Magyar közélet, 1937 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-02 / 1. szám

мдшк fcOIfllT______ нумацшиаяиииддзтадвшицстиямиминиияиииднвшимм ügyek főnöke magához kérette dr. Rosenberg Barna ügyvédet, a tisztviselők uzsoraügyeinek jogtanácso­sát és legalaposabb ismerőjét és részletes statisztikát kért tőle az uzsorakölcsönökről. Ugyanakkor egy hírlapi nyilatkozat is napvilágot látott, amely szerint a székesfőváros segíteni fog ott, ahol nem könnyelmű eladósodásról van szó és ezeket a kölcsönöket vissza fogják fizetni. A múlt év december 20-án, közvetlenül kará­csony előtt már meg is érkezett az Elektromos Mű­vekhez a polgármester átirata, amelyben az egyen­kénti elbírálásra hívta fel a hivatalok főnökeit. A tisztviselők kötelesek az igénybevett hiteleket kö­­rülírni, leigazolni és értesüléseink szerint a főváros a rendelkezésre álló egymillió pen­gő terhére már meg is kezdte a tisztviselői kölcsönök visszatérítését. A főváros ezután valamennyi üzeménél hasonló módon fog eljárni. T­vrT Hogyan dolgozik a pesti uzsorafront ? Dr. László Arnold és Dr. Ernszt Imre ügyvédek manipulációja 429 pengő készpénz kölcsönből 425 pengőt visszafizet, mégis 125 pengő tőkével és 267 pengő költség és kamattal tartozik az áldozat A Magyar Közélet legutóbbi számában egy ha­talmas cikk keretében foglalkoztunk azzal az uzsora­fronttal, amely a székesfővárosi tisztviselői kar te­kintélyes részét a kétségbeesés sötét örvényébe ker­geti kíméletlen, kiszipolyozó és gonosz agyafúrtság­gal lebonyolított uzsorakölcsön üzleteivel. Hozzászoktunk, hogy közérdekű cikkeink nyo­mán a levelek és telefonok százaival keresnek fel bennünket, de az a lelkes érdeklődés, amely a Ma­gyar Közélet legutóbbi uzsora­cikkét követte, min­den eddigit meghalad. Kétségbeesett, uzsora­kelepcébe csalt fővárosi tisztviselők serege keresett fel bennünket: megdöb­bentő panaszaikkal 500 oldalas regényt lehetne meg­tölteni. Egyet kiragadunk a sok közül. A székesfőváros tisztviselői között 1936 elején elterjedt az a hír, hogy dr. Ernszt Imre és dr. László Arnold ügyvédek Visegrádi­ utca 12. szám alatti iro­dájában „jutányos“ feltételek mellett kölcsönt ad­nak. Esetünk hőse (nevét érthető okból nem írjuk ki) még 1936 augusztusában felkereste dr. Ernszt Imre ügyvédet és háromszáz pengő kölcsönt kért. Dr. Ernszt Imre egyik állítólagos ügyfele nevében haj­landó volt kölcsönt nyújtani: háromszáz pengős váltót állíttatott ki a gyanútlan fővárosi tisztviselő­vel és a hat havi kölcsön fejében a kamatok és költ­ség levonásával a háromszázpengős váltóra kettőszázhuszonnégy pengő készpénzt ki­fizetett . . . Pár hét múltán, szeptember elején szenvedő hő­sünk újabb kölcsönért fordult dr. Ernszthez. Ekkor a jószívű ügyvéd társához, dr. László Arnold ügy­védhez utasította kölcsönért, aki kettőszázötven pengős váltó ellenében hat havi törlesztésre költség- és kamatlevonás­sal kettőszázöt pengőt kifizetett. Tehát az történt, hogy 550 pengős váltó ellenében 429 pengőt ka­pott 6 hóra, amely évi 56,4%-nak felel meg. Ezzel még nem rótta le áldozatát az uzsora ol­­ tárán a szerencsétlen köztisztviselő. Az igazi szipo­lyozás ezután következett. A négyszázhuszonkilenc pengő készpénzre a következő összegeket törlesztette: 1936 október 20-án P 100 — 1936 október 20-án ., 75. -1936 november 9-én „ 50.— 1936 november 9-én ., 50.— 1936 november 13-án „ 40.— 1936 november 13-án ., 40 — 1936 december 16-án „ 70.— összesen: P 425.— ami annyit jelent, hogy a 429 pengő készpénzkölcsönből 425 pengőt, azaz 4 pengő hiányával az egész tőkét visz­­szatérítette. Ilyen előzmények után dr. Ernszt Imre és dr. László Arnold ügyvédek még 267 pengő költséget és 125 pengő tőkét követelnek a szerencsétlen tisztviselőtől... .... Hogy mi ez? Azt mi nem tudjuk, de úgy gondoljuk, hogy a választ erre a kérdésre a kir. ügyészség fogja megadni, ahol Kozma Kornél, Ken­­gyelits, Wodicska Jenő és Dornbach fővárosi tisztvi­selők meghallgatása után tisztában lesznek dr. Ernszt Imre és dr. László Arnold ügyvédek uzsora­manipulációival . . . Gömöri Lajos: E­rdőS JÓ®Sef hirdetési Irodája Budapest, VI., Teréz-körítt 35. Telefon: 11-25 58. I g e ni t ijs z t e l’t ü^z 1 е.ГГф’е i n e’k Boldog új évet kíván

Next