Magyar Órások Szaklapja és Magyar Ékszeripar, 1912 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1912-01-01 / 1. szám
1912. 1. szám. MAGYAR ÍRÁSOK SZAKLAPJA Van egy kis tragikomikum ebben az én igazmondásomban. Az, hogy a kik megértik ezt az én írásomat, azoknak fölösleges ez írás, ez intelem, mert úgy is érzik, úgy is tudják; a kiknek pedig voltaképpen írva lenne, azok nem értik meg s vagy el sem olvassák, vagy pedig az elolvasás után értelmetlen nézéssel néznek bele a nagy semmiségbe . . . És ezeket tudva, mégsem töröm össze a tollam, nem szaladok el a küzdtértől. E lap megpróbált már mindent és csalódtunk sokat, de megtanultuk azt, hogy nem lehet b-ét mondani addig, míg az a-t meg nem tanultuk. Nekünk minden erőnkkel azon kell dolgoznunk, hogy a tudás szeretetét felkeltsük, ébren tartsuk. Nevelnünk kell magunkat, hogy tudjuk szomjúhozni a tudást, a műveltséget, a lelki büszkeséget. És így fogunk cselekedni!! * „Ékszer részletre“ vagy „Arany részletre“ című hirdetések mind sűrűbben és sűrűbben ütik föl fejeiket. Úgy látszik jó üzlet! Hogyne volna az, mikor eszibe sincs annak a hirdetőnek az ő aranyláncát vagy gyémántgyűrűjét hitelbe kiadni. A fő az, hogy el tudjon küldeni egy ezüstórát 14 koronáért. Ravaszul van fogalmazva az a hirdetés, mely a szemtelenségig megy a nagyközönség ugrasztásába. A ki rendelést ir hozzá s kéri az órát s láncot vagy gyűrűt, hát annak csak az órát küldi el 14 korona utánvét mellett és egy levelet, melyben fölvilágosítja, hogy előbb tessék a vételárt részletekben beküldeni , majd ha minden részlet be lesz küldve, akkor küldi ő a láncot. Persze, hogy így senki se megy bele. De hát nem is bánja azt a német, a fődolog az, hogy ő eladta, illetve elküldte azt a tíz koronát nem érő órát tizennégy koronáért, és pedig többnyire olyanoknak, akiknek eszekben sem lett volna az órarendelés, mert hát az aranyláncra vagy gyűrűre fájt a foguk — részletre, esetleg részletletagadásra!! A cica meg bánná az ilyen alakok becsapódását, de hát az az óra, az már itt van köztünk, az itt marad, és ahány ilyen óra bejön így az országba, annyival kevesebbet adunk el mi órások. És még az is van a dologba, hogy ha nem igyekszünk a közönséget fölvilágosítani, hát úgy el fog szaporodni ez az újabb huncutság, hogy csak úgy nyüzsögni fognak tőle a lapok hirdetési rovatai s előbbutóbb a budapesti piac élelmesebbjei is utánozni fogják. Sok-sok ezer koronákról van itt szó, mely koronákra ki van vetve a háló, s azt hisszük, hogy a budapesti napisajtó, mely oly készséggel siet apró, cseprő bajokban is a nagyközönség védelmére, hát nemes kötelességének fogja tartani, egyszer már eső előtt nyitni ki az ernyőt. Már ezelőtt három évvel, mikor az első ilyen hirdetés megjelent, szóvá tettem itt ebben a rovatban ezt a dolgot ... de hát tehetek-e én arról, ha kiáltásom a pusztában hangzik el . . . ?! Fógel. * Uraim! Szaklapunk 1911. október 15-én megjelent számában írtam pár sort, amelyben többek között arra kértem az igen tisztelt órás urakat, hogy pártolják, terjeszszék, agitáljanak szaklapunk érdekében. Kértem önöket, uraim ésegyidejűleg megjelöltem az utat, rámutattam, hogy hogyan, milyen egyszerűen, alig számbavehető csekély fáradsággal tehetnek eleget ezen igazán nemes kötelességüknek. De hogy tisztábban, világosabban lássuk a dolgot, megismétlem, hogy mi az a csekélység, az a kis szívesség, amit kértem és amit újólag is nagyon kérek. Ugyanis úgy írtam, hogy kérjük föl azokat a nagykereskedő és gyáros urakat — akik még nem teszik —, akikkel folytonos üzleti összeköttetésben vagyunk, hogy hirdessenek, előfizessék, szóval pártolják szaklapunkat, mint az egyedüli, mi érdekeinket képviselő és a mi javunkra működő lapot. Ugyebár, urak, nem nagy dolog. És uraim, harmadfél hónap múlt el azóta, tömérdek rendelő levelet olvastam magyar órásoktól, akikről fölteszem, hogy olvassák e szaklapot és bizony, uraim, egész őszintén megvallom, egyetlen egy esetben sem, egyetlen egy órás sem tartotta szükségesnek, hogy a fenti kérésnek, ezen igazán nemes kötelességnek eleget tegyen. Miért uraim ? Jól tudják, fejtegetnem sem kell, hogy egy iparágnak sincs hatalmasabb védője, oltalmazója és hűségesebb tanítója, munkása a szaklapnál. És éppen nálunk órásoknál, akiknek annyi mindenféle bajunk van, nekünk legnagyobb szükségünk van egy erős terjedelmes szaklapra, amely jobban véd, oltalmaz, tanít és hozhat gyógyító írt bajainkra, mindnyájunk javára. De hogy tényleg milyen egyszerű dolog ez, felhozom a következő esetet: Körülbelül hat hónapja, hogy első ízben felhívtam főnök uram figyelmét a M. O. Sz.-ra, megnézte, letette, de nem szólt semmit. Október 15-én megjelenő cikkem után újra felhívtam figyelmét s miután a magyar nyelvet nem érti, megpróbáltam megmagyarázni, hogy miért is íródott az a cikk, de választ ekkor sem kaptam. Jelen cikkem megírása előtt elhatároztam, hogy megpróbálom újból, hátha most sikerül. Főnök úrhoz mentem és a következőket mondtam : Főnök úr, nagyon szerény kis kérésem van, pár sort írok a M. O. Sz.-ban a már ismert témáról, de példát szeretnék fölhozni, hogy magam is úgy érzek, úgy cselekszem, ahogyan kérem, hogy az igen tórás urak, kartársak is úgy cselekedjenek Újév előtt vagyunk, régi szokás, hogy a nagykereskedő urak a M. O. Sz.ban küldik üzletfeleiknek újévi üdvözletüket. Engedje meg főnök úr, hogy a mi cégünk is ezek között az igen t. cégek között lehessen. Javohl volt a rövid válasz, megteszem. Köszönöm főnök úr és remélem, hogy a magyar órásurak is viszonozni fogják ezen szívességet, meg fogják mutatni, hogy a magyar órásoknak is van erkölcsi érzékük. iNklein m. JI . ezüst evőeszköz- és ezüst díszmű-árú gyárak BUDAPEST, VII., SIP-UTCA 20. Ifészk és dús raktárt tart mindennemű modern evőeszközökben és dísztárgyakban, ú. m.: serlegek, söröskancsók, tálcák, kosarak, tea-, kávé- és jour-garniturák, koszorúk, gyertyatartók, girandolok, valamint minden e szakmába vágó más dísztárgyakban. — Terv és rajzzal kívánatra készséggel szolgálok. — Vidéki megbízásokat nagy gonddal intézek el. — Javítások elfogadtatnak, n n :: n n :: :: 9