Magyar Textiltechnológusok lapja, 1935 (16. évfolyam, 2-12. szám)
1935-02-23 / 2. szám
MAGYAR TEXTILTECHNOLÓGUSOK LAPJA 3. Szövetek. Amilyen egyszerű aránylag a fonalak szabványosítása, annyira komplikált és sokoldalú a szöveteké. Ezeknél ugyanis a szövetfajok elnevezésén kívül a következő tulajdonságok és méretek szabványosítása jöhetne szóba: a szövet szélessége és menkénti súlya, a szövetvégek hossza, a lánc- és vetülékfonalak sűrűsége, a kötés neme, a szakításnál mutatkozó szilárdsági értékek, a szövetek vízhatlansága és melegentartó képessége, a színeknek a különböző behatásokkal szemben tanúsított tartóssága, mosható szöveteknél a mosás következtében beálló zsugorodásmértéke, a vizsgálati módszerek és átvételi eljárások pontos és egyöntetű szabályozása, azután tömegfogyasztási cikkeknél bizonyos típusoknak és normál méreteknek megállapítása. Lássuk ezeket a követelményeket egyenként. ,mi Textilipari anyagok és áruk elnevezésénél ma még a legnagyobb anarkia uralkodik. Nem szólva arról, hogy a gossopiumot nálunk hol pamutnak, hol gyapotnak mondják, amely utóbbi elnevezés a gyapjúval való összetévesztésre alkalmas, nagy harc folyik most a műselyem elnevezése körül, melyet Amerikában és Angliában és újabban Franciaországban nem szabad a selyem elnevezéssel összeköttetésbe hozni, hanem helyette valami más nevet kell használni, pl. a rayont, ami fényes anyagot jelent. Evvel akarják a franciák az ő világhírű selyemiparukat védeni. Kétségtelen, hogy a műselyem elnevezés helytelen, mert hiszen nem az állat-, hanem a növényvilágból nyert termékről van szó. Mellesleg megjegyzem, hogy a műgyapju helyett helyesebb volna az egyapju — németül Altwolle — elnevezés bevezetése, mely találásban jellemzi ezt az anyagot, mint régi gyapjúszövetek szétszakításából nyert terméket. Gondoljunk továbbá a vászon elnevezésre, melyet egyesek csak a kötés, mások az anyag megjelölésére használnak és kizárólag a lenvászonra kívánnak korlátozni, megkülönböztetésül a pamutvászontól. Németországban már most is kötelező a »Reinleinen« elnevezés mellett a Halbleinen, Raumwollleinen elnevezések használata. A textiláruk elnevezésénél minden kis és közepes gyár feljogosítva érzi magát arra, hogy magában véve nem nagy jelentőségű kreációját valami tetszetős, nagyhangú néven hozza forgalomba. Ezért szükséges volna kimondani, hogy újabb elnevezések gyártásánál nem szabad a közönséget félrevezetni, az áruelnevezéseket illetékes helyen be kell jelenteni és ha valamely szövet különböző anyagokból áll, ezeknek jelenlétét az elnevezésnél is fel kell tüntetni. A szövetek szabványos méreteit és fontosabb adatait, a kereskedelmi forgalmat képező tömegcikkekre vonatkozólag a legtöbb áru- és értéktőzsde konvenciók és kereskedelmi ujancsok révén rögzítette, így a nyers pamutfonalból szőtt, ki nem készített szövetek vagy minta szerint, vagy a vég beállításának, fonalszámának, szélességének és hozzávetőleges hosszának megjelölésével hozhatók csak adás-vételi forgalomba. A szélességnél 1У2°/о, a hosszúságnál 1/4 % - nyi eltérés van megengedve. Ha a súly is kiköttetett, a tolerancia 3°/o-ban állapíttatik meg. A szilárdsági, adatokra és egyéb tulajdonságokra nézve újabban Franciaország állított fel szabványokat a légi iparban használt szövetekre vonatkozólag, az amerikai anyagvizsgáló egyesület pedig részletes szabályokat dolgozott ki a szövetek hosszának, szélességének, vastagságának, súlyának és szilárdsági adatainak meghatározására, figyelembe véve a vizsgálatnál alkalmazandó levegő-nedvességi fokokat. A brit mosógyárak szövetsége a pamutáruknak a mosásban bekövetkezhető maximális zsugorodására nézve állapított meg szabványokat, melyek szerint ez a zsugorodás láncirányban 0.5, vetülékirányban 20/0 -nl nem lehet nagyobb. Ezzel elejét akarják venni annak a sok kellemetlenségnek, mely abból származik, hogy félkemény gallérok mosás és vasalás után sokszor 4—6 mm-rel változtatják meg eredeti hosszukat. Külön szabványokat dolgoztak ki a szikeknek a megvilágítással, vízzel, mosással, dörzsöléssel, vasalással, izzadtsággal és az úti piszokkal szemben való tartósságáról, amivel nagy lépéssel vitték előre a szöveteknek szolid, megbízható festékekkel való festését. Ki akarok itt kissé térni a színek és festékek általános szabványosítására, mely nemcsak a textilipart, hanem a festő- és mázolóipart is érdekli és amely kérdéssel ezért már régóta foglalkoztak. Az ebben az irányban folytatott törekvések csak akkor vezettek sikerre, mikor Ostwald német tudósnak sikerült elfogadható színelméletet felállítani, mely a Fechner-féle törvény módszertani alkalmazása révén szabványos színsorozat összeállítását tette lehetővé. Ostwald a szikeket a szintónus, a fehér és a fekete tartalom szerint osztályozta. A szintónusokat oly módon nyerte, hogy az alapszínkört a sárga, kresz és vörös színtől a kék és zöld színekig 24 alaptónusra osztotta fel, melyek a spektrum hullámhoszszaival összefüggésben állnak. E szikeket számokkal jelezte, a színek fehér és fekete tartalmát pedig betűkkel. Ily módon 680 színből álló szabványt dolgozott ki, mely a gyakorlati igényeknek teljesen megfelel és nincsen a divatnak alávetve. Gyapjtvatlászt is szerkesztett, mely a szabványszínek szerint festett gyapjúmintákat tartalmaz. Hasonló munkálatokat végzett újabban az angol szabványosító hivatal, mely a szikeket a piros, zöld és kék alapszínek százalékos keveréke szerint különbözteti meg, úgyhogy valamely szintónus pl. a következő egyenletből adódik: 0.15% vörös -- 0,28% zöld -)- 0-57 % krék. Ugyancsak kisebb-nagyobb divatszíngyűjteményeket adnak ki a nagyobb festékgyárak, hogy az e téren uralkodó széthúzásnak némi gátat vessenek. A színek mérésével és szabványosításával kapcsolatos a fehérítés fokának megállapítása. Ma a fehérítő csak szemmérték után tudja megítélni, miennyire fehérítette ki az árut és mennyit érnek a különböző fehérítő szerek. E hiány megszüntetésére külön műszert szerkesztettek, az u. n. félárnyékfotométert, melynek segítségével meg lehet állapítani, hogy a kérdéses minta fehérségi foka mennyire tér el egy báriumszulfátból álló 100%-os normál fehértől. Fontos volna továbbá, különösen selyem- és műselyemáruknál a fényesség megállapítása és normalizálása. A fényesség a szöveteknek igen becses tulajdonsága, mely azt igazolja, hogy a szövet felülete simább, tehát a megmunkálással szemben kevesebb ellenállást fejtt ki és a kisebb súrlódás folytán kevésbé köpik. A fényesség két szélső fokát egyrészt az olyan felület tünteti fel, mely a reá eső fényt minden irányban szétszórja és másrészt a tükröző