Magyar Üveg- és Agyagujság, 1933 (33. évfolyam, 1/723-12/734. szám)
1933-01-01 / 1. (723.) szám
A MAGYAR ÜVEG- ÉS AGYAG ÚJSÁG 1. (723.) szám ágban keresendő, amely viszont a nagy fogyasztó népesség keresetének, jövedelmének megcsappanására, s ez pedig az áraknak megközelítőleg az önköltségig, vagy az önköltség alá való esésére vezethető vissza. Miután ma az árak az önköltségen felül keresetet, jövedelmet nem biztosítanak, megingott a tőke bizalma, mert nem látja biztosítottnak, hogy a kölcsönadott, kihelyezett összegek és hitelek kamatait a vállalkozó meg tudja keresni s a bizalmatlansága folytán a magasabb kockázatért előbb magasabb kamatot számít, majd végül egyáltalán beszünteti a hitelezést még a legindokoltabb, legszükségesebb beruházásokra is. Ez a magyarázata annak a ténynek, amely alatt szakmánk ez év folyamán legsúlyosabban szenvedett : az építkezési tevékenység nagymértékű csökkenésének. A bankok az építkezési hitelek folyósítását teljesen beszüntették, miután az általános kereseti viszonyok romlásával a lakások bérét csökkenteni kellett és a csökkent bérek melllett a magas kamatozású hiteleket nem lehetett megfizetni. Ezzel szemben a nagyobb arányú, általában bankhitellel támogatott bérházak építése a minimumra redukálódott s ehelyett inkább a város külsőbb részein, családi házak vagy villák épültek, amiben részint az vezette az építtetők nagy részét, hogy a régi időkben megtakarított vagyonát értékálló módon ingatlanba fektesse, másrészt a városból kifelé való törekvés meg is felel a mai felfogásnak. Viszont az építőipar szempontjából az volt a helyzet, hogy az az építtető, aki máskor mondjuk százezer pengő saját pénzéhez, még 3.400.000 pengő hitelt is tudott szerezni az építkezés céljára és ebből egy nagy bérházat építtetett, ma egy kis családi házat tud csak kölcsön nélkül építeni, amelynek minden anyaga s így üvegszükséglete is jelentéktelen a régi építkezésekhez viszonyítva. Még inkább redukálódott a középítkezési tevékenység, miután az államháztartás súlyos helyzetében, a hatóságok minden beruházási tevékenységüket a legmesszebbmenő módon csökkentették, holott arra sohasem lett volna annyira szükség, mint éppen a jelen viszonyok között a munkanélküliség enyhítésére. Ami középítkezés még volt, az a már korábban elkezdett épületek befejezésére szorítkozott, míg újabb munkák nem indultak meg. Ezeknek a viszonyoknak, de főképpen a fogyasztó népesség kereseti viszonyai leromlásának, természetesen szakmánk is legsúlyosabban kárát vallotta, amelyen saját erejéből nem is segíthetett. Szakmánk jogos panaszait azonban fokozta az éles verseny, amely a megcsappant munkaalkalmak mellett mutatkozott, amelyet ugyan az iparosság szervezetei igyekeztek mérsékelni és helyesebb irányba terelni, — kétségtelenül nem minden eredmény nélkül, — de ez a törekvés sokat szenvedett a szakma bizonyos tényezőinek mértéktelen önzése s az általános szakmai szempontok figyelmen kívül hagyása miatt, amit lapunk hasábjain is több ízben szóvá kellett tennünk. Az év egész folyamán érvényben voltak a behozatali korlátozások és deviza nehézségek, de azok, a legfőbb cikkünk a táblaüveg ellátás terén, nem okoztak zavart, mert a belföldi gyár a hazai szükségletet teljesen fedezni tudta. A gyár csak az ősz folyamán kb. négy hónapig volt üzemben, de a fogyasztás annyira csökkenvén, kénytelen volt az üzemet újból beszüntetni, azonban olyan nagy raktári készletekkel rendelkezik, amelyek a szükségletet előreláthatólag a nyár végéig fedezni fogják. Árváltozás a Vr-es táblaüvegneműek árában az év folyamán nem volt, az árak az előbbi nívón megmaradtak, kisebb áremelkedés következett azonban be a vastagabb üvegneműek és speciálüvegben, főleg azokban, amelyek hazánkban nem készülnek, ami a nemzetközi táblaüveg szindikátus létesítésére vezethető vissza. A külföldi nagy táblaüveggyártó iparok néhány éven keresztül a gazdasági viszonyok romlása következtében a legmesszebbmenő kíméletlen árharcot indítottak egymás ellen, amely természetesen csak rontotta helyzetüket, míg végül ez év nyarán megegyezésre jutottak egymással, megalakítva brüsszeli székhellyel a nemzetközi áregyezményt. Ennek folytán a gyárak között az éles verseny megszűnt és az áremelkedés hatása nálunk azon speciál üvegneműekben mutatkozott, amelyek külföldről voltak behozandók és csak csekély mértékben arányosította a vastagabb üvegnemek árát ezekhez a hazai gyár. Tábla- és tükörüveg nagykereskedés Forgó és Társa rt. Budapest, VII., Dohány utca 16-18. sz. Telefon: 42—6—05 42—5—70 . Sürgönyeim: VITRUM.