Magyar Szesztermelő, 1939 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-01 / 1. szám

2 Az új szeszbeváltási árak. A m. kir. pénzügyminiszter 1938 december 19-én kelt 150.850. sz. rendeletével a nyersszesz beváltási árát akként módosította, hogy a nem diffúziós eljárással termelt nyers­szeszre megállapított árakat a törzskeret V. részét meg­haladó termelés után kl-kint 6 pengővel felemelte. A törzs­keret V3 részéig terjedő termelés után tehát a szeszfőzdék még a régi beváltási árat kapják. A diffúziós eljárással termelt szesz beváltási árak azonban nem emeltettek, hanem továbbra is a kampány elején megállapított árak maradnak érvényben. (Erről az összes szesztermelőket annak­idején körlevélben értesítettük, az új szeszbeváltási árak táblázatát pedig lapunk más helyén a szeszárak szokásos rovatában közöljük.) Az új árak megállapítását majdnem két hónap óta tartó sorozatos tárgyalások, felterjesztések, és az illetékes ténye­zőknél történt ismételt eljárásaink előzték meg. S most, hogy végre a már annyira várt szabályozás megtörtént, nem hallgathatjuk el, hogy, sajnos, ez a rendezés csak rész­ben váltotta be várakozásunkat. A nem diffúziós eljárással termelt szesz beváltási árá­nál megadott 0 pengős emelés nem elegendő. November elején, amikor az áremelést kezdeményeztük, úgy egyesü­letünk, mint a szesztermelési és értékesítési szaktanács is 8 pengős áremelést javasolt és tartott szükségesnek. Ez a javaslat pedig már az akkori terményárak mellett is a legszigorúbb tárgyilagossággal és önmérséklettel végzett számításokon alapult. Időközben azonban a burgonya­árak tovább szilárdultak. A termés sokkal gyengébb, mint általában hitték. Igen sok helyen a gumók nem egészségesek, a burgonya fokozottabb mértékben romlik, nem áll el, készletek alig vannak. Ily módon a mezőgazdasági szesz­főzdék keretének, főként a most kiosztásra kerülő tekinté­lyes pótkeretnek kitermelésénél a kukoricafeldolgozás kerül előtérbe. Kukoricából pedig a felemelt árak mellett sem lehet gazdaságosan termelni. Bekövetkezett tehát az, hogy mire a szeszárak szükségessé vált új rendezésének ügye a hivatalos apparátus különböző fórumain végre átjutott és az árak felemelése megtörtént, addigra a gyakorlati élet ezeket már túl is haladta. Azt azonban elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a felemelt szeszbeváltási árak érvényesítésének határpontja tekinteté­ben az illetékesek helyt adtak a szaktanács tárgyalásai során előadott és részletesen megindokolt javaslatunknak, amely körülmény a késedelem káros hatását részben ellensúlyozza. A rendelet értelmében ugyanis az új beváltási árak nem az ár­­változtatás időpontjától kezdődően termelt szeszmennyiség, hanem az egyes szeszfőzdék törzskeretének­­/a részén felül kitermelt szesz után járnak, függetlenül attól, hogy az árak felemelésének időpontjában a szeszfőzde ennél többet vagy kevesebbet termelt. Amely szeszfőzde tehát az áremelés időpontjáig törzskeretének nagyobb hányadát főzte ki, a törzskeret 1/a részéig visszamenően megkapja a magasabb beváltási árat, amely különbözetet a szeszegyedáruság a következő havi leszámolás alkalmából fogja kiutalni. Viszont a törzskeretnek kisebb hányadáig jutott szeszfőzdék a törzskeret­es részéig még a régi árat kapják. Ez a meg­oldás mindenesetre helyesebb, mintha az új árak csak az áremelés időpontjától kezdődően termelt szeszre vonatkoz­nának. Ennek ellenére ez az elrendezés sem egészen igazságos. Mert emellett rosszabbul járnak azok a szeszfőzdék, amelyek gazdasági beállítottságuknál fogva csak az eddig szokásos kisebb szeszmennyiség kitermelésére rendezkedtek be. Ezek ugyanis az egész termelésükre vonatkoztatott átlagban ala­csonyabb beváltási árhoz jutnak, mint azok a szeszfőzdék, amelyek a törzskeret 2—3-szorosát kitevő szeszt főznek ki, amelyeknél pedig az egységre eső költség nyilvánvalóan keve­sebb. Ezért lett volna helyes és kívánatos, hogy a felemelt árak visszamenő hatállyal az egész termelésre bíró érvénnyel állapíttattak volna meg, éppúgy, mint ez a múltban 17 éven át fennállott rendszerben megvolt. A diffúziós eljárással dolgozó szeszfőzdék szeszbeváltási árának a régi színvonalon változatlanul való meghagyása bizonyára fájdalmas csalódást kelt az érdekelt termelők körében. Senki sem gondolt arra, hogy a kizárólag cukor­répát feldolgozó és fokozott üzemmel termelő diffúziós szeszfőzdék ugyanolyan mértékű áremelést kapjanak, mint a nem diffúziósak. Ezek részére mi is és a szaktanács is csak lényegesen kisebb, 3­ M­P-s áremelést javasoltunk, ami azon­ban, megítélésünk szerint, mindenképpen indokolt és helyes lett volna. Elvégre nem kétséges, hogy a kampány eleje óta a cukorrépa ára is emelkedett, ha nem is oly mértékben, mint a burgonya és kukorica ára. De ez idén az egész cukor­répakampány is más körülmények és árviszonyok mellett bonyolódott le, mint az lenni szokott. Augusztus végén, amikor a szeszbeváltási árak megállapítást nyertek, ezt előre látni még nem lehetett s így a diffúziós szeszfőzdék beváltási árának az általunk javasolt mérsékeltebb feleme­lését az összes körülmények kellőképpen indokolttá tették. De hibának tartjuk azt is, hogy a diffúziós és nem diffú­ziós üzemekre megállapított szeszbeváltási árak színvonala a csak egyikre adott áremelés folytán most ilyen nagymérték­ben elszakadnak egymástól. Ez egész különleges és gazda­ságilag is fonák következményekre vezet. A két üzemmód közötti eltérés rendes körülmények között a termelési és nyersanyagköltségeket is figyelembe véve, 3—4 pengő szeszár­különbözetet bír el. Ennek megfelel és teljesen helyes volt az első ármegállapításban szereplő árfokozat. Most azonban az új árak mellett a különbözet 8—10 pengőre szökött fel, aminek következménye az lesz, hogy a diffúziós eljárással dolgozó szeszfőzdék egyszerűen áttérnek a gőzölő üzemre és még mindig jobban jönnek ki, ha ugyanazt a cukor­répát nem a diffúzőrön, hanem a Henzé­n főzik ki szesszé. A szeszegyedáruság tehát ugyanabból a nyers­anyagból - de most már gőzölő berendezésen át — termelt szeszt lényegesen magasabb áron kapja meg. Azt hisszük, nem kell bizonyítani, hogy ez úgy a szeszfőzdék magán­gazdasági szempontjából, mint közgazdasági szempontból is egészen viszás és fonák helyzet, amit el lehetett volna kerülni akkor, ha a diffúziós üzemekre nézve is — kisebb­­mértékű kár —, de méltányos és az egész szeszbeváltási árrendszerbe helyesen beilleszkedő árak állapíttattak volna meg. Vannak azonban — bár kisebb számban — olyan szesz­főzdék, amelyek kizárólag csak diffúziós berendezéssel bír­nak. Pszek nem térhetnek át a gőzöléses rendszerre s így nincs lehetőségük arra, hogy a felemelt szeszbeváltási árak­ban részesüljenek. S miután cukorrépát ma már nem lehet komoly tételekben vásárolni, ezek a szeszfőzdék kétszeresen rosszul járnak azért, mert a most kiosztásra kerülő tekin­télyes pótkeretből sem részesedhetnek. Már korábbi közleményeinkben hangoztattuk, hogy az idei termelési évad tűzpróbája lesz a most első esztendejét élő szeszegyedárusági rendszernek atekintetben, hogy a mező­­gazdasági szeszipar keret- és árigényét milyen mértékben tudja kielégíteni. Ami a termelési keretet illeti, ezen a téren igazán nem lehet ok panaszra, mert minden szeszfőzde ez idén annyit termelhetne, amennyit csak akar és technikai­lag egyáltalán képes. Ehhez azonban nemcsak termelési keret, hanem elegendő nyersanyag és megfelelő szesz­beváltási ár is kell. Az utóbbi feltételek azonban már nincse­nek megadva, mert általában — szerencsés kivételektől eltekintve a szeszfőzdék elegendő nyersanyaggal nem rendelkeznek, tehát a hiányzó mennyiséget vásárlás útján kell beszerezniük. A szeszbeváltási árak pedig szintén nem kielégítőek, főként nem elegendőek arra, hogy a szesz­főzdék a rendelkezésre álló termelési lehetőségeket nyers­anyagvásárlás útján kihasználhassák. A most kiosztásra kerülő pótkeretre való jelentkezések és az igénylés mértéke igazolni fogják azt, hogy a szeszfődék fokozott terme­lését és a megállapított keret kitermelését a nyersanyag­­árakhoz igazodó szeszbeváltási árak révén lehet csak bizto­sítani. (R-a.) Magyar Szesztermelő 1939. január hó

Next