Magyar kalapos ujság, 1935 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám

/)! V/­ állva, eltelve új reményekkel és ú­j erőkkel, szeret­jük a múltat feledni, szeretjük temetni az­ ó év min­den emlékét és csak az új, az ismeretlen felé fordul tekintetünk, csak az új, az ismeretlen felé fordul minden gondolatunk és szeretetünk. De álljunk meg a küszöbön és vessünk egy röpke pillantást a múlt felé is. Talán érdemes is visszafordulni egy pillanatra, talán nyújt a múlt valami tanítást, meríthetünk valami tapasztalatot, amelyet felhasználhatunk további utunkon. Per­gessük vissza a filmet, az idő filmjét, az elmúlt év kezdetére és a mi kis szakmai közösségünk szem­szögéből nézve fussuk át madártávlatból az esz­tendőt. Az 1934­. év erős fagyban köszöntött be és ezt nemcsak az időjárásra értjük, amely 25—30 fok körül mozgott, hanem az üzleti hangulatra is. Bár a kalapszakmába évtizedes tapasztalat, hogy ka­rácsony után a forgalom megáll, ezúttal az üzlette­le­n­ség még feltűnőbb volt, mint egyébként, a vi­déki kereslet teljesen megszűnt és csak a nagyke­reskedelem dolgozott az elkövetkező tavaszi idény előkészítésén. Valljuk be (most már megtehetjük utólag), hogy a tavaszi üzlethez igen kevés remény fűződött. A húsvét igen korán, április 1.-ére esett és ezt általánosan rossz jelnek tekintették. Az ipa­rosság óvatos volt, félt a korai ünneptől, amely nem adott elég időt a tavaszi ünnep előtti forgalom le­bonyolít­ásaihoz. A kereskedelem, a múlt tapaszta­latai alapján, aggódva várta a tavaszt, amely a kemény és pénztelen tél s­lán nem ígért üzletet. V.s íme, mi történt. Az évtizedes tapasztalat megbu­kott, az aggódók tévedtek, a jóslatok nem váltak be. Nem kellett más, csak néhány szerencsésen megalkotott rendelet, egy kis adókönnyítés, az istenáldotta magyar földbe vetett hit és a fagyos télből kivirult a legszebb magyar tavasz, tele új reménnyel, munkakedvvel és akarással. Hosszú évek óta nem volt olyan forgalmas tavaszi üzlet, mint az elmúlt esztendőben. Csodálatosan enyhe márciusi időben erős tempóban indult meg és mondhatjuk, hogy szinte megszakítás nélkül, át­nyúlt a forgalom a kora őszi idénybe is. Szeptem­ber közeptéig a kereslet alig vesztett valamit ere­jéből, holott az előző években a forró nyári hóna­pj­g alatt mindig csökkent az érdeklődés. Ez az évek óta várt nekilendülés, ez a szinte semmiből termelt egészséges erős forgalom, ez a fagyból kivirult virágos, lombos fája az üzleti élet­nek legyen példaadó útmutatásunk a jövőben is. Jöhet kemény tél és jöhetnek nehéz hónapok, de a magyar természet csodálatos ereje a tavasz f­akad­ásaival ismét meghozza a munkát és meg­hozza mindnyájunknak a munka megérdemelt ered­ményét. Ujesztendö küszöbén állva, vértezzük fel ma­gunkat a jobb jövőbe vetett hit és remény fegy­vereivel és ér'es akarattal lépjük át a küszöböt. ■ IJjessztendö Küsszöbén MAGYAR KALAPOS ÚJSÁG 3­ ­ MÚLT ÉS JÖVŐ Írta : SZÉKELY MIKSA Visszatekintve a lezajlott esztendő üzletmene­tére, nem állapítható meg­ a férfi kalap-divat terén lényeges változás, ami főképen annak tulajdonít­­ható, hogy a keménykalapok nagy tért hódítottak, ezek pedig színben egyáltalán nem, formában pe­dig egész jelentéktelen változásoknak vannak csak kitéve. A keménykalapokról szólván, rá kell mutatnom azon előnyökre, amelyekre azok forszírozása által szakmánk tagjai szert tehetnek. Magában véve az a körülmény, hogy nincsen annyira a divat változá­sainak kitéve, a minimumra csökkenti a megma­radt áruk selejtességét, illetőleg nevén nevezendő a gyermeket, alig van bóvli. A vevők ízlését is könnyebb kielégíteni, és nincs szükség oly nagy választékra, mint a puha kalapoknál, inkább csak minőségbeli különbségek vannak, mint formabeli­ek. Az eladást tehát megkönnyíti, a kalapot sokkal rövidebb idő alatt lehet a vevővel megvétetni, s a vevő is meg van elégedve választásával, mert a legtöbb arcot jobban ruházza, mint a puhakalap. Külföldön, főleg Angliában, tradíció, hogy a 10—12 éves fiúk első kalapja keménykalap. A fia­tal fiúkon ez a viselet pittoreszk hatású és amellett ízléses és praktikus. Ha nálunk is be lehetne ve­zetni, — legalább is a jobb körökben — ezt a szo­kást, akkor vevőkörünket legalább 30—40 százalék­kal növelhetnék. Érdemes volna a sokat emlegetett, de mindeddig mellőzött propagandát sorompóba állítani e cél érdekében, hiszen ennek költségeit az általa megszerzett új vevőkör forgalma sokszorosan megtérítené. Azt hiszem, hogy egy ilyirányú meg­beszélésre vonatkozó indítvány szakmánk minden tagjának tetszését megnyerné. Mindezek figyelembevételével azt ajánlom, hogy a keménykalapok ez évben mutatkozó emel­kedő tendenciáját igyekezzünk még jobban fokoz­ni m­ert ezek közkedveltsége a fent említett előnye- Traganth Schellack Gelatin HEIM/INN А. АСПЕПТ BUDAPEST. VI. CSENGERY UCCA 67. TELEFON: 19-9-76. Gelalinönyv Kalaplakk Pálmalakk

Next