Magyar Lakatosmesterek Lapja, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-01 / 1. szám
2 A mester. Irta Sturczberger József, lakatosmester. Budapest, 1911 december 30. Negyedszázad óta űzöm iparomat — a lakatosipart — és ez a negyedszázad, amikor annak utolsó esztendeire visszatekintek, arról győzött meg engemet, hogy a mester-titulus már nem is illet meg bennünket, hanem inkább a vállalkozó elnevezés. A napjainkban tapasztalható legnagyobb vágyakozás a hirtelen való meggazdagodás vágya. Ez bilincseli le a legtöbb embert, de különösen az iparost, amely pálya valóban a legalkalmasabb is volna arra rendes viszonyok között, hogy gyorsabb meggazdagodást nyújtson, mint bármily más pálya. Azonban a mai generáció rendkívül türelmetlen s nem tudja bevárni a vagyonosodás lassúbb, de biztos lefolyását, hanem azt kierőszakolás által igyekszik elérni. Nézzünk csak körül. Az új, fiatal kezdők, alig hogy önállósították magukat, máris tele terhelik magukat hitelbe vett árukkal, meg sem várva, várjon hogyan is alakul ki üzletkörük? Derűre-borúra, cél és szükség nélkül vásárolnak gépeket, berendezkednek erőhajtásra, holott nincs mit dolgozniok. Azonban jön a részletfizetés ideje, s hogy ezt teljesíthessék, ugyancsak hitelbe vesznek anyagot, amelyet azután feldolgoznak, mert bármily áron vállalnak, csakhogy munka, vagyis pénzforgalom legyen, hogy az esedékes részletek teljesíthetők legyenek. Azt nem tekintik, hogy olcsóbban vállaltak, mint amennyibe maguknak van a munka, a fő az, hogy a korábbi hitelt fedezze, majd csak kerül annak a hitelnek a fedezetére is pénz, amelynek révén az előbbi adósságot kiegyenlíteni tudta. Arra azonban nem gondol, hogy élni is kell s ha haszon nincs a munkán, akkor előbb-utóbb, de biztosan be fog ütni a krach. Sőt annyira nem gondol a mai generáció a holnappal, a jövővel, hogy azt a pénzt, amely potyavállalatai révén hozzá befolyik, mind a sajátjának véli, boldogságban úszik ferde felfogásában, a társaságnak, a kávéháznak, lóversenynek él, gummkrádleren jár, utóbb már ez is kevés: autót használ s alig várja, hogy repülőgépet vehessen, amelyen a menynyekbe juthasson — már itt, földi életében. Ezek a szerencsétlenek azután a legtöbb esetben csak a levegőben lógnak, amíg egyszerre lezuhannak, rommá lesz egész existenciájuk, amely nem volt biztos bázisra építve. Így lesz azután vége nagy hirtelenséggel a képzelt, a festett boldogságnak. Hol vannak azok az idők, amikor a mester a műhelyben és a munkában találta meg a boldogságot, a megelégedést ? Fájdalommal kell konstatálni, hogy a mai mesterek nagy része rég elfelejtette, vagy soha nem is tudta azt a régi közmondást, amely azt tartotta, hogy a munka nemesít. Ki tanítja a tanoncokat, ha a mestere nem ? Hiszen a mai segédek vajmi keveset törődnek velük s ez is egyik oka, hogy oly nagyon érezzük a képzett segédek hiányát. Bizony, rossz időket élünk, rossz csillagok járnak. Hasztalan keressük magunk között az összetartást, az egyetértést, dacára, hogy ily értelmű szép szavak sokszor hangzanak el közöttünk, az üléseken is, mire onnan eltávozunk, az is elfelejti, aki mondotta. Pedig igen-igen szomorú következményei lesznek ennek. Különösen nagy szomorúság fog bekövetkezni akkor, ha majd a munka stagnál, ami okvetlen be fog következni s pedig nem is sokára. Hányan fognak akkor magukat vádolva visszagondolni arra, hogy mily jó lett volna, ha számítással vállalnak és dolgoznak s a nagyzási hóbort helyett a műhelyben dolgoznak, vagy legalább is felügyelnek a munka folyására és munkásaikra. Mily boldog idők voltak azok, amikor a mester büszke volt mesteri címére, iparos voltára s nem szégyelte foglalkozását, hanem maga is segédei és tanoncai között, velük együtt dolgozott. Megbeszéltek minden kényesebb munkát, a mester leszabta, beosztotta, hogy minél kevesebb hulladék legyen s amikor kész volt, közösen gyönyörködtek abban. Igaz, hogy ha sürgős volt a munka, időn túl is közösen dolgoztak, de akkor a sztrájkot és bojkottot nem is ismerte ám se a mester, se a segéd. Meg is volt a mester tekintélye régente úgy műhelyében, mint a társadalmi életben. De ha kisebb házakban laktak is a régi mesterek, azokat a sajátjuknak mondhatták, amelynek fedele alatt az igazi boldogság és jólét ütött tanyát. Azonban akkor a szaktudás, a szorgalom s a szolid élet és kitartás jellemezte a mestert, amely tulajdonságok az egyszerűséggel párosultak. Régen nem akart más lenni a mester, mint csupán mester, de azután az is volt, a szó szoros értelmében. Én ma is azt állítom, hogy minden kezdő mester megtalálhatja pályánkon a boldogságot, megelégedést, ha iparát megfelelő szaktudással, szorgalommal gyakorolja. Legyen szakképzett, hogy műhelyében tekintélye legyen. Vállalkozásában legyen óvatos, hogy rá ne fizessen, többet ne vállaljon, mint amennyit elbír. A munkabeosztásnál, kiszabásnál legyen a műhelyben. A tanoncképzésre különös gondunk legyen, mert a tanonc busásan megszolgálja, ha kiképezzük. Olvasson minél több szakiratot s szaklapot. A kiállításokat látogassa, mivel ott tanulhat s új eszméket szerezhet. Ha módjában áll, utazzon külföldön, a fejlettebb iparral bíró államokba, tanulmányozza ott iparát s amit lehet, honosítson meg itthon a saját hasznára. Különösen nagy gondja legyen arra, hogy szerszámjai jók, megfelelők legyenek; rossz szerszámmal jó és gyors munkát végezni nem lehet. Legyen pontos fizető, de pontos, határidőre dolgozó iparos is, bizalmat csak így 1912 január 1. MAGYAR LAKATOSMESTEREK LAPJA LAKATOSMESTEREKNEK díjtalanul nyújt útbaigazítást, felvilágosítást és tanácsot adóügyekben, perekben, balesetbiztosítási-, szabadalmi-, kiállítási-, inas-, munkás-, és egyéb ipari- és magánügyekben; munkásokat, tanoncokat, eladásra kerülő üzleteket, tárgyakat díjtalanul közvetít. Nyilvántartja állandóan a bevásárlási forrásokat, beszámol a hét eseményeiről, a lakatosiparban ország szerte előforduló dolgokat, ipari újdonságokat és munkapályázatokat (vállalkozásokat) kimerítően ismerteti a „Magyar Lakatosmesterek Lapja“, mely minden vasárnap gazdag tartalommal jelenik meg. Előfizetési ára egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, negyed évre 3 korona. Mutatványszámot kívánatra egy hónapig ingyen küld a kiadóhivatal. Budapest, VII., Almássy tér 8. szám, Telefon 24—04.