, hogy a bánya sötétjét miként kell átváltoztatni világossággá és melegséggé. Bízunk benne, hogy azt a sötétséget is, amely ellenünk tör, a magyar gyáripar termelő világosságává, energiát szolgáltató melegévé fogod átalakítani. Távol van tőlem, hogy én ma akadémiai recepciós beszédet mondjak. Az előttem felszólalók elmondottak itt mindent a te kvalitásaidról és arról, hogy mit várnak a te tehetségedtől. Én tehát nem teszek egyebet, mint hogy a Szövetség tisztikarának becsületes szolgálatait, barátságát és szeretetét ajánlom fel neked. Veled együtt, a te irányításod mellett akarunk dolgozni, hogy azokat a tradíciókat, amelyekkel ennek a Szövetségnek az ügyét, a gyáripar ügyét eddig vittük, továbbra is elevenen szolgáljuk. Én mást nem is tudok ebben a pillanatban mondani. Nekünk bő alkalmunk lesz arra, hogy a feladatoknak részleteit megbeszéljük, tehát azzal fejezem be felszólalásomat, hogyrendelkezzél velünk, mint ahogy engedd meg azt is, hogy mi is rendelkezzünk mindazokkal az értékekkel, amelyeket ebbe a székbe magaddal hoztál. (Nagy éljenzés és taps.) Szűkebb pátriád nyelvén mondom tehát: „Jó szerencsét!“ A jószerencse ígéretének vesszük azt a tényt, hogy a gyáripar megtalálta a maga vezető emberét. Míveldte, hogy ebből az ígéretből valóság legyen. (Nagy éljenzés és taps.) Chorin Ferenc nagy éljenzés és taps között vette át ezután az elnöki széket és elmondotta székfoglaló beszédét. Chorin Ferenc elnöki székfoglalója Mélységes megilletődéssel köszönöm azt a nagy melegséget, mellyel "fogadni méltóztatnak, melyből felém, áradni érzem hosszú évek szoros együttműködése alatt megerősödött barátságunkat és rokonszenvünket. Megtisztel és felemel a bizalom, mellyel fogadni méltóztatnak és mely záloga lesz együttműködésünk harmóniájának. Hálásan köszönöm azoknak szép szavait, kik a gyáripar érzéseit tolmácsolni szívesek voltak. Köszönöm Hegedűs Lorántnak, aki már édesatyám oldala mellett állott és aki elméjének elmélyedő gondolkodásával és lelkének költői szárnyalásával a magyar közéletnek egyedülálló jelensége. Arra kérem és mindannyian kívánjuk, hogy minél tovább támogathatna engem és mindannyiunkat további küzdelmeinkben. Köszönetem szól Láng Gusztávnak, aki egy törzsökös magyar gyáripari vállalat élén áll és akiben mindannyian a munkás, alkotó iparos példaadó vezér férfiát tiszteljük. Végül szeretném különös melegséggel megszorítani Fenyő Miksa kezét, akivel immár három évtized óta összeforrott életünk pályája. E három évtized alatt velem együtt látták mint fejlődött édesatyám kis titkárából a Szövetség nagy igazgatójává; velem együtt látták kibontakozni éles judiciumát, nagy harci készségét, ritka tehetségét. Én már egy emberöltő óta érzem és élvezem kristálytiszta szívének, finom remegésű lelkületének különös melegségét és férfias barátságát. Elismerő szavaik növelik azt a komoly elfogultságot, mellyel ezt a helyet elfoglalom. Gondolatom elsősorban azok felé száll, akik előttem viselték ezt a nagy tisztséget. Megelevenedik előttem elhúnyt utolsó elnökünknek képe, kinek márványba faragott egyéniségét csak nemrég volt alkalmam e helyről méltatni és akinek elhúnyta ma is nyitott sebe a Szövetségnek. Fellner Henrik leszűrt bölcsességével, finoman acélos elméjével, nemes szívével nehéz éveinkben, súlyos viszonyok között szerencsésen tartotta kezében a Szövetség kormányát. És visszaszáll gondolatom s szívem legmélyebb érzése a távolabbi múltba: édesatyám felé, vissza abba a több mint harminc év előtti időbe, mikor az öregkor küszöbén már, de még töretlen erővel kongeniális emberekkel: Hatvany Sándorral, Leipziger Vilmossal, Haupt-Stummerrel, Weiss Manfréddal együtt megalapította a Szövetséget. Mint fiatalember hallgatóként részt vehettem az ő munkájukban, megszövegezhettem a Szövetség első alapszabályait és így tanúja voltam annak, mint forrott ki ezen felejthetetlen nagyjainak elméjében a Szövetség munkájának programja, hogy rajzolódott ki lelkünkben a Szövetség fejlődésének útja, és ma, egy emberöltő távlatából — mikor senki sincs már itt azok közül, akik útnak indították a Szó- 1. szám.