Magyar Üveg- és Agyagujság, 1913 (13. évfolyam, 1/257-24/280. szám)

1913-01-01 / 1. (257.) szám

* 1. (287.) szám 2 MAGYAR ÜVEG- ÉS AGYAGUJSÁG szerűen visszatérő mortsaisonban üzemükre pontosan ráfizessék. Ez év kivételesen a munka jegyében indult és haladt is, amíg az első akadály szeptember végén a sztrájk képében jelentkezett és teljes négy hétig tartott, alaposan megviselvén a munkaadókat. A békét tetemes béremelések hozták létre, viszont ennek természetes fo­lyamaként kellett a megmunkálási díjakat emelni, ami az érdekeltek belátása folytán méltánylásra talált. A négy heti Sztrájk alatt — a legnagyobb munka­időben — összetorlódott megrendeléseket úgyszólván éjjel-nappal kellett feldolgozni, nehogy mint annyi sok, ez is Bécsnek jusson. Évzárta előtt ez mindenütt meg­történt és ezzel véget ért az a rövid ideig tartó termé­szetes állapot, amikor nem kellett a mindennapi munkáért tülekedni, aminek most elébe nézünk, fokozva azzal az életbe vágó idegeket ölő, a megtakarítottért remegő ember aggodalmával, hogy mit hoz a jövő ? Egyelőre bele kell nyugodnunk az általános munkahiányba, amely­nek valamikor megint csak vége lesz és szebb színekkel fogjuk átfesthetni ez évi áttekintésünket. Deutsch Mór és Jenő: Régi magyar népies fayenceok. Irta Dívard Kornél.* A középkorban a gazdag emberek főzőedényei réz­ből, asztali és díszedényei ezüstből vagy aranyból ké­szültek. A középosztályhoz tartozó emberek cserépedény­ben főztek s óntálakról ettek. A szegény ember főző- és asztali edénye, mint ma is, mindenkor a közönséges mázas cserép volt. A művészi keramika Európában ez utóbbiból fejlődött. Spanyol-mór hatás alatt keletkezett az olasz fayence-művesség, amely művésziesen festett ónmázas edényeivel a XV—XVI. században ért el nagy virágzást. Európa többi részében a XV. században a keményre égetett, domborműves díszítésű sómázas kő­cserép volt a keramikai díszedények anyaga, amelyekkel azonban mindenfelé könnyű volt az olasz majolikának versenyeznie. S a XVI. század folyamán mindenfelé az olasz fayence hatása alá kerül az agyagművesség. Fej­lődésének ettől az irányától azonban csakhamar eltéríti a kínai parcellán, amelynek utánzásában a XVII. századtól kezdve szinte egész Európa agyagművessége művészi céljainak netovábbját látja. Ennek jegyében éri el sajátos virágzását a delfti fayence, amelyet a XVII. században már Európa szerte utánoznak. Németország egyes vidé­kein, mint a bajorországi Kreussenben, a sómázas kő­cserép még most is virágzik. Az olasz fayence hagyo­mányai azonban mindenfelé kivesznek, kivételek ebben a tekintetben csak Ausztriának Itáliával szomszédos tar­tományai, Csehország és Magyarország. S jóllehet a delfti fayence és ennek utánzatai, valamint később az angol finom fayence nálunk is mindenfelé elterjedt, az ónmázas fayence készítése Magyarországon mindmáig, a parcellán általános elterjedése után sem veszett ki s emlékeivel a XVII. századtól kezdve az ország legkülön­bözőbb részeiben találkozhatunk. Az ónmázas fayenceedények nálunk a XVIII. század­tól kezdve alig tekinthetők egyebeknek, mint népművé­szeti alkotásoknak, amelyek díszítése a régi gyári fayenceok és porcelánokéhoz képest vajmi primitív. Maga azonban a dicső ősre valló technika, edények fényes máza s ezzel egybeolvadó zománcos festése, már a múlt században számos régiségkutatónk figyelmét keltette fel. S ipar­művészetünknek az ötvösségen kívül alig van ága, amely gazdagabb irodalommal dicsekedhetnek, mint az ónmázas fayence története. A Pasteiner Gyula szerkesztésében a múlt század nyolcvanas—kilencvenes éveiben megjelent Művészi Ipar című folyóiratnak csaknem minden köte­tében találkozunk idevágó cikkekkel. Ezeket többnyire Pellik Lajos, Szendrei János, Diner József és Pap János írták. Fejtegetéseik eredményét az Iparművészet Köny­vének 1905-ben megjelent második kötetében Wartha Vince foglalta össze az agyagm­űvességről szóló érte­kezésében. Azóta az Ethnographiában és a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítőjében közölt ada­lékokon kívül régi ónmázas fayenceainkkal tüzetesebben alig foglalkozott valaki. A Művészi Ipar munkatársai nagyrészt csak Trencsén-, Nyitra- és Pozsony vármegyék­ben talált ónmázas fayenceedényeket ismertek, továbbá erdélyieket, amelyek az előbbiekkel anyag, technika és stílus dolgában sok rokonságot mutatnak. A múlt század nyolcvanas éveiben a kutatás nálunk még vajmi fejletlen volt. Még nagyon is azoknak az osztrák archeológusok­nak a hatása alatt állottunk, akik a Bach-korszakban Magyarország régi művészetét és műiparát szinte kizá­ ---«N-------------«v-«'-----------------«S---«N-----------------------«V-------------------------------------------------------------------------«S. _^ 1* »*­ * ♦ #8* 'y A »y >8» <y> >8* »8* (sre) (sfg) ®re) (sre) (gfe (sfe ($Tg) (gye) (5rS) (5re) Gfeornament 1 FORGO BIItINI r6tüVe9 l BUDAPEST, VII., __________izsinópütfeq $ DohánV^utcs 16 »'S' vAw v/v -»A* O l M ? ? ? \ ■ "i * A Gyűjtő 9., 10. számából.

Next