Magyar Üveg- és Agyagujság, 1916 (16. évfolyam, 1/358-24/381. szám)
1916-01-01 / 1. (358.) szám
1. (358.) szám. MAGYAR ÜVEG- ÉS AGYAGÚJSÁG szaggatott üzemű gyárakban a termelés minimális mennyiségekre zsugorodott össze, míg az előállítás költségei hihetetlen magasságra szöktek fel. A termelésnek ily sajnálatos küzködésével szemben áll a fogyasztásnak távolról sem sejtett és alapjában véve örvendetes fellendülése. A májusban beállott kedvező harctéri fordulat csakhamar éreztette hatását egész gazdasági életünkben és a táblaüvegüzletbe nem várt lendületet hozott. A foglyok százezrei számára építendő daraktáborok, az inváziós területek felszabadulása után megindult helyreállítási munkálatok, a katonáink által megszállott nagy kiterjedésű ellenséges területeken felmerült szükségletek, különösen ősszel, a beálló hideg idő elleni védekezésben a táblaüvegkeresletet napról-napra fokozták. A táblaüveggyárak, melyek a gyártás elé tornyosuló nehézségek elleni küzdelembe belefáradva, már azon a ponton voltak, hogy üzemeiket teljesen beszüntetik, erről a szándékukról lemondottak, midőn látták, hogy a beálló új szükséglet fedezése elkerülhetetlen kötelességüket képezi és a gyárak redukált üzemeiket, úgy ahogy folytatják. A táblaüvegipar és üzlet ezen kialakulásával járt az üvegárak többszöri és lényeges emelkedése, amely ma a háború előtti árakhoz arányítva, eléri a 15%-ot. Dacára annak, hogy az árak ennyire felszöktek, még mindig kétséges, hogy a táblaüveggyárak üzemben maradhatnak-e ? Erre a célra a gyáraknak pótolhatatlan szakmunkásaikra szükségük van, azoknak felmentése nélkül nem dolgozhatnak. Szükségük van továbbá a fával fűtő magyar gyárosoknak fuvarjaikra, hogy a tűzifát az erdőkből a gyárakba szállíthassák. Szénnek, egyéb nyersanyagoknak, kész termékek szállíthatóságának biztosítva kell lennie, mert az üveggyárak folytonos üzemre vannak berendezve és fennakadás esetén e gyárak működni nem képesek. Vizsgálat tárgyává kellene tenni, nem lehetne-e esetleg az orosz foglyok között lévő üveggyári szakmunkásokat a magyar gyárak rendelkezésére bocsátani? Tekintettel arra, hogy Lodzban, Petrikauban, stb. jelentékeny táblaüvegipar volt, megvan a valószínűsége annak, hogy fogolytáborainkban ily munkások találhatók. Hogy a táblaüvegüzlet miként fog tovább kialakulni, ezt a minden téren való meglepetéseknek ebben a nagy korszakában nehéz megmondani. Valószínűnek tartjuk, hogy a szükséglet a mostani széles keretben továbbra is meg fog maradni és minthogy a készletek mindenütt elfogytak , a raktárak üresek, nemcsak a jelenleg működő 1—2 gyárnak üzemben tarthatása, hanem a háború következtében szünetelő többi táblaüveggyárnak a teljes pusztulástól való megmentése és új életre való keltése nagyfontosságú közérdek. Amúgy is gyenge iparunknak elhanyagolása keserűen boszulhatja meg magát és majd csak a háború után fogjuk meglátni, hogy a szerencsétlen feldúlt kárpáti falvak füstölgő romjainál nem kevésbé elszomorító látványt nyújtanak a nagy reményekkel megindult fiatal gyáraink kihalt kemencéi és kéményei. Székács Imre: A porcellánszakma helyzete. A porcellánszakma március hóban kezdett élénk lenni, amikor sikerült a galíciai offenzíva. Ettől kezdve lendületet vett ezen szakma, az árak pedig a régi, háború előtti árak voltak akkor, mivel januárban nem sikerült a porcellángyárosoknak kartelt létrehozniuk. Június hóban kezdtek a parcellánbögre gyárosok gyülésezni és így megállapodás jött köztük létre, mely szerint július 4-től fogva az árakat körülbelül 30 °/c-al felemelték és kimondták, hogy régi kötést, megállapodást a vevőkkel szemben nem tarthatják be, de respektálni fogják annyiban a régi kötést, hogy amennyire szállítóképességük megengedi, 10% felárral leszállítják a régi kötéseket, de csak ez év végéig. Ami esetleg nem lesz leszállítva, arra a jövő évben nem reflektálhatnak. Ezt annyiban tartották be a bögregyárosok, hogy ezideig a régi rendelésnek körülbelül 20—30 %-át leszállították. Az úgynevezett háztartási commerce porczellángyárosok augusztus elsején az alapárakat 15%-al felemelték. Ezen felárt anélkül, hogy köztük megegyezés történt volna, kivétel nélkül minden gyár betartja. Közben felemelték a csomagolási alapárakat 50—70%-al. A vevő szívesen fizeti ezen árakat is, csak kapna árut, de árut nehezen lehet kapni. A legnagyobb baj a vag- 3 SÜrgönycím ! Komlós Testvérek Nagyvárad. üveg-, KOMLOS TESTVÉREK a" azelőtt HELLER TESTVÉREK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagyvárad, porcellán-, lámpaáruk nagykereskedése NAGYVÁRAD, ZÖLDFA UTCA 13. SZÁM. Szállítanak legolcsóbb árakban, minden mennyiségben, ládában és szabadon vagyonban . Fuvott, préselt, csiszolt, világítási, díszmű és festett üvegárukat, minden kivitelben. Fehér és színes porcellán, kőedény, majolika és díszműárukat. Lámpákat, lámpásokat, lámpabeleket, mézes üvegeket, kerti golyókat, vendéglői és kávéházi edényeket, konyhafelszereléseket. Táblaüvegeket, tükörlapokat, tükörkereteket, zsinór, ornament, matt és mintázott táblaüvegeket. Evőeszközöket, alpacca, kinaezüst és acél kivitelben. Demyonokat minden nagyságban.