Magyar Lakatosmesterek Lapja, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-05 / 1. szám

2 MAGYAR LAKATOSMESTEREK LAPJA 1913 január 5. Egyről-másról. Irta Wachs Gyula lakatos mester. Szolnok, 1912 december. Még egy ilyen esztendő és akkor teljesen elpusztult a magyar lakatosipar. Munka már régóta nincs, de még csak kilátás sincs arra, hogy egyhamar lenne. Máskor is megtörtént az, hogy munkahiányban szenvedett az ipar, azonban akkor legalább volt kitartása az iparos­nak, mert a jobb napokban félrerakott a rosszabb napokra. Félretett, mert félretehetett. Az idén azonban ez nem történhetett meg, mivel oly nagy volt a konkurrencia az előző években, hogy nem lehetett úgy vállalni, hogy az árak mellett valami haszon is maradt volna. Azaz, hogy lehetett volna az esetben, ha összetartás lett volna közöttünk , ha olyan árakat szabtunk volna, amelyek mellett némi csekély haszon is maradt volna. Mi azonban a munkaalkalmat soha ki nem tudjuk használni, illetve nem akarjuk kihasználni s ez az oka, hogy azután csupa sopánkodás­­ból, nem egyszer jajgatásból áll az életünk. A lakatosipar ezer bajjal küzd. Azoknak elősorolása szinte véget érhetetlen. Már a megrendelés, t. i. az anyagmegrendelés sem olyan, mint más iparágnál. Ha mi vasat rendelünk, illetve veszünk, akkor kétféle mód áll előttünk. Vehetünk a kereskedőtől helyben méreg­drága áron kicsiben — ha van. Avagy rendelhetünk nagyban, vagonszámra, csak legyen, aki kivárja, mivel tizenhat—húsz hetet kell rá várni. Nem lehet emiatt biztosra vállalni sem, mert hiszen megtörtént a múlt évben is, az idén is, hogy mire a hónapokkal előbb megrendelt vasat megkaptuk, annak ára közben fölment s a kalkulációnál igy drágább volt. Ami kis haszon talan maradt volna a munka mellett, igy veszett azután el. A törvényekről szólva, amelyek az ipart és iparos­ságot érdeklik, megállapíthatjuk, hogy az ipartörvény elavult, az új ipartörvény pedig késik évről-évre és Isten segítségével ma­holnap jubilálhatjuk azt a napot, amikor — revízió képében — először került a nyil­vánosság elé. Igaz, hogy minden rossz vagy jó törvény­nél többet érne, ha munkánk, jó munkánk volna elég számban. Igaz, hogy sok bajnak mi magunk vagyunk az­okai, iparosok, akik a magunk ügyeivel is alig törődünk. És ez így van mindenféle tekintetben. Csak most, 15-én volt az iparhatósági megbízottak választása, hogy egy esetről szóljak. A közel hatszáz főnyi helybeli iparos közül alig lézengett egypár a választáson. Az is igaz ugyan, hogy a biztosok megválasztásának sincs valami sok értelme. A megválasztottak sem, a választók sem sokat törődnek az egész dologgal s nem igen lehet hallani a biztosokról egész éven át sem, így van itt — s talán másfelé is — minden, ami az iparral s az iparosokkal áll összeköttetésben. Az iparoskor meg fog szűnni a tagok részvétlensége követ­keztében. Hasonló állapot előtt áll az itteni építőiparosok szövetsége is, amely ugyan még fennáll, azonban mű­ködéséről még a választmányi tagok sem tudnak sem­mit, mivel­­ nem működik, csupán a csizmadia szak­osztály áll még fenn névleg, a raktár azonban üres. Nincs benne áru. Az ipartestületi élet pang, senki nem törődik vele. Általában tapasztalható, hogy ez az intézmény teljesen lejárta magát, arra szükség nincs. Hatásköre nincs, a törvény annyira megnyirbálta azt. Azért pedig, hogy a szegődtetéseket, szabadításokat ez az intézmény végezze, kár oly sok tagsági díjat fizetni. Egy városi jegyző is elvégezhetné s az kevesebbe kerülne az iparosságnak. Nézetem szerint úgyis az lesz a vége az ipartestületeknek, hogy az állam egyszer csak megszünteti, amelyiknek vagyona van, azt egész egyszerűen el fogja venni. Mire gyűjtögetik tehát a testületek oly szorgalmasan a vagyont ? Sokkal több értelme volna annak, ha ipari termelő- és értékesítő szövetkezeteket létesítenek. Ezeknek a szövetkezeteknek hasznát látná minden iparos, mivel ha egy-egy szövetkezetben tömörülnének, akkor amíg egyrészt egymáshoz közelebb jutnánk, másrészt anyagi előnyöket élvezhetnénk, hiszen akár nyersanyag beszer­zésével, akár a készárú eladásával foglalkoznánk, az csak hasznot hajtana nekünk is s amellett a közönség is job­ban járna, mivel direkt az iparostól kapna jó árat s a közvetítésért nem kellene fizetnie a kereskedőnek, nem volna-e okosabb, ha az ipartestület vagyonából ilyen szövetkezetek létesítésére fordítanánk bizonyos össze­geket, amelyek legalább az alapítás költségeit fedeznék Az alapítás ugyanis a legnehezebb minálunk. Karácsonyi tanoncmunka kiállítás. Ipartestületünk elöljárósága az őszön elhatározta, hogy karácsonyra tanoncmunka-kiállítást rendez. A kiállításra fölhívta az elnökség a tagokat, akik igen szép számban vettek részt — tanoncaik révén — a kiállításon, úgy, hogy azok, akik ezt a kiállítást végignézték, igaz gyönyörűséggel állapították meg a fővárosi lakatosipar nagy fejlettségét s bizonyságot tettek a kiállított tárgyak arról is, hogy a jövő lakatosgeneráció elé bizalommal nézhet az ország. Nem szabad azonban megfeledkezni ez alkalommal azokról sem, akik módot és anyagot nyújtottak tanoncaik­­nak arra, hogy munkáikkal emeljék ennek az igazán szép és értékes tanoncmunka kiállításnak a szépségét, értékességét. A tanoncok természetesen már hosszabb idő óta dolgoznak a kiállításra szánt tárgyaikon, innen van az, hogy amire a kiállítás megnyílt, egyik-másik tanonc már föl is szabadult s mint fiatal segéd szerepel a kiállítók névsorában. Külön meg kell még emlékeznünk a kiállítás ren­dezőiről, akik fáradtságot nem ismerve, buzdították úgy Kérjen minden vaskereskedésben Elsőrendű magyar gyártmány! Kapható minden jobb vaskereskedésben. Fábián és Kálmán-féle pántokat, fordítókat és szegletvasakat!

Next