Magyar Szesztermelő, 1935 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1935-01-01 / 1. szám

2 Magyar Szesztermelő 1935. január hó EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Felhívás! Lapunk mai számához postatakarékpénztári befizetési lapot mellékelünk és kérjük t. Tagjainkat, hogy annak felhasználásával a 10 pengőben megállapított tagsági díjat, t. Előfizetőinket pedig, hogy a fejlécen közölt elő­fizetési díjat beküldeni szíveskedjenek. Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Országos Egyesülete igazgatóválasztmányi gyűlése. (1934. évi december hó 4-én d. e. 10­­.) Jelen voltak: Hoyos Miksa gróf elnöklete alatt Harkányi János báró társelnök, Takács Albert dr. miniszteri titkár a pénzügy­minisztérium képviseletében, Balogh Vilmos dr. miniszteri titkár a földmívelésügyi minisztérium képviseletében, Rédly Gyula igazgató, Baross Endre dr., Elek Ferenc, Diner István, v. Domokos Géza, Eszenyi Jenő, Geiger Jenő, Gläser Géza, Goldfinger Gábor, Grünfeld Géza, Herzfeld Frigyes, Hérics-Tóth Jenő dr., Jurcsek Imre, Klein Antal dr., Kovács Gyula, Laendler Antal, Léderer Andor, Lipthay László, Nägel Henrik, Nánássy Andor dr., üszögi Nagy Sándor, Orosz György, Purgly Pál, Rácz Béla, Szász Gyula dr., Szávozd Richárd, Széchenyi Domonkos gróf, Szigeti Pál dr., Szinyey- Merse Jenő dr., Wéber Kálmán, Weber Arnulf, Wittmann Mihály­­igazgatóválasztmányi tagok. Kimentették magukat: lovag Floch-Reyhersberg Alfréd dr., Góth Sándor, Horváth Gedeon báró, Kiár István, Lonkai Zsigmond, Mesterházy Ernő dr., Péchy László, Teleki Béla gróf, Ujfalussy ■Dezső és Vattay Dezső. Hoyos Miksa gróf elnök megnyitva a gyűlést, üdvözli a meg­jelenteket, megállapítja, hogy a mai igazgatóválasztmányi gyűlés az alapszabályoknak megfelelő módon hívatott egybe és miután az előírt 15 tagnál több van jelen, a mai gyűlést az alapszabályok 36. szakaszára való hivatkozással határozatképesnek jelenti ki. A jegyzőkönyv vezetésére Rédly Gyula igazgatót, annak hitele­sítésére pedig Orosz György igazgatóválasztmányi tagot kéri fel. Részvétnyilvánítás: Hoyos Miksa gróf elnök kegyeletes szavakkal emlékezik meg Darányi Istvánnak, a Szeszértékesítő Rt. vezérigazgatójának október havában történt elhúnytáról és méltatja azokat a kiváló érdemeket, amelyeket a megboldogult a szeszértékesítés ügyének tett értékes szolgálataival szerzett. Bejelenti, hogy az egyesület részvéttáviratot intézett a megboldogult özvegyéhez és az Országos Szeszértékesítő Rt.-hez, a temetésen képviseltette magát és koszorút helyezett ravatalára. Ezenkívül a Magyar Szesztermelő ez alkalom­ból rendkívüli gyászszámot adott ki, amelyben érdemeit és élet­pályáját méltatva, méltóképen rótta le kegyeletadóját az elhunyttal szemben, javaslatára az igazgatóválasztmány a megboldogult érdemeit és a­ mezőgazdasági szesztermelői érdekeltségnek az elhunyta feletti­ mély részvétét az ülés jegyzőkönyvében örö­kíti meg. Jelentés az egyesület múlt évi működéséről. Rédly Gyula igazgató utal arra, hogy a jelentés a Magyar Szesz­termelő decemberi számában teljes egészében közzététetett. Javas­latára az igazgatóválasztmány azt felolvasottnak tekinti, helyeslően tudomásul veszi és a közgyűlés elé való terjesztését határozza el. Tagsági ügyek. Igazgató javaslatára az igazgatóválasztmány Pálóczy Horváth Istvánt (Örkény) az egyesület tagjai sorába felveszi. Tudomásul veszi továbbá az igazgatónak azt a bejelentését, hogy az elmúlt év folyamán négy új tag lépett be az egyesületbe, két egyesületi tag pedig kilépett, úgyhogy a jelenlegi taglétszám 222. A közgyűlés elé terjesztendő zárószámadások és vagyonmérleg, valamint a számvizsgálóbizottság jelentése. Goldfinger Gábor, a számvizsgálóbizottság elnöke felolvassa az alább részletesen közölt 1933/34. évi egyesületi zárószámadást és vagyonmérleget, továbbá a számvizsgálóbizottság jelentését: Az 1933/34. évi költségjövedelemszámla. Költség: Személyi kiadások 12.631 ,52 P, hivatalos lap 4845‘55 P, dologi kiadás 4505 99 P, rendkívüli kiadás a Nemzetközi Kongr. alkalmából a Mezőgazd. Múzeum felújítására költség­adomány 1200 P, összes költség 23.183.06 P, jövedelemmarad­vány 11,309.62 P, összesen 34.492’68 P. Jövedelem: Orsz. Szeszért. R.-T.-tól egyesületi hozzájárulás 30.680­ 59 P, tagsági díjak 1084­ 34 P, előfizetési díjak 199­ 70 P, hirdetési díjak 562 20 P, kamatjövedelem 1965­ 85 P, összesen 34.492 68 P. Az 1933/34 évi vagyonmérleg. Vagyon: Készpénz az OMGE kezelésében 490 04 P, a M. Kir. Postatakarékpénztár folyószámláján 131036 P, a Hangya-Ipar R.-T. folyószámláján 1176 P, Angol-Magyar Bank „kötött szám­lán“ 11­ 066 P, Angol-Magyar Bank „szabad számláján“ 136 P, Pesti Hazai Első Takarékpénztár folyószámláján 4950 P, a Magyar Általános Hitelbank folyószámláján 5097 P, a Magyar-Olasz Bank folyószámláján 28.790 P, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank „kötött számláján“ 6274 P, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank „szabad“ számláján 3530 P, összesen 62.819'40 P. Arany­érmék: 1600 darab Napóleon arany beszerzési értéke 49.215’60 P. Értékpapírok: 6000 K névértékű hadikölcsön 10 P, leltári tárgyak 100 P, követelések 830 P, összesen 112.975 P. Teher: Szilágyi-alapítvány 63­ 60 P, Országos Szeszértékesítő R.-T. követelése 656 01 P, tisztavagyon 112.255 39 P, összesen 112.975 P. Ezután Goldfinger Gábor, a számvizsgálóbizottság elnöke fel­olvassa a számvizsgálóbizottság jelentését, amely szerint a szám­vizsgálóbizottság az egyesület 1933. évi szeptember 1-től 1934. évi augusztus 31-ig terjedő számadási évre vonatkozó vagyonmérlegét és költségjövedelem-számláját felülvizsgálta, azokat a könyvekkel és pénztári okmányokkal összehasonlítva teljesen rendben és a könyvek vezetését is kifogástalannak találta. A költség-jövedelemszámlát összehasonlítva a jóváhagyott költségelőirányzattal, a személyi kiadások teljesen az előirányzat szerint kerültek kifizetésre, a hivatalos lap költségeinél az elő­irányzathoz képest 376 pengő 45 fillér, a dologi kiadásoknál pedig 444 pengő 01 fillér megtakarítás mutatkozik. Mint rendkívüli kiadás kifizetésre került a nemzetközi mező­­gazdasági kongresszus alkalmával a mezőgazdasági múzeum anyagának felújítására költséghozzájárulás címén az igazgató­választmány által megszavazott 1200 P, amely összeg az Országos Szeszértékesítő R.-T. útján fizettetett ki. A jövedelemnél az Országos Szeszértékesítő R.-T. hozzájárulása az előirányzott 30.000 pengő helyett 30.680 , 59 fillért tett ki. A tagsági, előfizetési és hirdetési díjra előirányzott 1880 pengő helyett a tényleges bevétel 1846 pengő 24 fillért, a kamatjövedelemre előirányzott 2000 pengő helyett a tényleges bevétel 1965 pengő 85 fillért tett ki. Az összes bevétel.......................................... 34.492-68 P Az összes kiadás............................................ 23.183-06 P A mutatkozó jövedelemmaradvány .................. 11.309-62 P. Az 1932/33. évi vagyonmérleg 103.128 P 27 fillér tiszta vagyon­nal záródott. Ebből a Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél el volt helyezve 4365 pengő. Minthogy nevezett szövetkezettel 50%-os kiegyezést létesítettünk , a szövetkezet az elhelyezett összeg teljes visszafizetéséül csak 2182 P 50 fillért fizetett vissza, a követelés 50%-át, vagyis 2182 P 50 fillért az egyesület tiszta vagyonából le kellett írni, úgyhogy az 1933/34. év elején 100.945 P 77 fillér tiszta vagyon maradt, amely az év végén az 1933/34. évi 11.309 P 62 fillér jövedelemmaradvánnyal együtt 112.255 P 39 fillérre emelkedett. Az egyesület tőkéje a m. kir. Postatakarékpénztár, Hangya-Ipar R.-T., Angol-Magyar Bank R.-T., Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, Magyar Általános Hitelbank, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Magyar-Olasz Banknál lévő

Next